Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-28 / 83. szám

2 HÍDLAP • 2007. április 28., szombat www.istergranum.hu V I D E N Herényi bírálja Orbánt (H) Orbán Viktor nem tárgyal a közép- osztály védelméről, az MDF 13 pontjáról - közölte az MDF frakció- vezetője. Herényi Károly közlemé­nyében úgy fogalmaz: „a Magyar Demokrata Fórum sajnálattal veszi tudomásul, hogy Orbán Viktor a polgár hívószó elhagyása után a polgári értékeket és érdekeket is végérvényesen elfeledte. A Fidesz elnöke hosszú időn keresztül egy primadonnához hasonlóan kérette magát, mára azonban fény derült az igazságra: esze ágában sincs érdemi párbeszédet folytatni a megszorítá­sok és reformok terheit viselő ma­gyar középosztály sorsáról”. Hatféle több-biztosítós modell verseng (H) Lapinformáció szerint hat elképzelés van versenyben a több-biztosítós egészségügyi modellről. A Népsza­badság úgy tudja, hogy a koalíciós pártok szakpolitikusai május első hétvégéjén egyeztetnek. A lap sze­rint az Államreform Bizottság elkép­zelése a legesélyesebb, mert mindkét párt elgondolásait ötvözi. Eszerint a beszedett járulékok az Egészségbiz­tosítási Alapba kerülnének, innen pe­dig fejkvóta alapján, súlyozva jutná­nak a biztosítókhoz. Ezzel kizárható, hogy szegényekre és gazdagokra szakosodott biztosítók jöjjenek létre. Menesztették Antal Csabát (H) Leváltották Antal Csaba országos tiszti főgyógyszerészt - erősítette meg a sajtóinformációkat Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a köz­tévé reggeli műsorában, pénteken. Hozzátette: a menesztés oka az volt, hogy egy bizonyos gyógyszerből nem volt készletezés Magyarorszá­gon. A probléma az, hogy a tiszti fő­gyógyszerész csak néhány nappal korábban jelezte, a készletek fel­használhatósági ideje lejár. Sajtóhí­rek szerint a menesztett vezető a kö­zép-magyarországi főgyógyszerészi posztra kerül, helyét a jelenlegi fővá­rosi vezető, Bódis Lászlóné veszi át. Csányi a szlovák euroról (H) A magyarországi OTP Bank elnöke, Csányi Sándor a bank tegnapi köz­gyűlésén részvényeseik kérdésre ki­fejtette álláspontját a szomszédos ország euroövezeti csatlakozásáról. Azt mondta: bár jobb lenne, ha Ma­gyarországon is hamarabb bevezet­nék az eurot, de nem gond, ha Szlo­vákia, illetve Bulgária hamarabb belép az euroövezetbe. Mint mond­ta „ekkor devizabetétekben az euros országokban erősíteni lehet, s ezek a források jól kihelyezhetők a nem euros országokban”. Száj er: elismerés a brüsszeli meghívás Csak rémhír: nem raportra megy a Fidesz Brüsszelbe Szájer József szerint a Fidesz Euró­pai Néppárton belüli elismertségét jel­zi, hogy a párt elnöksége Brüsszelbe szóló meghívást kapott a néppárti frak­ció vezetőjétől. A fideszes európai par­lamenti képviselő rémhírnek nevezte, hogy a Fidesz elnöksége „raportra” menne május 1. és 3. között Brüsszelbe a néppárti frakció elnökségéhez. A politikus elmondta: valóban nem volt példa korábban ilyen jellegű meg­hívásra, „ez azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Néppárt bármilyen kérdésben raportra hívta volna a Fidesz vezetőit”. Hozzátette: az Európai Nép­párt és a Fidesz szinte minden kérdés­ben hasonló álláspontot képvisel. Szájer József példaként említette az emberi jogok kérdését, az elmúlt félév magyarországi eseményeinek megíté­lését. „Nincsen rés” az álláspontok kö­zött - mondta. Szájer József szerint ép­pen a meghívás mutatja a Fidesz ki­emelt helyét a frakción belül. A brüsz- szeli találkozóra Joseph Daulnak, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kezdeményezésére meghívására kerül sor. A kétnapos munka során Orbán Viktor pártelnök külön is találkozik Joseph Daullal, a néppárti frakcióel­nökség és a Fidesz-vezetés között pe­dig plenáris megbeszélés lesz. A máso­dik napon ülésezik Brüsszelben a Fi­desz elnöksége. Szájer József elmond­ta, a Fidesz a hároméves EU-tagsági évforduló kapcsán is szeretné világo­san kifejezni uniós elkötelezettségét. Hozzátette: ahhoz, hogy egy erős Ma­gyarország jöjjön létre, nekünk egy erős Európára is szükségünk van. A fideszes EP-képviselő szerint bizonyos területeken erősíteni kell az együttmű­ködést, illetve magát az EU-t. Megem­lítette az emberi jogok, a kisebbségek védelmét, a környezetvédelmet, illetve az energiaellátás kérdését. * Koncz Endre Szekeres: ha lehet és kell, a Nabuccót választjuk A honvédelmi miniszter washingtoni tárgyalásain világossá tette, hogy Ma­gyarország, ha lehet, a közös európai energiapolitikai megoldást választja. „Ha lehet és kell, Magyarország a Nabuccót választja, hiszen ez a közös európai energiapolitikai megoldást je­lenti” - közölte Szekeres Imre washing­toni látogatása végén, az amerikai fővá­rosban magyar újságíróknak tartott saj­tótájékoztatóján. A Nabucco az Európai Unió által tervezett gázvezeték, amely­nek az orosz Gazprom kezdeményezte Kék Áramlat vezeték a vetélytársa. A miniszter a választás feltételeit illetően azt mondta: még nyitott kérdés, hogy mindkettő megoldásra van-e lehetőség, és nem mindegy, „milyen gázt használ fel a két csővezeték”. Mint mondta, minden tárgyalásán világossá tette: Ma­gyarország arra törekszik, hogy ne függjön az energiaszolgáltatás tekinte­tében senkitől. • -z -e Nem dől össze, de változtatni kell Fidesz-konferencia a nyugdíjrendszerről A magyarországi nyugdíjrendszer nem fog összeomlani, de az nyilvánva­ló, hogy folyamatos változtatásra szo­rul - mondta Mészáros József, az Or­szágos Nyugdíjbiztosítási Főigazgató­ság volt főigazgatója csütörtökön, Bu­dapesten. Ezeket a korrekciókat azonban át­gondoltan kell végrehajtani, és az ér­demi, tartalmi vitákat le kell folytatni egy esetleges módosítás előtt - tette hozzá az egyetemi docens a Fidesz nyugdíjas tagozatának és népjóléti ka­binetjének rendezvényén. Úgy vélte: a rendszernek hosszú távon stabilnak, kiszámíthatónak és átláthatónak kell lennie, és olyannak, amelybe a „napi politika nem piszkálhat bele”. Mint mondta, a nyugdíjrendszer milyensége nem csupán az időskorúakat érinti, ha­nem valójában 10 millió ember ügye, hiszen a mindenkori rendszernek fo­lyamatosan alkalmazkodnia kell a de­mográfiai és a gazdasági helyzethez.A rokkantnyugdíjazásról is őszintén kel­lene beszélni - mondta a szakember -, hiszen az sok esetben a munkaerőpiac összeomlásának következménye. Véle­ménye szerint munkahelyeket kell te­remteni, mert a tartós munkanélküli­ségnél nagyobb baj nincsen, „megeszi a lelket”. Ugyanitt Iván László fideszes képvi­selő hangsúlyozta: Európában, így Magyarországon is problémát okoz, hogy a lakosság elöregszik, viszont az időseket eltartani képes fiatalok száma évek óta csökken. Evek óta tendencia az is, hogy megszűnőben van a „nagy­család intézménye”, amelyben több generáció él együtt. A szakember sze­rint az idősek egészségi állapotát nagy­ban befolyásolja szociális és családi helyzetük. • (vári) Bős: a szlovák fél nem bánná a közvetítést Fodor Gábor a környezetvédelmi tárca várományosa a héten lezajlott bizottsági meghallgatása során azt mondta, hogy a bősi erőmű ügyében született hágai ítélet végrehajtásáról folyó tárgyalásokba kész lenne har­madik felet is bevonni. Fodor azt mondta, hogy a szlovák-magyar kér­dés rendezéséhez lehet, hogy szükség lenne egy harmadik segítő fél bevo­nására is. A bősi erőmű ügyében ille­tékes szlovák kormánybiztos üdvös­nek találja a kinevezés előtt álló, új magyar környezetvédelmi miniszter javaslatát. Dominik Kocinger, egy HÍREK az európai unióból Barroso lemondta a „minicsúcsot” Csütörtökön lemondta Jósé Manuel Barroso európai bizottsági elnök azt a portugáliai találkozót, amelyen a magyar miniszterelnök is részt vett volna - közölte a Kormányszóvivői Iroda vezetője. Előzőleg Barroso szóvivője Brüsszelben azt mondta: az elnöki irodának új értesítést kellett küldenie az eredeti tervekben meghí­vott államok közül Olaszország, Spa­nyolország, Lengyelország és Hol­landia vezetői részére, amelyben visszavonták a meghívást. A zárt aj­tók mögött, Lisszabonban tartandó ta­lálkozón Barroso mellett Angela Merkel soros EU-elnök, Németország kancellárja, Hans-Gert Pottering, az Európai Parlament elnöke, továbbá a két soron következő EU-elnök or­szág, Portugália és Szlovénia kor­mányfője lesz jelen. Reformra szorul a büdzsé Az európai költségvetést meg kell re­formálni, az Európai Parlamentet be kell vonni a költségvetés bevételi és ki­adási oldalának kialakításába. Ezt Fazakas Szabolcs szocialista EP- képviselő mondta pénteken Budapes­ten, egy európai uniós fórumon. A nemzeti parlament az ország költség- vetésének kiadási és bevételi oldalára egyaránt hatással van, ugyanakkor az Európai Parlamentben a költségvetés általában a kiadásról szól, ennek is csak 65 százalékáról lehet vitatkozni, mert a többi kötelező kifizetés - jelen­szlovák napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában azt mond­ta: „a szlovák fél már régen közvetítő bevonásában látja a sok éve fennálló patthelyzet feloldását, de a magyar fél ezt a törekvést eddig mindig ne­hezményezte, pedig - mint mondta - az unió szakértői már több alkalom­mal túllendítették a dolgot a holtpon­ton”. A kormánybiztos e mellett úgy látja, hogy a tárgyalások minden szinten nehéznek ígérkeznek, hiszen eddig a két félnek még a szakértői munkacsoportokban sem sikerült egyezségre jutnia. tette ki a politikus. Hozzátette: míg a nemzeti költségvetést az adott ország parlamentje törvényben alkotja meg, az EU-ban ehhez három intézmény, a tanács, a bizottság és a parlament jóvá­hagyása szükséges. Nyit a holland munkaerőpiac Teljesen megnyitja munkaerőpiacát Hollandia május elsejétől az Európai Unióhoz három éve csatlakozott tagál­lamok, köztük Magyarország előtt, miután a holland parlament megsza­vazta a szociális és foglalkoztatási mi­niszter erről szóló javaslatát. A munka­ügyi minisztérium a részleteket a jövő héten teszi közzé. A román és bolgár munkavállalókra vonatkozó korlátozá­sok továbbra is érvényben maradnak. Radikális változtatást tartalmazó vitairat Bokros: szerkezeti válságban a felsőoktatás A magyar felsőoktatás gyökeres át­alakítását javasló vitairatot tett közzé Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Figyelő és az Élet és Irodalom című he­tilapok legutóbbi számában. A felsőoktatási intézmények jelenle­gi számának alapos megrostálását, a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer megszüntetését, az államilag támoga­tott és az önköltséges felsőoktatás kö­zötti bármiféle különbségtétel felszá­molását javasolja a pénzügyi szakem­ber, a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem gazdasági vezetője. A vitairat alapelvként szögezi le azt, hogy a felsőoktatás nem állampolgári jogon és mindenki számára hozzáfér­hető közszolgáltatás, hanem az célsze­rű, ha a társadalom - és ezen belül a fi­OKM: Bokrosé nem a tárca álláspontja Nem tükrözi az oktatási tárca és a felső- oktatás döntő többségének álláspontját az a vitaanyag, amelyet Bokros Lajos szerkesztett - közölte szaktárca államtit­kára pénteken. Arató Gergely elmondta: a dokumentumra fontos vitaanyagként te­kintenek, de a tárca és a kormány ahhoz a közösen kialakított reformtervezethez tartja magát, amelyről a Felsőoktatási Kerekasztal ülésein a felek megegyeztek. atal korosztály - kisebbik hányada szá­mára elérhető. Bokros szerint a ma­gyar felsőoktatás szerkezeti válságban van, a felsőoktatási intézmények ma­gyarországi hálózata túlméretezett és szétaprózott. A vitairat szerzője nyo­matékkai hangsúlyozza, hogy „a felső­fokú oktatás állítólagos ingyenessége mind gazdasági, mind szociális szem­pontból hatékonytalan”. A javaslat lépései között szerepel, hogy az állami tulajdonú felsőoktatási intézményeknél a központi költségve­tés a jövőben a fizikai infrastruktúra létrehozását és fenntartását biztosítja. Az oktató személyzet bérének jelentős részét a tandíjakból kell fedezni, az ok­tatók közalkalmazotti jogállását meg kell szüntetni. • (koncz) Érdekes kooperáció alakul Atomerőmű-ügyben német-szlovák kooperáció? A szlovák kormány tervei között sze­repel az atomerőművek fejlesztése. Mohi mellett a Nagyszombat környéki Jászapátszentmihályban is számításba jöhet egy új atomreaktor építése. Robert Fico miniszterelnök német- országi útja kapcsán német partneré­nek jelezte, hogy az atomerőművek fejlesztése szempontjából a szlovák kormány szívesen venne egy német­szlovák együttműködést. A német vál­lalatokkal nagyon érdekes kooperáció van kirajzolódóban - mondta a szlovák kormányfő az Angela Merkel szövetsé­gi kancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón. Robert Fico a TASR szlovák hírügy­nökségnek is megerősítette: olyan konkrét tervezetről van szó, amely a kölcsönös előnyökön alapuló együtt­működés keretében valósulhatpa meg. Robert Fico nem árulta el az atomerő­mű-programba bevonható német válla­lat nevét, de sejtetni engedte, hogy Eu­rópában az egyik legnagyobb magán­Az SDKU vezetése úgy véli, hogy a Fico- kabinet Szlovákiában Európa és Ázsia egy részének atomkatlanját akarja kialakítani. Az SDKÚ vezetése azt követően jutott erre a megállapításra, hogy tárgyalt a Greenpeasce képviselőivel. A SITA hírügy­nökségnek eljuttatott nyilatkozat szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy a szlovák kormány által forszírozott atom­erőmű-fejlesztés messze meghaladja az ország energetikai szükségleteit, és az új atomreaktorok a környezet és az életmi­nőség szempontjából feleslegesen leter­helnék Szlovákiát. Mind az SDKÚ, mind a Greenpeasce inkább a felújítható energia- források kihasználását helyezné előtérbe. cégről van szó, amellyel Szlovákiának jó tapasztalatai vannak. „Jelenleg csak az új, modern jászapátszentmihályi reaktorról beszé­lek, amelynek üzemeltetéséhez ki le­hetne használni a jelenlegi infrastruk­túrát” - fogalmazott Robert Fico. • 0. F. *

Next

/
Thumbnails
Contents