Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-21 / 36. szám

6 HÍDLAP • 2007. február 21., szerda www.istergranum.hu Kultúra és technika találkozása Új könyvtár és mikrohullámú internet Szálkán Újabb frontvonal a buszháborúban Kalózjáratok orozzák el az utasokat? Szalka még karácsony előtt kapott néhány számítógépet, ebből kettőt a falu­siak rendelkezésére kell bocsátani. A lakosok már a jövő hónap folyamán igénybe vehetik a gépeket és a vele együtt biztosított internet-hozzáférést is. A számítógépek az alapiskolába hamarosan átköltöztetett, újonnan ki­alakított könyvtárban lesznek elérhe­tők. Itt mikrohullámú internetes kap­csolat is a látogatók rendelkezésére áll majd, ez teljesen ingyen péntek, szombat, vasárnap délutántól estig lesz használható. Az új könyvtár szín­vonalának emelése érdekében egyéb­ként 100 ezer koronát pályázott meg a falu, ebből újabb könyvek megvásár­lását valósítanák meg. Alig egy hónap múlva a mikrohullámú internet hoz­záférést is megrendelhetik a falu la­kói: a működtetéshez már három an­tennát is felszerelt a szolgáltató. Ezek az óvoda, az alapiskola és a községhá­za tetején találhatók (hamarosan a kaszárnyára is kerülhet egy): a prog­ram keretében az említett intézmé­nyek és két kiválasztott diák ingyen kap internet-hozzáférést. Mindennek j azonban van egy problémás része is: azokhoz, akik egy magasabb épület miatt takarásban lesznek, nem jutnak majd el a hullámok, azonban ez is hamarosan megoldásra kerül. „Hétfőn Leléd, Kiskeszi és Bajta polgármeste­rével abban egyeztünk meg, hogy kö­zös erővel átjárható rendszert építünk ki: Párkány-Hegyfarok, Hegyfa­rok-Bajta, Szalka-Kiskeszi vonalon. Az ehhez szükséges antennák maga­san lesznek, és így fentről nem lesz akkora árnyékolás, mint a faluban felszereltek esetében” - magyarázta Józsa. János, Szalka polgármestere, j • Szép Közösségi bérlakásokra pályázna Ipolyszalka Ipolyszalka. Községi bérlakások lét­rehozását tervezik Ipolyszalkán. Mind­ehhez olyan területet választanának ki, ami a falu tulajdona, a megvalósításhoz pedig pályázat útján szeretnének pénzt szerezni. „Először is ki kell választa­nunk a telket, el kell készíttetnünk a ta­nulmányi terveket, el kell intéznünk a szükséges engedélyeket, ezt követően a kivitelezési tervek megvalósítása kö­vetkezik, és amikor ezekkel készen va­gyunk, akkor pályázhatunk majd az Ál­lami Lakásfejlesztő Alapnál a támoga­tásért” - mondta lapunknak a falu pol- | gármestere. A terveket még idén szeret- J nék elkészíteni, erre sikerült is pénzt el- | különíteni, a pályázatot az alaphoz a jövő év elején adják be. A múlt hét közepén számoltunk be a Felvidéken kibontakozó buszháború­ról, amely a nyitrai Turancar és a po­zsonyi SAD elmarasztalásával is vég­ződhetett volna. A minisztériumi dön­tés és a pénteki határidő ellenére azonban azok tovább fuvarozzák az utasokat, ráadásul megoldást is talál­tak a problémájukra: most a fővárosi megyei hivataltól kérvényezték a mű­ködési engedélyt, melynek kiadása kö­vetkeztében tovább növekedik a dél­szlovákiai vállalatok vesztesége. Csepregi Zoltán az Érsekújvári Au­tóbusz Vállalathoz (SAD) tartozó párkányi kirendeltség vezetője a ki­alakult problémával kapcsolatosan lapunknak elmondta, hogy a nyitrai Turancar és a pozsonyi SAD (új ne­vükön Slovak Lines RT.) a Nyitra megyei önkormányzat engedélyével indította el a Komárom-Pozsony kö­zött közlekedő járatait. A közigazga­tási eljárásról azonban nem értesítet­ték és kérdezték meg az ügyben szin­tén érintett Nagyszombat megyét, és az adott vonalon közlekedő autóbusz vállatokat sem, akik ezt követően a Közlekedési, Postaügyi és Távközlé­si Minisztériumhoz fordultak. A tárca azonnali hatállyal érvénytelenítette a hivatal által kiadott engedélyt, és új eljárásra kötelezte azt. Az önkor­mányzat február 16-ig adott haladé­kot a közlekedési vállalatoknak, így azoknak pénteken le kellett volna áll­niuk. A Turancar és a pozsonyi SAD ennek nem tett eleget és bár üzemel­tetési engedély nélkül, de továbbra is közlekednek járataik, amelyeket fel­tehetően a dunaszerdahelyi és a ko­máromi autóbusz vállalat továbbra sem enged be a pályaudvarára. A „vétkezők” nagy valószínűséggel ha­marosan újra törvényesen tehetik mindezt: „a pozsonyi SAD most, mint fővállalkozó és a nyitrai Turancar, mint alvállalkozó március 1-től egy, a pozsonyi megyei hivatal közigazgatási eljárása alá eső vona­lon kérvényezte azokat a kalózjárato­kat, melyekkel a minisztériumi dön­tés után a másik két megyében már nem járt sikerrel. Mondanom sem kell, hogy ismételten azokban az idő­pontokban, amikor a mi eredeti jára­taink is indulnak. Borítékolom, hogy elutasító álláspontunk ellenére is meg fogják kapni Pozsonytól az enge­délyt! így marad a kalózkodás és ma­rad a két megye megnövekedett vesz­tesége. Ha ez így jó, akkor a megyék csak fizessenek!” - bosszankodott la­punknak Csepregi Zoltán. • Sz. É. PROGRAMOK Farsangi szokások Szentendrén a Lakótelepi Nyugdí­jas Klub szervezésében farsangi szokásokkal ismerkedhetnek meg azok, akik február 28-án elláto­gatnak a Klubkönyvtárbá Filmklub Kocsis János Cha-cha-cha című filmjét tekinthetik meg Kismaro­son a filmklub következő prog­ramja során az érdeklődők febru­ár 23-án, pénteken este hét órától. Bemutató Tatabányán a Modern Üzleti Tudo­mányok Főiskoláján február 21- én, délután öt órától bemutatják Varga Ágota-2006-ban készült, az idei Magyar Filmszemlén vetített alkotását, amelynek megvalósítá­sát önkormányzati képviselők is támogatták. A Szemünk fénye cí­mű dokumentumfilm hősei tata­bányaiak. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Csinálj pénzt ember! - cseh film. Rendező: Jan Nejedly. Főszerep­lő: Tomás Hanák, Ondfej Vetchy, Michal Suchánek. Tartalom: há­rom jó barátot, drámai módon szakított szét a sors. Évekkel ké­sőbb újra találkoznak Prágában, immár megerősödve. Eldöntik, hogy milliomosok lesznek, min­denáron. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Az Utolsó adás- amerikai film. Rendező: Robert Altman. Szereplő: Meryl Streep. Tartalom: a kisváros egyetlen szín­házára rossz idők járnak. A bezárás hírére a település minden tagja össze­fog, hogy megmentsék az intézményt. 19:00 Holiday - amerikai vígjáték. Rendezte: Nancy Meyers. Szereplő: Kate Winslet, Cameron Diaz. Tarta­lom: két barátnő elhatározza, hogy a vakációjuk idejére partnert, házat és pályát cserélnek. A káosz elkerülhetetlen. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Február 21-én, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Tele­fon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Tele­fon: 509-600. A NAP VICCEI Egy utas kérdezi a révésztől: Bátyám, meddig jár a komp? Hááát. fiam, parttól partig ... ★ * * Egy kislány kosárral a kezében sétál az erdőben. Megállítja a farkas:- Szia, kislány! Hogy hívnak, mi van a kosaradban, és hová mész?- Esztergomba! •k -k ~k Gyerek dicsekszik otthon az apjának:- Apu, képzeld rúgtam két gólt a meccsen!!- Ügyes vagy fiam, és mennyi lett az eredmény??-1-1!! NÉVNAP Február 21. napján szeretettel kö­szöntjük Eleonóra nevű olvasóinkat! Eleonóra: az arab Ellinor névből származik, amelynek jelentése: Isten az én világosságom. Spa­nyol közvetítéssel került Francia- országon át Angliába, később on­nan terjedt el egész Európában. TV MŰSOR 5:50 Nap kelte, 9:00 A TV ügyvédje (ism.), 10:00 Mit főzzünk ma? (ism.), 10:10 Szívtipró gimi, 11:00 Titokzatos Násztya, 11:45 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Hrvatska krónika, 12:55 Ecranul nostru, 13:25 Baba Tévé (ism.), 13:50 Netkori, 14:40 Kodály 125 14:50 Kor­mányváró, 15:15 Feszti körkép, 15:45 Fogadóóra, 16:15 Múltidéző Vitrayval, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:50 Jog-Alap, 18:00 Bű­völet, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó es­te, 19:30 Sporthírek, 19:40 Szempont, 20:40 Szerda 21, 21:40 Titkos Szolgá­lat, 22:35 Az este - Szerda, 23:05 Kul- túrház (ism.), 23:35 Hírek, 23:40 Sporthírek, 23:50 Lapozó, 0:20 Legye­zőhorgászat. 1:43 TV Taxi (ism.) 2 6:00 Tájvadász, 6:25 Té­nyek Reggel, 6:55 Mok­ka, 9:00 Szóda, 10:00 Teleshop, 11:35 Alfred Hitchcock be­mutatja, 12:25 Észbontó, 13:25 A Ró­zsaszín Párduc újra lecsap, 15:30 Lisa csak egy van, 16:30 Bűbájos boszor­kák, 17:30 Doktor House, 18:30 Té­nyek, Utána: Skandinávlottó sorsolás, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:10 A mélység fantomja, 21:15 Szü­letett feleségek, 22:20 4400, Közben: Kenósorsolás, 23:20 Tények Este, 23:50 Gyilkos patkányok. 1:20 Hack - Mindörökké zsaru, 2:10 Aktív (ism.) K L. U 6:00 Reggeli, 10:05 Re- _ cept Klub (ism.), 10:15 Top Shop, 11:20 Recept Klub, 11:35 Egy rém rendes család, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Zűr az űrben, 13:40 06-91-334-455, 15:00 Disney-rajzfilmsorozat: Balu kapitány kalandjai, 15:30 Te vagy az életem, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos!, 19:45 Fókusz, 20:30 Barátok közt, 21:10 Beavatás, 23:20 Alias, 0:20 Reflektor, 0:35 Kingdom Hospital - A félelem kórháza 5:25 Világhíradó, 5:35 Gaz- TnrrslA dakör, 6:00 Reggel, 8:00 Agora, 8:30 EU - járat, 9:00 Kikötő (ism.), 9:20 Benyovszky Mó­ric és a malgasok földje, 10:05 Ván­dorok, 11:00 Teázzon a Kor Kontrol­lal (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó. 12:01 Vers, 14:00 Talpalatnyi zöld (ism.), 14:30 Félix és a vadállatok, 14:55 Ott voltam, 15:25 A világ múzeumai, 16:00 Skippy ka­landjai, 16:30 Négyzetméter, 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Me­se, 19:00 Külvárosi rendőrök, 20:00 Mindenszenteki utazó, 21:40 Híróra, 22:40 A sanghaji asszony, 0:10 Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers, 0:55 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híradó, 1:25 Mese, 1:35 Min­dentudás Egyeteme (ism.), 2:35 „...úgy mondjam, ahogy volt...” /S%k 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sportdélután ism 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism. 10:30 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Szalon ism., 12:50 Kulturális programajánló, 13:00 Képújság, 14:00 Remustra ism., 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk (Visszapillantó - Messzelátó), 17:10 Szalon ism., 17:50 Kulturális prog­ramajánló, 18:00 Közéleti műsor: Új­ságíró Klub Schlett Istvánnal, Váczy H. Istvánnal és Rafael Balázzsal, Be­szélgetés Dr. Osvai Lászlóval a Köz­jóléti Bizottság elnökével ism., 19:00 Remustra ism., 20:30 Képújság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hírsport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális programajánló, 23:00 Hír- blokk ism., 23:10 Szalon ism., 23:50 Kulturális programajánló ^HÍDLAP Napi hírújság a régió életéró'l Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax. +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Vámosi László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrziink meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre 2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprint work Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Thumbnails
Contents