Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-01 / 42. szám
2 HÍDLAP • 2007. március 1., csütörtök www.esztergom.hu V I D E N Államtitok a jegyzőkönyv (H) Nem kaphatja meg az igényelt kormányülés jegyzőkönyvét a Fidesz alelnöke - erről Szilvásy György levélben tájékoztatta Pelczné Gáli Ildikót. Az ellenzéki párt alelnöke arra volt kíváncsi, hogyan szavaztak az egyes miniszterek a gyermekpornográfiáról szóló jogszabály tervezett módosításáról. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter jelezte, hogy nem lehet nyilvánosságra hozni az államtitok minősítésű kormányülési összefoglalót. Szakvizsga nélküli miniszter (H) Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárának nincs szakvizsgája. Ezt elsőként a Magyar Nemzet szellőztette meg, de később maga az érintett is elismerte, hogy nem rendelkezik teljes körű, úgynevezett jogi szakvizsgával. Az államtitkár tehát, ha megszűnik megbízatása, nem folytathatna ügyvédi praxist, nem lehetne jogtanácsos, de nem pályázhatna még közjegyzői posztra sem. Sólyom kinevezi Simort (H) Miután a köztársasági elnök elfogadta Gyurcsány Ferenc jegybankelnöki posztra vonatkozó személyi javaslatát, elhárult az utolsó akadály is Simor András elől. Sólyom László ma nevezi ki hivatalosan is Simort a Magyar Nemzeti Bank élére. Kosa bírálja Pécset (H) Kosa Lajos debreceni polgármester szerint politikai alapon meghozott döntés miatt Magyarország lejáratja magát az Európa kulturális fővárosa pályázaton. A fideszes politikus szerint - szemben Debrecennel - Pécsett egy tervezett beruházás sem valósult meg. Ráadásul szerinte a kulturális infrastrukturális fejlesztési tervekből semmi nem igaz. Debrecenben annak ellenére, hogy nem nyerte el a rendezés jogát, minden megfogalmazott kulturális fejlesztést megvalósítottak. Autópályán 160-nal? (SK) Az autópályákon megengedett sebesség megemelésére készülnek Szlovákiában. A közlekedési miniszter szerint a 130 kilométeres óránkénti sebesség az autópályák több szakaszán akadályozná a folyamatos haladást. Ezért javasolja a 160-as határ bevezetését. Orbán: többpártrendszer, demokrácia nélkül „Ma Magyarországon a kormány semmiért sem vállal felelősséget” Demokrácia nélküli többpártrendszer van Magyarországon - jelentette ki a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Tények este című műsorában. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „A demokrácia lényege, hogy azok, akik a hatalmat gyakorolják, kötelesek elszámolni, és kötelesek vállalni a felelősséget mindazért, amit tesznek. Ma Magyarországon a kormány nem számolt és nem számol el azzal, amit tesz, és semmiért nem vállal felelősséget”. Annak kapcsán, hogy pártja a közelmúltban úgy építette fel politikáját, hogy lehetőséget adjanak a kormánypártoknak Gyurcsány Ferenc leváltására, azt mondta: „A demokrácia keretein belüli megoldásokat keresünk, még most is, amikor meggyőződésem szerint Magyarországon már nincsen demokrácia. Azt gondolom, hogy nekünk továbbra is a demokratikus eszközöket kell használnunk, és nem merítettük ki ezeknek a lehetőségeit”. Az ellenzéki vezető közölte azt is, hogy nem kér bocsánatot Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől, amiért a rendőrséget azzal vádolta, hogy politikai utasításra cselekedett. A rendőrök soha nem mertek volna miniszterelnöki bátorítás nélkül cselekedni, „mert törvénytisztelők” - tette hozzá. A Fidesz elnöke megismételte korábbi kijelentését, miszerint az a véleménye, hogy Magyarországon 2006. október 23-án „a rendőrség politikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri akciókat.” A reformokról szólva reformkerekasztalok létrehozását szorgalmazta a pártelnök. Az egészségügyben, az oktatásban, az adórendszernél és a nyugdíjnál az érintettek bevonásával, a kormány, a szakszervezetek, az egyéb érdekképviseletek, az Akadémia részvételével lenne szükség a reformlépések megtárgyalására - mondta. A pártelnök arról is beszélt, hogy a március 15-i Fidesz-rendezvény helyszínét nem az október 23-i barikádok emlékére tartják az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, hanem azért, mert az van a legközelebb a Petőfi-szoborhoz. • Koncz Endre A legfőbb ügyész előtt a kordonbontók ügye Az eljáró bíró a legfőbb ügyészhez fordult a kordonbontó fideszes képviselők szabálysértési ügyében, a mentelmi jog felfüggesztése érdekében - közölte a Főváros Bíróság szerdán. A Fidesz álláspontja szerint a kordonbontás célja egy alkotmánysértő helyzet helyreállítása volt. A Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői február 2-án a Kossuth téren, a Parlament épületét övező kordont lebontották, ezután három nappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentést tett Orbán Viktor pártelnök és 79 társa ellen rendzavarás és garázdaság szabálysértése miatt. Az ügyben eljáró bíró február 23-án kereste meg a legfőbb ügyészt az érintettek mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán. A Fidesz helyettes szóvivője: úgy reagált: véleményük szerint a kordonbontásban részt vevő országgyűlési képviselők nem követtek el jogsértést, de állnak a vizsgálat elé. • -z -e Erősebb fellépés a kartellek ellen Tényleges versennyel csökkenthetők lennének a költségek A gazdasági minisztérium partner lenne abban, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eredményesebben léphessen fel a kartellek ellen, mert így csupán az autópálya-építéseknél 100 milliárd forintokat lehetne megtakarítani az adófizetők pénzéből - hangsúlyozta a tárca vezetője szerdán. Előzőleg együttműködési megállapodást írt alá Kóka János és Nagy Zoltán, a verseny- hivatal elnöke. Az utóbbi négy évben a legóvatosabb becslések szerint is 64 milliárd forint kárt okoztak a kartellek. Az összebeszélés, a verseny korlátozása 142 milliárd forinttal emelte az árakat. A kartellek áremelő hatását nemzetközi szinten 10-45 százalékra becsülik, Magyarország ennek felső határán áll -jegyezte meg a miniszter. Elmondta: az őszi ülésszakra olyan törvényjavaslatot készítenek elő, amely a Gazdasági Versenyhivatal hatékonyabb fellépését szolgálja. így például a hivátal előzetesen betekinthetne gyanú esetén a közbeszerzési kiírásokba. A tervek szerint a közbeszerzési dokumentumok adatbázis szerűen, nyilvánosan is kereshetők lesznek, mert a nyilvánosság is elrettentő erővel bír - hangsúlyozta Kóka János. A miniszter elmondta: többéves erőfeszítéssel, a versenyfeltételek erősítésével 40 százalékkal csökkentették például az autópálya-építési költségeket. A kétmilliárd forint körüli kilométer árat egy- milliárd forint közelébe csökkentetHÍREK az európai unióból Igen a konvergenciaprogramra Kedden Brüsszelben jóváhagyták húsz tagállam, köztük Magyarország konvergenciaprogramját az unió tagországainak pénzügyminiszterei. A testület szerint a magyar program végrehajtásával 2009-re valószínűleg a kitűzött 2,7 százalékra csökken a magyar államháztartási hiány, ám a kiigazítás megvalósítása érdekében Magyarországnak szigorúan végre kell hajtania a 2007-es költségvetést. Törvényes prostitúció? Romániában a prostitúció legalizálására vonatkozó törvényjavaslaton dolgozik a Belügyminisztérium. Ezt maga a tárca vezetője jelentette be. Indoklása szerint a legalizálásnak pozitív hatása lenne a prostitúció visszaszorítására. Helyesen kezeltük a madárinfluenzát Uniós vélemény szerint Magyarország helyesen kezelte a madárinfluenzát. Az EU betegségmegelőzési és -ellenőrzési központjának igazgatója egyetért az erről szóló európai bizottsági értékeléssel. Teljesen elhi- bázottak azok a híresztelések, amelyek szerint Magyarországról származott az Egyesült Királyságba behurcolt madárinfluenza - mondta Jakab Zsuzsanna. A szakember azt is közölte, hogy erre semmilyen tudományos bizonyítékot nem látott. Hozzátette, hogy bár a központ 2-3 évet jelölt meg, mire az EUFideszes kérdések Kóka házépítése miatt Kóka János gazdasági miniszter budai házépítési ügyletének tisztességét kérdőjelezte meg a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke. „Ahogy Gyurcsány Ferenc összes ügyében láthattuk, Kóka János esetében is fennáll az, hogy az új arisztokrácia korrupcióra lehetőséget adó ügyletekkel próbál meg építkezni, próbálja meg a vagyonát gyarapítani” - fogalmazott Ágh Péter, a Fidelitas alelnöke. Az országgyűlési képviselő elmondta: Kóka János az ingatlant attól a Boldizsár Lászlótól vette meg 2000- ben, aki korábbi üzlettársa volt és a mostani vizitdij-automatákkal kapcsolatban is érdekelt. Kiemelte: „trükkök és visszaélésre okot adó dolgok” lehetnek a mögött, hogy a 4300 négyzetméteres telken épülő házat nem magánszemélyként, hanem a Rumed 2000 Kft. cégtulajdonosaként építteti Kóka János. Ezzel egy esetleges későbbi ingatlanértékesítésnél áfát lehetne visszaigényelni, vagy az adózás előtti eredményt is csökkenteni tudná.” ték. A miniszter szerint szinte valamennyi infrastruktúra-építésnél 20-40 százalékkal csökkenthetők a költségek a tényleges versennyel. Nagy Zoltán, a Gazdasági Verseny- hivatal elnöke örömét fejezte ki, hogy a miniszter elkötelezett a versenykorlátozó magatartás elleni fellépésben, a verseny feltételeinek erősítésében. • (vári) tagországok elvégzik a teljes felkészülést egy esetleges világméretű influenzajárvány elleni védekezésre, az EU már ma is a világon a legfelkészültebbnek számít. Kevesebb az állástalan az eurozónában Januárban nem egészen 7 és fél százalékot tett ki a munkanélküliség az eurozónában, szemben az előző év azonos időszakának 8,3 százalékos arányával - derül ki az Eurostat adataiból. Dánia és Hollandia volt a legkedvezőbb helyzetben, Lengyelországban viszont 12,6 százalékkal a legmagasabb a munkanélküliség. Öt országban rosszabbodott a munka- nélküliség, köztük Magyarországon, Nagy Britanniában és Romániában. Készül a térségfelzárkóztatási program A hátrányos helyzet mérése nem alapulhat statisztikán f\yLP\ M Kis összegű támogatás Készül a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását segítő komplex program - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerdán az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülésén. Mint elmondta, hogy a tervek szerint a nemzeti fejlesztési terv különböző operatív programjaiból 120 milliárd forint forrást különítenek el kimondottan a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára, de egyéb operatív programok is kiemelten kezelik a területek közötti különbségek mérséklését. A kormánybiztos beszámolt arról, hogy jelenleg 29 legrosszabb helyzetbe sorolt kistérséget határoztak meg, de ez a szám változhat a folyamatban lévő új kistérségi besorolás során. Tasó László fideszes képviselő szerint fontos átgondolni, milyen mérőszámok alapján határozzák meg az új kistérségi besorolást, és ezt mindenki számára nyilvánossá kell tenni. Jauernik István szocialista képviselő, a bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kistérségeken belüli fejletlenebb területekre is .tekintettel kell lenni. Nógrádi László KDNP-képviselő szerint a hátrányos helyzet meghatározásánál nemcsak statisztikai mérőszámokat kellene figyelembe venni, hanem a környezeti körülményt is, mint korrekciós tényezőt. • K. E. Véget ért a légi irányítók sztrájkja Hatnapos munkabeszüntetés után született egyezség Megállapodás született kedden a biztonságosabb munkakörülményekről, ezért a sztrájkoló szlovák légi irányítók kedden délután felvették a munkát. A megállapodás részletei nem ismertek. Hatnapos sztrájk után sikerült valamilyen megállapodásra jutnia a légi irányítóknak és munkáltatójuknak. Legfőképpen a biztonságos' munkakörülmények megteremtését követelték. A kedden délelőtt született megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, néhány diszpécser még most is sztrájkkészültségben várja, hogy a betartja-e a munkáltató az ígéreteket. A szlovák közlekedési miniszter hétfőn egyébként azzal vádolta meg a légi irányítókat, hogy rejtett bérharcot folytatnak, holott a sztrájkolok mindvégig hangsúlyozták ennek ellenkezőjét. A miniszter ugyancsak hétfőn jelentette be azt is, hogy ha nem veszik fel kedden a munkát, akkor a sztrájktörvény alapján bírósági eljárást indít ellenük. A munkabeszüntetés ideje alatt a szlovák légtér zárva volt, csupán az induló és az érkező repülőgépek közlekedhettek az ország légterében. • -I -a