Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-28 / 83. szám

4 I önkormányzati értesítő 2007. április 28. Beszámolt a tűzoltóság Csökkenő állomány, növekvő feladatok A múlt heti testületi ülés elején tar­tották beszámolóikat az esztergomi egyenruhás testületek, az önkormány­zati tűzoltóság és a városi rendőrkapi­tányság vezetői. Kövecs István tűzoltó alezredes bevezetőjében megköszönte a város pályázatokhoz nyújtott támo­gatását, amelynek segítségével tavaly az eszközök korszerűsítését és védőfel­szerelések beszerzést sikerült megva­lósítania az esztergomi tűzoltóságnak. A megoldandó problémákat sem rejtet­te véka alá a parancsnok. Mint elmondta, a „bizonytalan helyzet” miatt tavaly több mint tíz fő, az állomány mintegy harmada kérte nyugdíjazását. A kezdők kiképzése és a biztonságos munkához elengedhe­tetlen két-háromévnyi tapasztalatát nehéz biztosítani, illetve megszerez­ni, és még nehezebb a kiesők a speci­ális mentőeszközök üzemeltetéséhez szükséges képesítésekkel rendelke­zők pótlása. A pályázati lehetőségek­ről szólva azt sem hallgatta el, hogy a testület által már korábban támoga­tásban részesítendő programok egy része csúszik, például a magasból mentésre alkalmas jármű beszerzési támogatására vonatkozó pályázat ki­írása csak 2008 végére várható. Mint ismeretes, ehhez a pályázathoz már évekkel ezelőtt biztosította anyagi hozzájárulását az önkormányzat. Czibik József tűzoltó ezredes, főta­nácsos, a megyei katasztrófavédelem igazgatója Kövecs alezredes beszámo­lójához hozzátette, ahogyan 2002-ben, úgy 2007-ben is átfogó ellenőrzést tar­tanak az esztergomi tűzoltóságon. Mint elmondta, a korábbi szakfel­ügyeleti ellenőrzések során mindig jó­ra értékelték az önkormányzati testület munkáját. Ahogyan Kövecs István, úgy a megyei katasztrófavédelem igazgatója, Czibik József ezredes is megköszönte az esztergomi önkor­mányzat korábbi, illetve kérte a továb­bi támogatását. Tájékoztató közgyógyellátottak részére Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatom, hogy 2007. július 1-jétől a 2006. július 1-jét megelőzően kiállított közgyógyellátási igazolványok nem használhatók fel. Kérem a közgyógyellátási igazolványok zökkenő­mentés lecserélése érdekében, a régi típusú (papír alapú) igazolvánnyal rendelkezők kérelmüket hala­déktalanul, nyújtsák be. Felhívom figyelmét, hogy az új igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés legalább 45 napot vesz igénybe, ezért időben nyújtsák be kérelmüket a fo­lyamatos gyógyszerellátás biztosítása érdekében. Az igényléshez szükséges nyomtatványok a Pol­gármesteri Hivatal Közjóléti Irodájának földszint 11- es szobájában átvehetők. A kérelemhez kérem csatolni a háziorvos által zárt borítékban átadott - név és TÁJ számmal ellátott a gyógyszerkeret megállapításához szükséges - iga­zolást, valamint a jogosultságot, igazoló iratokat. Amennyiben az új közgyógyellátási igazolványok igénylésével kapcsolatban kérdésük merül fel, úgy részletes tájékoztatást ügyfélfogadási időben Muzs Magdolna ügyintézőnél kaphatnak személyesen vagy a 33/542-026-os telefonszámon. Ügyfélfogadás: Hétfő: 09-12-ig, 13-17-ig Szerda: 09-12-ig, 13-17-ig Péntek: 09-12-ig Esztergom, 2007. április 23. Dr. Marosi György jegyző A Gondviselés Háza beszámolója Súlyos probléma az eladósodás, mind több ellátott folytatás az 1. oldalról Az intézményvezető kiemelte mindenki­nek szóló családsegítő és tanácsadó szol­gálatukat, valamint az önkormányzattal és a szolgáltatókkal együttműködve kialakí­tott adósságkezelő szolgálatot. Hidas Ág­nes elmondta, a „változások" és az általuk okozott bizonytalan élethelyzetek miatt a hozzájuk forduló családok száma a 2005- ös 400-ról 2006-ra 700-ra nőtt. Az adós­ságkezelési szolgáltatás munkájából az is kiderült, hogy a lakosság túl nagy terheket vállalt, a „könnyű" hitelek miatt egy-egy kis probléma is az „eladósodottak” közé kényszerítheti a családokat. Az önkormányzat nevében dr. Osvai László tüdőgyógyász főorvos, a Közjó­léti Bizottság elnöke javasolta a beszá­moló elfogadását és köszönte meg az egyes szolgálatok vezetőinek munkáját, valamint Czifráné Hidas Ágnes intéz­ményvezető tájékoztatóját. A Suzuki vezetői a Városházán Április 19-én délben látta vendé­gül a régi Vármegyeháza Dísztermé­ben Meggyes Tamás polgármester és Knapp János Pál alpolgármester a Magyar Suzuki Rt. leköszönő ve­zérigazgatóját, Kazuhisa Todát és a cég új vezetőjét, Isao Ozawát. A japán vendégeket elkísérte a tár­saság vezérigazgató-helyettese, dr. Fórián István. Alpolgármesteri fogadóóra Knapp János Pál alpolgármester Május 30-án, szerdán 13 és 16 óra között tartja fogadóóráját. Be­jelentkezés és időpont-egyeztetés az 542-005-ös telefonszámon Jegyzői fogadóóra Dr. Marosi György, Esztergom Város jegyzője minden hónap első szerdáján, a következő alkalommal május 2-án 8 és 12 óra között tart fogadónapot. Bejelentkezés és időpont-egyeztetés az 542-001-es telefonszámon. Telekadó-panaszvonal Tisztelt Esztergomiak! Tisztelettel kérjük Önöket, hogy telekadóval kap­csolatos problémáikkal, panaszaikkal forduljanak a Polgármesteri Hivatal illetékes munkatársához az 542-011 telefonszámon kedden és szerdán 9-től 12, illetve 13-tól 16 óráig. . Jócsik-díjak folytatás az 1. oldalról I Dr- Kovács Éva PPPg a Vaszary Kolos j ra óta szívügye a \ P beteg, gazdátlan ---------—-------- állatokkal való tö­rődés, már ekkor elismerte kiemel­kedő szolgálatát a budapesti állat­kert. 2003-ban alapítványt hozott lét­re, hogy az esztergomi árva jószá­gokkal foglalkozzon, a kórház négy szülészorvosa és a fő-állatorvos se­gédletével hívták életre a pótolhatat­lan munkát végző Bogáncs Kisállat­otthon Kiemelten Közhasznú Alapít­ványt. Esztergom képviselőtestülete indulása óta támogatja a szerveze­tet, ám a munka, az állatmentés oroszlánrészét dr. Kovács Éva és munkatársai végzik. Lendületük, hi­tük, kitartásuk kifogyhatatlan, pedig nincsenek irigylésre méltó helyzet­ben. Mégis az állatmenhely egyre szebbé válik, példának okáért fedett szennyvízgödröt, betonozott futta­tókat építettek, körbekerítették a te­rületet, nagyarányú fásításba fog­t ak, miközben arra is jutott az ener­giából és az időből, hogy a jövő nemzedékeit, a gyerekeket a gon­doskodó és felelős magatartásra oktassák, mind a négylábúakat, mind a természet egészét tekintve. Az esztergomiak is elismerik mun­kájuk előtt, például az egyszázalé­kos felajánlásokból tavaly több mint hárommillió forintot fordíthattak vé­denceikre. Dr. Kovács Éva irányítá­sával helyt álltak a 2006. évi árvíz során is, néhány óra leforgása alatt biztonságba helyezve az állatokat, akik közül később sokan igazi gaz­dára találtak. Dr. Kovács Éva példa­mutató, önzetlen tevékenységének elismerése a Jócsik Lajos-díj mind­azon nemes cselekedetért, amelyet végzett és végez. A Békés me­gyei Vésztőn szü­letett Szókéné Fekete Erzsébet •a Debreceni Taní­tóképzőben, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, ké­sőbb az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen folytatott tanul­mányait Esztergomban előbb a Petőfi Sándor Művelődési Köz­pontban kamatoztatta, majd a Du­na Múzeumban. Meghatározó szerepet játszott abban, hogy a rangos kiállítóhely országosan és nemzetközileg is öregbítette Esz­tergom városa jó hírnevét, hogy például 2002-ben az „Év Múzeu­mának” választották. A harminc esztendeje működő Vízügyi Mú­zeum célja, hogy mindenkiben tu­datosítsa, milyen fontos megóvni a víz értékeit, amely életünk minő­ségét nagymértékben befolyásol­ja. A Duna Múzeum a látogatók­kal megismertette és megismerte­ti a vízgazdálkodás különböző szakterületeit, rávilágított és rávi­lágít a nemzeti kultúrtörténet egyik nagy jelentőségű korszak­ára, a múlt századi nagy vízsza­bályozások korára, az úgy neve­zett „második honfoglalásra”. A kiállítóhelyen folyó magas színvo­nalú szakmai, ismeretterjesztő te­vékenységek között is kiemelke­dő jelentőséggel bírnak a legfiata- labbnak szóló programok. Ezeket játékosság és interaktivitás jel­lemzi, melyek a gyerekekben élő alkotó energiára, ösztönös odafi­gyelésre építenek, és lehetővé te­szik, hogy a gyermek ne passzív befogadója legyen a száraz isme­retanyagnak, hanem aktív részt­vevő. Céljuk érezhetően az, hogy a holnap generációi lelkes segítő­társaink legyenek a környezetünk védelmében. A Duna Múzeum 2002 májusában nyerte el a ma­gyarországi „Év Múzeuma” kitün­tető címet. A 2003. évi díjátadás­ra, amelyre az összes pályázó kö­zül 17 ország 37 múzeuma kapott meghívást, Koppenhágában ke­rült sor május 17-én. Sir Neil Cos- sons, a European Museum Forum elnöke díjátadó beszédében hangsúlyozta, hogy miközben ez az esztergomi vízügyi kiállítóhely a látogatóival közvetlen módon kapcsolatot teremt, a háttérben fontos tudományos munkát foly­tat. Ez a roppant lelkes és figyel­mes személyzetnek köszönhető. Jelesül Szókéné Fekete Erzsébet munkájának, amellyel évente több tízezer diák környezettuda­tos gondolkodását formálja. Szuhi Attila IgJ szintén az ELTE-n ’ 1 diplomázott, a jl geográfus szak ■ környezetföldrajz és hidrológia szakirányán. Ez Wi flj és az ezt követő ökológiai tovább­képzései és tanulmányútjai segítet­ték ahhoz, hogy az Esztergomi Kör­nyezetkultúra Egyesület szakta­nácsadója és programfelelőse le­gyen. Az egyesületnél eltöltött két esztendő során egyszerre erősítet­te a szakmaiságot, szűkebb kör­nyezetünk védelmét és a civil ér­dekérvényesítést, képviseletet. Fel- sorolhatatlanul számos a tevékeny­sége a környezettudatosság terén. Civil delegáltként működött közre az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás mun­kájában, Esztergom Város Önkor­mányzata Képviselőtestületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottságában, illetőleg a Városfejlesztési Bizottságában. El­kötelezettségéből adódóan mind­emellett jutott ideje és energiája honlapot és kiadványokat szer­keszteni, kiállításokat és előadáso­kat szervezni. Minden időben a „tennivalók sűrűjébe” vetette és ve­ti magát: így vállalt szerepet a doro­gi hulladékégető esztergomi víz- szennyezésének vizsgálatában, a tervezett nyergesi-táti cementgyár környezetünkre várhatóan kifejtett hatásának elemzésében. Szuhi At­tila tavaly óta - többek között - a Hulladék Munkaszövetségben vég­zi a környezetünk védelmének fon­tos feladatát. A mai korban háládat- lan munka, hiszen a ma szerezhető pénzügyi hasznával szemben a holnap egészsége, az élhető kör­nyezet óvása nem divatos.

Next

/
Thumbnails
Contents