Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-01 / 42. szám
www.istergranum.hu 2007. március 1., csütörtök • HÍDLAP Nyitott kapukkal várják az ovisokat Esztergom. A Petőfi Sándor Általános Iskola csütörtökön délután négy órakor rendezi meg a korábban meghirdetett, „Mondd, szereted az állatokat?” című kézműves pályázatának eredményhirdetését. Ezt követően kerül sor a Nyitott kapuk elnevezésű játékos, iskolára felkészítő foglalkozásra, ahová a leendő elsősök tanítói várják a nagycsoportos óvodásokat. Előadás a magyar őshazáról Esztergom. Az Aranysólyom Lovagrend Hagyományőrző és Karitatív Alapítvány által szervezett program- sorozat az utolsó előtti előadásához érkezett. A Szentgyörgymezői Olvasókörben március ,2-án, pénteken este hat órai kezdettel Erdélyi István, régész-történész professzor tart elődadást a magyar őshaza kérdéseiről. A rendezvényre 500,- forint lesz a belépő. Egy héttel később Vukics Ferenc őrnagynak a történelmi magyar harci testkultúráról, a barantáról szóló előadásával fejeződik be a sorozat. Középpontban a közlekedés Vác. Elfogadta a váci képviselő-testület a közlekedésfejlesztési koncepció úgynevezett célpiramisát. A város közlekedésfejlesztési koncepciója fő célként a közösségi életminőség javítását jelölte meg. Ezt szolgálja a hat cél, a környezetterhelés csökkentése, a közlekedés biztonságának'javítása, a tömegközlekedés előnyben részesítése, a forgalom-lebonyolítás színvonalának javítása, a városrészek jobb összekötése, a parkolás korszerűsítése. Tavaszi játék Szentendre. Szerelem és derű a festészetben címmel nyílik meg a Magyar Festők Táraságának legújabb kiállítása március 3-án a szentendrei Művészet Malomban. Az utóbbi években a Magyar Festők Társasága kollektív kiállításainak népszerűségre egyre nő, nem csak a tagság, de a teljes szakma művelőinek körében is. Várható ezúttal is a sokszínű magyar festészet árnyalatainak a megmutatkozása. Tájékoztató program Révkomárom. Február végéig tart Révkomárom parkolással kapcsolatos tájékoztató programja. Az önkormányzat a helyi sajtón keresztül tájékoztatja a lakókat az idén életbe lépő fizetős rendszer működéséről és a parkolóórák használatáról. Sánta Béla, a területi fejlesztési osztály vezetője elmondta: az új rendszert azért vezették be, mert a megnövekedett forgalom miatt napközben szinte alig lehetett parkolóhelyet találni a belvárosban. Üjabb sarc: célkeresztben a kollégiumban lakó diákok A hétvégén is bennmaradó tanulóknak többet kell fizetni majd a szállásért Folytatás az 1. oldalról r Benda János, az esztergomi Kőrösy László Kollégium igazgatója lapunk kérdésére válaszolva nonszensznek nevezte a javaslatot. „A hétvégére bennmaradó diákok nem szórakozásból vannak itt, hanem vagy iskolai elfoglaltságuk van - versenyre, vizsgára készülnek -, vagy szociális helyzetük nem engedi meg, hogy hazautazzanak. Most pedig pénzt kérnének a bennmaradásért azoktól, kiknek buszjegyre sincs pénzük, hogy hazamenjenek? A kollégium a funkcióját vesztené el ezzel” - mondta a Hídlapnak az intézményvezető. Tájékoztatása szerint a kollégista diákok több mint a fele nincsen olyan helyzetben, hogy minden hétvégén hazamenjen, és sokan vannak, akik iskolai ünnepély, verseny, vagy sportesemény miatt maradnak a városban. Az igazgató szerint érthetetlen, hogyha egy kollégium a hét öt napján ingyenes - hiszen közoktatási intézményről van szó - akkor milyen alapon mernének térítési díjat szedni a hétvégéken. Huber Szabó Ottilia, a Szatmári Irgalmas Nővérek által fenntartott - tehát a közoktatási törvény hatálya alá nem eső - leánykollégium vezetője lapunknak elmondta: a legtöbb diákjuk hazamegy hétvégére, a hét öt napjára étkezési hozzájárulást szednek, ezt azonban a gyerekek szociális helyzetét tekintetbe véve a rend kiegészíti. „Van olyan diákunk is aki nem teheti meg, hogy hazamenjen, sem a közlekedési költségek, sem az otthoni körülmények miatt, számunkra természetes, hogy ezeket a gyermekeket segítjük. Aki ilyen kéréssel jön, az bennmaradhat, és napi háromszori étkezést is biztosítunk neki hétvégére, amit otthon nem biztos, hogy megkaphatna” - tette hozzá a vezetőnő. • Pálovics Klára MÁÉRT helyett Szülőföld Alap egyeztető fórum A magyar kormány támogatását kérte az MKP Gyurcsány Ferenc vezetésével kedden tartotta alakuló ülését a MÁÉRT örökébe lépő Szülőföld Alap Regionális Egyeztető Fórum (REF). Az ülésen a magyarországi és határon túli vezető politikusok az idei támogatási célokat, összegeket pontosították. Míg korábban három közalapítványnál pályázhattak a határon túli szervezetek, intézmények forrásokért, idén már a Szülőföld Alap látja el a felszámolt Illyés és Apáczai Közalapítvány funkcióját is, amit elsősorban költséghatékonysággal indokolt a magyar kormány. Ugyanakkor a megpályázható összeg a tavalyihoz hasonlóan alakul, a Szülőföld Alapból összesen kétmilliárd forint támogatásra pályázhatnak a határon túliak, helyzetükből és a magyar kisebbség létszámából adódóan természetesen eltérő összegekről van szó, a pályázatok várhatóan március közepén, végén nyílnak meg. A legnagyobb arányban a romániai magyarok részesülnek a forrásokból, míg kiemelt támogatást kap a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai és vajdasági magyarság. Bugár Béla, az MKP elnöke kérdésünkre elmondta: a szlovákiai magyarok oktatására, kultúrájának, hagyományainak életben tartására 15 százalék jut. A fórum megalakulása előtti egyeztetések során természetesen nem érvényesült minden határon túli javaslat, az MKP például nem értett egyet az Illyés Közalapítvány megszüntetésével, de Bugár szerint a lényeg az, hogy végére értek egy folyamatnak, a REF megalakult, eldöntötték a főbb prioritásokat, innen kezdve pedig a „puding próbája, ha megeszik”, azaz a feladat az, hogy sikeresen működtessék a rendszert. Az ülésen az MKP felvetette a súlyos forráshiányban szenvedő Selye János Egyetem támogatásának kérdését is, és ismételten azt kérte, hogy hosszú távú szerződés szülessen az intézmény anyagi megsegítésére, hiszen a mindössze három éve működő egyetem csak két év múlva lesz teljes értékű, azaz akkora töltődnek fel a szakok, évfolyamok, ám addigra a növekvő forráshiány teljesen ellehetetlenítheti a működését. Már csak az a kérdés, a magyar kormány meddig hajlandó elmenni ebben az ügyben - fogalmazott a pártelnök, aki elmondta azt is, hogy az egyeztető fórumot minimum évente, de ha szükséges, gyakrabban is összehívják majd a jövőben. • Sz. H. Úgy tűnik, élesedik az ellentét Bugár Béla, az MKP elnöke és Duray Miklós ügyvezető alelnök között, főként mióta kiszivárgott, hogy Bugár megszüntetné az ügyvezető alelnöki posztot. Duray ugyanakkor éppenhogy bővítené a tisztség funkcióját, és azt hangsúlyozza, hogy míg az elnök a párt politikájáért felelős, addig az ügyvezető feladata a párt építése és a szervezetek működésének koordinálása lenne. Egyelőre nyitott kérdés, ki lesz Bugár ellenfele elnökjelöltként a hamarosan esedékes révkomáromi tisztújításkor, erre Duray szerint Csáky Pál lenne a legalkalmasabb, de ő még nem döntött jelöltetéséről. Az MKP-n belül ismét összecsap tehát a mérsékelt és a radikális irányvonal a közeljövőben. Ml A VÉLEMÉNYE? A kormány tervei szerint a kollégiumok felárat számítanának fel a hétvégén is benn maradó hallgatók terhére. Arról kérdeztük az esztergomi tanítóképző főiskola kollégistáit, hogy mennyire tartják elfogadhatónak a pótdíjat. Borók Donáta Még nem hallottam erről, de egyáltalán | nem lep meg. A jelenlegi kollégiumi í díj megfelel az itteni színvonalnak, de a hétvégi külön- díj ötlete nem korrekt. Mivel Budapesten pincérkedem, ritkán maradok hétvégére, szerencsére ez az intézkedés nemigen fog érinteni. Dandó Ákos | A költségtérítéses tanulók húszezer forintot fizetnek a kollégiumért, nem lenne méltányos ezen felül még hétvégi extraárat is felszámítani nekik. Ez már-már albérlet-árkategória. Valószínűleg mindenki megfontolja majd, hogy inkább hazautazzon-e, ámbár az utazás is luxus lesz lassan. Kovács Rita Nem érint olyan sok diákot a hétvégi bennmaradás miatti pluszköltség, de az ő I nevükben is mondhatom, hogy nem jogos ennek behajtása, hiszen mindenki kifizeti az egész havi kolidíjat, amiért bármikor elvárhatja a szolgáltatást. Suhajda Szilárd Békéscsabán lakom, 1 az utazás erősen I idő- és pénzigényes, ezért többnyire a | kollégiumban töltöm a hétvégéket. A legcsekélyebb mértékben sem támogatom a tervezett újítás bevezetését. Mivel nem lennék hajlandó kifizetni a hétvégék árát, szerencsére vagyok annyira elvetemült, hogy keresnék egy helyet a Pilisben, ahol felverhetem a sátramat. Képzőművészkor indult Nyergesújfalu. Sziklai Károly festőművész vezetésével szombat délelőttönként 9 és 12 óra között a katolikus plébánia iljúsági házában tartja foglalkozásait a Platán kör, ahová 15-18 éves korú, a rajzolás, és a festészet iránt érdeklődő, kezdő és haladó fiatalokat várnak. Kipontoznák a jövőben a vétkező autósokat Levonulóban az influenzajárvány Régiónkban is egyre kevesebben fordulnak orvoshoz A legfrissebb statisztika szerint két százalékkal többen haltak meg közúti balesetekben tavaly, mint egy évvel korábban. Talán ennek köszönhető, hogy a pontrendszer szigorítása ismét az érdeklődés középpontjába került. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közleménye szerint 2006-ban a halálos áldozatok száma az 1300-at is meghaladta, emelkedett a balesetek száma is 2005-höz képest, és elérte a 21 ezret. A meghalt és súlyosan sérültek több mint fele vétlen áldozat volt. Sokan a megoldást a KRESZ módosításában és a pontrendszer szigorításában látják. A tavaly decemberben bejelentett KRESZ-módosításokról nincs friss információ, és sajnos a pontrendszerrel kapcsolatban sem történt előrelépés. Pausz Ferenc az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője lapunknak azt mondta, hogy jelenleg az általuk már novembeben elkészített javaslat került ismét az érdeklődés középpontjába, ám pusztán annyit tudnak róla, hogy egyeztetés alatt áll. Elmondta azt is, hogy már egy évvel ezelőtt kidolgoztak egy tervezetet, amelynek egy szigorúbb változatát nyújtották be az illetékes minisztériumnak novemberben. Indoklásuk szerint azért, mert a mostani pontrendszer nem elég szigorú, a kipontozódáshoz szükséges 18 pontot szinte el sem érte. A tervezet szerint a be nem csatolt biztonsági öv, illetve a gyerekülés hiánya egy pont helyett, hetet érne, így már háromszori biztonsági öv be nem csatolás is elegendő lenne a jogosítvány elvételéhez. Dupla pont járna továbbá ittas vezetésért, a sebességkorlátozás jelentős túllépéséért, a vasúti átjáró áthaladás szabályainak megsértéséért, valamint a közúti közlekedés rendjének megzavarásáért. Úgy tűnik azonban, hogy egy darabig még nem kell a szabályszegű sofőröknek izgulni. Az illetékes tárca, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ugyanis mindössze annyit közölt: zajlik az egyeztetés, de a szigorítást életbe léptető kormányrendelet módosítása még nem áll olyan szinten, hogy arról konkrétumokat lehessen elmondani. A minisztériumnál azt mondták, a kérdésre úgy három hét múlva téljünk vissza. • (gál) Úgy tűnik, a hónap elején korábban tetőzött az influenzajárvány, hiszen az év nyolcadik hetében, a múlt héten, már minden régióban kevesebb volt a megbetegedések száma. Komárom- Esztergom megyében már alacsony a betegség aktivitása. A hatodik heti tetőzés után folyamatosan csökken az influenzaszerű megbetegedések miatt orvoshoz fordulók száma. Az legutóbbi nyolcadik héten 22 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak mint az azt megelőző héten. Magyarország minden régiójában kisebb volt a betegség aktivitása, bár még néhány megyében gondot okoz az influenza. A legtöbben a nyugatdunántúli régióban betegedtek meg, de közép-magyarországon is sokan fordultak orvoshoz a betegség tüneteivel. Korosztályt tekintve a leginkább érintettek a 15 éven aluli gyermekek, a legkevésbé pedig továbbra is a hatvan év felettieket döntötte ágynak a vírus. Komárom-Esztergom megyében a 8. héten a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosokhoz influenzás panaszokkal forduló betegek az összes betegforgalom 3,1 százalékát tették ki. Az adatok azt mutatják, hogy a hetedik héten elkezdődött csökkenő tendencia a múlt héten tovább folytatódott. • G. K.