Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-17 / 53. szám

VIII 2007. március 17., szombat ESZTERo G'LVÍBEKF Süveg Mihály A Trónörökös i réSZ- A Nyugati pályaudvar következik. Átszáll­hatnak az ötös, nyolcas, kilences metróra, a ha­tos, huszonhatos, kilencvenegyes és százkilenc- venegyes autóbuszokra, valamint a négyes és hatos villamosokra.- Nagyapa! Gyere, siess! El fogunk késni!-Jól van! Jól van! Neked még jók a lábaid!- Nyugati pályaudvar. Az ajtók a baloldalon nyílnak. # Mint mindig, most is hatalmas tömeg tódult kifelé a járműből. Az idős férfi aggódva kapott a kilencéves unokája keze után.- Na, még csak az kéne, hogy elvessz nekem ebben a tömegben! Az anyád meg is ölne!- Siessünk Nagyapa! Le fogjuk késni a siklót! A tömeg nagy része szintén a siklók felé vette az útirányt. Az idős férfi bosszankodott egy sort, hogy lám, hiába az összes modem ketyere, ha tömegek szállják meg a pályaudvart, minden bedugul!- A csudába! A siklónk negyedóra múlva in­dul! Ekkora tömegben nem fogjuk elérni!- Már látom a kijáratot, Nagyapa!- Csak maradj mellettem! Ilyenkor persze du­gig van a gyorssáv is! S, valóban! A „gyorssáv”, mely azt a célt szolgálta, hogy az emberek gyorsabban eljussa­nak a siklókhoz, most teljesen tele volt minden­féle, de főként ünneplőbe öltözött emberekkel. S, láthatóan mind egy irányba tartott.-Na, végre! Kint vagyunk! Honnan is indul, Nagyapa?- Honnan indulna? Természetesen az egyes pályáról. De elég, ha a tömeget követjük.- Ez a rengeteg ember mind velünk jön?- Gondolom igen. Az idős úr és a kislány közben egyre beljebb nyomult a pályaudvar óriási csarnokában. Ha­talmas tömeg mozgott itt minden nap, de ezen a napon különösen sokan voltak. De úgy tűnt, hogy erre a pályaudvar vezetősége is felkészült. Ötméterenként díszegyenruhás csendőrök áll­tak a falaknál. A tömeg' egyébként fegyelmezett volt, már amennyire ilyen esetben ez elvárható.- Nézd Nagyapa! Ferdeszemű bácsik fényké­peznek!- Biztos a pályaudvart és a siklókat fotózzák. Tudod, Kislányom, mostanában mindenki tő­lünk lopkodja az ötleteket.- Más helyeken is vannak siklók, nem?- Azért nem túl sok helyen. A mi országunk, tu­dod, nagyon gazdag. Ezért vannak ilyen siklóink.- Máshol milyenek a siklók?- Máshol vonatnak hívják őket.- Mi az a vonat, Nagyapa?- Majd mutatok egyet fényképen. Mikor én fi­atal voltam, még felénk is olyanok jártak.- S, már akkor is olyan gyorsak voltak?- Nem. Akkoriban még kicsit lassabban men­tek. Akkoriban még minden kicsit lassabb volt. Nyugodtabb volt az élet...- Nézd Nagyapa! Az ott a mi siklónk! Nézd! Más a színe, mint a többinek! Miért piros-fehér? A többi sötétkék színű.- Mert a piros-fehér a Királyváros zászlójá­nak a színe.- Nézd, milyen hosszú!- Persze, mert nagyon sokan akarnak jönni velünk.- A Királyvárosba induló sikló nyolc perc múlva indul. Szólalt meg a pályaudvar egyik hangszórója.- De jó! Még el fogjuk érni! Gyere Nagyapa!- Várj egy kicsit. Érvényesítem a kártyáinkat. Az idős férfi két plasztikkártyát húzott ki a kabátzsebéből és a siklóhoz vezető bejárat kár­tyapaneljéhez tartotta. Egy pillanattal később egy női hang szólalt meg a panel felől: A kártya érvényes, jó utat!- Köszönöm! - Mondta az idős férfi, bár tud­ta, hogy egy géphez szól. Hiába! Ó még régeb­bi korok gyermeke volt. Mondogatta is gyakran, hogy az ő idején még tisztelettudóbbak voltak az emberek. „Hiába, no, IX. István idejében még nem volt ilyen pergős az élet!”- Gyere már Nagyapa, szálljunk be! A kislány és az idős férfi tovább folyt a tö­meggel és a sikló középső részén szálltak fel. A sikló utazótere tele volt mindenféle ünnep­lőbe és népviseletekbe öltözött emberrel. Láthatólag a kocsi utasai egy tájegységből ér­keztek Budapestre, mert az öltözékük egyforma volt. Mindegyikük jobb karján vastag fekete karszalag volt.- Szerencsénk van Nagyapa! Van még két hely!- Ülj le gyorsan! Leültek egymással szemben. Az idős férfi mel­lett egy székely népviseletbe öltözött asszony ült, a kislány mellett pedig az asszony férje. A székely férfi hirtelen fészkelődni kezdett, majd egy pipát húzott ki a kabátzsebéből.- Na de János! - Mondta szigorú szemmel az asszony.- Má’ mé’ ne?- Már a másik siklón sem engedték! Gondol­hatnád, hogy itt sem szabad! A férfi morgolódva eltette a pipát.- Nézd meg inkább a híreket! - Mondta az asszony.- Indulunk, Nagyapa?- Mindjárt.- Milyen aranyos kislány! Hány éves? - Kér­dezte az asszony.- Kilenc. Az unokám.- Már majdnem tíz vagyok! Mondta morco­sán a kislány.- S, hogy hívnak?- Mutatkozz be szépen! - Mondta az idős fér­fi, mikor látta, hogy a kislány nem akar vála­szolni.- Emese.-Milyen szép neved van! Maguk is odajön­nek? - Kérdezte az idős férfitől.- Igen. A szülei már ott vannak. Az apja az Udvarnál dolgozik, itt Pesten. Ók már reggel felmentek. - Maguk honnan jöttek? A ruhájuk alapján azt mondanám, székelyek.- No, oszt’ aztán eltalálta az Úr! Mondta a székely férfi.- Máramaros - szigetről jöttünk. - Mondta az asszony. - Mi is ahhoz a delegációhoz tarto­zunk, akik a megyénkből küldött földet hozzák.- Nagy megtiszteltetés! - Mondta az idős férfi.- Az osztán az! - Mondta velősen a székely férfi. - S, az Úrban kit tisztelhetünk?-Bocsássanak meg! Még be sem mutatkoz­tam! Ádám Lajos vagyok. Nyugalmazott királyi főkertész.- Tyű! Az áldóját! Engöm Ács Jánosnak hív­nak. Ó meg a feleségem, Maris. - Mondta a szé­kely férfi, és már nyújtotta is hatalmas, érdes ke­zét az idős férfinak. — Bányász vagyok a falunk közelében lévő aranybányában.- Ez igen! Szép mestersége van önnek is!- Szép, meg nöhéz is.- Jó messziről jöttek! A Királyság keleti határa.-Igen! Ott lakunk a Kárpátok lábánál. ­Mondta az asszony. - Járt már arrafelé az Úr?- Igen. Még fiatal koromban, mikor még a ker­tészeti egyetemre jártam. Feladat volt, hogy be­járjuk a Magyar Királyság nagyobb tájegységeit, hogy megismerjük hazánk őshonos növényzetét.- Oszt’ tetszett az Úrnak Erdélyország?- Csodaszép! Egy szelet a jó Isten lakhelyé­ből! Mint ahogy a Királyság többi része is! Cso­daszép országban élünk!- Bizony! - Mondta az asszony.- Sokat utaztak? - Kérdezte az idős férfi.- Hála Istenek, csak négy órát!- Hogy jöttek?- Siklóval. 15 éve végre teljesen kiépítették a határokig a légpárnás vasutat. így már a Kárpá­tokból is van sikló Budapestre.- Hol álltak meg?- Máramaros-szigetről indultunk és csak Ko­lozsvárott, Nagyváradon és Debrecenben áll­tunk meg. Nagyváradon csatlakoztatták a Bras­só és Temesvár felől érkező siklókat.-Nagyapa! Indulunk! Indulunk! - Lelkende­zett a kislány. - Mikorra érkezünk meg?- Körülbelül 10-15 perc. Már, ha pontosak le­szünk.- Azt szokták mondani, hogy a magyar sik­lókhoz órát lehetne állítani! - Mondta az asz- szony. I on nw i wm 4 Á* m- Reklám. Mosolygott az idős férfi. De azért jó kis gépek ezek. Nem véletlenül próbálják el­csábítani a mérnökeinket más országok. Mint az Észak-Amerikai Köztársaság és Svédország. Tudják a dolgukat. Én még emlékszem mikor itt is vonatok közlekedtek! Akkoriban kezdtük végrehajtani Teleki kan­cellár erdősítési törvényét.- Jó ég! Ön már akkor is dolgozott? - Ámult az asszony.- Nem vagyok már fiatal... -Mikor 1955-ben Teleki Pál grófot - az Isten nyugosztalja - ne­gyedszer is kancellárrá választotta a nemzet, eléggé megfogyatkozott a Királyság faállomá­nya a rengeteg építkezés miatt. Ezért törvényt fogadtatott el a parlamenttel és igen jelentős fa­ültetés indult el. A Királyvárosban is akkor ül­tettek olyan sok fát.- Kedves utasaink! - Szólalt meg a hangszóró a kocsi plafonjából. - Szeretettel köszöntjük önöket a Magyar Királyi Siklók Esztergomba induló járatán. Kérem, vegyék igénybe az utazás alatt portáljainkat. Kellemes utazást kíván önök­nek az MKS! A sikló elindult és másodpercek alatt szédítő sebességre gyorsult fel. A kis Emese bámult kifelé az ablakon, de csak egybefüggő sárgásbarna szőnyeget látott, amelybe néhol még bele-bele folyt egy kis zöld árnyalat.- Nagyapa! Nem látok semmit!- Ezen nem csodálkozom. Ilyen nagy sebes­ség mellett. Meg aztán, még ha lassan is halad­nánk, csak levelét lehullató erdőket látnál, így november táján.- Nagyapád jó munkát végzett az elmúlt öt­ven évben. - Mondta nevetve az asszony.- Várj csak! Bekapcsolom neked a portált! Hátha van rajta mese is.- A Dr. Bubót! Vagy a Vízipókot! Az idős férfi lehúzta a kislány feje felett, kellő magasságban lévő gépet, az unokája szeme elé. A kislány fülére tette a gép fülhallgatóját. Babrált egy keveset az irányító panelen, majd Emese leg­nagyobb megelégedésére felcsendült a fülhallga­tóban a „Kérem a következőt!” kezdő dallamai. Az idős férfi lehúzta a saját portálját is és a ve­zérlőn a híreket állította be. De mielőtt belemerült volna a hírek világába, még egy jót mosolygott a székely férfin, aki láthatólag a tízóraiját kezdte el­fogyasztani. (Ha már pipázni nem lehetett.) Gondosan kendőt gyűrt a gallérjába és tett az ölébe, majd a lába melletti csomagból egy nagy karéj kenyeret, vajat, kolbászt, sajtot, zöldpapri­kát és vöröshagymát húzott elő. Felesége köz­ben egy félkész sálat kezdett kötögetni. A férfi udvariasan körbekínálta elemózsiáját, mielőtt belekezdett volna, de mivel senki nem mutatott hajlandóságot vele enni, vállat vont és falatozni kezdett. A sikló belső terét hamarosan betöltötte a hagyma erős illata. De ez az utazó embereket nem zavarta. Megszokták. A magyarokról kü­lönben is mindenki tudta, hogy nagy hagymater­melő és fogyasztó nép. Másrészt a Királyság egyéb mezőgazdasági termékből sem szorult éppen behozatalra. Mitöbb, a legfrissebb világgazdasági felmérések szerint az elmúlt három évben Magyarország még az örök, baráti vetélytársát, a Lengyel ki­rályságot is megelőzte és Európa vezető agrár országává vált. A másik, igen komoly iparág, amiben a ma­gyarok a világ élvonalában voltak, a számítás- technika volt. Ezt nem kis részben a világon egyedülálló, nagyon komoly oktatási rendszeré­nek köszönhette az ország. Az oktatás minden, addigi mértéket, meghaladó reformját gróf Klelensberg Kuno oktatásügyi mi­niszter hozta még a XX. század első felében. Ezt követően az elmúlt 70-80-as évben, a Ki­rályságban elérték azt a szintet, hogy a lakosság több mint 50 százaléka rendelkezett valamilyen felsőfokú végzettséggel. Sikerágazatnak számított az egészségügy is. Rengeteg kiváló orvossal rendelkezett az or­szág. A Föld minden részéről jöttek tanulni a magyar orvosi egyetemekre. S, bár állandó jel­leggel próbálták elcsábítgatni hazánk kutatóor­vosait, tudósait más országok, azok kitartottak hazájuk mellett. * * * Az idős férfi belemerült a hírhálózat műsorába. Egy kellemes női hang szólalt meg a fülhall­gatójából és jelent meg tulajdonosa a képer­nyőn:-Köszöntjük! Ön a Magyar Királyi Siklók legfrissebb virtuális híreit láthatja. Ma 2006. no­vember 25-e szombat van. Belföldi híreink.- Szomorú, de egyben nagy napra ébredt ma Magyarország lakossága. Ma helyezik örök nyugalomra Magyarország 55. királyát, V. La­jost. Mint tudják, a király nem adhatta át hatalmát még életében fiának, Zoltán hercegnek, aki a ha­gyományoknak megfelelően kiállta a hercegek próbáját és így jogos trónörökössé vált. Az elhuny uralkodó 2007. elejére tervezte vol­na átadni trónját, ünnepélyes keretek között fiá­nak, de a jó Isten hamarább színe elé rendelte. Az állami vezetés, élén gróf Kenderessy Al­bert kancellárral, a történelmi egyházak vezető­ivel, valamint a parlamenti ellenzék vezetőivel határozatot hozott, hogy a király temetését egy­bekötik az új király koronázási szertartásával. V. Lajos 51 évesen csatlakozott az égi uralko­dókhoz. Régóta tudta az ország, hogy az uralko­dó gyógyíthatatlan beteg. Az orvosok csak hosz- szabbítani tudták életét egy rövid időre. így azt az örömet még megérte, hogy fia meg­állta a helyét a hercegi próbán. (folytatjuk...)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents