Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-23 / 57. szám

6 HÍDLAP • 2007. március 23., péntek www.istergranum.hu Dunaparti Futópartik 2007 Az Esztergomi Futóművek amatőr futóklub öt fordulóból álló futóverseny-sorozatot rendez, melynek első futamára március 25-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az Erzsébet-parkban, a kerékpárút 0. kilométerénél kerül sor. A versenyen mindenki ked­vének és felkészültségének megfelelően választhat a 4,10 és 20 kilométeres távok kö­zött. Futás közben frissítőket, banánt és szőlőcukrot biztosítunk. A versenysorozatban részt vevő minden induló egyedi, emblémázott pólót kap három teljesített futam után. Az öt fordulóból a három legjobb idő összesített eredményei alapján tévőnként, nemenként és korcsoportonként (12 év alattiak, 12-18 év, 18-40 év, 40 év felettiek) hirdetünk eredményt az ötödik forduló végén. Az 1-3 helyezett ok­levélben, éremben és tárgyjutalomban részesül, ezen kívül sok különdíjat is kiosztunk (mind az öt futamot teljesítőknek, a legfiatalabb és a legöregebb résztvevőknek, stb.) Minden forduló után ajándéksorsolás, meglepetések! A többi futam időpontjai: május 13. 10.00—július 28. 24.00 (éjféli teliholdfutás) - szeptember 9.10.00—október 28.10.00 Nevezni a név, a születési idő, az egyesület vagy iskola, a táv, a pólóméret és az e-mail cím megadásával lehet a gerdy@citromail.hu címen, vagy a (20) 913-7189 telefon­számon (sms-ben is) Érdy Gábornál. A nevezési díj 300 Ft/futam a versenyeket megelőző péntekig, szombaton és a hely­színen 400 Ff/futam. Lehetőség van mind az öt futamra előnevezni az első futamon 1400 Ft-ért. Az Esztergomi Futóművek tagjainak az indulás ingyenes! Sok szeretettel várunk! „Az élet rövid, a futástól kicsit hosszabbnak tűnik!” Kriptafeltárás Dunaszerdahelyen A hét elején kezdődtek el a duna- szerdahelyi római katolikus templom alatt található kripta feltárási munká­latai. A feltárást a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma két munkatársa végzi. Paterka Pál régész és Karaffa Attila művelődéstörténész fő feladata, hogy feltérképezzék a templom alatt található kriptát és do­kumentáció jelleggel kikutassák, hogy kik feküdhetnek az egyes kopor­sókban. A gótikus stílusban épült katolikus templom kriptájába utoljára a Kondé család tagjait temették el. Az 1700-as évektől az 1800-as évekig származnak a feliratok a még épség­ben megmaradt koporsók oldalán. Több gyerekkoporsót is találtak. Jól olvasható Kondé Franciska és Apol­lónia neve. A már bomlásnak indult és sokszor már elporladt tetemek mellett néhány tárgyat is találtak, amelyek kivizsgálása még várat ma­gára. A 3 kamrás kripta a szentély alatt és a főhajó közepén található, téglából kirakott. Feltételezhető, hogy régebben a fülketermek maga- .sabbak voltak a mai szintnél. Az év­százados törmelék még sok elporladt tetemet és koporsót rejthet magában. A dunaszerdahelyiek emlékezetében még él az az elbeszélés, hogy vala­mikor alagút vezethetett ki a temp­lomból, akár a Sárga kastélyig, ame­lyet Kondé Miklós építettett. A Kondé család Szerdahely város egyik legmecénásabb családja volt. A Kondé de Pókateleki nevet használ­ták, amely utalt birodalmuk helység­nevére is. Kondé Miklós a család leghíresebb tagja: a Csallóközben több helyen is volt plébános, majd Nagyváradon püspöki tisztséget töl­tött be. Az alagútra egyelőre nem ta­láltak nyomokat a kutatók. • (forrás: felvidek.ma) Megmérettetnek a Gerecse-hát borai Jövő szombaton Bajnán rendezik a borversenyt Idén hetedik alkalommal rendezi meg borversenyét a tavaly óta az Ászár-Neszmély borvidékhez tartozó Gerecseháti Hegyközség március 31- én. A minden évben más település ál­tal befogadott viadal házigazdája ezút­tal Bajna lesz. A Tokod, Tokodaltáró, Tát, Mogyo­rósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Nagysáp és Epöl területén szőlőt mű­velő gazdákat összefogó Gerecseháti Hegyközség tagjai az egyes települé­seken az elmúlt hetekben lezajlott bor­versenyeken legjobb eredményeket el­ért nedűiket mérettetik meg jövő héten szombaton Bajnán - tudta meg lapunk Nyergesi Rezsőtől, a hegyközség el­nökétől. Az elmúlt évben hivatalosan is az Ászár-Neszmély történelmi bor­vidékhez csatolt bortermő vidék hat évvel ezelőtt rendezte meg első saját versenyét, amelyre azóta hagyomá­nyosan március végén, április elején kerül sor. A települések évről évre ad­ják át egymásnak a házigazdái szere­pet, így idén Bajnára került a sor, amely bár nem tagja a hegyközségnek, borászai szoros kapcsolatban állnak a többi gazdával. A versenyre a hagyo­mányokhoz híven idén is fajtatiszta vörös, vegyes vörös, fajtatiszta fehér, vegyes fehér, rosé és couvé kategóri­ákban lehet nevezni mintánként hat­száz forintért, két palack bor leadásá­val március 29-én, csütörtökön a bajnai kultúrházban. A Mati Károly, a velencei Szent Benedictus Borrend kancellárja által vezetett zsűri március 31 -én, szombaton bírálja el a borokat, és ezen a napón este hat órakor kerül sor a vacsorával egybekötött ünnepé­lyes eredményhirdetésre is az iskola tornacsarnokában. Nyergesi Rezső el­mondta, hogy a megmérettetésen idén is mintegy 120 bor részvételére számí­tanak, amelyek közül az arany és ezüst minősítésben részesülő nedűk elnye­rik az Ister-Granum Eurorégió április 27-én Kürtön, valamint az Ászár- Neszmélyi borvidék május elején megrendezendő borversenyen való részvétel jogát. • G.É. Magyar filmek a cseh fővárosban Középpontban Tarr Béla alkotásai Csütörtökön kezdődik Prága legna­gyobb filmfesztiválja, a Febiofest. Az egyhetes filmünnepen két magyar fil­mes blokk is szerepel. Tarr Béla alko­tásai mellett a közelmúlt magyar film­sikereit is bemutatják a cseh főváros­ban - adta hírül a Magyar Filmunió. A Kortárs Magyar Film című prog­ram az utóbbi évek magyar filmjeiből ad ízelítőt. Fliegauf Benedek, Fehér György, Forgács Péter, Hajdú Sza­bolcs, Kocsis Ágnes, Koltai Lajos, Mundruczó Kornél és Szaladják Ist­ván egy-egy játékfilmjét láthatja a prágai közönség. A Tribute to... című retrospektív programban Tarr Béla alkotásai mu­tatkoznak be a cseh fővároshan. A filmrendező korábbi művei mellett a világhírt hozó Kárhozat és Sátántan­gó, valamint legutóbbi játékfilmje, a Werckmeister harmóniák is látható lesz Prágában. • -cs -n PROGRAMOK Kiállítás Molnár László József Munkácsy-díjas grafikusművész tárlata nyílik meg március 23-án, pénteken délután öt órakor Vácon a Tragor Ignác Múze­umban. A kiállítást - amely május 6-ig tekinthető meg - Novotny Tihamér művészeti író nyitja meg. Néptánc gála Tavaszköszöntő néptánc gálára váiják az érdeklődőket március 24-én, szom­baton délután kettő órától Szentend­rén a Fő térre. A program során fellép - többek között - a Kincső Tánc- együttes, az Ürömi Öröm Táncegyüt­tes és a Szentendre Néptánc Együttes felnőtt és ifjúsági csoportjai. A NAP VICCE Borotválás közben a borbély többször is megvágja a vendégét. Mikor végzett, a pá­ciens egy pohár vizet kér.- Talán csak nem rosszul van? - kérdi a borbély idegesen.- Nem, csak meg akarom nézni, nem ereszt-e a nyakam vagy az arcom. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány. Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Parfüm, avagy egy gyilkos története - ameri­kai film. Rendező: Tom Tykwer. Sze­replő: Ben Whishaw, Dustin Hoffman. Tartalom: a 18. századi tör­ténetben egy parfümkészítő életét kö­vethetjük nyomon, egészen a keserű gyerekkortól az érett felnőttségig. A nagy kérdés az, sikeres zseni, vagy bűnös gazember vált belőle. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Arthur és a villangók - francia-amerikai animációs film. Rendezte: Luc Besson. Tartalom: a kis Arthur mindig is elkerekedett szájjal hallgatta nagyszülei meséit egy csodálatos világról, melyben szárnyas tündérek és különös lények élnek. Aztán egy napon Arthurnak be kell lépnie ebbe a szférába. 19:00 Kellemetlen igazság - amerikai dokumentumfilm. Rendező: Davis Guggenheim. Tartalom: mie­lőtt teljesen elbontaná a Földet a környezetszennyezés, a gazdaságpolitika és a háborúk mocska, még egyszer utoljára nézzük végig egy kemény hangvételű filmben, hogy mi vezetett idáig. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Március 23-án, pénteken: Esztergom - Szent István Gyógyszertár (Madách tér 1.) Telefon: 311-680. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. NÉVNAP Március 23. napján szeretettel kö­szöntjük Emőke nevű olvasóinkat! Emőke: régi magyar név XIX. századi felújítása -ke kicsinyítő-képzővel. A régi emő szó jelentése szopó csecse­mő, anyatejjel táplált újszülött. 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Sza- loli ism. 7:50 Kulturális prog­ramajánló, 8:30 Remustra ism. 10:00 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Képújság, 17:00 Hír­adó benne: Mikor lesz busz végál­lomás a Tesconál?, Mentesült a Szent István Strandfürdő a vízvisz- szaforgató berendezés használata alól, Képviselő-testületi ülés, Ifjú­sági Parlament Esztergomban, 17:20 Hírsport, 17:30 KAFÉ ÉLŐ: 1. Új igazgatója van az Aqua- szigetnek, 2. Interjúk a megyei lis­tára felkerült kisebbségi önkor­mányzatok vezetőivel, 3. Kórház­helyzet, 4. Tűzveszélyesek a panel­épületek, 5. Víz Világnapja, 18:30 Képújság, 21:00 Híradó ism., 21:20 Hírsport ism., 21:30 KAFÉ ism., 22:30 Remustra ism. TV MŰSOR 5:20 Hajnali gondolatok, 5:23 Kárpát Expressz, 5:50 Nap-kelte, 9:00 Mit főzzünk ma?, 9:15 Önök kérték! (ism.), 9:30 Telesport - Műkorcsolya VB, 11:10 Titokzatos Násztya, 12:00 Déli ha­rangszó, 12:01 Híradó délben, 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Sorstársak (ism.), 12:55 Sírjaik hol dom­borulnak?, 13:25 Delta (ism.), 14:00 Körzeti magazinok, 14:50 Kodály 125, 15:00 Ablak, 16:15 Múltidéző Vitrayval, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Ablak, 17:50 Jog-Alap, 17:55 Bűvölet, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Köztévé, 20:00 Gőg, 21:00 Csináljuk a Fesztivált!, 22:00 Az este - Péntek, 22:35 Kultúr- ház, 23:05 Múlt-kor, 23:35 Hírek, 23:40 Sporthírek, 23:50 Telesport, 0:40 TV Taxi (ism.) 2 6:00 Strucc, 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:10 Szóda, 10:10 Tele- shop, 11:30 Alfred Hitchcock bemu­tatja, 12:15 Észbontó, 13:15 A három testőr, avagy a királyné gyémántjai, 15:30 Lisa csak egy van, 16:30 Bűbá­jos boszorkák, 17:30 Született felesé­gek, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Egy a 100 ellen, 21:00 Kiképzőtábor, 23:00 A médium. Közben: Kenósorsolás, 0:00 Tények Este, 0:30 Veszélyes igazság, 2:10 FBI ügynökök beveté­sen, 3:00 Aktív (ism.) K L U 6:00 Reggeli, 10:00 Re­cept Klub (ism.), 10:15 Top Shop, 11:20 Recept Klub, 11:35 Egy rém rendes család, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Ve­gyünk új mamit!, 13:40 06-91-334- 455, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsa csapat, 15:30 Te vagy az éle­tem, 16:30 Balázs - A szembe- sítőshow, 17:30 Mónika-A kibeszé- lőshow* 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos!, 19:45 Fókusz, 20:25 Barátok közt, 21:05 Ölve vagy halva, 22:50 Gyil­kos kód, 0:35 Reflektor, 0:50 Bo­szorkányok iskolája, 2:30 mene- Trend, 2:50 Fókusz (ism.) 5:35 Gazdakör, 6:00 Reggel, I ~>l+ [sja 8:00 REGGEL — Kikötő — Duna tér, 8:15 Kikötő (ism.), 8:30 Carlo és vendégei, 9:00 Heuréka! Megtaláltam! (ism.), 9:30 Kézművek, 9:50 Robbie, a fókacsemete, 10:35 Külvárosi rendőrök (ism.), 11:30 Kí­vánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás­jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 13:45 Kikötő - Duna tér, 14:00A harmadik bolygó, 14:25 Magyar elsők, 14:40 Becsöngettek, 15:45 Skippy ka­landjai, 16:10 Bioritmus, 16:30 Talpa­latnyi zöld. 17:00 Világunk, 17:45 Ki­kötő - Duna tér, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Felmegyek a miniszterhez, 20:35 Magyar elsők, 21:00 Vörös fejezetek, 21:30 Híróra. 22:30 Pétervári banditák 7., 0:00 Molto Vivace - Nadara, 0:30 Ez van!. 0:40 Szivarfüst, 0:45 Édes kettes, 0:55 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híróra (ism.), 2:00 Mese, 2:10 Vagyok, 3:45 Népszerű operamelódiák UivTm Lapzárta (ism.), ■ Ill I mm 6:30 Soroló (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat, 9:05 Családmese (ism.), 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Esti gyors / Hungarorama (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 BBC Reporters (ism.), 15:30 BBC Talking Movies (ism.), 16:30 Hírvilág (ism.), 17:00 Híradó, 17:35 Európai híradó, 18:05 Hírvilág Extra (ism.), 18:30 Baran­goló (ism.), 19:00 Híradó, 19:30 Lapzárta extra, 20:05 Péntek 8, 21:00 Híradó 21, 21:35 Célpont, 22:05 Esti gyors extra, 22:40 BBC World Híradó, 23:05 Péntek 8 (ism.) 1STER-CRAN UM EL ROH KG ló HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hi vert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents