Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-27 / 59. szám

2 HÍDLAP • 2007. március 27., kedd www.esztergom.hu V I D E N Nincs árfolyamcélja a jegybanknak (H) A jegybanknak nincs kitüntetett ár­folyam célja, és 2008-as inflációs célját a jelenleginél gyengébb árfo­lyam mellett alakította ki - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnökjelöltje hétfőn az Or­szággyűlés szakbizottságának ülé­sén. Karvalits szerint a jelenlegi ma­gas infláció átmenetinek tekinthető, az így kialakuló negatívhoz közeli betéti reálkamat elfogadható, hiszen az infláció már az év második felé­ben csökken és 2008-ban visszatér a korábbi 3 százalék körüli mértékhez. Mélyponton a sertéságazat (H) Mélyponton van Magyarországon a sertéstartó ágazat - mondta a Ma­gyar Gazdakörök és Gazdaszövetke­zetek Szövetségének elnöke hétfőn Budapesten. Jakab István közölte: Magyarországon négymilliónál ke­vesebb sertést tartanak, ami mintegy 2 millió darabos csökkenést jelent a korábbi időszakhoz képest. A sertés­tartók a Magosz számítása szerint állatonként mintegy 4 000-6 000 fo­rintos árbevétel-veszteséget köny­velhetnek el az eladásakor. Emellett sok külföldi élő állatot és feldolgo­zandó nyershúst hoznak be Magyar- országra, ami destabilizálja a ma­gyar piacot. Rogán egyezséget remél (H) Az V. kerületi polgármester nem szeretné, ha a Belváros szellemvá­rossá válna azt követően, hogy a mi­nisztériumok a kormányzati negyed­be költöznek. Rogán Antal közölte: az ügyben tárgyalni kíván a kor­mánnyal. A városvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi épületek kiürítése húsz belvárosi in­gatlant érint. Rogán jelezte: az ön- kormányzat szeretne szerephez jutni az ingatlanok jövőjével kapcsolat­ban. A partnerség célravezetőbb - fogalmazott, utalva arra, hogy a Kossuth tér rendezésének ügyében már sikerült egyezségre jutni. Újabb incidens (SK) Tíz nappal ezelőtt a rozsnyói Kos- suth-szobor talapzatáról ellopták a koszorúkat, az emlékezők szom­baton ezért újabbakat vittek oda, ám másnap reggelre azok is eltűn­tek. Az itt élő magyarok szerint nem csínytevésről van szó. Úgy vélik, azok tették, akiknek a há­rom évvel ezelőtt újra felállított szobor az útjukban áll. Lezárnák a trükkök korszakát Vita a Fidesz közpénzügyi javaslatcsomagjáról A Fidesz azt kezdeményezi, hogy a parlament kezdje tárgyalni a párt ko­rábban benyújtott közpénzügyi javas­latcsomagját - jelentette be Varga Mi­hály, a párt alelnöke hétfőn. Az MSZP nem támogatja az indítvány napirend­re vételét, mert szerintük a legna­gyobb ellenzéki párt politikai vélemé­nyeket akar törvénybe foglalni. Varga Mihály elmondta: szándéku­kat megerősítette a Fidesz pénteki ta­lálkozója a Magyar-Európai Üzleti Tanács tagjaival, valamint a párt hét­fői elnökségi ülése is. A Fidesz gaz­dasági kabinetvezetője emlékeztetett arra, hogy a hét pontból álló, költség- vetési manipulációk megakadályozá­sára készült törvényjavaslatot még februárban nyújtotta be a Fidesz az Országgyűlésnek, a bizottsági tárgya­lásokon ugyanakkor a kormányoldal azt javasolta, hogy még ne kezdje tár­gyalni a ház az indítványt, mert ők is Varga Mihály átfogó szabályozással készülnek. El­telt már több hét, a kormányoldal azonban semmilyen javaslattal nem állt elő, ezért a Fidesz kezdeményezi a javaslat tárgysorozatba vételét - tet­te hozzá. A Fidesz javaslata megtilta­ná a maradványképzésre való kötele­zést, kötelezné az államot, hogy a be­fogadott számlákat 30, uniós esetek­ben 60 napon belül egyenlítse ki, va­lamint eltörölné a közbeszerzési tör­vény azon passzusát, amely szerint et­től eltérő fizetési határidőben is meg lehet állapodni - közölte Varga Mi­hály, hozzátéve, javaslataik lezárnák végre a „trükkök korszakát”. Kékesi Tibor, az MSZP szakpoliti­kusa azt mondta: ez a jogszabály nyil­vánvalóan politikai szándékokat, vé­leményeket kíván törvénybe foglalni, ezért a szocialista frakció nem támo­gatja, nem teszi lehetővé a parlamenti tárgyalását. A politikus szerint ugyan a fideszes javaslatban megfogalmazó­dik néhány olyan pont - például a szabályalapú költségvetés készítése - amely hasonló a kormány szándékai­hoz, azonban ezeket semmisé teszik az indítvány „deklaratív részei”. • Koncz Endre Nem váltja ki az ingatlanadó az iparűzésit Még a héten elfogadja a kormány az elvárt adó új változatát - közölte a pénzügyminiszter. Veres János a köz­tévében arra reagált, hogy a hétvégén Kóka János gazdasági miniszter jelez­te, az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja az erre vonatkozó új javaslatot. A tárcavezető utalt arra is, hogy az elvárt adóból származó bevétel része a konvergenciaprogramnak, amelynek maradéktalan tejesítését fontosnak tart­ja, így ha az kiesne, akkor az egyensúly megőrzése érdekében a kiadásokat kel­lene csökkenteni. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy még az első fél évben megszületik a döntés az ingat­lanadóról. Mint mondta: nagyobb az esély arra, hogy mindenkit érint majd, politikai döntés azonban még nincs. Hozzátette azt is, hogy az újfajta ingat­lanadó bevezetése járhat más adóne­mek korrekciójával, de az iparűzési adót biztosan nem lesz képes kiváltani. • (palotás) A The Times is bírálja Demcsákot Felháborító a kormányszóvivő' blogbejegyzése Félmillióan ünnepeltek Berlinben Az elfogadott közös nyilatkozatot 23 nyelven tették közzé Politikai tudorok szerint valószínűt­len, hogy Demcsák Zsuzsa sokáig megmaradna kormányszóvivői tisztsé­gében, mégpedig nem elsősorban „pi­káns” múltja miatt, hanem azért, ami biogjában olvasható - írta hétfői elemzésében a londoni The Times. A vezető konzervatív brit napilap bu­dapesti tudósítása idézi Demcsák inter­netes blogját. Ebben hosszasan érteke­zik kisfia bölcsődei elhelyezésének „kálváriájáról”, és amelyben a The Ti­mes idézete szerint kifogásokat fogal­mazott meg a „lelketlen személyzettel” kapcsolatban, amely országos felhábo­rodást kavart. A brit lap szerint a ma­gyar gyermekgondozási rendszer „cso­dálatra méltó”, különösen azok számá­ra, akik megpróbáltak már Nagy-Bri- tanniában bölcsődét találni. Az állami­lag támogatott bölcsődéket és óvodá­kat, amelyek havonta néhány fontba Lapzártánkkor érkezett az információ, hogy Demcsák Zsuzsa nem lesz szóvi­vő. Közleményében ezt azzal indokolja, hogy a jelenlegi helyzetben azzal segít leginkább a kormánykoalíciónak, ha el­áll a kormányszóvivői felkéréstől. kerülnek, nagy közszeretetnek örvendő „nénik” vezetik, akik odaadással gon­doskodnak a rájuk bízott kicsikről. Egy másik blogbejegyzés arról tudósít, hogy Demcsák Zsuzsa milyen öröm­mel vett részt a budapesti Operabálon, amelyre a belépők ára 183 fontnál kez­dődött; ez az óvónénik csaknem egyha­vi fizetése - áll a cikkben. Az új szóvi­vő védelmezői szerint ugyanakkor Demcsák Zsuzsa „tehetséges profi”, aki azért bűnhődik, mert nő, ráadásul vonzó és sikeres, bírálóit pedig, az irigység vezérli - íija a brit lap. • (koncz) Négykérdéses népszavazást akar az MVSZ Négy kérdésben: a külhoni magyarok állampolgársága érdekében, a gyermek- pornográfiának, az idegenek tömeges betelepítésének és a 18. életévüket betöl­tötték korlátozás nélkül művi meddővé tételének tiltása ügyében kezdeményez népszavazást a Magyarok Világszövetsé­ge -jelentette be a szervezet elnöke hét­főn. Az MVSZ a Fidesz október 23-án bejelentett népszavazási kezdeményezé­seihez csatlakozva további nemzetstraté­giai szempontból fontos ügyeket kíván népszavazásra bocsátani - mondta Patrubány Miklós. Hozzátette: a népsza­vazási kérdéseket március 6-án juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz, amelynek a törvény szerint április 6-ig kell elbírálnia az aláírásgyűjtő íveket. Arra a felvetésre, hogy a napokban mind az öt párt elutasította a kezdeményezést, Patrubány azt mondta, hogy „ez nem pártszavazás, hanem népszavazás” lesz. Vasárnap délben Berlinben, az unió elődjét alapító Római Szerződés alá­írásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, aláírták a Berlini Nyilatkozatot. A német főváros­ban félmillióan vettek részt az ünnep­ségeken. A tagállamok államfői és kormány­fői által elfogadott, az Európai Unió létrehozásának 50. évfordulója alkal­mából megfogalmazott Berlini Nyi­latkozatot vasárnap délben, az EU so­ros elnöki tisztét betöltő Németország vezetője, Angela Merkel kancellár, valamint az Európai Bizottság elnöke, Jósé Manuel Barroso és az Európai Parlament képviseletében pedig, Hans-Gert Pottering elnök látta el kézjegyével. A nyilatkozatot magya­rul is közzétették. Bevezetőjében ez olvasható: „Minket, az Európai Unió polgárait boldogsággal tölt el Európa egyesítése. Európa évszázadokon ke­resztül egy eszmét, a béke és megér­tés reményét testesítette meg. Ez a re­mény beteljesült. Európa egyesülése békét és jólétet hozott számunkra. Egyetértést teremtett, és győzedel­meskedett az ellentétek felett. Európa egyesítéséhez, valamint a demokrácia és a jogállamiság megerősítéséhez minden tagállam hozzájárult. A kö­zép- és kelet-európai emberek sza- badságszeretetének köszönhetjük, hogy Európa természetellenes ketté- osztottsága mára végérvényesen meg­szűnt. Európa egyesítésével levontuk a tanulságot a véres harcokból és a szenvedéssel teli történelemből. Ma úgy élünk egymás mellett, ahogy arra korábban soha nem nyílt lehetőség.” A fél évszázados jubileum alkalmá­ból rendezett ünnepségek központi helyszíne a Brandenburgi kapu kör­nyéke volt, ahol az unió összes tagál­lama sátrakat is felállított. Ezekben a látogatók tájékozódhattak az adott or­szágról, miközben ízelítőt kaphattak az azt leginkább reprezentáló étel- és italkülönlegességekből is. Az ünnep­ségeket - amelyen körülbelül félmil­lióan vettek részt - vasárnap nagysza­bású tűzijáték zárta. Jelképes kitüntetésben részesült Ma­gyarország a tekintélyes Freudenkreis Berlin, német civil szervezettől. Az el­ismerést az európai egyesülés és ezen belül a német újraegyesítés előmozdí­tásában szerzett érdemeiért kapta Ma­gyarország. • -I -a Külföldi nyomás a szlovák parlamenten Slota szerint az EU Koszovó függetlenségét szorgalmazza HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Közel a megegyezés Az EU és az USA légi szolgáltatási piacainak egyesítése a célja, az úgy­nevezett Nyitott Égbolt egyezmény­nek, amelyről az unió közlekedési minisztereinek tanácsa tárgyalt. Miu­tán a tanács tagjai egyezségre jutot­tak, már csak a részletekről kell meg­állapodni. Amennyiben megszületik a végleges egyezség, onnantól kezd­ve az európai légitársaságok bármely európai repülőtérről bármely USA- beli repülőtérre utazhatnak. Magyar bírálat Az SZDSZ-es EP-képviselő, Szént- Iványi István bírálta a román kor­mányfőt, amiért az egyoldalúan a romániai európai parlamenti képvi­selő-választás elhalasztása mellett döntött. A magyar képviselő szerint Romániának minél előbb legitim brüsszeli képviselőkre van szüksé­ge, akik munkájukat elsősorban eu­rópai és nem belpolitikai kérdések­nek szentelik. Marad a „regadó” Romániában Romániában érvényben marad az au­tók regisztrációs adója - jelentette ki a román pénzügyminiszter. Sebastian Vladescu kifejtette: a pénzügyminisz­térium erre vonatkozó javaslatot fog küldeni a kormánynak, annak ellené­re, hogy az Európai Bizottság diszkri­minatívnak minősítette az adóformát és jogi eljárást tervez Romániával szemben. A román hatóságok azzal érvelnek, hogy az adó - amely 7 ezer euro körüli egy hatéves autó esetében - visszatartja a románokat attól, hogy öreg autókat vásároljanak. Stratégiai szerződést akar Putyin Stratégiai léptékű együttműködési szerződésre van szükség Oroszor­szág és az Európai Unió között - ír­ta a The Sunday Timesban közölt, az EU alapításának 50. évfordulójá­hoz kapcsolódó cikkében az orosz elnök. Vlagyimir Putyin szerint - akinek írása a vezető vasárnapi brit lapban jelent meg - a mai, „szuve­rén és demokratikus államot építő” Oroszország osztja az európaiak „elsöprő többsége” által vallott ér­tékeket és elveket. Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Koszovóval kap­csolatban nem a Smer, hanem a kül­föld gyakorol nyomást a szlovák házra. Az a cél, hogy a parlament ne fogadja el az SNS által javasolt deklarációt. A szerbiai tartomány státusa ügyében a nyilatkozat nem támogat olyan megol­dást, amely nem fogadható el Szerbia számára. Ján Slota a Markíza „Testre szab­va” című műsorában azt állította, hogy az EU és az USA a Koszovó függetlenségét szorgalmazó Martti Ahtisaari-féle javaslat mellett tör lán­dzsát. Sokak számára meglepetés, hogy mind az SDKÚ, mind a KDH támogatja az SNS által kezdeménye­zett közös nyilatkozat elfogadását. Slota az SDKÚ magatartását farizeu­sinak, nevezte. Arra utalt, hogy Mi­kulás Dzurinda 1999-ben - amikor a NATO Szerbiát bombázta - hezitálás nélkül Szlovákia légterét a NATO rendelkezésére bocsátotta. Koszovó az SNS számára jelenleg prioritás. Slota úgy véli, hogy a szlovákoknak ki kell állni a testvéri Szerbia területi integritása mellett. A munkatöryény könyv módosítá­sával kapcsolatban Slota bízik ben­ne, hogy a kormánypártok végül is közös nevezőre jutnak. A törvényter­vezet több pontjával - köztük a szak- szervezet pozíciójának megerősítésé­vel - az SNS nem ért egyet. A vá­lasztás előtti paktumból eredően a Smer lekötelezettje a szakszerveze­teknek. Slota szerint a szakszervezet legitimitása megkérdőjelezhető, mert az alkalmazottak csupán egyötöde- egynegyede szakszervezeti tag. Slota azt is ellenzi, hogy a 250-nél több embert alkalmazó cégeknél a szak- szervezeti vezetők fizetett funkciók­ban tevékenykedjenek • 0. F.

Next

/
Thumbnails
Contents