Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-29 / 61. szám

www.esztergom.hu 2007. március 29., csütörtök • HÍDLAP 3 Szombaton Alfa Rómeók serege lepi el a Várhegyet Minden eddiginél több, ötszáz gépkocsit várnak a találkozóra Folytatás az 1. oldalról A veterán autók táborát nemcsak az Alfák, hanem néhány muzeális FIAT és Ferrari is erősíti majd. A rendezvény kiemelt szponzorának, a FIAT Auto Magyarországnak köszönhetően meg lehet majd tekinteni a vadonatúj Alfa Romeo Spider sportkocsi csodát is. Az ország egyik legnépesebb márkata­lálkozója reggel kilenc órakor veszi kez­detét, délben tájékozódási verseny indul a résztvevők számára, amelynek során egy vaktérkép segítségével kell megtalálniuk a nevezetességeket és válaszolni kell a tesztláp kérdéseire, de ezen kívül autó­szépségversenyre is sor kerül majd. A lá­togatók a nap folyamán egészen estig gyönyörködhetnek a megjelent Alfák­ban, a résztvevők számára pedig vacsorá­val és bulival zárul majd a nap. • G.É. Újra indul a Magyar Sión A folyóirat több mint 140 éves múltra tekint vissza A Magyar Sión újraindításakor Erdő Péter bíboros a kiadványt alapítók tu­dományos kutatások iránti érzékeny­ségét hangsúlyozta köszöntőjében. Az 1860-as években indult folyóirat ak­kor és most is főként az egyházzal kapcsolatos történeti tudományok, az Esztergomban található gyűjtemények feldolgozására és bemutatására vál­lalkozott. „Küldetésünk az, hogy az egyház kulturális kincseit, valamint a teoló­gia és a keresztény pedagógia értéke­it is megosszuk a Kárpát-medence olvasóközönségével, hiszen olyan történelmi értékek és örökség birto­kában vagyunk, amelyek nem csak büszkeséget, de nagy terhet és szel­lemi kihívást is jelentenek a szá­munkra. Ennek az örökségnek a megismertetése és értő feldolgozása hozzásegít bennünket, hogy valóban messzire ellássunk erről a magyar Sionhegyről, valóban közös történel­münk rajzolódjék ki a maga reális igazságában itt, a Kárpát-medencé­ben és azon túl, hogy ez a közös igazság közelebb hozza egymáshoz a különböző népeket, közelebb hozza egymáshoz a magyar társadalom tag­jait is, és főleg a múlt igazságát és valóságát minden tanulságával és ér­tékével együtt feltárja, elevenné te­gye a mai magyar katolikus közösség és a mai társadalom számára” - fo­galmazott Erdő Péter bíboros a Ma­gyar Sión újbóli megjelenése kap­csán. A többségében történeti tudo­mányoknak teret adó folyóirat emel­lett művészettörténettel, teológiával, filozófiával, egyházjoggal és a ke­resztény pedagógiával is foglalkozik majd. A kiadvány szellemi hátteréül az esztergomi Hittudományi Főisko­la, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, valamint a Szent Adalbert Központ Közép-Eu- rópa Kutatócsoportja munkássága fog szolgálni. • P. Z. Dobogókő a turistákat és az ezoterikus hívőket is várja Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Pilis legnépszerűbb csúcsa Dobogókő, amely télen főként a síelők paradicso­ma, a többi évszakban pedig a túrázók legfőbb célpontja. A fizikai léten túl a lélek is felüdülhet itt, sokan szakrális helyként tisztelik Dobogókőt, és nem­csak a keresztények, de az ezotéria hí­vei is gyakran elzarándokolnak ide. Lendvai József, Piliszentkereszt pol­gármestere arról számolt be a Hídlap- nak, hogy természetesen Dobogókő je­lentőségét alapul véve készülnek a ta­vaszi, illetve nyári idényre. Most fő­ként az eddig elmaradt közterületeken szükséges karbantartásokat kell elvé­gezni. A hegycsúcs fejlődését szolgálja majd, hogy készül egy gazdasági, fej­lesztési terv, ez az egész Dobogókőt érintő terv lesz az alapja a konkrét fej­lesztéseknek. Lendvai József hozzátet­te, a tervdokumentáció várhatóan idén augusztusra készül el, tehát a gyakorla­ti és teljes megvalósulás 2008-ra vagy későbbre tehető. A polgármester hang­súlyozta, hogy Dobogókő nemcsak a turizmus fellegvára, a téli sportoknak az egyik legnépszerűbb magyarországi terepe, de az egyes hazai vallási közös­ségek által megcélzott zarándokhely is. A fejlesztések terén logikusan a turiz­musra, főként a sport-, a bakancsos- és az egészségturizmusra koncentrál majd a település. A tervből már most körvo­nalazódik egy komplex szolgáltató központ víziója, mely centrum induló és végpontja lenne a különböző témájú túráknak, kirándulásoknak. A lehetősé­gek bővítése között szerepel, hogy ne csak télen, de más évszakokban is le-' hessen síelni, erre más terepeken is volt már példa. A teljes projekt természete­sen a saját forrás mellett pályázaton el­nyerhető pénzekre, illetve bizonyos be­ruházók munkájára, pénzerejére is tá­maszkodik majd. • PÖLTL Betörtek a kertvárosi zöldségesbe Hétfőn reggel, március 26-án a munkába, vásárolni igyekvő kertváro­siak szomorúan látták, hogy a nemrég megnyílt Vitamin Porta zöldséges boltba betörtek. Az üzlet a városrész központjában van, jó közvilágítási vi­szonyok vannak a környékén, és riasz­tóval is rendelkezik. A helyszínelő rendőröktől megtudtuk, hogy a betö­rők a bejárati ajtón próbáltak behatol­ni. Ez nem sikerült, így lefeszítették az ablak rácsát, a kétrétegű thermopán üveget bezúzták, az így kialakult „nyí­láson” hatoltak a boltba. A tulajdonos elmondta, a tolvajok csakis cigarettát tulajdonítottak el, de alaposak voltak, az eladótérben, a raktárban és az iro­dában lévő készleteket is elvitték. Húsvéti játszóház a Duna múzeumban Tojásfestésre, kézzel formált tojástartó és húsvéti dekorációk készítésre vár­ják a gyerekeket az esztergomi Vízügyi Múzeum munkatársai április 5-én, csü­törtökön három órától fél 5-ig a Kölcsey Ferenc utcai épületben. A részvételi díj, mely az anyagköltségeket is fedezi 200 forint fejenként. Ötvenezer forint a koraszülötteknek Az esős idő ellenére sikerrel zajlott a hétvégi íjászverseny A tokodaltárói hagyományőrző íjász­csoport szervezésében múlt hétvégén került sor a harmadik jótékony célú íjászversenyre Esztergomban. A rend­kívül kellemetlen időjárás miatt a várt­nál alacsonyabb volt a létszám, ám így is mintegy ötvenezer forint gyűlt össze a Peter Cerny Alapítvány számára. Az Országos Jótékonysági íjászver­seny szervezője, a Tokodaltárón műkö­dő Gerecsei íjászok Hagyományőrző Baráti Körének vezetője, Farkas Tamás a Hídlapnak arról számolt be, hogy bár az előzetes nevezések alapján közel két­száz versenyzőre számítottak, az esőnek és a hűvös időnek „köszönhetően” 74 íjász vett részt a Várhegyen megrende­zett viadalon, amely az időjárási viszo­nyok ismeretében mégis népes mezőny­nek számít. A versenyzők nevezési díján felül, húsz magánszemély is felajánlott különböző pénzösszegeket a Kárpát­medencei magyar szervezetek megsegí­tésére létrejött rendezvény idei kedvez­ményezettje, a beteg koraszülöttek gyó­gyításáért tevékenykedő Peter Cémy Alapítvány számára. A verseny költségeinek levonása és a pontos elszámolás után hozzávető­leg ötvenezer forintot utalnak majd át az alapítványnak. Az esztergomi ver­sennyel egy időben az ország több pontján is rendeztek hasonló progra­mokat, melynek bevételét a szervezők szintén a Peter Cerny Alapítványnak utalják át. * (gábor) Központi Press-o rcözronn kávCház kávéház vezetői. A kellemes, nyugodt környezetben elhelyezett székek és asztalok társaságában egy komoly igényeket is kielégíteni képes játszó­tér várja a kisebbeket. Telefonnal fel­szerelt játékház, csúszda, pingpong­asztal, hinták, kézügyességet próbára tevő színező, rajzos sarok áll itt a ki­csik rendelkezésére. Emellett a napos idő az utcafronti teraszra is kiszólítja a közönséget a Központi Kávéháznál. Március 30-án, 19 órától Vigh Kristóf zeneszerző-zongoraművész előadó­estje lesz hallható. Másnap, március 31-én, szombaton 20 órától az épp világturnéra készülő Police együttes énekes-basszusgitárosa előtt tiszte­legve Sting-estet tartanak. Az isme­rős dallamokat Pereszlényi Csaba zongorista és Kurina József fuvolás szolgáltatja majd. (x) A belvárosban ilyenkor tavasszal válnak a sörkertek és kávéházi tera­szok a helyi társadalom fontos pont­jaivá. így van ez a Központi Kávéház esetében is, ahol idén még azzal is „megfejelik” a szabadtéri programo­kat, hogy megnyitották az intézmény udvarát is a közönség előtt. E helyen nemcsak a felnőttekre, de a gyerekek­re, illetve családosokra is gondoltak a

Next

/
Thumbnails
Contents