Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-03 / 24. szám

2 HÍDLAP • 2007. február 3., szombat www.esztergom.hu RÖVIDEN Új választás lehel Hevesben (H) A Heves Megyei Közgyűlés felosz­latását kezdeményezi az Észak-ma­gyarországi Regionális Közigazga­tási Hivatal. A rendszerváltás óta példátlan lépéssel megnyílik az út az új választások kiírásához a megyé­ben, ahol hónapok óta jogsértően működik a közgyűlés. Hevesben a patthelyzet az önkormányzati vá­lasztások nyomán alakult ki, amikor az MSZP, illetve a Fidesz és szövet­ségesei egyaránt 20-20 mandátumot szereztek, az elnöki posztra pedig mindkét oldal igényt tart. A Fidesz már korábban tudatta, hogy nem lát­nak esélyt a megegyezésre. A szoci­alisták - állításuk szerint - kompro­misszumot szeretnének. Kosa és Schmitt is indul (H) A Fidesz május közepén esedékes tisztújító kongresszusának két alel- nökjelöltje már van: új jelöltként Kosa Lajos, Debrecen polgármestere biztosan indul, Schmitt Pál alelnök újra jelölteti magát, Pelczné Gáli Il­dikó viszont még nem döntött. Az is biztosnak látszik, hogy a 2005-ös tisztújító kongresszushoz hasonlóan, idén is csak Orbán Viktor indul az el­nöki mandátumért. itt az influenza (H) Megjelent az influenza A típusa Magyarországon, eddig négy me­gyében izolálták a betegséget - mondta az ÁNTSZ járványügyi fő­osztályvezetője. Baranya, Csong- rád, Hajdú-Bihar és Vas megyében mutatták ki a vírust, amely az euró­pai megbetegedésekhez hasonlóan Magyarországon is megjelent. Ed­dig csaknem 22 ezer ember jelent­kezett influenzaszerű megbetege­déssel háziorvosánál, de további megbetegedések várhatók - mond­ta Ócsai Lajos, hozzátéve, hogy or­szágos tömeges megbetegedésekre viszont nem kell számítani Peches maffiafőnök (SK) Besztercebányán csütörtökön en­gedték szabadon a szlovákiai alvi­lág egyik állítólagos főnökét, Miku­lás Cemákot, majd néhány perc múlva szinte a börtön kapujában új­ra letartóztatták őt. A maffiavezért egy első fokú bírósági döntése alap­ján engedték ki a fogdából, amely nem tartotta őt vétkesnek egy vállal­kozó és egy alvilági férfi meggyil­kolásának ügyében. Cemákot két másik gyilkosság vádja miatt fogta el és zárta újra rács mögé a rendőrség speciális osztaga. HÍREK AZ EURÓ Jó és rossz hír Jó évet zárt tavaly az Európai Unió gazdasága. A legfrissebb adatok szerint az eurozóna gazdasági nö­vekedése 2,6 százalékos volt, szem­ben az előző évi 1,5 százalékkal. Az infláció is kedvezően alakult és ti­zenöt éve nem látott alacsony szint­re csökkent a munkanélküliség. A jó hír mellett, rossz hír viszont, hogy mindez nem elegendő ahhoz, hogy megelőzze az unió az USÁ-t gazdasági téren, ott ugyanis 3,4 százalékos volt a növekedés a 2006-os évben. Higanystopot szorgalmaznak A higanyszennyezés elleni fellépést sürgette több magyar környezet- és Orrnehéz a konvergenciaprogram Jó esetben negyven év alatt érhetjük el az uniós átlagot A magyar gazdaság korábbi, évi 4 százalékos potenciális növekedése várhatóan lassulni fog a fiskális kiiga­zítás után is, elsősorban azért, mert a foglalkoztatási tartalékok és a vállala­tokon belüli munkatermelékenység növelésének tartalékai kimerülőben vannak - mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a Central European Business Centre konferenciáján. Hamecz István úgy fogalmazott: „Ha a magyar gazdaság évente 4 százalékkal nő, akkor az Európai Unió átlagos szint­jének 90 százalékára 38 év alatt tudunk felzárkózni, 3,5 százalékos ütem esetén a felzárkózási periódus 60 évre tolódik ki”. Elemzésében az MNB igazgatója Magyarország alacsony, 60 százalék alatti aktivitási rátáját emelte ki, amely 10 százalékponttal kisebb az EU átlag 70 százalékánál. A növekedés jelenlegi és jövőbeni lassulásának másik oka, hogy a vállalatokon belüli termelékenység nem javul - tette hozzá. Harmadik tényező­ként említette a beruházási arány alaku­lását, kiemelve, hogy amíg Magyaror­szágon a GDP 23 százalékát fordítják bemházásra, addig Csehországban és Szlovákiában az arány 25-27 százalék. Ráadásul a magyar bemházási mutatón belül is csökkenő tendenciát jelez a vál­lalati beruházások alakulása, ami GDP arányosan a korábbi 14 százalékról 11 százalékra esett vissza 2006-ra. Hamecz István szerint a magyar konvergenciaprogram túlságosan „ormehéz”: míg a vizsgált külföldi si­keres programoknál az első években a kiadáscsökkenés 50 százalékát hajtot­ták végre, addig nálunk ez az arány 80 százalék. A másik különbség, hogy a külföldi sikeres kiigazításoknál a ki­adási oldalon jelentősen visszavettek a szociális kiadásokból, segélyekből, nyugdíjakból - mutatott rá a jegybank igazgatója. A sikeres külföldi fiskális kiigazítások esetében a bevételi olda­lon nem nőttek a munkát terhelő adók, ez Magyarországon éppen fordítva van - hangsúlyozta Hamecz István. • Koncz Endre Vagy bér, vagy rezsi Egységes szerződésmódosításra ké­szülnek egy nagygyűlés keretében az alapellátásban dolgozó orvosok - je­lentette be a Magyar Orvosi Kamara elnöke pénteken. Erre a lépésre azért kényszerülnek - mondta Éger István -, mert a házior­vosok, gyermek-háziorvosok, a fogor­vosok eljutottak oda, hogy vagy bért fizetnek maguknak, vagy kifizetik egyéb, az ellátáshoz szorosan kapcso­lódó költségeiket. A kamara elnöke hozzátette: elégedetlenségi hullámhoz vezetett, hogy az utóbbi hónapokban azon túl, hogy jelentősen megnöve­kedtek az orvosok adminisztrációs költségei, csökkent a finanszírozásuk. A jövő heti nagygyűlésen egységes szerződésmódosítás indítványával for­dulnak az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztárhoz kérve az orvosok anyagi helyzetének megváltoztatását. A házi- és gyermek-háziorvosok­nak juttatandó plusz ötmilliárd forint támogatásról - amelyről szerdán dön­tött a kormány - a kamara elnöke el­mondta: örül annak, hogy ezzel a plusz forrással nem állítja a kormány­zat szembe egymással azokat az orvo­sokat, akiknek fizetnek és akiknek nem fizetnek vizifdíjat. • (palotás) A vártnál kevesebb az uniós pénz Közös tőkealapon dolgoznak Kiszámítható támogatáspolitikát ígér Káka a határon túliaknak Jócskán elmaradtak a vállalkozók várakozásaitól az első uniós pályáza­tok. A Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke szerint a szigorú sza­bályok mellett a legnagyobb problé­mát a csaknem 70 százalékos saját erő biztosítása okozza. Parragh László elmondta: a legna­gyobb gond az, hogy kevés összeget le­het megpályázni. A gazdasági operatív Az erős szél mellett avartüzek adtak munkát a tűzoltóknak az elmúlt Idő­szakban, amikor átvonult Magyaror­szágon egy újabb vihar. Szentendrén az egyik társasházban kellett felfüg­geszteni a gázszolgáltatást. Ötszáz esetben riasztották a tűzoltó­kat az elmúlt két nap során, amelynek felét a vihar miatti esetek, másik részét pedig a szabadtéri tüzek adták. Az át­vonuló szélvihar miatt főként Buda­pesten, Pest és Fejér megyében akadt dolga a katasztrófavédelem munkatár­program pályázatain összesen 31 milli­árd forintot lehet lehívni, de ebből csak­nem 12 milliárdra a külföldi piacra ter­melő multinacionális cégek pályázhat­nak. Hozzáfűzte: az adóemelések miatt idén csaknem 630 milliárd forint kerül ki a magyar gazdaságból, ezt pedig nem kompenzálja a több mint 30 milliárdos pályázati keret. Ráadásul a pályázatokat nem közösségi beruházásokra kellene fordítani, hanem munkahelyteremtésre. hétfői szélvihar rongált meg egy tár­sasházat, ahol később le kellett állítani a gázszolgáltatást. A kazánház kémé­nye a vihar ideje alatt megsérült, nem biztosítva az égéstermékek biztonsá­gos távozását. Ebből kifolyólag a ve­szélyhelyzet azonnali elhárítása érde­kében a helyszínen levő szentendrei tűzoltóság a szolgáltató felé jelezte a problémát, akik csütörtökön határozat­lan időre a gázszolgáltatást felfüggesz­tették, addig amíg a kéményt helyre nem állítják. Csütörtök estére normali­zálódott a vasúti közlekedés is, ahol a Az e-magyar hálózat bővítésében, egy közös román-magyar tőkealap lét­rehozásában, a pályáztatás rendszeré­nek kiterjesztésében látja egyebek kö­zött a határon túli magyarságnak nyúj­tandó hatékony, kiszámítható támoga­táspolitika eszközeit a gazdasági mi­niszter. Kóka János az SZDSZ küldött­ségének élén tartózkodik Kolozsváron. A miniszter pénteken elmondta: tár­gyalt Markó Bélával, az RMDSZ elnö­kével. Közös asztalhoz ült Takács Csaba ügyvezető elnökkel is, Eckstein-Kovács Péterrel, az RMDSZ Szabadelvű Köré­nek elnökével, akárcsak erdélyi vállal­kozók egy csoportjával. A miniszter hozzátette: egyetértettek abban, hogy a sérelmi politika helyett a gyarapodást központba helyező együttműködés kul­túráját kell a mindennapi gyakorlatban alkalmazni, és ehhez kell hozzárendelni a különféle eszközöket. A két országot, Feszült légkörben zajlott Anna Belousová elnökletével a nyugdíjjal kapcsolatos alkotmánymódosításról szóló csütörtöki parlamenti ülés. Az el­lenzéki honatyák és Belousová között történt pengeváltást követően az ellen­zék azt szeretné, ha az SNS alelnöke - aki egyben a ház alelnöke is - a jövő­ben nem vezetne parlamenti üléseket. Tomás Galbavy (SDKÚ) azzal a ké­réssel fordult az alkotmányjogi bizott­sághoz, hogy foglaljon állást Belousová magatartásával kapcsolatban - vizsgál­ja meg, hogy a parlamenti ülést vezető személy megvonhatja-e a szót olyan képviselőtől, aki ügyrendi javaslattal fordul a testülethez. „Kikérem magam­nak, hogy alkotmányos jogaimban kor­látozzanak, nem vagyok az Ön beosz­tottja” - mondta Galbavy a parlamenti ülést vezető Anna Belousovának. Te­kintettel arra, hogy a ház nem volt hatá­rozatképes, Galbavy ügyrendet érintő javaslatáról végül is nem született hatá­rozat. Stanislav Janis, az SDKÚ parla­a benne élő magyarokat és románokat egyaránt az emelheti csak föl, ha minél gyorsabban, minél sikeresebben integrá­lódnak az EU-ba - mondta a delegáció­vezető. Dolgoznak egy román-magyar közös tőkealap létrehozásán, amely a két ország közötti kapcsolatokat erősíte­né - fűzte hozzá. Sok más programot is indítani szeretnének, amely a gazdasági, infrastrukturális fejlődést és kulturális együttműködést segíti elő - mondta. En­nek szellemében változik a határon túli magyarságnak nyújtott magyarországi támogatások szempontrendszere is. Kóka szerint egyrészt növelnék e támo­gatások tömegét, másrészt viszont sok­kal jobban szeretnék azt elosztani. Ezért is került a Miniszterelnöki Hivatalhoz egy központi kasszába az a pénz, amely normatív módon kiszámítható, s ame­lyet előre jelezhető módon szeretnének átadni a jogosultaknak. • (koncz) menti klubjának elnöke szintén előállt egy ügyrendi javaslattal, amely kapcsán kérte, hogy a parlamenti ülést a továb­biakban Pavol Paska házelnök vezesse. Anna Belousová azonban azzal az in­doklással, hogy Janis valójában nem terjesztett be ügyrendi javaslatot, Janist is leállította. Ezek után Pavol Freso (SDKÚ) is heves szóváltásba kevere­dett az SNS alelnökével. Kijelentette: mint képviselő nem hagyja magát ki­oktatni és megengedhetetlen számá­ra, hogy a házban egyik kollégája - aki jelenleg a parlamenti többséghez tartozik - beléfojtsa a szót. „Remé­lem, hogy aki a következő ülésen el­nökölni fog, nagyobb megértést tanú­sít majd a képviselőkkel szemben. Megérti, hogy a honatyáknak elemi joguk a parlamenti vitákban kifejteni nézeteiket, képviselni választóik ér­dekeit” - fogalmazott Freso. A parla­ment tegnap folytatta a nyugdíjakat érintő alkotmánymódosítással kap­csolatos vitát. • 0. F. sainak, de személyi sérülés a vihar mi- szél által megrongált felső vezetékek att nem történt. Szentendrén még a miatt adódtak problémák. • G. K. AI UNIÓBÓL természetvédő szervezet Persány Miklós magyar illetékes miniszter­nél. A tiltakozók azt szeretnék, hogy a tárca vezetője az ENSZ kör­nyezetvédelmi szervezetének kö­vetkező ülésén sürgesse az idegmé­reg exportjának tilalmát. Magyarországon is elindul a Jeremie-program Még az idén, az év közepén elindul a kis- és középvállalkozások finan­szírozását szolgáló Jeremie-prog­ram - hangzott el egy, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban tartott háttérbeszélgetésen, pénte­ken. A Jeremie-program az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az Európai Beruházási Alap közös akciója, amely segíti a mik­ro-, kis- és közepes vállalkozások finanszírozási forrásokhoz jutását az Európai Unió strukturális alap­jaiból. A program három pillérre épül, a mikrohitel-finanszírozásra, a garanciaeszközökxe, a tőkepiac fejlesztésére. Aláírással tiltakoznak A Greenpeace szervezet egymillió aláírást gyűjtött össze annak érde­kében, hogy rábírja az Európai Bi­zottság: írja elő, hogy tüntessék fel az élelmiszereken azt, hogy génmó­dosított táplálékot tartalmaznak. Az aláírásokat ötszáz méteres petíció­kígyó formájában adták át az illeté­kes biztosnak. Nem okozott sérülést a vihar Helyre állt a rend az országban Vita a parlamenti ülésen Pengeváltás az ellenzék és Belousová között

Next

/
Thumbnails
Contents