Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-22 / 37. szám
www.istergranum.hu 2007. február 22., csütörtök • HÍDLAP Hat másodpercenként gyilkol a cigaretta Tüdőgyógyászok a füstölés ellen: 2007 a dohányzásellenesség éve Folytatás az 1. oldalról Ennek megfelelően vezetjük a tüdőrák okozta halálozás statisztikáját is: évente 9-10 ezer új beteget regisztrálnak és közel 8 ezren halnak meg a kórban, mely áldozatainak mindössze fél százaléka nem szívott el életében egyetlen cigarettát sem. Osvai László tüdőgyógyász főorvos lapunk megkeresésére elmondta: Esztergomban hagyománya van a dohányzás elleni küzdelemnek. Tíz évvel ezelőtt, a nikotintapasz megjelenésekor mintegy hétszáz környékbeli dohányos vett részt a leszokást célzó terápián, és egyharmaduk végleg meg is szabadult - a szenvedélytől. Azóta a tapasz 50 százalékos társadalombiztosítási támogatását megszüntették, így ma hetente Hatékonyan segíthető a dohányzásról való leszokás a mágneses rezonancián alapuló módszerrel is, amely az esztergomi tüdőgondozóban is elérhető előzetes bejelentkezés alapján 6 ezer forintos áron. mintegy 3 ezer 800 forintba kerül a nikotinpótlás, amelyre egy erős dohányosnak akár 2-3 hónapon keresztül is szüksége van. Szintén teljes árát kell megfizetni annak az új, hazánkban néhány hete, receptre kapható gyógyszernek, amely nem nikotint, hanem egy, az idegrendszer receptoraihoz kapcsolódó, az elvonási tüneteket megakadályozó hatóanyagot tartalmaz. Esztergomban eddig még senki nem kérte a 27 ezer forintba kerülő új készítmény felírását - tudtuk meg Osvai doktortól. Mint elmondta, annak ellenére, hogy a dohányosok hetente több ezer forintot költenek magára a cigarettára, a leszokást segítő szerek ára tekintetében igen érzékenyek. A tüdőgyógyász arról is beszámolt, hogy nemcsak a gyógyszerek, hanem a dohányzás elleni küzdelem egyes törekvéseinek támogatását is megszüntette az Egészségügyi Minisztérium. Esztergomban 2004-ben és 2005- ben sikeres volt a Füstmentes Osztály program, amelynek keretében középiskolai osztályközösségek a pénzjutalom reményében vállalták, hogy egy hónapig nem gyújtanak rá, teszteket töltenek ki és előadásokat hallgatnak meg. A tüdőgondozó szakemberei szúrópróbaszerűen ellenőrizték is a diákokat egy olyan műszerrel, amely kimutatta, ha valaki az elmúlt néhány órában rágyújtott. Az akció azért maradt abba, mert tavaly már nem írták ki a pályázatot. A törvényhozók nem annyira a prevencióban, hanem a korlátozásban és az áremelésben látják a dohányzás visszaszorításának útját. 1999-ben alkottak először törvényt a nemdohányzók védelméről, amelyet két évvel ezelőtt módosítottak. Ennek értelmében tilos ma a dohánytermékek reklámozása, ezért kell a munkahelyeken és a közintézményekben dohányzóhelyeket kijelölni, és ennek köszönhetőek a cigarettásdobozokon olvasható „fe(rországban, Máltán, Olaszországban és Svédországban teljes körű dohányzási tilalom van érvényben a közintézményekben, a munkahelyeken és a vendéglátóhelyeken is. Észtország, Finnország, Franciaország, Litvánia és Nagy-Britannia a közeljövőben vezeti be a szigorú szabályozást. Hazánkban egyelőre nem merült fel komolyan a korlátozás terve. nyegetések” is. Bár a dohánytermékek ára folyamatosan emelkedik hazánkban, adótartalma még két évig alacsonyabb lehet az Európai Unióban elfogadott mértéknél. Az unión belül nemcsak az áremelés, hanem a teljes tilalom bevezetése is szóba került már a füstmentes Európa reményében. • Gábor Éva Esztergomban ingyenes maradt a tüdőszűrés! A vizitdíj bevezetésétől függetlenül az évente egy alkalommal ajánlott, nem mindenhol, így régiónkban sem kötelező tüdőszűrés továbbra is ingyenesen igénybe vehető az esztergomi tüdőgondozókban. Budapesten és azokban a megyékben, ahol kötelező a szűrés, nem kell vizitdíjat fizetni, más intézetekben viszont elkérhetik érte a 300,-, illetve beutaló nélkül 600 forintos árat. Elbukott a GMO-lobbi Brüsszelben Folytatás az 1. oldalról A minősített többség tegnapi megszerzése mindenesetre precedensértékűnek számít, az egyeztetések az utolsó pillanatig folytak a háttérben. Ettől kezdve a génkezelt termelés pártján állóknak kell azt bebizonyítaniuk, hogy a MON 810-es kukorica termesztése a környezetre és az emberre teljesen ártalmatlan, amit, akárcsak ennek ellenkezőjét mindeddig nem sikerült kétséget kizáróan alátámasztani. Korábban, még tavaly év végén az osztrákoknak is sikerült a magyar bravúr, míg Romániában már nagy területen, Szlovákiában pedig két helyen kísérleti jelleggel folyik génkezelt kukorica termesztés. A magyar gazdák egyébként nem zárkóznak el az új lehetőségtől, de a fogyasztókkal nem könnyű megetetni a génpiszkált élelmiszert. • Sz. H. Megbírságolták az ácsi szemét gazdáját Döntés született az illegális német hulladék ügyében Folytatás az 1. oldalról A szemét behozatalára engedéllyel nem rendelkezett, az Európai Unión belül ráadásul csak hasznosítás céljára lehet hulladékot szállítani tárolásra nem. A szállítólevelek alapján kiderült, hogy a szemét a Leutkicher Werstoffhof GmbH-tól származott. Az ácsi telephelyre vonatkozóan a magyar partner telepengedéllyel és hulladékkezelési engedéllyel nem rendelkezett, ezért veszélyes és nem veszélyes hulladékok jogellenes gyűjtése miatt bírságolták meg több mint tizenhárommillió forintra. A környezetvédelmi tárca közleménye szerint az illegálisan Magyarországra került négyezer-nyolcszáz tonna szemétbálából eddig ezerötszáz tonnáról bizonyosodott be egyértelműen, hogy Németországból származik. A hatóságok ezzel kapcsolatban már elküldték a német illetékeseknek a bizonyítékul szolgáló szállítóleveleket és egyéb iratokat. A nyomozás jelenlegi állása szerint négy-négy német, illetve magyar cég érintett az ügyben. Az uniós szabályok szerint amennyiben a cégek nem engedelmeskednek a hatósági felszólításnak, akkor a német állam köteles visszaszállítani a szemetet. • P. K. Megúszhatjuk az influenzajárványt Komárom-Esztergom megyében már csökken a betegek száma tnfluenzaszerű megbetegedések morbiditása Komárom-Esztergom megyében 2003-2004, 2004-2005, 2005-2006, 2006-2007---------2003-2004 — 2004-2006 2005-2006 2006-2007 Kisebb gócokban ugyan több influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, a szakemberek azonban nem számolnak országos járvány kialakulásával. Komárom-Esztergom megyében máris csökkenő a tendencia. Szakemberként nem kívánt jóslásokba bocsátkozni lapunk országos influenza-járvány kitörését firtató kérdésére Taszáry Ilona, az Országos Tisztiorvosi Hivatal kommunikációs főosztályának vezetője. Úgy vélte, bár gócokban valóban tovább halmozódott az influenzaszerű megbetegedések száma és országos átlagban is növekvő tendenciát mértek, elhibázott lenne ilyen kijelentést tenni. Felhívta a figyelmet arra, hogy pusztán reprezentatív a mérés, hiszen a figyelőszolgálatban csak a háziorvosok húsz százaléka vesz részt. Hozzátette: az előző évek tapasztalatai szerint ebben az időszakban - ha kialakult - már tombolt az influenza. Vagyis már csak pár hét van hátra a veszélyeztetett időszakból. Szerencsés eset állt elő abban a tekintetben is, hogy a laboratóriumi minták az influenza A típusát mutatták ki. Bár ez a veszélyesebb típus, az oltások pont ez ellen védenek. így ez is csökkenti egy országos járvány kialakulásának realitását. Jelenleg az északi országrészben és a Dél-Dunántúlon regisztrálták a legtöbb megbetegedést. Korosztályt tekintve pedig a 15 év alattiak a leginkább, míg a 60 éves kor felettiek a legkevésbé érintettek. Komárom-Esztergom megyében máris csökkent a megbetegedések száma az év hetedik hetében. A figyelőszolgálatban résztvevő háziorvosokhoz influenzás panaszokkal forduló betegek az ösz- szes betegforgalom 2,4 százalékát tették ki. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról nem érkezett jelentés. A beküldött mintákból megyénkben még nem igazolták influenzavírus jelenlétét. • G. K. Ml A VELEMENYE? Az USA erőszakossága ellenére Brüsz- szelben további éveket nyert a magyar természetvédelmi tárca, továbbra is tilalmi listán vannak a GNO-termékek. Arról kérdeztük az embereket, hogy mennyire tartanak a génmanipulált élelmiszerektől. Tóth Judit (butikos) Az embereknek egyre kevesebb pénze van, ezért az ár fonto- i sabb szemponttá vált számukra a minőségnél. Ha olcsóbban lehetne kapni a génkezelt termékeket, mint a természetest, lenne aki megvegye azokat. Jómagam nem táplálkozom egészségesen, de a gén- manipulált ételtől viszolyognék. Kiss Sándor (rendészeti osztályvezető) Ha génkezelt kukori- i cával etetik a sertéseket, akkor már az állatok húsa is egészségtelen lesz. A folyamat végén pedig ott van az ember, akivel mindent megetetnek. Sajnos a határok veszélyesen átjárhatóak, hasonlóan a szeméthez, az élelmiszeripari „hulladék” is könnyen bejut az országba. Ábel László (mindenes) j Falusi gyerek vagyok, inkább maradnék a réginél, a i természetes élelmiszereknél. Ahogyan a sertések etetésének is a moslék az eredeti, jól bevált módja. A magyar embernek megvan a magához való esze, ha olcsón bejöhet a jövőben az országba a génkezelt kukorica, akkor sem fogják tudni eladni. Szűcsi Krisztina (csemegepultos) Csak rosszat hallottam a génmanipulációról, és mióta köztudott lett, hogy a különböző hústermékekhez is szívesen adnak hozzá a gyártók génkezelt szóját, ami gyomorbántal- makat okozhat, egyre többen keresik a tiszta húst. A mi boltunkban csakis ellenőrzött biogazdálkodásból származó élelmiszert kínálunk. Kérdéses beruházások Lábatlan. A település képviselő-testü- lete számos fejlesztést tervez az idén, de kérdés, ezek közül mennyi valósulhat meg. A fejlesztésekre szánt mintegy 50 millió forintból megújulhat az iskola, az óvoda és a bölcsőde épülete, ezenkívül útfelújítások és egy kerékpárút építése is napirenden van. Török István polgár- mester elmondása szerint a fejlesztésekhez pályázati forrásokkal számolnak, ám a szűkös költségvetésből még a szükséges önrészekre is nehezen futja. Nyílt borverseny Tokod. Borversenyt szerveznek február 24-én Tokodon, a művelődési házban. Hét kategóriában lehet nevezni, a fajtatiszta és vegyes vörös- és fehér borok mellett cuvée, rosé és óbor kategóriákban vetélkedhetnek a termelők. A bormintákat február 22-én 18 óráig lehet a helyszínen leadni. A vacsorával egybekötött rendezvényre fajtánként 700 forint a nevezési díj.