Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-01 / 22. szám

4 HÍDLAP • 2007, február 1., csütörtök www.istergranum.hu Változik a gyermekétkeztetés rendszere Van, ahol százötven forint támogatás jut egy ebédre Változás várható az iskolai közétkeztetés finanszírozásában, változik ugyanis azon nyersanyagok listája, amelyet a gyerekeknek kötelezően meg kell kapniuk. Az élelmezésvezetők azt szeretnék, ha rendelet határozná meg a normatíva mi­nimum összegét is, jelenleg ugyanis van olyan iskola, ahol mindössze százötven forint jut egy gyermek ebédjére. Figyelem: erőre kapott az influenza! Az enyhe idő kedvez a vírus terjedésének Pálháziné Sármándy Csilla, az Élel­mezésvezetők Országos Szövetségé­nek elnöke lapunkat arról tájékoztat­ta: rendelet határozza meg azokat a nyersanyagokat, melyeket feldolgoz­va a gyerekeknek tíz nap alatt meg kell kapniuk a bölcsődében, óvodában és isklolában. A táblázat korcsopor­tonként határozza meg a tápanyag­szükségletet. „Tudomásom szerint most tervezik a rendelet módosítását, mert egyre több zöldséget, gyümöl­csöt és egészséges gabonafélét kelle­ne beállítani az étrendbe. A sertéshúst pedig ki kellene váltani csirkével, pulykával, hallal, amelyek Magyaror­szágon nem túl népszerűek. Nincs azonban kötelezően előírt minimum norma, amely meghatározná az étkez­tetésre gyermekenként fordítandó leg­kisebb összeget” - mondta a Hídlap- nak az elnök. A szakember véleménye szerint az ebédnorma nem mehetne kétszázötven forint alá, mivel azonban a konyháknak a fenntartókkal kell megegyezniük, van ahol ennél sokkal kisebb ez az összeg. Ha viszont vál­toznak az alapanyagokra vonatkozó előírások, akkor az ebéd is többe fog kerülni, és a szülőknek is többet kell fizetniük. Ezen pedig csak részben le­het úgy segíteni, ha megtalálják az ol­csóbb beszerzési forrásokat. Esztergomban az idei évben a pénz­romlás több mint hatszázalékos mérté­kével és az élelmiszerek tizenkét szá­zalékos drágulását vették figyelembe a képviselők, amikor meghatározták a városi fenntartású intézmények étkez­tetési árait. Ennek értelmében az óvó- | dai háromszori étkezés háromszáz har­minc, az általános iskolai tízórai száz­hét, az ebéd kétszázhetvenhat, az uzsonna ötvenhat, a középiskolai ebéd pedig kétszázhetvenhat forintba kerül idén. A városban konyhát működtet az Aranyhegyi Óvoda, ahol a Belvárosi Óvodának is főznek, a Honvéd utcai Óvoda, a Kertvárosi Óvoda és a Kőrösy László Kollégium. A többi in­tézmény étkeztetési ellátására egy cég­gel kötött szerződést a város. • Pálovics Klára Folytatás az 1. oldalról Nyitra megyében 63,4 százalékkal nőtt a megbetegedések száma: az Ér­sekújvári járásban hét alapiskola, és két óvoda tart kényszer szünetet (például Bény és Szemere intézményei). „Az influenzás betegek száma a múlt hét végére 74,7 százalékkal (1362 beteg­gel) emelkedett, 113 esetben súlyosabb komplikációk léptek fel a páciensek­nél. Jelenleg a járásban százezer lakos­ra 2156 influenzás beteg jut, ami azt je­lenti, hogy már járványról beszélhe­tünk” - tájékoztatta az egyik szlovákiai napilapot Milan Krkoska, az Állami Közegészségügyi Intézet érsekújvári regionális központjának igazgatója. Magyarországon még nem öltött járvány szerű méreteket az influenza, de a betegség egyre inkább terjed ná­lunk is. Az influenza figyelő szolgálat adatai alapján, az elmúlt héten több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, amely szám így emelke­dett az előző héthez viszonyítva és meghaladja az előző két év ugyanezen időszakában regisztrált megbetegedési arányt is. Komárom-Esztergom me­gyében az év negyedik hetében ugrás­szerűen, több mint kétszeresére emel­kedett az influenzaszerű tünetekkel a háziorvosokhoz forduló betegek szá­ma. Az előző hetekhez viszonyítva az elmúlt héten nőtt a 15 éven aluli gyer­mekek aránya - most már 20 százalék, de a legtöbb megbetegedés továbbra is a felnőttek körében fordult elő. A sentinel, azaz „megfigyelő” orvosok által eddig beküldött mintákból a me­gyében még nem igazolták influenza- vírus jelenlétét. • Szép-Gál HELYI POSTA Oldalhőség Jól áll Gyurcsány Ferencnek a fehér kosztüm. A jobb oldalán - ami­kor az MDF elnökével (valamint frakció) kerekasztalt ül, mintegy demonstrálva a közmegegyezésre való (kölcsönös) készséget. Igaz, abból kisebb vita kerekedik, hogy az elnökasszony mindenképpen szeretne középen állni, de erre - ha kettesben van a miniszterelnök­kel - egyszerűen nincs lehetősége. Csak a jobb- vagy a baloldal kö­zött választhat, ilyen értelemben tehát nincs választása. Hiszen nő mellett egy férfi csakis bal felől állhat, ezt már a tánciskolában is így tanították. így néz ki ma egy reformpárti, érthető, hogy örül minden középosz­tály, akinek mindez az érdekében történik. Ideje volt a széthúzás he­lyett egy kis konvergencia (összetartás) - ez a kitartó politika jutalma. Beszélik különben, hogy a miniszterelnöknek már csak azért is jól jött ez a (kétoldali) találkozó, mert tervezett videoblogjához (mozgó kép!) mindenképpen szüksége van új szereplőkre. Most éppen a Hattyúk tava színre vitelén fáradozik, és pártjában nem talált ele­gendő hattyút, noha keresett. Hiába, juhászokkal legfeljebb vadakat lehet terelni, hattyút nem, és akkor a tánctudás szükségességéről még nem is beszéltünk. Különben - a hírek szerint - mindenki egyetért abban, hogy lejjebb csavarják az oldalhűség hőfokát, ez kiváltképp a globális üvegház­hatás idején elkerülhetetlen, igaz, nem mindegy, hogy miben mérik. Celsius, Fahrenheit vagy Kelvin? Most mintha a kelvinistáknak kedveznének az idők - itt állnak, másként nem tehetnek. (Reform átúsz. Vagy meg.) A Fidesz persze most is fanyalog, pedig a miniszterelnök (állítólag) Orbán Viktornak is tartogat szerepet. Ő lehetne (például) a Hattyúk tavában a tó. Kék tó, tiszta tó, melyből az élet vize támad... Vagy árad? Habár. Ármodozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz. (De hagyjuk ezúttal a - hamis - híváslistákat, amivel Márianosztrán új jobboldali pártokat kezdenének alapítani, egyesek!) Szögezzük le helyette, hogy csak hasznára válik a (magyar) belpo­litikai életnek, ha szereplői hitet tesznek a kölcsönös megértés mel­lett. Mert minden párt csak egy kis csavar a nagy gépezetben, de hasznos csavar. Nem mindegy ugyan, hogy ütik-e a fejét, vagy srófolják. Legalábbis, ha hihetünk a legöregebb szakiknak (akiket még szakközépiskolák­ban képeztek). Thur 0. Rudolf Megkezdődött az adóbevallási szezon Az APEH már megkezdte a nyomtatványok kézbesítését A munkavállalóknak február tizenötödikéig kell nyilatkozniuk arról, hogy mun­káltatói adó-megállapítást kérnek-e, vagy saját maguk nyújtanak be személyi jö­vedelemadó-bevallást. Utóbbi esetben május 21-én, hétfőn éjfélig kell postára adni a nyomtatványokat. Az adózók a tavalyi évben szerzett jövedelmükről háromféleképpen nyújt­hatnak be bevallást. Az önadózók a munkahelyeikről, illetve az egyéb jöve­delmeiket kifizető szervektől a napok­ban kézhez kapott jövedelemigazolások alapján saját maguk töltik ki a postai úton megkapott vagy az ügyfélszolgála­tokon beszerezhető, és az internetről is letölthető nyomtatványokat, amelyeket május húszadikáig, de mivel idén ez va­sárnapra esik, ezért május 21. éjfélig kell postán feladniuk az illetékes adóha­tóság számára. Akik nem szívesen baj­lódnak a bevallással, és a törvények er­re feljogosítják, azok kérhetik a mun­káltatójukat, vagy az adóhatóságot is az adójuk megállapítására, amelyről mind­két esetben febmár 15-ig kell nyilatko­zatot benyújtaniuk a munkahely, illetve az APEH felé, majd 20-ig át kell adniuk az adó kiszámításához szükséges vala­mennyi igazolást és dokumentumot. Ugyanezek a határidők érvényesek az adó kétszer egy százalékáról rendelke­ző nyilatkozatok leadására is. A 2 miihó 100 ezer forintnál alacso­nyabb jövedelemmel rendelkező adózó­kat a jövedelemtől függő mértékű adójó­váírás illeti meg, a minimálbért keresők pedig kiegészítő adójóváírást is igénybe vehetnek. Idén utoljára tüntethetik fel bevallásukban az adókedvezményt azok, akik lakáscélú hitelt törlesztettek, és akik Az alapítványoknak és civil szerveze­teknek felajánlható egy százalék mellett adónk további egy százalékát felajánl­hatjuk az egyházaknak is. A 2006-ban megszerzett jövedelemre vonatkozóan 1 millió 550 ezer forintig 18 százalékot, az ennél magasabb jö­vedelem esetén az 1 millió 550 ezer fo­rint feletti rész 36 százalékát, valamint 279 ezer forintot kell adóként megfizet­ni. Idei jövedelmünk után ezzel szem­ben jövőre 1 millió 700 ezer forintig 18 százalékot, ezen felül 306 ezer forintot és az 1 millió 700 ezer forint feletti rész 36 százalékát fizetjük majd. 2010-ig a sávhatárt folyamatosan 3 millió forintig tolják majd ki. A minimálbér továbbra is adómentes marad. Sulinetes számítástechnikai eszközöket vásároltak. A gyermeket nevelő családok jelentős része is most kérheti utoljára a családi kedvezményt, hiszen jövőre ez már csak a háromnál több gyermeket ne­velő családoknak jár gyermekenként ha­vonta 10 ezer forint helyett 4 ezer forint értékben. Adókedvezményt lehet igé­nyelni még az önkéntes kölcsönös bizto­sító pénztárba befizetett tagdíj után is, valamint a felsőoktatási költségtérítés, és a felnőttképzési díj után, melyek mérté­ke és maximális összege változó. Az adóbevallás elkészítéséhez rendkívül hasznos segítséget nyújt az APEH internetes oldaláról letölthető szoftver, amellyel az adatok egyszerű bevitelével hiba nélkül el lehet készí­teni az adóbevallást, amellyel kapcso­latban az adóhivatal munkatársai az ingyenesen hívható 06 80 630063 zöldszámon is nyújtanak segítséget. • -R -A

Next

/
Thumbnails
Contents