Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-13 / 72. szám

www.esztergom.hu 2007. április 13., péntek • HÍDLAP 5 Opelt is gyártanak majd Esztergomban? Bódulat helyett halál várt rá Komárom. Holtan találtak egy 21 éves miskolci fiút szerdán a város egyik szállodájának szobájában. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy az áldozat szándékosan gázt lé­legzett be egy öngyújtó utántöltő-pa­lackból. A drogprevenciós előadáso­kon hiába hívják fel rendszeresen a fi­atalok figyelmét a kábítószerezés ezen formájának veszélyeire, a megyében fél éven belül ez volt a második ilyen jellegű haláleset. A nagy mennyiségű öngyújtógáz belélegzése nemcsak bó­dulatot, hanem légzésbénulást és ezzel halált is okozhat. Bölcsőde felújítás Szentendre. Március végén elkezdő­dött Szentendrén a püspökmajori böl­csőde felújítása és bővítése, amelyet a város uniós pályázaton nyert pénzből valósít meg. Az építkezés várható be­fejezése december közepére esik. Ivócimboráikat rabolták ki Révkomárom. Kis híján tragédiába torkollt egy kocsmai italozás hétfőn este a Vág-híd közelében. Az italkimé­rés két vendége feltehetően rossz szán­dékkal eredt a nem sokkal előttük tá­vozott két középkorú férfi után, akiket a hídnál utolértek, bántalmaztak, és el­vették 640 koronájukat. Az egyik áldo­zat súlyos sérülést szenvedett. A rend­őrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat. Épülhet a kórház-kápolna Vác. Lerakták annak az ökumenikus kápolnának az alapkövét, amely a váci Jávorszky Ödön Kórház területén kap majd helyet. Az intézmény aulája mel­lé tervezett új épület, amelyhez a város ingyen biztosította a helyet, várhatóan egy év múlva már állni fog, és vigasz­ra találhatnak itt a kórház betegei. Az ünnepélyes alapkőletételen Vác pol­gármestere, Beer Miklós megyés püs­pök és Erős András, a kórház igazgató­ja mondott beszédet. Majális Visegrádon A visegrádi Telgárthy-réten rende­zendő szokásos majálison 10 órától a korábbi évek hagyományaihoz hason­lóan játékos versenyek lesznek, főleg a gyermekek számára (lepényevés, kö­télhúzás, tojásdobás). Délben a vállal­kozó szellemű jelentkezők természete­sen megmászhatják a májusfát is. A magasabb tandíj miatt kevesebb lesz a diplomás? Tavaly 132 ezren, idén már csak 108 ezren felvételiztek az országban Folytatás az 1. oldalról A kapacitásnövekedés hátterében ha­talmas beruházások állnak: tavaly több mint 50 milliárd forintot költöttek a fej­lesztésekre, idén még ennél is többet szeretnének. A gyárban a múlt évben he­lyeztek üzembe egy 3 ezer tonnás prés­gépet, az elmúlt hetekben a legújabb 5 ezer 600 tonnás sajtológép próbaüzeme is lezajlott, a hegesztőüzemben pedig a négyszáz robot mellé újabb kétszázötve­net telepítenek a közeljövőben. A General Motors és a Suzuki között a Wagon R+, illetve az Opel Agila konstrukciója kapcsán kezdődött az együttműködés, ám az Opel kisautóit még nem Esztergomban, hanem Len­A General Motors-féle Trax és a Suzuki Splash nem hasonlít majd annyira egy­másra, mint a két előd, a Wagon R+ és az Agila, de a műszaki alap közös lesz: a 2,36 méteres tengelytávú autók egylite­res és 1,2 literes benzines turbó, illetve dízelmotorokkal lesz majd kapható. A 20-30 éves korosztálynak szánt négyaj­tós formabontó szabadidő-autó különle­gessége a szórakoztató- és villogó elekt­ronikával való felszereltség lesz. Július első felében megkezdődik a ter­melés a kétszáz dolgozót foglalkoztató nyergesújfalui Toyo Seat gyárban, ahon­nan naponta több mint ezer autóülést szállítanak majd a Suzuki gyárba. A ter­vek szerint jövő évben már három mű- , szakban évente 1 millió 200 ezer ülés kerül majd ki az üzemből. gyelországban gyártották. A nemrég született megállapodás értelmében a kis egyterűek utódjaiként tekintett, ta­valy ősszel Párizsban bemutatott Splash fantázianevű második generáci­ós Wagon R, valamint a General Mo­tors közelmúltban New Yorkban bemu­tatott mini új Trax autója egyaránt a hazai gyárban készül majd. A Magyar Suzuki Zrt. megkeresé­sünkre nem jelölte meg a gyártás vár­ható kezdési időpontját, ám Tihanyi Tamás, a gyár szóvivője lapunknak ko­rábban úgy nyilatkozott, hogy a General Motors-szal az energiatakaré­kos és környezetkímélő kisautógyártás terén szorosabbá fűzött együttműködés eredményeként 2007 végén kerülhet a szalonokba az első Splash. • Gábor Éva vei kell majd számolniuk. A HÖOK szerint egyértelmű összefüggés van a tandíj és a kisebb érdeklődés között, rá­adásul a felvettek közül is sokan abba­hagyhatják tanulmányaikat, ha kikerül­nek az állami finanszírozásból, ez pedig egy év múlva akár a tanulók 15-20 szá­zalékát is érintheti. A HÖOK továbbra is úgy látja, hogy a tandíj célja pusztán a forrásbevonás, ami a szegényebb diá­kok elől elzárja a továbbtanulás lehető­ségét. Az egyetemek, főiskolák legha­marabb június elején tudják meg, hogy mekkora a túljelentkezés egy-egy szak­ra, a felvételizők pedig csak júliusban Lakos Brigitta (egyetemi hallgató) Önmagában nem rossz hír, hogy keve­sebben jelentkeznek a felsőoktatásba, mert így is túl sok az olyan tanuló, aki csak a papír miatt varf itt, és a hivatástudattal rendelkezőket kine­vetik. Ha szigorúbb lenne a teljesít­ményszelekció, akkor ténylegesen azok tanulnának tovább, akik az adott területen is akarnak dolgozni. Eredményes húsvéti akció az utakon Ittasság miatt még bicikliseket is elkaptak Kerékpárosok, motorosok és gépko­csivezetők is közlekedtek ittasan a hús­véti ünnepek alatt Komárom-Esztergom megyében. Az akciót, amely szerdán reggel zárult hivatalosan, a rendőrség eredményesnek nevezte. A húsvéti hosszú hétvégén a rendőrség országos közlekedési akciót szervezett a balesetek megelőzése érdekében. A „raz­zia” szerdán zárult, a megyében a feladat végrehajtásában a polgárőrök, és a Határ­őrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei is segítettek. A megyei rend­őr-főkapitányság szóvivőjétől az ötnapos akcióról megtudtuk, hogy 2308 főt ellen­őriztek, közülük 34 vezette ittasan jármű­vét. Húszán személygépkocsit, öten se­gédmotor kerékpárt vezettek ittasan, míg heten biciklire ültek bizonyos mennyisé­gű alkohol elfogyasztása után. Közülük háromnak vették el a jogosítványát. Ezen kívül összesen 605 fő ellen szabtak ki helyszíni bírságot, az okok között leg­gyakrabban a megengedett sebesség túl­Az elmúlt hetekben sok motoros baleset is történt, amelyről már lapunk korábban be­számolt. A kétkerekű „társadalom” úgy látja, hogy ezeket sok esetben az autósok figyelmetlensége okozta. Ezért figyelemel­keltő felvonulásra hívják szombaton dél­után dél kettőre az alsóörsi sportcsarnok parkolójába azokat a motorosokat, akik azt szeretnék, hogy nagyobb odafigyelést és biztonságot kapjanak a közutakon. lépése, és a biztonsági felszerelések hasz­nálatának elmulasztása szerepelt. 144 szabálysértési feljelentést tettek a megyei rendőrök közlekedési szabálysértés mi­att, ebből 19 fő ellen ittas vezetés miatt. Büntető feljelentést 11 esetben tettek ugyanezen okból. A megyei kapitányság szóvivője összegzésképpen azt mondta, hogy az akció eredményes volt, a közle­kedők többsége ugyanis betartotta a köz­lekedési szabályokat, ezzel megóvta saját és mások testi épségét. • G. K. Egyre népszerűbbek az informatikai, műszaki és természettudományos szakirányok, és továbbra is rengetegen jelentkeznek pénzügyi, idegenforgalmi képzésre. A rendel­kezésre álló helyek és a jelentkezők számát tekintve idén is a művészeti szakokon a legnagyobb a túljelentkezés, ahol egy-egy helyre akár heten is pályáznak. A Magyar Nemzet értesülése szerint ko­molyan felmerült és akár ebben a hónap­ban a kormány elé kerülhet egy olyan ja­vaslat, miszerint az államháztartási és fel­sőoktatási törvény módosításával előké­szítenék az egyetemek, főiskolák privati­zációját. A tárca ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, csupán annyit közöltek: felmerült ez a lehetőség, de hiva­talos formában még nem tárgyaltak róla. értesülhetnek arról, hová, milyen felté­telekkel nyertek végül felvételt. • (szabó) Erősné Vörös Viktória (tanár) A tandíjnak jelentős szerepe van ebben. Mindenki ismer olyan esetet, amikor pénzszűke miatt nem tud egy fiatal tovább tanulni. Ez ma a szülők pénztárcájától függ és nem a gye­rek tehetségétől, és ez egy tanár­nak nagyon fáj, mert az iskola dol­ga inkább a társadalmi különbsé­gek kiegyenlítése lenne. Oláh Lajos (tanuló) | A tandíjjal sokunk esélyeit rontják. Nem | lesz egyszerű annyi pénzt összeszedni, ami egy főiskolához kelleni fog. Már most sincs igazi diákéletem, mert minden melót bevállalok, a kőműves melletti segédmunkától az újságkihordásig, hogy félretegyem a pénzt a továbbtanulásra. Tóth Béla (idegenvezető) Egyrészt a tandíj okolható a jelentke­zők számának csök­kenése miatt, más­részt egyes sikerszakmák telítettsé­ge. Mivel a jó szakmunkásban, szakemberben hatalmas hiány van Magyarországon, a fiatalok inkább szakmát tanulnak, mintsem egy olyan diplomára költsék a pénzt, amit nem használnak, mert nem tudnak elhelyezkedni. Folytatás az 1. oldalról Az állami finanszírozású nappali ta­gozaton belül azonban a korábbi évek­hez képest csökkent az agrár, bölcsész , jogi és igazgatási, illetve pedagógus szakirányokra beérkezett jelentkezések száma, bár még így is két-háromszor többen akarnak bölcsészek, gazdasági szakértők, orvosok vagy társadalomtu­dósok lenni, mint ahány hely rendelke­zésre áll. Az intézmények idén összesen 56 ezer új hallgatót vehetnek fel állami­lag finanszírozott helyekre, de a kérel­mek összesítése után már látszik, hogy ennél 30 ezerrel többen ácsingóznak az ingyenes - azaz 2008-tól már tandíjjal terhelt - képzésre. Az egyetemek és fő­iskolák folyamatosan figyelik az OFTK adatbázisát, amelyből követhetik, hány jelentkezőre számíthatnak, de azt nem tudják, hogy ezek közül hányán jelölték meg első, második vagy hatodik helyen az intézményt, ahogyan az sem derül ki júniusig, hogyan alakul a nappali, illetve levelező képzésre jelentkezők aránya. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán sem tudják még, hogy mekkora túljelentkezéssel kell számolniuk, a részletes informáci­ók elérhetőségéig nem is foglalkoznak ezzel, hiszen minden központilag mű­ködik. Az esztergomi Vitéz János Ró­mai Katolikus Tanítóképző Főiskola ta­nulmányi osztályán utoljára április 4-ig fértek hozzá a jelentkezési adatbázis­hoz, akkor éppen 865 jelentkezőnél tar­tottak, de a naponta frissülő programból az sem derül ki, hogy éppen hány száza­lékon áll a feldolgozottság. A keretszá­mok szerint az intézmény 252 nappali és 228 levelező tagozatos hallgatót ve­het fel, azaz összesen 480-an nyerhet­nek felvételt az intézménybe. A tanul­mányi iroda vezetője szerint, bár a szá­mokból még nem látszik, de valószínű, hogy a tavalyinál kevesebb jelentkező­Ml A VÉLEMÉNYE? Az egyetemekre, főiskolákra való jelent­kezés az elmúlt évek növekedése után váratlanul csökkeni kezdett. Arról kér­deztük az embereket, hogy szerintük minek tudható be a továbbtanulási kedv megcsappanása. /

Next

/
Thumbnails
Contents