Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-20 / 35. szám
2 HÍDLAP • 2007. február 20., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Megszűnt a készültség a Felső-Tiszán (H) Az elmúlt 24 órában a vízgyűjtő területeken csapadék nem hullott, a Tiszacsermely és Zemplénagárd közötti szakaszon apad a Tisza - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője. Csont Csaba ugyanakkor hozzátette: a Tisza jobb partján, öt árvízvédelmi szakasz mentén, valamint a Takta alsó járásán továbbra is I. fokú az árvíz- védelmi készültség, összesen 262 kilométer hosszúságban. A Tisza Tokajnál 717 centiméteres vízállással szintén tetőzés közelében van. A folyó Tiszakeszinél ma tetőzik. Tisztább lesz a levegő? (H) A főváros idén elkészíti a környezetvédelmi program felülvizsgálatát. melynek fontos része lesz a fővárosi levegőtisztaság-védelmi program és az ehhez kapcsolódó intézkedési terv - közölte Hagyó Miklós. A levegőtisztasági programot és az ehhez kapcsolódó intézkedési tervet nem a főváros, hanem a Környezetvédelmi Hivatal készíti el - mondta a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy a végrehajtás azonban Budapest feladata. Véleménye szerint pusztán szigorító intézkedésekkel nem lehet előrelépni, szükség van a környezettudatos magatartásra és egy újfajta szemlélet elterjesztésére. Úgy vélte, ha 2008-ra megépül az MO-ás körgyűrű, akkor mód nyílik arra, hogy jelentősen szigorúbb intézkedéseket tegyenek a belváros forgalmának csökkentésére. Sikeresen vizsgázott az e-bevallás (H) Az idén kötelezővé tett elektronikus adóbevallás keretében február 15-ig összesen 3,5 millió bevallás érkezett az APEH-hez, ami azt jelzi, hogy sikeresen vizsgázott a rendszer - mondta a pénzügyminiszter hétfőn. Az adóbevallás digitalizálása a közigazgatás korszerűsítésének kézzelfogható eredménye - jelentette ki Veres János. A pénzügyminiszter hozzátette: az év második felétől a jövedéki adózásnál is elindul az elektronikus bevallás, amely közel 10 ezer ügyfelet érint. Az elektronikus adóbevallás kifejlesztése 8 milliárd forintba került - mondta a tárcavezető, aki szerint az átállás után az államháztartás folyamatairól gyorsabb és hitelesebb képet kaphat a tárca. Új többség: Kilencedik alkalommal Egy az ország, egy a zászló - mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke, pénteken késő délután tartott országértékelő beszédében. A Millenáris Parkban tartott eseményen jelen volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is. „A gátlástalanság, az erőszakosság és a kapzsiság jellemzi az új baloldalt”, mondta országértékelő beszédében pénteken Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint „az elmúlt évben kiderült: az MSZP-kormány sodorta gazdasági válságba az országot, de nem hajlandó vállalni ezért a felelősséget, sőt saját hazugságainak az árát is az emberekkel akarja megfizettetni”. Ideje volna ezen változtatni - fogalmazott az ellenzéki politikus. Kijelentette, hogy van még értelme Magyarországon a politikának, „polgári oldalnak jó oka van arra, hogy higgyen a politikában”. Hozzátette: készek az együttműködésre mindenkivel, de csak miután tiszta vizet öntöttek a pohárba. A közösen kell cselekedni tartott országértékelő beszédet Orbán Viktor nemrég történt támadások és korábbi terrorfenyegetések mögött a kormányoldal áll Orbán szerint. Mindezt trükknek nevezte, amely azóta létezik, amióta az új baloldal lépett színre. Úgy vélte, hogy a politikának az utcán is helye van, aki ezt kétségbe vonja, az nem demokrata. A KDNP szerint egyenes, őszinte beszédet tartott Orbán Viktor, egyértelművé tette hogy a kormányzati hazugságok nem maradhatnak büntetlenül. Az MDF szerint a Fidesz elnöke populista, baloldali retorikával szólt a baloldaliakhoz, beszédében nem adott programot. Az SZDSZ szerint sem volt sok új elem a beszédben, sem értékelhető javaslat. A párt ügyvivője szerint Orbán még nem fogadta el a 2006-os vereséget. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Orbán nem ajánlott alternatív programot és nem beszélt saját felelősségéről sem. „Egy az ország, egy a zászló” - mondta beszédében Orbán Viktor. Szerinte „egy hazában élünk, egymásra vagyunk utalva, így az új többség közösen kell, hogy cselekedjen, „egy a zászló, hiszen egymásra vagyunk utalva; egy a zászló, hiszen mindany- nyiunk hazája ez. Közösen és vállvetve kell cselekedni”. • Koncz Endre Kóka megváltoztatná a családi pótlék rendszerét Kóka János szerint olyan szociálpolitikai rendszerre van szükség Magyarországon, amely csak a rászorultakat támogatja. Az SZDSZ elnökjelöltje internetes oldalán hozta nyilvánosságra Jövőképes ország-jövőképes SZDSZ című programjának szociálpolitikáról szóló vitairatát. Eszerint a szociális támogatások körét a rászorulókra kell szűkíteni, a támogatási rendszerbe pedig a fekete jövedelmek kifehérítését szolgáló elemeket kell építeni valamint meg kell változtatni a családi pótlék jelenlegi rendszerét. Támogatni kell a képzésben való részvétel minden formáját, és a térbeli mobilitást - véli a liberális politikus. Kóka János kifogásolja, hogy a családi adókedvezmény megszüntetéséből származó többletbevételt úgy osztotta újra a törvény, hogy abból a legtöbbet az egygyermekesek kapták. Az SZDSZ elnökjelöltje szerint ellentmond a rászorultság elvének az is, hogy a legmagasabb jövedelműek is igénybe vehetik a családi pótlékot. • (palotás) Indokolatlan megkülönböztetés A palackos gáz árát is támogatnák Azonosították a rendőrpalota támadóit? Várhatóan már a közeljövőben lehetőség nyílik a palackos pb-gáz árának szociális alapon történő támogatására - közölte Lenkovics Barnabás hétfőn. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tavaly javasolt az ügyben jogszabály-módosítást. Az ombudsman annak érdekében javasolt jogszabály-módosítást, hogy a kedvezményes gázellátás igénybevételére azok a háztartási fogyasztók is jogosultak legyenek, akik a lakásuk fenntartásához palackos pb-gázt használnak - olvasható a biztos közleményében. E szerint Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a javaslatot elfogadva arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy miniszteri rendeletben állapítja meg az egyéb fűtési Március végéig dönt az Alkotmány- bíróság a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről - közölte a testület sajtófőnöke. Sereg András elmondta: a testület igyekszik egymást követő napokon meghozni határozatait. A Fidesz-KDNP hét kérdést bocsátana népszavazásra. Ezek közül az Országos Választási Bizottság a vizitdíjra, a tandíjra, a nyugdíjasok foglalkoztatási és adózási feltételeinek támogatás szabályait. Az új miniszteri rendelet hatályba lépése után a szociálisan rászorult személyek támogatást vehetnek igénybe a palackos pb- gáz vásárlásához - írták. Lenkovics Barnabás azt követően kezdeményezte a jogszabály módosítását, hogy tanyán élő, sokgyermekes családok felvetették: számukra az egyetlen energiaforrás a palackos gáz, de ennek megvásárlásakor gázártámogatást nem kapnak. Az önkormányzat pedig, forráshiányra hivatkozva nem tudja őket támogatni. Az ombudsman az ügyet kivizsgálva megállapította, hogy a jogszabályok indokolatlanul tesznek különbséget azok között a fogyasztók között, akikhez vezetéken, és akikhez palackban jut el a gáz. módosítására, valamint a kormánytagok pénzügyi felelősségvállalására vonatkozó kérdéseket elutasította. További három kérdésben - amelyekben a kórházak állami és önkormányzati kézben maradásáról, a gyógyszerek patikán belüli árusításáról és a termőföld családi gazdálkodóknál maradásáról kérdeznék az állampolgárokat - az OVB hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet. • (vári) A Magyar Hírlap tegnapi számában olvashattak, hogy a rendőrség azonosította az ORFK épülete elleni támadás két elkövetőjét, akik ellen országos elfogadóparancsot adtak ki. Ezt a lapnak a rendőrség megerősítette, később azonban a Nemzeti Nyomozó A veszprémi postásgyilkossággal összefüggésbe hozható férfit és társát őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda. A hét végén Tatabányán elfogott két férfit a móri mészárlással kapcsolatban is meggyanúsították. A rendőrségnek már korábban is tudomása volt arról, hogy a móri mészárlás és a veszprémi postásgyilkosság között összefüggés van. Mindezt annak alapján, hogy a tarjáni erődben egy csomagban olyan két AP típusú pisztolyból származó töltényhüvelyeket találtak, amiből az egyiket Móron, a másikat pedig Veszprémben használhatták. A hét végén aztán Tatabányán elfogtak egy 36 és egy 34 éves férfit, akikre egy bejelentés után csaptak le. Egyiküket lőIroda sajtótájékoztatóján már nem voltak erre hajlandók. A támadással kapcsolatban hatvan értékelhető bejelentés érkezett a rendőrséghez, többségük a fekete Volkswagenről szólt. Három ember alibijét is megvizsgálták a rendőrök a bejelentések nyomán. fegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel és a móri bűncselekménnyel, a 34 éves férfit kizárólag a móri bűn- cselekménnyel gyanúsították meg. Ezt tegnap délelőtt jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója. Bolcsik Zoltán elmondta azt is, hogy bár vannak bizonyítékaik arra vonatkozóan, hogy az egyik férfi a veszprémi postásgyilkossággal is kapcsolatba hozható, hivatalosan még nem gyanúsították meg ezzel a bűncselekménnyel. A két elfogott férfi vallomást tett a móri vérengzéssel kapcsolatban, azt azonban a rendőrök nem árulják el, hogy pontosan mit. Bolcsik Zoltán szerint ugyanis még tart a vallomásban szereplő információk ellenőrzése. • -I -a Épül az új sztráda Novemberben adják át a Pozsony-Bécs közötti autópályát • K. E. Március végén dől el, lesz-e népszavazás Fordulat várható Mór-ügyben Tatabányán kapták el a két gyanúsítottat HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL A britek nem bírják a kelet-európaiakat A legkevesebb munkavállalási korlátozást alkalmazó Nagy-Britannia polgárai szeretik a legkevésbé a kelet-európai bevándorlókat a Financial Times hétfőn közölt felmérése szerint. A londoni üzleti napilap Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban elvégeztetett vizsgálat alapján azt írta: a brit politikusoknak és közgazdászoknak nem sikerült meggyőzniük a lakosságot arról, hogy á munkapiac megnyitása a kelet-európaiak előtt jót tett a brit gazdaságnak. Nagy-Britannia volt a legnagyobb régi EU-tagállam, amely az előző, 2004-es bővítési hullám után azonnal megnyitotta munkapiacát az akkori új tagállamok előtt, lemondva a csatlakozási szerződés által lehetővé tett átmeneti korlátozásokról. Csökkentenék a bürokráciát Több milliárd euros bürokráciaellenes csomagtervről tárgyalnak az uniós gazdasági miniszterek: az EU iparügyi biztosa, Günter Verheugen az uniós bürokrácia visszaszorításával kapcsolatos elképzeléseit az EU versenyjogi tanácsában terjeszti elő. A soros elnöki tisztet betöltő Németország gazdasági minisztere szerint a német elnökség ideje alatt a bürokrácia elleni intézkedések döntő lendületet kell kapjanak. Verheugen elképzelései szerint a bürokrácia visszaszorítása az uniós cégeknek évente mintegy 1,3 milliárd euros megtakarítást eredményezne, és az uniós gazdaság teljesítménye 2012-ig 150 milliárd euroval nőne pótlólagosan. Kevés a munkás az autóiparban Szlovákiában az új autógyárak már felszívták a szakképzett munkaerőt, és most továbbiakért , versenyeznek. Szlovákiában 2012-ben már 840 700 autót gyártanak a mostani tervek szerint, ezzel az ország az egy lakosra jutó autógyártásban világelső lesz. Az autóipari munkahelyek száma, a beszállítókkal együtt, három éven belül megkétszereződik. Tavaly az új EU- tagok közül Csehországban készült a legtöbb autó, a második Lengyelország volt, Szlovákia pedig a harmadik. Idén november közepére elkészül a Pozsonyt Béccsel összekötő autópálya - közölte Alfréd Gusenbauer osztrák kancellár a szlovák kormányfővel folytatott tárgyalást követően. Az osztrák kormány tiszteletben tartja a szlovák kabinet döntését, miszerint Pozsony nem óhajtja privatizálni a főváros repterét. Bécs hajlandó a schvechati és pozsonyi reptér közötti együttműködéshez szükséges feltételeket megteremteni Ugyanez vonatkozik a teherszállítással foglalkozó Cargo Slovakia és a Cargo Austria közötti kooperációra. Viszont a sajtótájékoztatón sem Gusenbauer, sem Robert Fico nem tért ki az együttműködés részleteire. A jelenlegi helyzetet állítólag két ország szakemberei elemezni fogják, és ennek eredménye alapján kidolgozzák a legjobb megoldást. Az osztrák kancellár hivatalos látogatásra invitálta Robert Ficot, amelyre feltehetően idén nyáron sor kerül. Gusenbauer kancellárrá történt januári megválasztása óta első ízben járt a szlovák fővárosban. A szlovák kormányfő felkérte osztrák kollégáját, hogy Bécs ossza meg tapasztalatait az euro bevezetésével kapcsolatban. Gusenbauer támogatásáról biztosította Pozsonyt. Megígérte, hogy Bécs a schengeni határmódosítás terén is a szlovák kormány álláspontját fogja támogatni. Ausztria munkaerőpiaca védelmében 2009-ig, esetleg 2011-ig szigorító intézkedéseket tervez az EU új tagországaival szemben. Az ausztriai munkaerőpiac teljesen csak 2011-ben nyílna meg a külföldi munkavállalók előtt. E szigorított feltételek nem vonatkoznak a tudósokra és a kutatótevékenységet folytató személyekre. • 0. F.