Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-07 / 68. szám

8 HÍDLAP • 2007. április 7., szombat BULVÁR www.istergranum.hu Napi húsz liter tejet iszik egész világsajtót bejárta, így nemcsak itthon, hanem külföldön is szinte valamennyi jelentős mé­dium beszámolt róla. Mivel a ki­csit Lulu, az anyaállat nem tudta táplálni, az állatkerti gondozók mesterségesen nevelik és cumis­üvegből etetik az orrszarvúbor­jút. A születése óta eltelt tíz hét során a vaskos borjú egy, a láto­gatóktól elzárt istállóban csepe­redett, így a nagyközönség csak egy plazmaképernyőn át követ­hette nyomon a fejlődését. Az el­ső hetekben a kicsi szinte csak evett és aludt, ám egy hónap el­teltével egyre aktívabbnak mutat­kozott, és mostanában már ker- getőzni is szokott gondozóival. Az ifjú orrszarvú nemcsak aktí­vabb lett, hanem méreteit tekint­ve is szépen fejlődik. A borjú szü­letési súlya 58 kg volt, március 10-én azonban tömege már a 100 kg-ot, március 25-én pedig a 120 kg-ot is meghaladta, jelenleg pe­dig 138 kg-os. Jelenleg naponta öt alkalommal, reggel hét és este hét között háromóránként kap en­ni, és alkalmanként 4 liternél is több tejet iszik, napi fogyasztása így a 20 litert is meghaladja. Az ál­latkert a nagyközönséget hívta se­gítségül a kis orrszarvú nevének kiválasztásához. A kert öt nevet (Layla, Lina, Liwaza, Liziuzayani, Lyabo) bocsátott szavazásra, a legtöbb voksot a Layla név kapta, amely szuahéli nyelven annyit tesz: „este született”. Az elmúlt másfél évtized­ben az oroszországi, kö­zép-ázsiai és távol-keleti új, tudományos eredmé­nyek új megvilágításba he­lyezik a hunok történel­mét, államszervezetét, sőt a magyar őstörténet egyes kérdéseit is. Mára a kutatók számára kiderült: gyökere­sen át kell értékelni a nomádokról kialakított negatív ké­pet - hiszen egy páratlan, önálló civilizációt teremtettek meg az eurázsiai kontinensen. Nemcsak nekünk, ma­gyaroknak fontosak a hunok, hanem a világtörténelmi események miatt is muszáj velük foglalkozni. Ma már tudjuk, hogy a hunok alkották meg az ókorban a világ legnagyobb kiterjedésű és leghosszabban fennálló bi­rodalmát, amely túltett a perzsákon, Nagy Sándoron, és a rómaiakon is. Új szempont lehet a korai Távol-Ke­let történetében, hogy a kínai szakemberek is azt állít­ják, a legelső kínai dinasztia, a Xia valójában hun volt, amely az i.e. 23. századtól öt évszázadon át uralta a Sárga-folyót és környékét. Aki a kínai történelmet tanul­mányozta, az nem lepődik meg ezen a felfedezésen, hi­szen a kínai írott történelem három évezrede alatt leg­alább ezer éven át idegen népek alapítottak dinasztiát. A Xia-dinasztia hun voltát nemcsak a történetírói feljegy­zések, hanem a korai mitológiai elemek is megerősítik. Elefántok a középkori Felvidéken Nyitrától nem messze található két, különleges hangzású telepü­lés: Alsó- és Felsőelefánt, ame­lyekről az Elefánti családot is el­nevezték. A mai Lefantovce kü­lönleges és egyedülálló nevére már Bél Mátyás is felfigyelt a 18. században, és az szerinte a Kál­mán királynak ajándékozott ele­fánttal hozható összefüggésbe. Az állat akkor érkezhetett Ma­gyarországra, amikor a magyar uralkodó leánykérő követséget küldött Szicíliába, és az ormá­nyos lehetett az egyik ajándék. Az Árpád-kori Magyarországon az elefántot igen kevéssé ismer­ték, sőt a terminológiai bizonyta­lanságot jól mutatja, hogy az ófelnémetben az állatot gyakran keverték a tevével. Maga az Ele­fánt falunév az okleveleknek kö­szönhetően jól követett, első elő­fordulása 1113-ból származik. Az Elephant személynévként való használata mindössze két férfi esetében mutatható ki az Árpád­korban, a megoldás kulcsát ezért néhányan az ónémet Helfant személynévben látják. A szakér­tők feltételezése szerint az fle- fántiak egyik ősét (H)Elefant-nak nevezhették, és ő kaphatta bir­tokba a települést, valamikor a 11. század végén, mivel a falu 1113-ban már létezett. Az Elefán­ti család címerében kék mező­ben ezüst színű elefánt áll. Sapszki Márta diplomás asztrológus április 7. kos 03.21-04.20. Az első kisebb izomláz után vajon mi a teendő? Dolgozzon rá egy ki­csit! Jól esett a testmozgás, ezt ne is tagadja. Nincs még olyan rossz formában, hogy ne érne el hathatós eredményeket. Ba­rátai megbabonázva nézik új „bolondériáját”. bika 04.21-05.20. Ma végre jó kedve van. Ahogy kipat­tant az ágyból, érezte, hogy ez az Ön napja. Ne feledje barátainak tett teg­napi ígéretét. Gyorsan reggelizzen, öltözzön fel, és irány a megbeszélt találka! Szabadtéri program, kirándulás, játék és szórakozás. ikrek 05.21-06.21. Akár a béke szigetén is érezheti ma­gát, ha az előző napokban nem ron­totta el a gyomrát az élet habzsolá­sával. Ma mindent jóvá tehet. Ez a nap is ked­vez a társas összejöveteleknek, ezért nem árt egy rövid pihenőt beiktatni a programjába. rak 06.22-07.22. Ha este visszagondol erre a napra, örömmel konstatálja majd, hogy jobban sikerült, mint azt remélni merte volna. Pénzügyi tranzakciói sikeresnek mondhatók, s a szerelem terén is a legna­gyobb rendben minden. oroszlán 07.23-08.23. Rövid idő alatt sok pénzt veszíthet, ha nem vigyáz. Rég volt már vásá­rolni, szüksége volna néhány apró­ságra. Beszerző körútja során azonban sok mindenbe beleszeret, és nem tud leállni. Hatal­mas pakkokkal, lapos pénztárcával tér haza. szűz 08.24-09.23. Erősnek és energikusnak érzi ma­gát. Nem ismer fáradtságot, és örül, hogy végre Ön is taníthatja barátait. A kedve visszatért, örül az életnek, ráadásul szerelmi élete is rendeződni látszik. merleg 09.24-10.23. Ragyogó hangulatban ébred, ma semmi sem árthat kedélyének. Ha teheti, most pihenjen, mert nyitott, befogadókész: fogékony az új élményekre, ismeretekre. Utazzon el valahova! Könnyeb­ben barátkozik és arra is alkalmas, hogy megkedveltesse magát útitársaival. skorpió 10.24—11 22. Szeretné kivívni partnere vagy kör­nyezete csodálatát, és erre ma megvan minden esélye. Amihez nyúl, minden sikerül. Ragyogó húzással juthat előnyös üzlethez vagy befektetéshez. Vételei­ben és eladásaiban is szerencsés lehet. Pech, ha mindezzel nem ér célt partnerénél. nyilas 11.23-12.21. Pontosan látja a dolgok fontosságát, súlyuk mégsem nyomasztja. Olyan gyorsan, határozottan, nyugodtan dönt, mintha csak arról volna szó, hogy milyen napilapot vásároljon. Magabiztossága, köny- nyedsége, sistergő humora sokakat késztet ar­ra, hogy belül kerüljenek lényének bűvkörén. bak 12.22-01.20 Az ismertről kiderül, hogy ismeret­len és érdekes, az ismeretlenről, hogy szokványos és unalmas. A saját kicsiny életvilága válik távlatossá, míg a nagyvilág összeszűkül. Ráébred, hogy mi­lyen fantáziátlanok is a fantaszták. vízöntő 01.21-02.19. A lehető legeltérőbb hatások ke­reszttüzébe kerül, s ennek fejfájás, rossz közérzet, ólmos fáradtság le­het a következménye. Ha ép bőrrel szeretné megúszni, akkor sürgősen kezdje meg rendes évi szabadságát. Utazzon el jó messzire, ne árulja el senkinek a címét és a telefonszámát. halak 02.20-03.20. Ha választania kell, hogy valamit megtegyen-e vagy sem, valószínűleg akkor döntött helyesen, ha megtette. Akkor - függetlenül a végeredménytől - el­mondhatja: ügyesen léptem. Ha nem teszi meg, akkor egész életében szemrehányást tesz/tehet magának, hogy miért is nem cselekedett. Csütörtökön mutatkozott be a nyilvánosságnak a budapesti ál­latkert legújabb kedvence, a ja­nuár 23-én született orrszarvú­borjú. A kicsi az első olyan egészségesen világra jött orr­szarvú a világon, aki mestersé­ges megtermékenyítés után fo­gant. Világrajövetelének híre az Miért vannak csúnya emberek? Brit kutatók választ találtak arra a kérdésre, hogy az evolúció során miért nem szelektálódtak ki egye­bek között az előnytelen külsőért felelős gének, miért vagyunk any- nyira sokfélék. Az ember a szexuálisan szelektáló fajok közé tartozik, a legjobb gene­tikai állományú utódok létrehozása érdekében a nők törekvése, hogy a legelőnyösebb külsejű férfit sze­rezzék meg maguknak, és viszont. Elvileg így a legelőnyösebb külsejű férfiak örökítik tovább génjeiket, így hosszú idő alatt a szelekció kö­vetkeztében uniformizálódnunk kellett volna. Az angol Newcastle Egyetem kutatói az elmúlt tíz év­ben a genetikai sokféleség okait kutatták. Abból a feltételezésből in­dultak ki, hogy a génállomány vál­tozatossága valamiféle előnnyel jár, ami még az uniformizált szép­ségen is túltesz, és sejtésük beiga­zolódott. A kutatók 2005-ben sajá­tos kísérletet végeztek: olyan férfia­kat választottak ki, akik génállomá­nyára az úgynevezett javító gének mutációja révén jellemző volt a sokféleség. Lefényképezték őket, és a képeket megmutatták fiatal nőknek. Kiderült, hogy ezek a férfi­ak - akik a mutációk révén változa­tos génállománnyal rendelkeznek, ellenállók sok betegséggel szem­ben, és ezt a tulajdonságukat nagy valószínűséggel tovább is örökítik utódaiknak - az átlagnál vonzób­bak a nők szemében. Furcsa ikerpárra bukkantak Amerikai tudósok különleges, egypetéjű, de mégsem egyforma génállo­mányú ikrek születéséről számoltak be. Ilyen esetről korábban még nem szereztek tudomást. Az ikrek anyai oldalról egypetéjűek, azaz genetikailag egyformák, de az apai gének csak fele részben közösek. Ez úgy fordulha­tott elő, hogy két spermium termékenyített meg egyetlen petesejtet, amely ezután kettévált és két önálló embrió fejlődött belőle. Az egyik magzatba az egyik hímivarsejtből, a másikba pedig a másikból származó gének kerül­tek. Az ilyen megtermékenyítési és fejlődési folyamat minden lépésének igen kicsi a valószínűsége, ezért a tudósok feltételezik, hogy egyedi esetről van szó. Normális esetben ikrek vagy ugyanabból a megtermékenyített pe­téből fejlődnek, amely később széthasad, és tökéletesen azonos genetikai állományú egypetéjű ikrek jönnek létre, vagy két különálló petéből, amelyet két önálló spermium termékenyít meg. Ilyenkor kétpetéjű ikrek születnek, akiknek átlagosan 50 százalékban azonos a genetikai állományuk. ■ Yf J* Három kézipoggyászt és egy hátizsákot a piros 32-re. Olaszország egyik repterén egy ritka hatékony hirdetési formával találkozhatnak a leszálló utasok. A poggyászérkeztető futószalag cikkelyeire rulettkerékszerűen 1-től 36-ig piros-fekete számok vannak felfestve és persze a nagy kövér zöld nulla sem hiányozhat a sorból. A golyót persze ez esetben több poggyász helyettesíti, a szerencsések csomagjai pedig nem kavarodnak el, épségben megérkeznek, és ha az netán a nullán áll meg, akkor szín alapján a zöld folyosót választhatják. Na jó ez nem igaz. A hirdetés egyébként a velencei kaszinót népszerűsíti, szerintünk sikerrel. A hunok és a kínaiak

Next

/
Thumbnails
Contents