Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-30 / 104. szám
www.esztergom.hu 2007. május 30., szerda • HÍDLAP A benzinárak idén nem nőnek az égig? A kutak nyeresége elenyésző az üzemanyag után járó állami bevételekhez képest Folytatás az 1. oldalról Egy liter benzin árának nagyjából 60 százalékát az adók teszik ki, a jövedéki rész Magyarországon 109, gázolajnál 89 forint, erre jön még a 20 százalékos áfa, a nyersolaj ára es persze az olyan tényezők, mint a bér- és szállítási költségek vagy a be- irányzott nyereség: nyáron valahogy vastagabban fog az üzemanyag-értékesítők ceruzája - fogalmazott a szakértő. Akkor is, ha a főként az USA-ban, Kínában megnövekedett fogyasztást ezúttal úgy tűnik, sikerrel követi a kínálati piac. A benzinárak a második, harmadik negyedévben, a dízelárak márciustól októberig érik el általában csúcspontjukat. Míg Magyarországon a kormánynak nem akaró- dzik beavatkozni az árképzésbe, addig a szlovák kormány megelégelte a szabad nyerészkedést és tavaly nyáron úgy döntött: árcsökkentésre kényszeríti a Slovnaftot. „Ha maguktól nem találnak megoldást az árak alacsonyabban tartására, akár a hatósági ár bevezetéséig is hajlandóak elmenni” - fogadkozik Fico, míg a Slovnaft húzódozik a változtatástól. A Pozsony által kilátásba helyezettek ugyanakkor nem valószínű hogy megvalósulnak. Bár a hatósági árszabályozás nem idegen az energiaszektortól, hiszen az áram és gáz árát az állam határozza meg - legalábbis a liberalizációig - Barta Judit nem ad nagy esélyt az ilyenfajta erőszakos árképzésnek. Nem is olyan drága... Bár a prémium kategóriájú, magasabb oktánszámú üzemanyagok ára már átlépte a 300 forintos határt, a MÓL előrejelzése szerint ez a 95-ös esetében nem történik meg a nyáron. Az eddigi árrekordtól pedig még mesze van a mostam borsos összeg: 2005 szeptemberében 6,6 százalékkal volt több egy liter benzin átlagára, mint most. A gazdasági tárca által közzétett utolsó számítások szerint a május 21-i átlagár 275 forint, amivel az uniós országok közt a tizenkettedik helyen állunk. Koránt sincs vége azonban az emelkedésnek, hiszen a piac már az olyan varázsszavaktól is A Mól csütörtök hajnaltól ismét emeli az üzemanyag nagykereskedelmi árát: ezúttal 3 forinttal lesz drágább a benzin és 5 forinttal emelkedik a gázolaj ára. bepánikol, mint Nigéria vagy Irán, a nagy tőzsdék jegyzési árai pedig szinte azonnal lecsapódnak a legkisebb benzinkútnál is. A kutak többsége nem fél az emeléstől, mert vevőből nem lesz kevesebb, maximum ideiglenesen hagy alább a fogyasztás, előbb- utóbb rákényszerülnek az autósok a drága tankolásra. Az autós közlekedést erősíti a közelmúltban végrehajtott busz- és vonatjegyár emelés is. • Szabó Hajnal A MÓL és Slovnaft kútjainál megszűnt a 98-as oktánszámú benzin árusítása, a Shell már tavaly óta nem árulja ezt a kategóriát, az autók teljesítményét növelő jobb minőségű üzemanyagra ugyanis lényegében nem volt kereslet. Az Agip viszont - bár mindössze 3-4 százaléknyi 98-ast adnak el - nem szünteti be az értékesítést, mondván: több új autótípus motorját kifejezetten erre az üzemanyagra fejlesztették ki. Amíg azonban elviszi a gépet a jóval olcsóbb 95-ös is, az autósok többsége biztosan nem áldoz többet a jobb minőségre annak ellenére sem, hogy sok esetben a magasabb oktánszámú üzemanyag használata nagyobb teljesítménnyel és alacsonyabb fogyasztással párosul. Pénteken indul a Váci Nyár Fesztiválváros nőtt ki a Duna partján Júniusban indul és szeptemberig tart a művelődési központ szervezésében idén először megrendezendő Váci Nyár elnevezésű kulturális rendezvénysorozat Vácott. Az események többségére a város nemrég megújult barokk főterén kerül sor. Építés helyett nyerjen játszóteret! Egyre többen segítenek az önkormányzatoknak Bóth János polgármester az idén először sorra kerülő Váci Nyár rendezvénysorozatról tartott sajtótájékoztatón elmondta: az idegenforgalmi szezonban fesztiválvárosnak megfelelő színvonalú programokkal várja a város az érdeklődőket, amely kedvező fogadtatás esetén rendszeres eseménye lesz Vácnak. A kulturális és zenei előadások legtöbbjét a Duna-parti város közelmúltban átépített barokk hangulatú főterén rendezik meg, de ezenkívül a korábbi években megismert és megkedvelt Városházi esték és a Váci Világi Vigalom programjaihoz hasonlóan a városháza udvarán és a templomokban is zajlanak majd az események, amelyen elsősorban a helyi és a környékbeli településeken élő művészeknek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget. A Váci Nyár első programja június elsején, pénteken a Kismarosi Ohrenkriecher Kórus koncertje lesz, ahol régen énekelt, sváb hagyomány- őrző dalok hangzanak el. Ezt követően minden héten pénteken és szombaton zenei és gyerekeknek szóló műsorok szerepelnek a programban. Fellép többek között az Everflash és a Newl on Tool rockzenekar, valamint a Silverstar Művészképző Iskola diákjai. Július 27-től 29-ig az évről évre mintegy százezer látogatót vonzó 15. Váci Világi Vigalom háromnapos eseménye zajlik majd a város hat helyszínén: a főtéren, a Duna-parton, a levéltárban, a Vörösház udvarán, a Curia épületében és zeneiskolában. A látványos, barokk jelmezversenyt is magában foglaló nyitó ceremóniára július 28-án, szombaton délelőtt kerül majd sor. • (gábor) Szinte az összes hazai önkormányzatnak gondot okoz a régi, balesetveszélyes játszóterek felújítása, illetve új, uniós szabványoknak megfelelő létesítmények építése. Az elmúlt időszakban két hazai nagyvállalatnak köszönhetően egy érdekes és ötletes alternatív lehetőség Is kínálkozik a játszótér megvalósítására, melyhez persze egy kis szerencse is kell. Az egyik magyar mobilszolgáltató két éve keresi azokat a lehetőségeket, ahol alkalmazottaik aktív részvételével segíthetik a helyi közösségeket, így egyéb jótékony célú cselekedetek mellett már négy játszóteret építettek, közülük egyet éppen régiónkban, Verőcén. Majorosi Emese, a Pannon GSM Távközlési Zrt. sajtó- és információs igazgató lapunk kérdésére elmondta, hogy a nagyvállalatoknál szokásos csapatépítő programokat és a cég által már korábban is fontosnak tartott közösségi ügyek támogatását kötötték ily módon össze: nem költséges vadvízi evezéseket és egyéb tréningeket szerveznek, hanem a csoportban végzett fizikai munkában rejlő csapatépítési lehetőségeket kihasználva egyúttal a kiválasztott település lakóinak is segítséget nyújtanak, és örömet szereznek. Az igazgató úgy látja, hogy a dolgozók is szívesen és lelkesen vesznek részt a hasonló akciókban, hiszen a közösen végzett fáradságos munka után kézzelfogható és azonnal érzékelhető a munkájuk eredménye. A Pannon ebben az évben is folytatja az általa felkutatott, legrászorulóbbnak ítélt települések játszótereinek felújítását, illetve újak építését, melyhez a dolgozók kétkezi munkája mellett az érintett ön- kormányzatoknak hiányzó anyagi forrást is biztosítják. Az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi vállalat a közelmúltban hirdette meg eddig példa nélküli nyereményakcióját, melynek nyertesei az eddig megszokottakkal ellentétben nem gépkocsit, lakást, vagy álomutazást kapnak, hanem egy játszóteret a lakóhelyükre. A „Főzzön játszóteret!” akcióban egy ki- logrammnyi Delikát8 vonalkódját kell beküldeni, meg kell adni a település, vagy városrész nevét, ahol a felújításra váró játszótér áll, illetve ahová újat szeretne a pályázó, majd bízni kell „Fortuna kegyeiben”, hogy a négy országos és a négy regionális sorsolás alkalmával lakóhelyünk egyike legyen a nyolc szerencsésnek, ahol az önkormányzat által biztosított területen legalább nettó ötmillió forint értékű játszótér épülhet. Bencsik Győző, az akciót meghirdető Unilever Magyarország Kft. marketing munkatársa lapunknak elmondta: hasonló akcióra tudtukkal még nem volt példa Magyarországon, ahol nem a vállalat, hanem gyakorlatilag a nyertes magánszemély tesz valamit az általa választott közösség érdekében, ugyan a cég „segítségével”. A Delikát8 a hazai játszóterek általános rossz állapotát ismerve jutott a nyereményjáték elindításának ötletére, amelyben az is szerepet játszott, hogy a márka értékeinek megfelelően a családokkal és önfeledten játszó gyerekekkel való összekapcsolás pozitív üzenetet hordoz. Jóllehet, az akció az eladások növelését és a márka pozitívabb megítélését célzó marketing- tevékenység része, ugyanakkor a nyeremények „kiosztásával” olyat nyújt, aminek a település minden lakója örül, még akkor is, ha nincs gyermeke - magyarázta a marketinges. Bencsik Győző hozzátette: a díj konkrét összege attól is függ majd, hogy mekkora közösség nyeri a játszóteret, illetve hogy milyen az adott település helyzete. A játék első két sorsolása már le is zajlott, melynek eredményeképpen a Zala megyei Garaboncon és a Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegén épül hamarosan új játszótér az ottani gyerekek nagy örömére. • Gábor Éva