Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-27 / 59. szám

HÍDLAP • 2007. március 27., kedd www.istergranum.hu Hadjárat a fekete foglalkoztatás ellen Véget érhet fő- és alvállalkozók egymásra mutogatása A munka törvénykönyvének terve­zett módosítása újult erővel venné fel a harcot a fekete foglalkoztatással szemben azáltal, hogy a fővállalkozó is büntethetővé válna, ha nem tudja igazolni valamely dolgozó hivatalos munkaviszonyát. A munkaügyi fel­ügyelők manapság ellenőrzéseik 65- 70 százalékában kénytelenek elma­rasztalni a munkaadót hasonló hiá­nyosságok miatt. Az Országgyűlés várhatóan még márciusban dönt arról a törvényjavas­latról, amely szerint a jövőben a fő- vállalkozót is felelősségre vonhatnák a rajtakapott feketén foglalkoztatott munkavállaló miatt, akkor is, ha az valamely alvállalkozó alkalmazottja. A leginkább az építőiparban jellemző, nem hivatalosan foglalkoztatott ma­gyar vagy külföldi állampolgárok al­kalmazása az elmaradt adó- és járu­lékbevétel révén a költségvetést is megrövidíti, emellett az „ügyeskedő” cégek miatt kialakuló körbetartozá­sok számos becsületes kisvállalkozót juttatnak csődbe, miközben a szabá­lyosan eljáró vállalkozókat verseny- hátrányba sodorják, hiszen a bérjáru­lék költségét megspórolva jóval ked­vezőbb árajánlatot tudnak készíteni. A Szociális és Munkaügyi Minisztéri­um által beterjesztett új törvény kizár­ná a fővállalkozói trükközés lehetősé­gét is, ugyanis az is előfordul, hogy ezek a cégek fiktív alvállalkozói szer­ződésekkel próbálnak kibújni a fizet­nivaló és a felelősség alól. A munka törvénykönyvének és a munkaügyi előírások betartását az Országos Munkavédelemi és Munka­ügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellen­őrzi. Jankó Zoltán, a megyénkben il­letékes OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőségének igaz­gatója lapunknak elmondta, hogy a munkaügyi ellenőrzések 65-70 száza­lékában kerül sor valamilyen szankci­óra. Legsúlyosabban éppen a mostani törvénytervezettel is orvosolni kívánt kihágásokat, a munkaszerződések, il­letve az alkalmi munkavállalói köny­vek hiányát, a külföldiek illegális fog­lalkoztatását, valamint a színlelt szer­ződéssel való alkalmazást büntetik, amely az építőipar mellett a mezőgaz­daságban és a vendéglátás területén fordul elő leggyakrabban. Az elmúlt évben a három megyét lefedő régió területén összesen 2 041 ellenőrzés történt, ebből 1 382 esetben találtak hiányosságot, amelyekért összesen 974 esetben szabtak ki bírságot 600 millió forint értékben. A büntetések egy része azonban az alvállalkozói körbetartozások, és a fizetésképtelen­ség miatt sosem folyik be. A térség egyik meghatározó, eszter­gomi székhelyű építőipari vállalkozá­sának vezetője a Hídlap kérdésére el­mondta: hatvan alkalmazottjuk, köz­tük a húsz erdélyi munkavállaló mind­egyike be van jelentve, amelyet a tör­Az OMMF biztosítja a sérelmeket elszen­vedett munkavállalók részére a bizalmas, zárt adatkezelést. Bejelentést a 06 (22) 511 -000 telefonszámon lehet tenni. vények betartása mellett a gyakori és szigorú munkaügyi ellenőrzések miatt is fontosnak tartanak. A cég az alvál­lalkozóitól is elvárja a szabályok be­tartását, illetve amennyiben ők dol­goznak egy fővállalkozó megbízásá­ból, akkor tőlük is megkövetelik ezt. Annak érdekében, hogy az alvállalko­zó ne sodorja veszélybe a megrende­lőjét, a törvényi változástól függetle­nül eddig is az volt a gyakorlat, hogy szerződésben kötik ki: a szabálytalan­ságokból eredő károkért a vétkes munkáltatót terheli a felelősség. Más vállalkozásoknál már az az ötlet is fel­merült, hogy az építkezésre csak a fő- vállalkozó által biztosított chipes kár­tyával rendelkező dolgozó léphetne be. Budapesten egyébként heti rend­szerességgel keresik fel az építkezése­ket a munkaügyi ellenőrök, térségünk­ben pedig nagyjából kéthavonta kerül sor a rajtaütésszerű ellenőrzésekre. • Gábor Éva Az OMMF a fekete foglalkoztatással összefüggő súlyos szabálytalanságokért 30 ezertől 20 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A munkaidő-nyilvántartási köte­lezettség elmulasztása, a kollektív szerződés hiánya és a munkaidővel, valamint a pi­henőidővel kapcsolatos kihágások „olcsóbban” is megúszhatok. A vállalkozásoknak fontos tudni, hogy a súlyos munkaügyi felelősségre vonások esetében öt évre kizár­ják magukat a pályázati lehetőségekből. Szentendre: húsvét a Skanzenben Április 8-9-én különleges programmal várják a látogatókat Húsvétot három - Felső-Tiszavidék, Kisalföld és Bakony, Balaton-felvidék - tájegységben ünnepelik a szentend­rei skanzenben. A rendezvény során hagyományőrző együttesek a húsvéti ünnepkör szokásait elevenítik fel, a húsvéti tojás díszítésének gazdag ha­gyományait (batikolás, karcolás, pat- kolás, berzselés) az ország különböző vidékeiről érkező népművészek mu­tatják be, e technikák többségét a ven­dégek is elsajátíthatják. A Húsvét-kertben a gyerekek hús­véti tojásjátékokat játszhatnak (tojás­kapkodás, tojásgurítás, tojásütés). A játszóházban a húsvéti ünnep hagyo­mányos és újabb keletű, de közismert szimbólumait (bárányt és nyulat) le­het természetes alapanyagokból elké­szíteni. A Játékudvarban már-már fe­ledésbe merülő népi ügyességi és sportjátékokat lehet kipróbálni. A kétnapos rendezvényre érkező családokat bábjátékkal, népzenei be­mutatókkal és táncházzal várják, ki­hirdetik a honlapukon meghirdetett locsolóversíró verseny győzteseit, és húsvéthétfőn ismét szépségversenyt rendeznek az állattartó tanya racka ju­hai között. A Fogadó kínálatában a húsvét hagyományos ételei is szere­pelnek (bárány, sonka, torma, tojás, kalács). • -cs -n PROGRAMOK Filmklub Ettore Scola Postakocsi című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők már­cius 30-án, este hét órától Kismaro­son a Teleházban. Könyvbemutató A Verőcei Művelődési Ház és a Dunaterasz Egyesület szervezésé­ben Bőzsöny Ferenc Aki a haran­gért szól című könyvének bemuta­tójára várják az érdeklődőket már­cius 30-án, pénteken este hat órától a Verőcei Művelődési Házba. Filmsorozat A Művészvilág Szentendrén című filmsorozat bemutatóját március 30-án, pénteken este hat órától tartják Szentendrén a MűvészetMalomban. A NAP VICCE Vevő a boltban:- Kérek szépen 20 dkg párizsit.- 25, maradhat?- Nem, inkább elvinném! MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Thank You For Smoking - amerikai film. Rendező: Jason Reitman. Szereplő: Aaron Eck­hart, Katie Holmes. Tartalom: „Az, aki egy filmben cigarettázik vagy pszicho­pata, vagy európai” - állítja Nick Taylor, a sikeres PR szakember. Az amerikai do­hány-lobbi azonban rájön, Nick Taylor-t a saját céljaira is tudja használni. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Arthur és a villangók - francia-amerikai animációs film. Rendezte: Luc Besson. Tartalom: a kis Arthur mindig is elkerekedett szájjal hallgatta nagyszülei meséit egy csodálatos világról, melyben szárnyas tündérek és különös lények élnek. Aztán egy napon Arthumak be kell lépnie ebbe a szférába. 19:00 Kellemetlen igazság - amerikai dokumentumfilm. Rendező: Davis Guggenheim. Tartalom: mie­lőtt teljesen elborítaná a Földet a környezetszennyezés, a gazdaságpolitika és a háborúk mocska, még egyszer utoljára nézzük végig egy kemény hangvételű filmben, hogy mi vezetett idáig. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Március 27-án, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Hársfa Gyógyszertár, (Hám K. ltp. 1.) Telefon: 503-105. NÉVNAP Március 27. napján szeretettel köszönt­jük Hajnalka nevű olvasóinkat! Hajnalka: 19. századi névalkotás a hajnal közszóból. Ez a kicsinyítő­képzős név egyben virágnév is. 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism., 10:30 Böjté Csaba nagyböjti triduuma a Bel­városi templomban ism., 12:00 Hír­blokk ism., 12:10 Hírsport ism., 12:15 Sportdélután ism., 13:45 Kulturális programajánló, 14:00 Remustra ism. 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk ism., 17:10 Szalon, benne: Fotókiállítás az El Greco Galériában Garajszki József munkáiból, Március 17-én Magyar Kálvária címmel kiállítás nyílt a Te­mesvári Pelbárt Ferences Gimnázi­umban, Esztergomi Séták című könyv bemutatója, Török korabeli térképki­állítás a Duna Múzeumban, Mozi ajánló, 17:50 Kulturális programaján­ló, 18:00 Remustra ism., 19:30 Képúj­ság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hír­sport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Hírblokk ism., 23:10 Szalon ism, 23:50 Kulturális programajánló TV MŰSOR 5:50 Nap kelte, 9:00 Baba Tévé (ism.), 9:25 Abszolút (ism.), 9:50 Mit főzzünk ma?, 10:05 Telesport, 12:50 Hírek. 13:00 Telesport. 14:20 Srpski Ekran, 14:40 Unser Bildschirm, 15:05 Emel­jük fel szívünket, 15:15 Katolikus krónika, 15:35 Kodály 125, 15:45 Telesport (ism.), 16:15 MúltidézőVit- rayval, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:50 Jog-Alap, 17:55 Bűvölet, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Köztévé, 20:00 Önök kérték!, 20:15 Életképek, 21:00 Kedd 21, 22:00 Az este - Kedd, 22:35 Kultúrház (ism.), 23:05 Határtalan emberek, 23:35 Hí­rek, 23:40 Sporthírek, 23:50 Tele­sport, 0:40 Háború a háborúról, 3:20 TV Taxi (ism.) TV 2 6:00 Babavüág, 6:25 Té­nyek Reggel, 6:55 Mok­ka, 9:00 Stahl konyhája, 9:10 Szóda, 10:10 Teleshop, 11:30 Alfred Hitchcock bemutatja, 12:15 Észbontó, 13:15 A rendíthetetlen ólomkatona, 15:30 Lisa csak egy van, 16:30 Bűbájos boszorkák, 17:30 Szü­letett feleségek, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Egy a 100 ellen, 21:00 Utánunk a tűz- özön, Közben: Kenósorsolás, 23:35 Tények Este, 0:05 Alexandra Pódium, 0:35 Pacific Palisades, 1:25 Alfred Hitchcock bemutatja K L U 6:00 Reggeli, 10:00 Re­cept Klub (ism.), 10:15 Top Shop, 11:20 Recept Klub, 11:35 Egy rém rendes család, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Játék a törvénnyel, 13:55 06-91-334-455, 15:00 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsa csapat, 15:30 Te vagy az életem, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Le­gyen Ön is Milliomos!, 19:45 Fó­kusz, 20:25 Barátok közt, 21:05 Vészhelyzet, 22:00 A Grace klinika, 22:55 XXI. század - a legendák ve­lünk élnek, 23:25 Az elnök emberei, 0:25 Reflektor, 0:40 Csalók, 2:40 X csapat, 3:20 Fókusz (ism.) —^ 4:10 Néptáncok, 4:20 Vilá- PUNA gunk (ism.), 5:10 REGGEL Kikötő - Duna tér, 5:20 Váltó (ism.), 5:35 Gazdakör, 6:00 Reggel, 8:00 Kikötő- Duna tér, 8:10 Kikötő (ism.), 8:25 Isten kezében (ism.), 9:00 Magyar elsők, 9:15 Ál­lat-barát (ism.), 9:45 Robbie, a fóka­csemete, 10:30 Derrick, 11:30 Kí­vánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás­jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 13:45 Kikötő - Duna tér, 14:00 Talpalatnyi zöld (ism.), 14:25 A Keresztény Múzeum Kincsei, 14:40 Ökoiskolák, 14:55 A Kato­na..., 15:35 Jack Holborn, 16:30 „Halak, vizek...”, 17:00 Világunk, 17:45 Kikötő - Duna tér, 18:00 Hír­adó, 18:30 Váltó, 18:45 Mese, 19:00 SZÍNHÁZI VILÁGNAP, 21:30 Hír­óra, 22:30 Mindentudás Egyeteme, 23:30 Tetthely, 1:00 Himnusz, 1:05 Híradó, 1:15 Mese, 1:25 Kívánság­kosár, 3:25 Labdarúgó-mérkőzés 6:05 Lapzárta (ism.), * 6:30 Esti gyors (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat, 9:05 Garázs (ism.), 9:30 Soroló (is­in.), 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Pálya (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 Visszhang (is­in.), 16:05 Keresztmetszet (ism.), 17:00 Híradó, 17:30 Csintalan, 18:30 Esti gyors. 19:00 Híradó, 19:30 Esti gyors, 20:05 Pénztár, 20:30 Lapzárta, 21:00 Híradó 21, 21:30 BBC Click, 22:05 Vörös és fehér (ism.), 22:40 BBC World Hír­adó, 23:05 Lapzárta (ism.), 23:30 Esti gyors (ism.) Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató, www.hknyómda.hu

Next

/
Thumbnails
Contents