Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-07 / 46. szám

2 HÍDLAP • 2007. március 7., szerda www.esztergom.hu V I D E N Energiabiztonsági egyezség (H) Az idei évre vonatkozó cselekvési tervet írt alá a magyar és az ukrán miniszterelnök az energiabiztonság­ról, valamint a logisztikai és közle­kedési együttműködésről. A hivata­los látogatáson Budapesten tartóz­kodó Viktor Janukovics kormányfő kijelentette: Ukrajna a jövőben is biztosítja a villamos energia és a gáz stabil szállítását Magyarországra. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a két ország közös érdeke, hogy hosszú távú szerződések biztosítsák ezt. A magyar kormányfő kiemelte, hogy Záhony térségét fejlett logisz­tikai központtá kívánják tenni, a Fel- ső-Tiszán pedig 20 megawatt kapa­citású vízi erőmű épülhet. Kevés a turisztikai tender (H) Az Új Magyarország Fejlesztési Terv turisztikai célú pályázatainak meghirdetését sürgeti az Ország- gyűlés sport és turisztikai bizottsá­gának fideszes elnöke. Bánki Erik szerint további néhány hónap késle­kedés esetén az idén már nem jut­nak pénzhez az első nyertesek. Az ellenzéki politikus utalt Lamperth Mónika szakminiszter által koráb­ban mondottakra, miszerint január­ban már meg kellett volna jelenniük az idegenforgalmi tendereknek. Bánki Erik hozzátette: úgy tudja, hogy május-június előtt nem írják ki a pályázatokat, így akár egy év is elveszhet Magyarország számára. Emelték a díjat (H) Megduplázta a rendőrség a nyom­ravezetői díjat, amelyet a Teve ut­cai székház ellen elkövetett táma­dással kapcsolatosan ajánlottak fel. Most már tíz millió forintot kap az, akinek a bejelentése nyomán sike­rül elfogni az elkövetőket. Az ed­dig meghallgatott tanúk vallomása alapján azt feltételezik, hogy egy sötét színű Volvo-ból tüzeltek. Újabb rasszista támadás (SK) Három mexikói és egy spanyol di­ákra támadtak rá újnácik a hétvé­gén Pozsonyban. A sötét bőrű fiata­lok csereegyezmények alapján ta­nulnak egy évig Szlovákiában. Az incidens a fővárosi Szabadság téren történt: a négy külföldit állítólag egy pisztollyal is megfenyegették, és miközben próbáltak elmenekül­ni, egyiküket megverték és megrug­dosták. A diákok a támadás más­napján egy külföldi tanulmányútra indultak, így egyelőre nem tettek feljelentést, de amint visszaérkez­nek, megteszik ezt. Védtelen lesz az ünneplő tömeg? Gyurcsány: a rendőrség felkészült március 15-éré Készülődnek a szélsőségesek? A Nemzeti Nyomozó Iroda értesülései szerint szélsőséges csoportok rendbontást ter­veznek március 15-re. Az iroda illetékes osztályvezetője konkrétumokról nem beszélt, arra hivatkozva, hogy azok államtitkot képeznek. Mayer Zoltán közölte: a nyomozó iroda feladata, hogy titkosszolgálati eszközökkel és titkos nyomozással derítse fel, vagy akadályozza meg az ilyen törekvéseket. Hozzátette: a szélsőséges csoportok ak­tívabbak, mint korábban. Példaként említette, hogy az egyik internetes honlapon visz- szaszámláló működik, amelyen március 15-ét az „Új Forradalom Napjának” nevezik. A rendőrség felkészült arra, hogy megvédje a békés ünneplőket, sétáló­kat és természetesen védje stratégiai intézményeinket - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap március 15-e kapcsán az egyik kereskedelmi rádiónak nyilatkozva. A kormányfő hozzátette: a rendőr­ségnek ez dolga is, azt azonban hang­súlyozta, nem adott utasításokat. A miniszterelnöknek nem kell belebe­szélnie, hogyan kell utcai rendezvé­nyeket biztosítani, az lenne a baj, ha ezt gondolnám magamról - hangoztat­ta Gyurcsány Ferenc. Mint elmondta, azért döntött úgy, hogy mégis beszél március 15-én, mert - szerinte - rajtuk kívül keveseket érintett meg a politi­kai „ünnepcsendre” vonatkozó kezde­ményezése. Ezzel indokolta azt is, hogy egy visszafogott megoldást vá­lasztott, nagyon rövid beszédet mond a Művészetek Palotájában az állami rendezvényen. Gyurcsány Ferenc mértéktartást, felelősséget és visszafo­gottságot ajánlott mindenkinek a fi­gyelmébe az ünnepre vonatkozóan. Arra a kérdésre, hogy van-e mitől tartani a nemzeti ünnepen, azt vála­szolta, politikai feszültség biztosan lesz, és aggódni is sokan fognak. Je­lezte: a rendőrség felkészült arra, hogy megvédje a békés ünneplőket, sétáló­kat, és természetesen védje a stratégiai intézményeket. Remélem, nem nagyon lesz dolguk - hangoztatta a kormány­fő. Arra a felvetésre, hogy folyamato­san támadott pozícióban nem vesztik-e el a realitásérzéküket, úgy reagált: nem 1962-ben vagyunk, amikor az ember, ha nem akart, nem találkozott a válasz­tókkal. Arra a hallgatói felvetésre rea­gálva, miszerint nem lenne-e szükség próbaválasztásra, hogy felmérje politi­kájának támogatottságát, Gyurcsány Ferenc azt mondta, enélkül is látják ezt, mert „annyi a visszajelzés, mint égen a csillag”. Közben a Kormányszóvivői Iroda közleményben jelezte: e hónap végé­től betiltják több veszélyes eszköznek minősített tárgy tartását egy, a közel­múltban módosított kormányrendelet értelmében. E szerint elektromos sok­koló ezután csak a rendvédelmi szer­vek tagjainál lehet, illetve civilek nem hordhatnak golyóálló mellényt, védő­sisakot. Szintén tiltólistára került a dobócsillag, rugóskés, ólmosbot, gu­mibot, bokszer, illetve a gázspray. • Koncz Endre Az elavult gyógyszerek ára csökken A korszerű gyógyszerek drágábbak let­tek, míg az elavult, kevésbé korszerű me­dicinák váltak olcsóbbá, mondta Mikola István a Fidesz egészségügyi szakpoliti­kusa tegnapi sajtótájékoztatóján. Mikola István leszögezte: természe­tesen örülnek annak, hogy olcsóbbak lesznek a gyógyszerek, csak az a baj, hogy a 20-30 éves tömeggyógyszerek­ről van szó. A nagyhatású, korszerű ké­szítmények drágábbak lettek. „Sajnos meg kell állapítani, hogy a nagyhatású, korszerű generikumok drágábbak let­tek, a lakosság számára nehezen elér­hetőek. A már nem igazán nagy terápi­ás hatású készítmények ára tehát csök­ken, a drágább készítmények pedig, egyre inkább nehezen hozzáférhetővé válnak, egyre inkább a fizetőképes ke­reslet és a magánbiztosítói oldalra to­lódnak át” - mondta sajtótájékoztató­ján az ellenzéki szakpolitikus. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyaror­szági nagy generikus gyártók piaci po­zíciója megnehezedett. Hozzátette: „Mindezzel az újonnan megjelenő tő­ketulajdonosoknak, kormányhoz közel álló érdekeltségeknek csinálják a he­lyet a gyógyszerpiacon”. Ezt a folya­matot nevezte Mikola István a gyógy­szerpiac átrendezésének. Az egészség­ügy átalakításáról azt mondta: a meg­született kormányrendelet értelmében a több mint 41 százalékos aktív kórházi ágyak megszüntetése 12 milliárd forin­tos forráskivonást jelent a rendszerből. • (palotás) Nem tárgyalnak a gumilövedékekről Nem tárgyal a gumilövedékek használatának megtiltását indítványozó fideszes ja­vaslatról a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. A testület hosszas vita után az ellenzéki képviselők 8 igen, a kormánypárti politikusok 8 nem és 1 tartózko­dó szavazatával utasította el a rendőrségi törvény módosításáról szóló javaslatot. A Balog Zoltán, Répássy Róbert, Lázár János és Kontrát Károly fideszes képviselők ál­tal jegyzett javaslat értelmében kikerülne a rendőrség tömegoszlatásra használt esz­közei közül a gumilövedék. Lázár János, a bizottság fideszes elnöke közleményében úgy reagált: szerinte a hatalmon lévők tárgyalni sem hajlandóak a kérdésről, így megmarad a jogi lehetőség arra, hogy a rendfenntartók továbbra is alkalmazzák ezt a brutális eszközt. Sok kárt okoz a korrupció A közpénzügyi törvény elfogadását sürgeti Káka Előrelépés vízumügyben? Kovács László Washingtonban ezt a kérdést is felvetette Még ebben a kormányzati ciklusban szükség van a közpénzügyi törvény el­fogadására - közölte a gazdasági mi­niszter, miután tárgyalt az Állami Számvevőszék elnökével. Kóka János úgy vélte: erre a köz­élet tisztaságának növelése, valamint a korrupció miatt évenként több százmilliárd forintra tehető kár csök­kentése érdekében van szükség. Kóka János tárcavezető elmondta: a szám­Mégsem valósul meg Iváncsik Imre honvédelmi államtit­kár szerint nem valósul meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a rendőrtiszti főiskola integrációja. Az államtitkár a honvédelmi és rendésze­ti bizottság ülésén hangsúlyozta: ez nem a szaktárca miatt történik így. A korábbi hírek szerint tavaly október 31-ig kellett elkészülnie az első vizs­gálatnak, és idén július végéig végre vevőszék 15 pontot gyűjtött össze a tervezett jogszabály kapcsán, ezek áprilisban kerülhetnek a parlament elé. Ennek alapján kezdődhet egyez­tetés, és így születhet meg a törvény még ebben a ciklusban - tette hozzá a miniszter, megjegyezve, szigorúbb szabályozás és szigorúbb szankcioná­lás a cél. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke hangsúlyozta: a készülő közpénzügyi jogszabály az államháztartási törvényt váltaná fel. az integráció? kellene hajtani az integrációt. A kor­mány a korábbi elképzelések szerint az Igazságügyi és Rendészeti Minisz­tériumhoz rendelte volna az integrált egyetemet, azonban a Honvédelmi Minisztérium javaslata alapján az ok­tatási tárcához kerülhetett volna az in­tézmény. A bizottsági ülésen Iváncsik Imre arról is szólt, hogy hasonló a helyzet a Katonai Ügyészséggel is. Az amerikai kongresszus készséget mutat a vízumkényszer megoldására Magyarországgal szemben, közölte az amerikai belbiztonsági miniszter, miu­tán Washingtonban tárgyalt Kovács Lászlóval, az Európai Bizottság adópo­litikai és vámügyi biztosával. Brüsszel szorgalmazza annak a nem egységes állapotnak a megoldását, amely egységesítené az USA által folytatott ví­zumpolitikát. Az EU e téren ugyanis kife­lé egységes, de az Amerikai Egyesült Ál­lamok eltérő mércét alkalmaz. Az Euró­pai Unió régebbi tagállamai - kivéve Gö­rögország -, valamint a tíz új tagállam közül Szlovénia vízummentes. E kérdés rendezését vetette fel Kovács László Michael Chertoff belbiztonsági minisz­terrel folytatott washingtoni tárgyalása során. Chertoff szerint ez ügyben előre­haladás látszik, a kongresszus késznek mutatkozik arra, hogy a vízummentessé­gi körbe való bekerülés jelenlegi alapfel­tételén könnyítsenek. Ugyanakkor fel­hívta a figyelmet arra, hogy Magyaror­szág esetében Jóval 10 százalék feletti” az elutasított vízumkérelmek aránya. A vízumkényszer eltörléséhez előbb ezen kell változtatni az országnak. • -I -a Nézeteltérések a koalíción belül hírek az európai unióról Méltó ünneplést kér az EP-elnök Az Európai Unió közelgő ötvenedik születésnapjának méltó megünneplé­sére szólított tél Hans-Gert Pottering, az Európai Parlament elnöke. A né­met konzervatív politikus annak a re­ménynek adott hangot, hogy a fél év­százados jubileum a vitás kérdések­ben is előrelépésre sarkall. Ezzel ösz- szefüggésben mindenekelőtt az euró­pai alkotmányozásra és a környezet­védelemre utalt. Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői március 24-25-én gyűlnek össze a német fővárosban, hogy megünne­peljék a szervezet - az akkor még mindössze hat államot tömörítő Eu­rópai Gazdasági Közösség - megala­kításának ötvenedik évfordulóját. Az alapító Római szerződés mintájára a német elnökség március 25-én Berli­ni nyilatkozatot kíván elfogadtatni, amely az elképzelések szerint első­sorban a jövőre összpontosítana. Kötelező zöld kvótát sürget Barroso Kötelezően vállalniuk kell az Európai Unió tagországainak a hét végi állam- és kormányfői találkozón, hogy 2020-ig 20 százalékra emelik a meg­újítható energiaforrások részesedését az energiatermelésből - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. A csúcsot előkészítő, eddigi miniszteri találkozó­kon már lényegében eldőlt, hogy a klí­mavédelem, az átlaghőmérséklet növe­kedésének megállítása érdekében az unió kötelezettséget vállal arra, hogy a jövő évtized végére ötödével csökken­ti az ózonkárosító gázok kibocsátását - ez az arány 30 százalék lehet akkor, ha más nagy világgazdasági szereplők is csatlakoznak a vállaláshoz. Új párt az EP-ben? Új párt és frakcióalapítását tervezi az Európai Parlamentben a brit konzer­vatívok vezetője és a cseh miniszter- elnök. E két politikus erről közös le­vélben adott tájékoztatást, amely az egyik brit napilapban jelent meg. Terveik szerint új konzervatív párt­jukba átülhetnének a brit és a cseh konzervatív képviselők, számuk ösz- szesen elérheti a 41-et is. Az új párt fő célkitűzése az lenne, hogy felké­szítsék az uniót a 21. századra. A kormánypártok más-más politikai irányultsága eredményeként felszínre került a Munkatörvénykönyv eltérő meg­ítélése. A HZDS emellett bírálja a Smer és a szakszervezetek összefonódását. A koalíciós egység falán az első repe­déseket a bársonyszékek és jól fizetett funkciók elosztásakor lehetett érzékelni. Jelenleg a partnerek már a szociális kér­désekben, a munkaadó és a munkaválla­ló közötti kapcsolatok megítélésében is más nézeteket vallanak. A partnerek kö­zötti viszonyt leginkább úgy lehetne jel­lemezni, hogy az egyik pólust a balolda­li Smer, a másikat a politikai palettán in­kább jobboldali - pontosabban a közép­től kissé jobbra helyezkedő - HZDS és SNS képviseli. A Munkatörvénykönyv jogszabály-módosítása kapcsán a HZDS már bírálja a Smert a szakszerve­zetekkel tetten érthető összefonódása miatt. Milan Urbáni, a HZDS alelnöke azzal érvel, hogy a Smer és a szakszer­vezetek választás előtti szerződést írtak alá. „Számomra ez jelzésértékű, a szak- szervezetek a koalíció negyedik tagja­ként viselkednek” - fogalmaz Urbáni, aki szerint pártja számára ez elfogadha­tatlan. Úgy véli, hogy a stratégiai kérdé­sekben a hármas koalíciónak kell dönte­nie. A baloldaliságban pedig nem sza­bad túl messzire elmenni, mert árthat a szlovák gazdaságnak. Rafael Rafaj sze­rint az SNS konzervatív párt és ők nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a koalíción belüli bal-jobboldali vitá­nak. Pártja konzervativizmusa abban rejlik, hogy ők mindig elsősorban a nemzet érdekeit tartják szem előtt. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy ebből a kötélhúzásból a Smer esetleg profitálhat - táborába csábít­hatja a HZDS holdudvarához tartozó baloldali érzelmű szavazóit. • (zc)

Next

/
Thumbnails
Contents