Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-04 / 65. szám
www.esztergom.hu 2007. április 4., szerda • HÍDLAP 3 Nem érdemes a lakóhelytől távol szülni Esztergomban egy kismama sem érzi meg az átalakítások okozta nehézségeket Folytatás az 1. oldalról Az anyukák könnyen úgy érezhetik, duplán kell fizetniük a szülés levezetéséért, ráadásul csorbul a szabad orvosválasztáshoz való joguk is. Anyagi okokból tehát többen dönthetnek úgy, hogy bár egy távolabbi intézményben kezdték meg a terhesgondozást, a szülés közeledtével visszatérnek a lakóhelyük szerint kijelölt kórházba. Berbik Istvántól, az esztergomi Vaszary kórház osztályvezető' főorvosától azt kérdeztük, nem okozhat-e gondot a később megjelenő, eddig másutt gondozott kismamák elhelyezése, ellátása. A főorvos válasza megnyugtató: annak ellenére, hogy csökkent az ágyszám, egyetlen kismama sem érzi meg a változásokat, az esztergomi osztályon továbbra is a legkörültekintőbb ellátást kapják, ezentúl pedig még kevésbé lesz racionális más intézményt választani. A kismamák „elvándorlása” egyébként eddig sem volt jellemző, nagyjából 10 százalékuk választott csupán távolabbi, legfőképp budapesti intézményt egy-egy orvoshoz való személyes kötődés, vagy speciális komplikációk miatt. Berbik István leszögezte: a terhesgondozás és a szülés utáni bennfekvés vizit- és napidíjmentes, ahogyan mint sürgősségi eset, maga a szülés Pák Gábor, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház orvos igazgatója lapunkat arról tájékoztatta: a betegek remélhetőleg nem érzékelnek sokat az április 1-jén életbe lépett átalakításokból. „A gyermekgyógyászatban egy darabig nem lesz változás, az ugyanis marad a régi helyén, amíg az új helyszínt át nem adják. Az onkológiai ellátás és rehabilitáció jelenleg még hosszabb időt vesz igénybe, ezt a problémát azonban pótágyakkal igyekszünk orvosolni” - tájékoztatott az orvos-igazgató, és hozzátette: az elmúlt napokban egyáltalán nem volt fennakadás az ellátásban, és az áprilisi várólisták sem változtak, az osztályvezetők felkészülésének köszönhetően. is ingyenes. A hálapénzről pedig annyit mondott a főorvos: osztályvezetőként különösen ügyel arra, hogy egy orvos se kérjen előre meghatározott összeget, azaz a fizetés semmiképpen lehet feltétel a körültekintőbb ellátáshoz. Ezt a gyakorlatot súlyos etikai vétségnek tartja, és nem tűri meg a szülészeten, de ezentúl az édesanyák szabad döntése, hogy a szülést követően meghálálják-e, és ha igen, miképpen az orvos vagy a nővérek segítségét. Sz.H.-P.K. Kórházi siker - több szülészeti ágy, magasabb támogatás Pénteken este a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elfogadta Esztergom kéréseit. A Vaszary Kolos Kórház vezetőivel aláírt megállapodás, az esztergomi önkormányzat kérései nyomán, tizenhat aktív ággyal többet juttat a térség kórházának az eredetileg tervezettnél. A tizenhat „új” ágy elsősorban a szülészet-nőgyógyászati ellátást szolgálja, ezenkívül emelkedik a stroke- ideggyógyászati és a sebészet-urológiai ágyak száma is. A megállapodás érdekében pénteken este Esztergomba érkezett a Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetője, Noll Dénes, aki a kórház vezetésével folytatott tárgyalásokat követően aláírta az önkormányzat záradékával kiegészített megállapodást. Ugyancsak sikerként könyvelhetik el Esztergomban, hogy 14 900 Ft-ra emelkedett a finanszírozás alapjául szolgáló úgynevezett volumenkorlát. Szintén az önkormányzat kérésének megfelelően 24-gyel felfelé módosították a rehabilitációs ágyak számát. Ezekkel a változtatásokkal a Vaszary Kolos Kórház az egyetlen az országban, amelynek módosításokat sikerült elérnie a múlt héten postázott szerződés-tervezetekkel kapcsolatban. • S.E. Ki mondja szebben a verset és a mesét? Két napon át tart majd az idei, sorrendben negyedik Ister-Granum Eurórégiós vers- és mesemondó verseny. Április 14-én délelőtt az általános iskolák alsó-, délután pedig a felsőosztályosok legjobb versmondói mérhetik össze tudásukat. Másnap, április 15-én már a mesemondóké a terep, ekkor délelőtt ugyancsak az alsós, délután pedig a felsős tanulók szerepelnek. A régiós versenyen huszonegy iskolából tizenöt csapat - ebből kilenc felvidéki - adta le időben a jelentkezési lapot. A rendezvény fővédnöke Németh József alpolgármester. Éves beszámolót tartott a kertvárosi Vöröskereszt Március 31-én a városrész Vöröskeresztes szervezete Orbán Ilona elnök vezetésével ülést tartott. A szervezet tevékenységéről, az elmúlt évről szóló beszámolót Kökény Jenőné titkár tartotta. Ezt követően Kecskés Lajosné tett jelentést a szervezet pénzügyi helyzetéről. A Vöröskereszt helyi tagjai elfogadták a beszámolókat és megegyeztek az idei munkatervről. Újra az újságárusoknál a Hídlap! Egy viszonylag - főként kitartó olvasóink számára - hosszabb szünet után mától ismét megvásárolható az utcai pavilonokban a Hídlap. Ezzel egy időben az előfizetői, illetve az utcai terjesztés rendszere is megváltozott. Ez a változás az előfizetők számára az aktuális lapszám aznapi megérkezését, az újságosstandokon és a becsületkasszáknál pedig a Hídlap folyamatos jelenlétét garantálja. Ezúton szeretnénk elnézést kérni azon előfizetőinktől, akik a januári változások után is türelemmel fordultak felénk, dacára annak, hogy a kézbesítés sokszor akadozott. A reggeli első kávék mellé tehát továbbra is az Ister-Granum Eurorégió és Esztergom újságját, a Hídlapot ajánljuk! Ismét napirenden a 10-es út A tervek között már szerepel, a finanszírozás még kérdéses Folytatás az 1. oldalról A GKM honlapján megtekinthető a Közlekedésfejlesztési Operatív Program (KözOP) indikativ projektlistája, amely 2009-es megvalósítási kezdéssel tartalmazza a Budapest-Kesztölc közötti új út építését is. A dokumentum szerint kétszer kétsávos, valamint kétszer egysávos 28,9 kilométeres útról van szó, ennek finanszírozása azonban a megjelölés szerint egyéb forrásból, vagyis nem a KözOP-ból valósulna meg. A tárca kommunikációs osztályától kapott információk szerint azonban a KözOP jelenleg még véleményezés alatt áll Brüsszelben és a döntés legkésőbb júliusra várható. A Hídlap munPénteken délelőtt tíz órakor adják át Dorogon a 10-es számú főút 37+165- 39+000 km szelvény közötti felújított szakaszát a Német Nemzetiségi Tájház előtt. Az ünnepélyes átadón részt vesz Völner Pál, a megyegyűlés elnöke is. katársainak lehetősége volt megtekinteni az egyik érintett településen egy nyomvonal tervet, amely eltér a korábbi tervektől. Ennek megléte bizakodásra adhat okot a túlzsúfolt 10-es főút mellett élők számára. A korábbi megvalósítás a Levegő Munkacsoport feljelentése miatt hiúsult meg. • G. K. Egy díjkiosztó, két tüntetés A Holcim díjkiosztó gálája napján tiltakoztak a zöldek a cementgyár ellen Pénteken este az esztergomi Vármúzeumban, gálavacsora keretében került sor a Holcim-díjak átadására, amely a térség szervezetei számára nyújtott összesen 2 millió 600 ezer forintos támogatást. Ezzel szinte egy időben fáklyás tiltakozást szervezett a táti Zöld Sziget egyesület, amely másnap egy különös madárijesztő-építő versennyel folytatódott. A Holcim Hungária Zrt. 2001-ben alapította meg a Holcim-díjat, amelynek elnyeréséért a svájci vállalat gyárainak térségében működő intézmények és civil szervezetek pályázhatnak annak érdekében, hogy a nyertesek az elnyert támogatást környezetük szépítésére fordítsák. Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója a Hídlapot arról tájékoztatta: idén rekordmeny- nyiségű, közel ötven pályázat érkezett, melyekben a pályázók összesen 12 millió forintot igényeltek. A pénteken este a Vármúzeumban lezajlott ünnepélyes, műsoros díjátadón a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítvány örülhetett a fődíjnak, illetve a velejáró egymillió forint értékű cementutalványnak, amelynek segítségével hamarosan megújulhatnak a település járdái. A díjátadó ceremóniával pontosan egy időben környezetvédő és civil szervezetek tiltakoztak a Holcim Zrt. Nyergesújfalura tervezett beruházása ellen. Kostyál János, a Zöld Sziget Tát és Térsége Környezetvédelmi Egyesület vezetőségi tagja a Hídlap kérdésére elmondta: véletlen egybeesésről van szó, a tüntetés bejelentésekor még nem tudtak arról, hogy a díjátadóra is március 30-án kerül majd sor. Az egyesület és a térség önkormányzatai, intézményei és társadalmi szervezetei a péntek este hét órára meghirdetett demonstráció keretén belül kétszáz fáklyát helyeztek el a Sás-árok mentén, a 10-es út és a Mogyorósbánya felé vezető út közötti mintegy két és fél kilométeres szakaszán, szimbolikusan kijelölve a cementgyár építését korábban népszavazással elutasító övezet határát. Az eseményen Kostyál János beszédében elmondta: most, hogy a beruházás a hatóságok engedélyei nyomán a célegyenesbe látszik érkezni, a civileknek komolyabb harcba kell fogni az új cementgyár felépülése ellen, miközben a környéken élőket minden lehetséges eszközzel tájékoztatni kell az eltitkolt- nak vélt káros hatásokról. A Zöld Sziget másnap a tanintézményeken keresztül a családok bevonásával folytatta a tiltakozó akciót. Ennek keretében szombaton délután kettő és öt óra között a patak mentén már korábban kihelyezett keresztfákra mintegy nyolcvan madárijesztőt és transzparenseket készítettek a résztvevők. A szervezők versenyt is hirdettek a legötletesebb bábu és a legszellemesebb szlogen kitalálói között. A madárijesztő-építés ideje alatt a 10-es úton a demonstráció részeként útlezárás lassította a forgalmat. A rendezvényen a térség polgár- mesterein és önkormányzati képviselőin kívül felszólalt Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke is, Marosi István, táti orvos pedig a tervezett gyár egészségügyi kockázatairól beszélt. Az előző napi fáklyákat szombaton este ismét meggyújtották. • Gábor Éva A Holcim-díj további nyertesei I. díj (500 ezer forint): Mogyorósbánya Község Önkormányzatának a főtér felújítására II. díj (300 ezer forint): Bajóti óvoda számára mozgásfejlesztő játékszerek beszerzésére Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesületnek Duna-parti fatelepítésére III. díj (200 ezer forint): Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért részére pihenőparkok létesítésére