Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-16 / 33. szám
www.esztergom.hu 2007. február 16., péntek • HÍDLAP 3 Víz, víz... tiszta víz? Programok és pályázatok a Víz világnapja alkalmából legfontosabb éltető elemről, emberi létünk feltételéről van szó.” A Víz világnapja alkalmából a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium valamint a Duna Múzeum több pályázattal szeretné bevonni a közönséget az eseménybe. Az egyik ilyen lehetőség a legendás Tanú című filmből vett gátőri mondattal hívja fel az érdeklődők figyelmét. „A Dunára figyelni kell! Mer’ a Duna az jön!” Pelikán József hangzatos mondatához illeszkedve az lesz a feladat, hogy a pályázatra jelentkezők keressenek gátőröket és készítsenek velük riportot, interjút. A maximum 10 oldalon (illetve hang- vagy videofelvételen) lévő anyagot a Duna Múzeum Kölcsey Ferenc utcai épületébe kell címezni. A beküldési határidő: 2007. március 22. Az én „természetes” gyűjteményem címmel várnak pályázatokat ugyancsak ide a vízzel kapcsolatos legkülönfélébb kollekciókra. A gyűjtemények mellé írásos és fotódokumentációt is kell készíteni, ezt a csomagot, pedig a területileg illetékes KÖVIZIG- hez kell elküldeni. Ennél a pályázatnál a beküldési határidő március 6. H20 rejtély címmel a kreatívabb és ügyesebb kezű érdeklődők kapnak most esélyt, hogy kibontakozzanak. A kiírt feladat szerint képregény formában kell a Föld felszínének 70 százalékát bontó víztömeg fenyegetettségét, illetve a vizek megmentését bemutatni. A legfeljebb ötoldalas munkákat a múzeumba várják március 10-ig. Ezen a versenyen óvodások, alsósok, felsősök, középiskolások is indulhatnak. A harmadik pályázat a kor szellemének megfelelően internetes vetélkedő formájában bonyolódik majd. A virtuális versenyre egy beugró feladattal lehet bejutni. Eszerint egy lakóhely szerinti szennyezet folyóvagy állóvízről kell fényképet készíteni, és egy rövid leírással együtt elküldeni március 5-éig. Hasonló az utolsó pályázat is, ahol mobil háttérkép tervezésével és elkészítésével küzdhetnek meg egymással a jelentkezők. Érdemes ötletesnek lenni, mert ennél a pályázatnál a nyertes egy mobiltelefonnal lesz gazdagabb. A háttérkép témája pedig az idei víz világnapi jelmondat: „Küzdelem a vízhiánnyal”. A Víz világnap eseményeiről, a pályázatokról a www.dunamuzeum.org.hu internetes címen kaphatunk bővebb információt. • P. Z. Esztergomé lett a Bottyán iskola A szakközépiskola 2009-től teljesen a város tulajdonába kerül Szilánkosra tört televízió a játszótéren 1992 óta tartják meg a Víz világnapját, de talán nem túlzás ha azt mondjuk, nem sok eredménnyel. Ismerve a legújabb helyi és globális környezetszennyezési adatokat, állapotfelmérés-eredményeket, van mit tenni, ha a vízre, sőt, a tiszta vízre gondolunk. Esztergomban természetesen a Duna Múzeum lesz a március 22-ei rendezvények központja, a jeles nappal kapcsolatosan már most készülhetünk, hiszen számos pályázatot hirdettek e témában. Folytatás az 1. oldalról A közel félezer tanulót oktató iskolát egyébként a Suzuki is támogatja, ebben az intézményben tanulnak a jövő mechanikai műszerészei, mechatronikai szakemberei, számítástechnikai programozói, vegyésztechnikusai, valamint vegyipari gépésztechnikusai, vezérlés- és szabályozás technikusai is. Az iskolából kikerülő diákok nagy számban helyezkedhetnek majd el az Esztergomi Ipari Parkban lévő gyárakban, köztük a japán-magyar autógyártónál is. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke a dokumentum szignózását követően a Hídlapnak elmondta, hogy a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben Esztergom elsősorban a megye helyzetét könnyítette azzal, hogy átvállalta a műszaki középiskola fenntartását. • (pöltl) Napok óta vár eltakarításra az esztergomi Pór Antal téren az a kupac szemét, mely egy játszótér szegélyénél található. Amint a tegnap készült fotón is látható, óvodáskorú gyerekek játszanak itt nap, mint nap, a hinták, mászó- kák közvetlen szomszédságában pedig egy szétvert televíziókészülék szétszórt darabjai riogatnak. A ripityára tört üveg, műanyag és egyéb elektromos alkatrész halomból álló kupac elszállítása a zöldfelületeket takarító városi üzemeltetésű cég feladata, de mindenhol ők sem lehetnek ott. Az ügy kapcsán némileg elgondolkodhatunk köztereink tisztaságáról, illetve az „utcai kultúráról” és a környezet tiszteletéről is. Ha meglenne a tettes, az esetnek persze maximum szabálysértés lehetne a következménye, de az ilyen szemetelőket ritkán lehet fülön csípni. • -I -n A Víz világnapja alkalmából némi számvetéssel készült a hazai szaktárca. Ebből a dokumentumból kiderült, hogy „egy meleg nyári napon nagyjából 2 000 millió liter, csapból kiengedett ivóvizet pazarlunk el. Ennek túlnyomó részét nem fogyasztásra, hanem WC-öblítésre, autómosásra, locsolásra, uszodák feltöltésére használjuk. Ma egy magyar városi lakos átlagos napi vízfogyasztása - tisztálkodásra, ivásra, főzésre stb. - 119 liter. A 19. század második felében Pest-Budán, az ország fővárosában lakosonként 1 akó (kb. 55 liter) víz fogyott naponta. Egyre több vízre van tehát szükségünk - miközben a Földön egyre kevesebb a tiszta édesvíz”. A globális környezetvédelmi problémák okán a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági Világszervezete a 2007-ben a Víz világnap jelmondatának a „Küzdelem a vízhiánnyal” szlogent választotta. Itthon a szakminiszter is annak kapcsán tett közzé gondolatokat az esemény honlapján, hogy a vízzel való takarékos bánásmód, a vízbázisok védelme, az ésszerű vízhasználat már régóta nem csak a távoli földrészek számára kihívás. A magyarok tudják, hogy itt, a Kárpát-medencében nem is az aszályoktól kell leginkább tartani, hanem a rekordméretű áradások formájában jelentkező túl sok víz teszi próbára az országot. A miniszter így fogalmazott: „Az édesvíz-készletek korlátozottak, és a klímaváltozás nyomán érhet még meglepetés bennünket. Ezért a vízzel nagyon okosan kell bánnunk, úgy, ahogy jelentősége megkívánja: talán a Közlemény Lakossági fórumok, fogadónapok és fogadóórák Németh József, Esztergom város alpolgármestere február 27-én, kedden 13 és 16 óra között tart fogadónapot. Bejelentkezés'és időpont-egyeztetés az 542-005-ös telefonszámon. Találkozók az egyéni választókerületek képviselőivel Németh József, a Királyi városrész önkormányzati képviselője fogadóórát tart február 16-án, pénteken 17 órakor a Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában (Kiss János vezérezredes út 1.) Ivanov Mihály, Szentlázár és Kovácsi képviselője február 16-án, pénteken 17 órakor szintén a Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában (Kiss János vezérezredes út 1.) tartja fogadóóráját Koditek Pál, Hévíz, Víziváros, Várhegy és Szenttamás képviselője február 19-én, hétfőn 18 órától a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgóban (Zöldház) tart fogadóórát dr. Kolumbán György, Csutimonostor, Újfalu, Ripária egyéni képviselője fogadóórát tart február 19-én, hétfőn 18 órakor a Babits Mihály Általános Iskolában (Sugár utca 24.) Esztergomi bálok a farsang utolsó hétvégéjén Szombaton a Pedagógusbálon átadják a Majer István-díjakat Húshagyókedden véget ér a vízkereszttől tartó farsangi időszak. Az előttünk álló hétvége tehát az utolsó lehetőség a mulatozásra és a bőséges falatozásra. Esztergomban ezúttal a tűzoltók és a pedagógusok mulatságán kívül kamarai mesteravatót is tartanak. A Kőrössy, László Kollégiumban ma este hét órakor veszi kezdetét a Tűzoltóbál az esztergomi Tűzoltó Szakszervezet szervezésében. A lánglovagok mulatságán a nyergesújfalui kollégák is részt vesznek. Az eseményen tombolasorsolásra is sor kerül, melyen többek között egy egyéves Hídlap-előfizetést is kisorsolnak. Szombaton este három helyszínen is zajlik majd a mulatság. A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola épületében rendezik meg a Pedagógusbált este hét órai kezdettel az esztergomi tanítók és nevelők, valamint minden érdeklődő számára. A rangos eseményen adják át az Esztergomi Nevelésért adományozott 2007. évi Majer István-díja- kat is azon kiválóságok számára, akik kiemelkedő eredményeket értek el a város felnövekvő nemzedékeinek tanítása területén. A bál nyitótáncát a Szabadidő Tánc Club táncosai mutatják be, a zenéről a Bergendy Szalon- zenekar és a Memory Band gondoskodik. A bál tomboláján egy szerencsés nyertes szintén egy esztendőn keresztül olvashatja lapunkat. Az eseménnyel egy időben, pár száz méterrel arrébb, a Prímás Pince étteremben a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos Mesteravató-báljára kerül sor. A 18 órakor kezdődő gazdag program keretében zajló eseményen a középkori céhes szokások szerint ünnepélyesen avatják mesterré az elmúlt egy évben sikeres vizsgát tett ötvenhét szakembert, akik fekete zsinóros „kal- pagban” esküt is tesznek. A bálon Falus Anikó énekművész és Nagy János operaénekes közreműködik. A Szentgyörgymezői Olvasókörben működő Nőklub hagyományos farsangi báljára is február 17-én kerül sor este nyolc órakor. A mulatságon a jó hangulatról a Lencsés-Réti-Maros Trió, az enni- és innivalóról pedig az olvasókör megújult, internet-kávézóként is működő büféje gondoskodik. • G. É.