Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-19 / 76. szám
www.esztergom.hu 2007. április 19., csütörtök • HÍDLAP 5 Húzóágazat lehet a régióban a víziturizmus Esztergom és Párkány egyre népszerűbb folyóparti célpont Folytatás az 1. oldalról Éppen ezért itt sokkal több napot is eltölthetnének a turisták” - mondta az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének vezetője, Mármarosi Győző, aki szerint tavaly ezer éjszakát töltöttek klubjukban vendégek, ők egy-két napot maradtak Esztergomban. „A megpályázott pénzből több felújítást is meg szerettünk volna valósítani. így például szükséges lenne a dunai lejáró komfortosabbá tétele, a sátorozó hely térvilágításának megoldása, a vizes blokkok felújítása, ideiglenes fedett tartózkodó rész létrehozása, a közös helyiségek fejlesztése, és túrahajók, illetve hajószállító utánfutók vásárlása is” - mondta a vezető, hozzátéve, hogy a mostani infrastruktúra a klub tagjainak igényeit ki tudja ugyan elégíteni, de a vendégekét már nem biztos. „Egyre nagyobb mértékben beindul a víziturizmus, és egyre többen érkeznek Esztergomba is. Jó lenne elérni azt, hogy több napot is itt töltsenek, hisz nemcsak városunkban, hanem a párkányi régióban is sok a látnivaló. Ha sikerrel jártunk volna, kiadtunk volna egy olyan könyvet, amelyben bemutattuk volna a környéket, de ez most nem megoldható. Ennek ellenére a Külker klub könyvében propagál majd minket is” - mondta az esztergomi vezető, majd megjegyezte, hogy természetesen nem adják fel terveiket. A révkomáromi Kajak és Kanoe Klub, ellentétben az esztergomiakkal sikeresen pályázott: a szervezet elnöke, Soós Tibor lapunknak elmondta, hogy 8 millió koronát nyertek: ennek 75 százalékát az EU, 20 százalékát az állam , a maradék ötöt pedig önrészként a klub állta. „Már a felújítások végén járunk: hatvan hellyel sikerült kibővíteni a parkolót, felújítottuk a szennyvízgödröt, az úszó hajót, a lejárati hidakat, tíz darab vendégszobát is komfortosabbá tettünk, garázsokat, és egy modem teniszpályát is kialakítottunk” - büszkélkedett Soós Tibor, majd hozzátette, hogy egy nagyon szép, nemrégiben modernizált csónakházzal is rendelkeznek. A komáromi klub elnöke azt is elmondta, hogy évente 300-400 turistát szállásolnak el, de nagyon sokan a szobák helyett a sátrat választják. Szavai szerint a legtöbb a német, illetve osztrák vízitúrázó, de a napokban például máltaiak érkeztek Komáromba. • Szép Éva Kútba esett ásatás Dobóruszkán Bábolna: részleges privatizáció Csempészésért tartóztatták le a mecénást Nemrégiben még arról számoltunk be, hogy húsvét után folytatódhat a kutatás a dobóruszkai kaiolikus templom kriptájában, ahol feltehetőleg az egri várvédő, Dobó István földi maradványai is nyugszanak, az Egy-másért Alapítvány ugyanis tizenötmillió forinttal támogatta a falut. A szervezet elnökét azonban pár napja vám- és adócsalás vádjával letartóztatták. Ha a letartóztatás miatt zárolják az alapítvány számláját, akkor a dobóruszkaiak feltehetően nem kapják meg egyhamar a felajánlást, hiszen eddig még nem érkezett meg számukra az adomány. Földesi-Szabó Lászlót, a szervezet elnökét azzal vádolja a rendőrség, hogy egymilliárd-kétszázmillió forint értékű vám- és adócsalást követett el azzal, hogy a Távol-Keletről adómentesen, adományként elszámolva élelmiszereket hozott be, majd azokat üzletláncoknak értékesítette. Lakatos László, a felvidéki település polgármestere lapunknak elmondta: nagyon örültek az alapítvány felajánlásának, e nélkül ugyanis esélyük sem lenne folytatni a munkálatokat. A szervezet képviselőinek éppen tegnap kellett volna a faluba érkezniük, hogy tovább tárgyaljanak az adományról, melyet nekik igírtek. „Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, de bízom benne, hogy az alapítványnak továbbra is szándékában áll támogatni minket, hiszen a szervezet nem egy embert jelent. Remélhetőleg, ha elcsendesednek a kedélyek, akkor minél előbb sikerül realizálni ígéretüket” - mondta a Hídlapnak a polgármester. A támogatásnak nagyon nagy jelentősége lenne a munkálatok további folytatásában, hiszen a támogatói számlaszámra nem érkeztek felajánlások, ezért ebből az összegből tudnák csak azt fedezni. Amennyiben mégsem kapják meg a nekik ígért tizenötmillió forintot, úgy nem folytatódhat a kutatás az egri várkapitány után. • P. K. Veszélyben a Nyitra folyó Európa egyik legszennyezettebb folyója az Érsekújvárban is csobogó Nyitra. Ehhez leginkább az 1965-ben a nemeskosztolányi hőerőműben bekövetkezett üzemi baleset járult hozzá. Ekkor egy egész rakomány szemét borult a folyóba, a nehézfémek a mai napig jelen vannak annak medrében. Ezt követően, körülbelül 10 évvel ezelőtt nyitranováki kémiai üzeméből került a vízbe egy-egy s más. Zlata Valterová, a Nyitrai Kerületi Környezetvédelmi Hivatal vezetőjének a szavai szerint nem ajánlott a folyóban fogott halak húsát elfogyasztani, az ugyanis nehéz fémekkel, arzénnal és higannyal van tele. A szennyezést Privigye, Nagytapolcsány, Nyitra és Érsekújvár tovább fokozza: elsősorban a szennyvíztisztító állomások engedik a mérget a folyóba. • (szép) Legutóbb még arról számoltunk be, hogy az év elején eredménytelenül zárult a Bábolna Zrt. két gazdaságának privatizációs kísérlete, de a kiírási konstrukció átalakítását követően - ami végül elmaradt - márciusra már döntést ígért az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. Lezárult a pályázatok beadásának második határideje a Bábolna Zrt. kerteskői és szendrői gazdaságának értékesítésére, az értékelő bizottság a napokban meg is jelöli a legjobb beérkezett ajánlatokat. A két gazdaság eladása után pedig egy-két hónapon belül a teljes cég privatizációja is megindulhat. A szendrői és kerteskői cég minimum ára 232, illetve 200 millió forint, míg az eszközök és állatállomány 240 millió forintot érnek. A veszteségesen működő vállalat adósságait korántsem fedezi ez a bevétel, de az adósságállomány nem rettenti el a befektetőket, állítólag sokan várják a Bábolna Zrt. teljes privatizációját, főként az értékes földterületek miatt. • Sz.H. Utcákat újítanak fel Párkányban Több millió koronát költenek felújításokra Hétfőtől május végéig útburkolat felújítási munkálatok folynak a párkányi Petőfi utca egyik szakaszán. Az említett időszakban a gépjárművek megállása illetve parkolása az érintett utcarészen szigorúan tilos. A párkányi városháza egyik munkatársa lapunknak elmondta, hogy a napokban megkezdett munkálatok során az úttest burkolata lesz felújítva és a körülbelül egy kilométeres útszakaszra 3-4 fekvőrendőrt is építenek. Ez azért szükséges, hogy a Petőfi utca öreg részén (ahonnan az iskolákat felvonultató Ady utca is nyílik) ne járjon annyi busz és kamion, mint most. Sokan ugyanis pont ezt az útszakaszt használják arra, hogy ne az egész belvárost megkerülve kelljen eljutniuk a nánai, illetve az állomásra vezető út közelségéből a Mária Valéria hídhoz. A városháza arra kéri az ott lakókat, hogy legyenek türelemmel, a rendelkezés betartásával járuljanak hozzá a felújítás gyors és zavartalan kivitelezéséhez. A helyiek akkor, ha nem dolgoznak a munkagépek, motoros járművel is megközelíthetik lakhelyüket. A Petőfi utca felújításával május 31-ig szeretnének elkészülni, ezt követően azonban további rekonstrukcióra kell számítani. „Ha itt befejeződik a munka, a Smetana-, illetve Rákóczi utca kerül sorra. Ez a Flóra étterem feletti részt jelenti. Itt parkolóhelyeket is kialakítunk, valamint a járdák és buszmegállók is fel lesznek újítva” - árulta el a városháza munkatársa, akitől azt is megtudtuk, hogy a két szakasz rekonstrukciója 14-15 millió koronát, 106-110 millió forintnak megfelelő összeget tesz ki. • Sz. É. Ml A VELEMENYE? Esztergom előnyös földrajzi adottságai, a Duna, a szépséges Prímás-sziget, a kikötők, és a csónakházak megléte kiaknázatlan lehetőségek. Arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük van-e jövője a város víziturizmusának. Békés Roland (bölcsész hallgató) Ez is csak szervezés kérdése, de pénz nél- I kül ez sem megy. Az a baj, hogy úgy akar mindenki meggazdagodni ebben az országban, hogy nem hajlandó tenni és fizetni a sikerért. Esztergom turisztikai fellegvár lehetne, kirándulóhajók és vízitúrák kiindulópontja vagy végcélja, de ehhez nagyon sokat kellene dolgozniuk az illetékeseknek. Jósika Nóra (pénztáros) Nem látok bele a helyi turizmus fejlődésébe, csak annyit látok, hogy nyáron rengeteg külföldi érkezik hajón, a kikötők szinte mindig tele vannak. Szálloda és szórakozási lehetőség hiányzik, ami itt tartja a turistákat, mert a Bazilikán kívül sehová nem mennek körbenézni. | Lenkey Tibor (nyugdíjas) Vidéken szinte semminek sincs jövője, mert nincs gazdája I és a kezdő tőkét, a támogatást sem kapják meg az egyébként jó ötletekkel előrukkoló helységek, emberek a központi kormányzattól. Esztergomban még a mezei, „száraz” turizmus is sorvad, a víziturizmusról csak az utópisták álmodoznak. Molnár Emese (hostess) | A víziturizmus szerintem már egy meg- I lévő dolog, inkább a í vallási turizmusra kellene odafigyelni, azt lehetne még jobban megszervezni, mert Esztergom, mint az ország vallási központja többet érdemelne. Zarándoklatokat kellene szervezni, iskolai és munkahelyi csoportokat vinni a Keresztény Múzeumba, a Vármúzeumba, a Kincstárba. Súlyos motorbaieset Pilisvörösvár. Személygépkocsival ütközött egy motor kedden kora este, amikor a Csobánkai utcán a Csobánka felé haladó Opel Astra összeütközött a szemből érkező Yamaha motorral. A motorost a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. Magyarországi cég telepedik le Párkányban Párkány. A volt laktanya egykori szerelőműhelyének a csarnokát a nyergesújfalui Baunova Kft. veszi bérbe négyzetméterenként és egy évre fizetendő 850 koronáért, 6500 forintért. A magyar cég árnyéktechnológiai termékeket gyárt majd Párkányban, ezzel húsz személynek nyújt munkahelyet. A Baunova képviselői feltehetően már ezen a héten szétnéznek- szétnéztek a csarnokban, amit a gyártásnak megfelelően kell átalakítani és berendezni. A termelés még ebben az évben beindul.