Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)

2007-05-17 / 95. szám

www.esztergom.hu 2007. május 17., csütörtök • HÍDLAP Melegünk lehet a légkondi miatt a villanyszámlától A felszerelést végző cégeknél égnek a vonalak a hirtelen jött kánikula miatt Folytatás az 1. oldalról * Nagyon ritkán a tüdőgyulladással já­ró, úgynevezett légionárius vagy légiós betegség is kialakulhat ezeknek a be­rendezéseknek a közvetítésével. Ta­gadhatatlan ugyanakkor a klímák elő­nye, főként az elviselhetetlenül felfor­rósodó panellakásokban lakók életét könnyíthetik meg kánikula idején és egyre több munkahelyen próbálják meg ilyen módon hűsíteni a levegőt, a szűrőkkel ellátott készülék pedig az al­lergiásoknak is segíthet. Lehner József esztergomi klímasze­relő telefonja szinte folyamatosan csö­rög az elmúlt hetekben, hiába lehetne ősszel, vagy tavasszal is szerelni, min­denki az időjáráshoz időzíti a felsze- reltetést. A vállalkozó naponta két be­rendezést tud felszerelni, így aztán akár hetekre előre betelik a határidő­naptár, bár ez a piac annyira rapszodi- kus, hogy sokan néhány hűvösebb nap miatt utólag is lemondják a már meg­rendelt munkát. A legolcsóbb - általa felszerelt - ké­szülék ára 120 ezer forint körül alakul, amiben a szükséges alkatrészek, mun­kadíj is benne van, de a határ a csilla­gos ég, hiszen számtalan típusú, mére­tű, funkciójú, energiatakarékos és táv- irányításos készülék létezik már. A szakembertől megtudtuk: tavaly óta építési engedély szükséges bizonyos Tartós kánikulában ugrásszerűen megnőhet az európai államok áramfogyasztása, ta­valy Olaszországban majdnem összeomlott a rendszer a rengeteg légkondicionáló mi­att. Egyes megfigyelések szerint nyáron sokkal több a számítógép-meghibásodás, amelyben szintén szerepe lehet a légkondiknak. A merevlemezeket ugyanis megviseli a klímák bekapcsolásakor keletkező akár 50 százalékos áramingadozás. esetben a klíma felszereléséhez, példá­ul akkor, ha homlokzatra szerelik, vagy 1 méterre kiáll a faltól, nézzen az akár utcafrontra vagy belső udvarra, de en­gedélyköteles a kívülről szinte látha­tatlan, műemléki épületekre szerelt be­rendezés is. 2006-tól az építési enge­dély-kérelmekhez csatolni kell a kli- matizálási tervet is, míg a meglévő ké­szülékekre fennmaradási engedély len­ne szükséges, de ezt ma még nem na­gyon ellenőrzi az építéshatóság, és a kereskedők, szerelők sem túlzottan hangsúlyozzák. • Szabó Hajnal ítéletidő: Esztergom ismét megúszta a vihart Termálfürdő épül a határon Egy nemzetközi konzorcium akva- parkot építene Ipolytarnóc és a szlová­kiai Rapp térségében a magyar-szlo­vák határon. A rappi, 40-50 fokos ter­málvízre épülő fürdő elsősorban Losonc-Salgótarján-Fülek és Szécsény környéki vendégekre építene. Ha be­igazolódnak a rappi csodakútra épített remények, a Szlovákia legnagyobb ho­zamú kútjára 7 és félmilliárd forintból épülő majdani komplexum hatalmas lehetőséget jelenthet a ma még zsákré­giónak számító térségnek. Újabb motoros baleset Komárom. Kedden délután egy 62 éves, komáromi férfi személygépkocsi­val nem adott elsőbbséget egy motoros­nak, aki a vészfékezést követően a vizes útfelületen elvesztette uralmát a motor- kerékpár felett és elesett. A baleset során a járművek nem ütköztek össze. Az esés következtében a motorkerékpár vezetője súlyos sérülést szenvedett. Folytatás az 1. oldalról Fennakadások voltak az energia-el­látásban és a vasúti közlekedésben is, de ezeket tegnap reggelre maradéktala­nul elhárították. Az időjárás miatt 35 esetben és helyen kellett forgalomkor­látozásokat bevezetnie a MÁV-nak, 136 vonat késett. A vis major okozta késések miatt a vasúttársaságnak nem állt módjában visszatéríteni az IC pót- és helyjegyek árát. Komárom-Esztergom megyét sze­rencsére elkerülte a vihar, bár a meteo­rológiai előrejelzés a térség fölé he­lyezte az útvonalát. A megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság ügyeletén la­Szlovákiát is elérte a vihar A gyorsan érkező hidegfront veszélyeire a szlovák meteorológusok egész kedden figyelmeztették a lakosságot. A vihar kedden este ide is elért, a legnagyobb károkat Kassán okozta, de a losonci és a rozsnyói járást is elérte. A szél fákat döntött ki és több ház tetejét is megron­gálta Kassán. A városban rövid időre még a forgalom is leállt. Személyi sérü­lés a vihar miatt nem történt. púnknak azt mondták, hogy inkább a méhek rajzása adott munkát a tűzoltók­nak. Összesen négy esetben kellett a megnövekedett méh aktivitás miatt se­gítséget nyújtania a lánglovagoknak, amikor a méhek befogására kihívott szakembert létrákkal segítették. Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint a mai napon már csak délen, délnyugaton fordulhat elő zivatar, amelyet viharos széllökések kísérhetnek. • G. K. Ml A VELEMENYE? Az otthon komfortossá tételének egyik modern vívmánya a klímaberendezés. Egyre többen veszik, viszont egyre gyakrabban hallható, hogy drága és fertőzést, meghűléses megbetegedé­seket okozhat. A klímák előnyeiről és hátrányairól kérdeztük az embereket. Visz István (üzletvezető) Nálunk a Palatin- hentesüzletben szük­ség van klímaberen­dezésre, de nem csak a húsoknak. A vevők is nagyobb örömmel jönnek be hozzánk, külö­nösen a nyári kánikula idején, hogy a vásárlás idejére egy kicsit hűsöljenek. Ma már sokunknál van otthon ilyen berendezés, megszok­tuk a jelenlétét, így a munkatársa­ink is az előnyeit nézik, a költsé­gek pedig itt másodlagosak. Kovács Gyula (tanuló) I Ma már mindenről kiderítik, hogy vagy [ a környezetet szeny- nyezi, vagy az egészséget károsítja. A klímákról ezt el is hiszem, mert én csak rosz- szat hallottam róluk, az ismerőse­im közül sokan allergiások lettek rá, mások a megfizethetetlen szám­lákra panaszkodtak. Dr. Dénes Béláné (nyugdíjas) A jelenlegi házunk­ban, amikor vettük, I már be volt szerelve I a klímaberendezés. Csak néhány hétig használtuk, de olyan sok problémánk volt vele, hogy azóta sem kapcsoltuk be. En­gem eleve zavart a monoton zúgá­sa, sűrűn fájt a fejem tőle, a fiam pedig mindig megfázott. Deli Gabriella (pénztáros) Mivel tetőtéren la­kunk, a nyarakat na­gyon nehezen visel- I jük, de a ventilátor és a kereszíhuzat már kevés, ezért idén mindenképpen beszereltetjük a klí­maberendezést. Fűteni nem fogunk vele, ezért a költségeitől annyira nem tartok, ugyanakkor megfizethe­tetlen lesz, hogy végre normálisan végig tudjuk aludni az éjszakákat. Négy szűk esztendőre számíthat a Felvidék Szándékosan elfelejtett magyarlakta területek, kisemmizett települések, megnyirbált támogatások A szlovákiai magyaroknak nincs mitől tartaniuk, a mostani koalíció többször is hangoztatta, hogy kormányzásuk alatt marad a status quo. Az elmúlt majd egy évben azonban több olyan intézkedés is történt, ami nem éppen kedvező a felvi­dékiek számára. A legutóbbi a Szlovák Környezetvédelmi Alap támogatásainak a szétosztása: a szennyvíztisztítók meg­építésére vagy felújítására megpályáz­ható 837,6 millió koronából 33,3 jutott a déli járásoknak. Minden jel arra utal, hogy igaza lett azoknak, akik a jelenlegi kormánykoalí­ció hatalomra lépését követően négy szűk esztendőt jósoltak a felvidékiek számára. A vezetéscserét követően alig egy-két hét telt el, és már el is fogadták azt a törvényt, amely által (a hideg és hosszú tél miatt) több jut a 277 tengerszint feletti telepü­lésnek. Hiába tiltakozott az MKP, hiába gyűjtöttek aláírásokat az alacsonyabban lévő falvak, városok: a magasabban lévő települések 219,9 millió korona pluszhoz jutottak, rosszul csak a 277 méter alatti falvak jártak, így például Érsekújvár, Ko­márom, Párkány, Losonc és környékük is kisebb mértékben részesedik az adófize­tők pénzéből. Kevesebb támogatás jár a magyar kissebségnek is, Dusán Caplovic az emberi és kisebbségi jogok kormány- alelnök szerint mindeddig igazságtalan módon osztották szét a nemzetiségeknek járó pénzeket: a mintegy 700 millió koro­nának (5 milliárd forintnak) a 99,9 száza­lékát tavaly a magyarok emésztették fel. Ezt követően megszületett az új költség- vetés: Csáky Pál az MKP elnöke akkor elmondta, hogy a kormánykoalíció buta­ságát, politikai dilettantizmusát bizonyít­ja az, ami a kisebbségi kultúra támogatá­sával művelt. „A tavalyi 180 millió he­lyett, amelynek 66-67 százaléka jutott a magyaroknak, az idén csak 80-at kapnak a nemzetiségek, ami egy több százmilli­árdos költségvetés esetében kis spórolást jelent. Ily módon takarékoskodni nagy butaság és felelőtlenség, mert a nemzet­közi problémákkal küzdő kormány még nagyobb támadófelületet biztosít magá­nak” - fejtette ki az elnök. Nyitra megye idei beruházási költségvetésének az irányszámai szinte minden területen visz- szafogást mutatnak: nagy eltérés figyel­hető meg minden egyes szférában, legyen az iskolaügy, egészségügy vagy kultúra. Példaképpen: a szomszédos megye fenn­tartásában lévő 95 iskola összesen 32 millió koronát kap fejlesztésekre, az elő­ző választási ciklusban összesen 988 mil­lió jutott. A legújabb „megszorítás” a Szlovák Környezetvédelmi Alap támoga­tásainak a szétosztásán figyelhető meg: annak ellenére, hogy a déli települések kedvezőtlenebb helyzetben vannak a szennyvízelvezető és vízvezeték tekinte­tében, alig kaptak állami dotációt. Az idén 174 projekt kapott támogatást Az elmúlt majd egy évben hallani lehetett hazafiasabb tankönyvekről, a magyar di­ákok szlovák tudásszintjének szigorúbb ellenőrzéséről. Szóbeszéd tárgyát ké­pezte a nyelvrendőrség bevezetése: Po­zsony szerint ugyanis a vegyesen lakott területeken élők nem tartják be a nyelv­törvényt, és ez a szlovák ajkú lakosság kirekesztéséhez vezethet, akiknek ráadá­sul sokszor sérül az információhoz való alapvető joguk. szennyvíztisztítók megépítésére vagy fel­újítására, ebből csupán kilenc a felvidéki, a megpályázható 837,6 millió koronából 33,3 jutott a déli járásoknak. Ivóvízháló­zat kiépítésére vagy felújítására összesen 108 tervezet részesül támogatásban, eb­ből 16 található délen, a több mint 333 millió koronából 32,3 jut a magyarok ál­tal lakott területre. • Sz. É. Börzsönyligetre is elér a kábeltévé Megkezdték a kábeltévé-hálózat ki­építését a Kismaroshoz tartozó Bör­zsönyligeten. A cégnek már két éve vé­geznie kellett volna a munkálatokkal, de mindeddig csak a kábeltartókat szerel­ték fel az oszlopokra. Most úgy tűnik, beindult a várva várt beruházás és ha­marosan elő tudnak fizetni a csatornák­ra a börzsönyligetiek, sőt, internetes, te­lefonos szolgáltatás is elérhető lesz. Civilek gyűjtik a veszélyes hulladékot Dorog. A Dorogi Környezetvédelmi Egyesület idén tavasszal is megrendezi a veszélyeshulladék-gyűjtést, május 19-én reggel 8-tól délig összesen öt helyszínen várják az ártalmasnak minősülő folyadé­kokat, rossz elektromos berendezéseket. Az egyesület aktivistái a Penny Market parkolójában, a rendelőintézettel szem­beni parkolóban, a Profinál, illetve a Zsigmondy, Schmidt és Széchenyi-lakó- telepen kihelyezett konténereknél fogad­ják a veszélyes hulladékokat.

Next

/
Thumbnails
Contents