Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-24 / 100. szám
www.esztergom.hu 2007. május 24., csütörtök • HÍDLAP 5 Bezárásra ítélhetik a tiniket kiszolgáló kereskedőket Eddig csak pénzbírságot kaphattak a dohányt és alkoholt kérdés nélkül eladók kapniuk a kereskedőt, hiszen a már kikért sörnek általában nincs gazdája és senki nem tudja, hogy került a kamaszok asztalára'. A kiszabható fogyasztóvédelmi bírságnak ugyan nincs alsó és felső határa, de a pénzbírság mégsem rettenti el a szabálytalankodókat. A parlament szinte egyhangúlag, 300 igen, egy tartózkodás és négy nem szavazat mellett fogadta el a törvénymódosítást. Felmérések szerint nagyjából minden ötödik fiatal dohányzik Magyarországon és legalább ennyien rendszeresen fogyasztanak alkoholt is. A büntetés mértékét a körülmények határozzák meg, forgalmas és többszörösen visszaeső egység biztosan nem ússza meg néhány ezer forinttal, 50 ezernél alacsonyabb összeget nem is nagyon szoktak kiszabni. • Szabó Hajnal Folytatás az 1. oldalról A fogyasztóvédők is örülnek annak, hogy június közepétől hathatós eszköz kerül a kezükbe, azaz már nemcsak pénzbírságot szabhatnak ki, hanem 30 napra bezárattathatják a többszörösen visszaeső egységet vagy egy évre megtilthatják alkohol és dohánytermék árusítását. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tavaly országosan 619 .boltot ellenőrzött, melyek közül 265-ben szó nélkül kiszolgálták a kiskorúakat és a 387 szórakozóhelyből is 206 adott el alkoholt vagy cigarettát a középiskolás korosztálynak. Ahogy azt Bures Gabriellától, a megyei fogyasztóvédelmi főfelügyelőség vezetőjétől megtudtuk: az arány megyénkben is hasonló, az ellenőrzéseket idén is folytatják, bár nincs könnyű dolguk. Nemcsak azért, mert az ígért létszám- növelés igencsak ráférne a szervezetre, hanem azért is, mert minden ilyen ellenőrző körútra fiatalkorúakkal kell menniük és próbavásárlásokkor rajtaHolcim-ügy: ombudsman a zöldek mellett A helyi civil szervezetek lépése törvénymódosítást is eredményezhet Liberális klub a könyvtárban Az esztergomi Liberális Klub vendége volt Lengyel László politológus kedden este. A szakember Magyarország elmúlt egy évét véve alapul értékelte a kialakult gazdasági és politikai helyzetet. Lengyel László az esztergomi rendezvényen, mint egyfajta ország értékelésként, annak az észrevételének adott hangot, hogy bár a kormány által diktált reformok szükségesek, azok „hogyanját már másként kellene megvalósítani. A politológu? beszédében egyaránt bírálta a kormánypártokat és az ellenzéket is, meglátása szerint ugyanis a legfontosabb kérdésekben elkerülhetetlen a jelenlegi politikai erők kiegyezése. Lengyel arra is rámutatott, hogy sem az unió, sem pedig a multinacionális vállalatok nem fogják retorzió nélkül hagyni, amennyiben hazánk politikai tömbjei nem változtatnak a megoldásokhoz vezető irány tekintetében. • Berger Norbert Folytatás az 1. oldalról Szuhi Attila, a szervezetek képviselője lapunknak elmondta: „Péterfalvy Attila leszögezte, hogy a civil szervezetek több jogszabály alapján is kikérhetik az adatokat. Ügyfélként az illetékmentességüknek köszönhetően ingyen kell megkapniuk a dokumentum másolatát, közérdekű adatként kérve pedig csak a másolás tényleges költségeiért kérhetnek térítést.” Az adatvédelmi biztos felszólította az ÉDKTVF-et az adatok kiadására és felvetette a Környezetvédelmi Törvény módosításának szükségességét is, amely kötelezné a cégeket a hatástanulmányok elektronikus úton való közzétételére. Márta Irén, a Flolcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója lapunknak már többször is hangsúlyozta, hogy bárkinek kiadják a dokumentumot, ehhez csupán azt kérik, hogy a civilek hallgassák meg a cég által tartott tájékoztatót, majd ezután határozatlan időre elvihetik az anyagot. Számos szervezet élt is már ezzel a lehetőséggel, de az esztergomi, dorogi és táti tiltakozók nem - mutatott rá az igazgató. Márta Irén az elektronikus közzététel kapcsán korábban azt mondta: nem szeretnék, hogy egyes adatokat a szövegkörnyezetéből kiemelve félrevezető módon használjanak fel, ezért nem adják ki. Az esetleges törvénymódosítást nem kívánta kommentálni a szóvivő. Szuhi Attila változatlanul azt állítja, hogy a Holcim által felajánlott egyeztetések nem merítik ki a törvényben előírt tájékoztatás fogalmát. „A civil szervezetek által az ország különböző egyetemeiről felkért szakértők először a teljes dokumentációt kívánják megismerni, nem pedig a cég szóbeli véleményét” - mondta a szakember, aki a jelenlegi ügyben nem is a profitorientált vállalat viselkedését látja a legfel- háborítóbbnak, hanem azt, hogy az ÉDKTVF, amelynek a környezetvédők és a környezet érdekeit kellene képviselnie, nemhogy nem segíti, hanem akadályozza is munkájukat. * Gábor Éva Ml A VELEMENYE? Melegrekordok dőlnek meg napról napra Magyarországon, sokan szaharai nyárra számítanak. Arról kérdeztük az embereket, hogy miként vészelik át a melegfrontok kánikulai napjait. Barabás Attila (művezető) A meleget szeretem, a nyarat jobban el tudom viselni, mint a fagyokat. Az idei tél kimondottan kellemes volt, az időjárást és a gázszámlát tekintve egyaránt, de természetesen az volna a normális, ha a rendes, megszokott kerékvágásban zajlana minden évszak, ha télen hideg lenne és nyáron meleg. Barabás Magdolna (közgazdász) A mi korunkban már erősebben megérez- zük a hőmérsékletingadozást, van egy kis vérnyomásdifferencia, de megpróbálunk mindenhol árnyékos helyet keresni. Amióta az ózonlyuk ilyen tág, már nem vagyok a nyári napsugár híve. Molnár Ferenc (tanuló) Nem szeretem a meleget, inkább tavasz- szal és ősszel érzem | jól magam, bár az iskola ezt elrontja. A tavalyi, hidegebb nyár tetszett, remélem, hogy idén sem tart sokáig a hőség. Ilyenkor mindig otthon maradok, tévézek és számítógépezem. Radnay Ilona (nyugdíjas) Évtizedek óta Ausztráliában élek, csak “nyaralni” jövök ha- í za, de az itteni időjárás felüdíti az embert a nagy kontinens száraz, fülledt, sivatagi hőségéhez képest. Odakint csak a tenger közelsége és az onnan fújó szellő teszi elviselhetővé a meleget, amit idehaza is a vízközeiben töltök legszívesebben. Kánikulai intelmek nemcsak betegeknek Melegrekordokat döntögetnek a május végi napok Kedden a bőven harminc fok feletti hőmérsékletekkel megdőlt mind az országos, mind pedig a fővárosi melegrekord. A tavaszi hőség az egészséges szervezetet is megviseli, az időseknek és a betegeknek pedig fokozottan oda kell figyelniük a napi séta időzítésére, a folyadékbevitelre, az öltözködésre, illetve a nap- szúrás és a leégés elkerülésére. Kedden a Poroszlón mért 34,7 fokos, és a Budapesten mért 32,5 fokos hőmérséklettel megdőlt az Országos Meteorológiai Szolgálat által eddig számon tartott országos és fővárosi melegrekord. A későtavaszi tomboló kánikula kapcsán újra napirendre kerülnek azok a gyakran hallott intelmek, melyek megszívlelésével elkerülhetjük a rosszulléteket és a baleseteket. A legfontosabb tanács ilyen melegben az, hogy az elegendő folyadékbevitel érdekében igyunk meg naponta legalább két és fél liter vizet, ásványvizet vagy gyógyteát, és lehetőleg ne szénsavas, cukrozott üdítőket. Öltözetünk legyen természetes anyagból készült, lenge, szellős ruhadarab, és ha sokat tartózkodunk a napon, akkor lehetőleg viseljünk sapkát és napszemüveget, de kisgyermekünkre mindenképpen adjunk fejfedőt. Ha hosszabb sétára vagy kirándulásra indulunk, legyen nálunk elegendő innivaló, vagy ejtsünk útba néhány kutat, forrást. A vízparti fürdőzések kapcsán szintén minden évben elhangzik, hogy felhevült testtel ne ugorjunk a hideg vízbe, illetve, hogy teli hassal és alkoholfogyasztás után ne ússzunk. A legmelegebb órákban lehetőleg keressünk árnyékot, a napon pedig természetesen védekezzünk naptejjel és fejfedővel a napszúrás és a bőr leégése ellen. Ha megtehetjük, kerüljük napközben a megterhelő fizikai munkát. Az autósok figyelmét évről évre fel kell hívni arra, hogy a parkoló gépkocsikban még véletlenül és kis időre se hagyják benne gyermekeiket, illetve kisállataikat, mert a tűző napon néhány perc alatt is 50-60 fokra melegedhet fel az autó, amitől a benne ülők hőgutát kaphatnak. Lehetőleg ne hagyjunk az autókban hajtógázzal működő sprayt és gázöngyújtót sem, mert ha rájuk tűz a nap, könnyen kigyulladhatnak a gépkocsival együtt. A 30 fok körüli hőmérséklet elsősorban a több szervi bajban is szenvedő időseket, a szívbetegeket és a vémyo- másproblémával küszködőket terheli meg leginkább. Számukra különösen fontos, hogy a gyógyszerek mellett az átlagosnál több hűsítő, de nem hideg folyadékot fogyasszanak, ha lehet, naponta többször zuhanyozzanak hűs vízzel és lehetőleg csak reggel és este mozduljanak ki otthonról. A melegben könnyebben támadnak a kórokozók is, gyakoribbak a hányással, hasmenéssel járó fertőzések, ezért ilyenkor különösen fontos az alapvető higiénés szabályok betartása: mossunk minden étkezés előtt kezet, tiszta vízzel mossuk meg a gyümölcsöket és zöldségeket és figyeljük fokozottan az élelmiszerek szavatossági idejét. • G. É. Léket kapott a hajó Nyergesújfalu. Németország felé indult Bajáról tegnap egy kukoricát szállító hajó a Dunán, ám Nyergesújfalu környékén eddig tisztázatlan okokból léket kapott. E miatt a német zászló alatt közlekedő hajó kormányozhatat- lanná vált. A hibát később kijavították, szennyező anyag nem került a Dunába. Változik a menetrend Pünkösdkor megváltozik a vonatok közlekedési rendje, ami azt jelenti, hogy május 27-én, pünkösdvasárnap az ünnepnapra, május 28-án, pünkösdhétfőn a vasárnapra, május 29-én a hétfői napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. Eltemették csillagunkat Komárom. Eltemették csillagunkat címmel nyílik meg Pesty László a rendőri brutalitásról készített fotókiállítása május 25-én, pénteken délután öt órakor a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában. A programok között szerepel az októberi eseményekről készült videofilm vetítése, valamint az Október 23 Bizottság vetítéssel egybekötött tényfeltáró előadása is. A megnyitón beszédet mond Koszorús László országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos alelnöke.