Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-12 / 8. szám
2 HÍDLAP • 2007. január 12., péntek www.esztergom.hu RÖVIDEN Hat rendőr-gyanúsított a zavargások ügyében (H) Eddig hat rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szeptemberi-októberi zavargásokkal összefüggésben - tette közzé a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Morvái Attila hozzátette: a rendőröket hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt hallgatták ki. Mint mondta a közeljövőben további gyanúsítások várhatók, az ügyészség több rendőrnek küldött már idézést, gya- núsítotti kihallgatásra. További szigor a génkezelt növényekkel szemben (H) További szigorítások várhatóak 2007-ben a genetikailag módosított növények kérdésében Magyarországon, a cél, hogy megakadályozzák ezek termesztését az országban - jelentette be Orosz Sándor MSZP-s képviselő és Hegyi Gyula, a párt EP-képviselője. Utóbbi arról beszélt, hogy az Európai Uniónak komoly stratégiája van a klímaváltozással kapcsolatban, például a szén-dioxid-keres- kedelem szabályozására. MDF-javaslat a fogyasztói árkiegészítéshez (H) A fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény módosítását kezdeményezi az MDF, hogy a civil szervezetek a diákmunkatársainak Volán- és MÁV-jegyeit is elszámolhassák költségként. Ezt Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön. A Magyarországon bejegyzett mintegy hetvenezer civil szervezet kevesebb mint felét segíthetné a változtatás - mondta az ellenzéki politikus. Amellett, hogy az MDF törvénymódosítást kezdeményez, Pettkó András nyílt levelet is küldött Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek a kérdésben. Kárpátaljára utazik Gyurcsány (H) Hivatalos látogatásra érkezik január 14-én Kárpátaljára Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Viktor Juscsenko ukrán elnök, olvasható a www.karpatinfo.net oldalon. A kétoldalú megbeszéléseken kívül a tervek szerint mindkét államférfi részt vesz a Csongort Általános Iskola új épületének átadásán és a munkácsi borfesztiválon. HÍREK AZ EURÓI Eskütétel Ausztriában Letette az esküt az új osztrák kormány. A kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció feladata lesz többek között a munkanélküliség lefaragása ’és az oktatás színvonalának emelése is. Előrelépést remél Göncz az alkotmányvitában Magyarország számára egyebek között az energiapolitika, a Nyugat-Balkán ügye és az EU szomszédságpolitikája mellett az európai alkotmányvitában történő előrelépés a legfontosabb az unió januárban kezdődött német elnökségi időszakában - mondta a külügyminiszter. „Bízunk benne, hogy a márciusi EU-csúcson, a római Kormányzati negyed mindenekelőtt? ÁSZ-vizsgálatot sürget a legnagyobb ellenzéki párt Továbbra is számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kormányzati negyed ügyében, és megdöbbentőnek tartja, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormánynak továbbra is a negyed felépítése a legfontosabb problémája - írta közleményében a párt helyettes szóvivője. Cser-Palkovics András arra reagált, hogy Danks Emese kormányszóvivő szerdán bejelentette, a kabinet döntése értelmében önálló, a kormányzati negyed projektjének koordinálását végző szervezeti egységet hoz létre a kancelláriaminiszter, a feladatok irányítását pedig miniszterelnöki megbízott végzi. A Fidesz helyettes szóvivője szerint megdöbbentő, hogy miközben „Gyurcsány Ferenc vezetésével kórházakat zárnak be és kórházi ágyakat szüntetnek meg”, a miniszterelnök 8 ÓRAjVunm' 8 ÓRAfinMás! 8 Ók'A Osztozkodás! —ííMí számára az év első kormányülésén megint csak a kormányzati ingatlanok értékesítése és a kormány új iroVan elég pénz az ÁSZ ellenőrzéseire Rendelkezésre áll a szükséges fedezet az Állami Számvevőszék idei ellenőrzéseinek végrehajtására, bár a szervezet az idén a tavalyinál 100 millió forinttal kevesebbel, 7,6 milliárd forinttal gazdálkodik - hangzott el az ÁSZ idei ellenőrzési tervét ismertető tájékoztatón. Kovács Árpád, a Számvevőszék elnöke az idei ellenőrzések közül kiemelte az uniós pénzforrások hatékonysági vizsgálatát, a fővárosi forrásmegosztás ellenőrzését, a költségvetés megbízhatósági szempontból történő minősítését, az egészségügyben meghozott „reformintézkedésnek nevezett intézkedések”, illetve egyes PPP programban megvalósult beruházások ellenőrzését. Az ÁSZ létszáma az idén 20 fővel csökkent, ezért a korábbinál nagyobb arányban támaszkodnak majd külső könyvvizsgáló kapacitásra, az ehhez szükséges pályázatokat már kiírták. dáinak felépítése fontos téma. Cser- Palkovics emlékeztetett arra, hogy pártja korábban számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezett annak feltárására, hogy pénzügyileg szükséges-e a kormányzati negyed megépítése, az mekkora terhet ró az ország költség- vetésére, azonban a kormánypártok még napirendre sem voltak hajlandóak venni a határozati javaslatot. „A Fidesz továbbra is sürgeti, hogy a kormányzati negyed kérdését az Állami Számvevőszék előzetesen vizsgálja meg” - írta közleményében a politikus. • Koncz Endre Foglalkoztatás-bővülést ígér a szakminiszter A tavalyi 32 ezer fős bővülés után idén 33 ezerrel nőhet a foglalkoztatás a versenyszektorban - mondta a szociális és munkaügyi miniszter, ismertetve a szaktárca valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös felmérésén alapuló munkaerőpiaci prognózist. Kiss Péter elmondta: a versenyszféra 33 ezer fős többlet foglakoztatási igényét és a közszféra leépítését figyelembe véve 20-25 ezer új munkahely jöhet létre a nemzetgazdaságban. Hozzátette: amíg a tisztán magyar tulajdonú cégek 24 százaléka tervez munkaerő felvételt, addig a többségében és tisztán külföldi tulajdonban lévők 42 százaléka. A feldolgozóiparhoz tartozó vállalkozások 14 ezerrel kívánják növelni a foglalkoztatottak számát - mondta a felmérésre hivatkozva a miniszter. A vizsgálat megállapította, hogy a cégek 9 százaléka munkaerőhiánnyal küzd, de ez az általános kép jóval árnyaltabb az egyes ágazatokra lebontva, hiszen amíg a feldolgozóiparban, a pénzügyi szolgáltatásoknál és az építőiparban a cégek 12, 16 illetve 11 százaléka számolt be a munkaerő hiányáról, addig a többi ágazatra ez nem érvényes - mondta Kiss Péter. Véleménye szerint ez a felmérés is igazolja a kormány lépését, amely a magyar munkaerőpiac részleges megnyitását teszi lehetővé elsősorban a szakképzett bolgár és román munkaerő számára. • (vári) Válaszokat vár az ellenzék Dől az olaj a Barátságban Fogyasztóvédelmi lépéseket hiányol a Fidesz Ismét folyamatos a szállítás Oroszországból Levelet küldött a Fidesz Kiss Péter fogyasztóvédelemért felelős miniszterhez csütörtökön; ebben azt tudakolják, mit tesz a kormány e szakterületen az előrelépés érdekében - közölte Koszorús László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Mint elmondta, egyebek mellett arra várnak választ, hogy ki fogja megvalósítani azt a kormányhatározatot, amely a 2003-2006 közötti időszakra szóló fogyasztóvédelmi politika teendőit rögzíti? Tudni szeretné az ellenzéki párt azt is, hogy a kormány hogyan képzeli a 2007-2013 közötti évek fogyasztóvédelmi koncepciójának megvalósítását. A képviselő úgy vélte, ha Wittich Tamás, a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelet főigazgatója - amit azt egy a Fideszhez eljuttatott és a sajtónak másolatban kiosztott levélben írja - szeretné elérni, hogy a regionális fogyasztóvédelmi hatóság vezetői posztjait pályázattal töltsék be, akkor hogyan lehet az, hogy magát a főigazgatói állást kinevezéssel töltötték be. • K. E. Bukott miniszterből államtitkár 1 1 I ...... 1 i ■ Négy helyett tíz államtitkárt foglalkoztathat ettől az évtől kezdve a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). Mindezt egy, a koalíciós többség által elfogadott, a kormányzati szervezetalakítással foglalkozó törvény tette lehetővé. Pénteken ki is nevezi Sólyom László köztársasági elnök a kancellária öt új AI UNIÓBÓL szerződés ötvenedik évfordulóján elfogadni tervezett berlini nyilatkozat jó alap lesz a továbblépésre az európai alkotmány körül kialakult vitában” -jelentette ki Göncz Kinga. Az EU már döntene Koszovóról Ellenzi Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár a Koszovó státusáról meghozandó ENSZ-döntés elhalasztását - közölték Brüsszelben EU- és NATO-illetékesek. A finn ENSZ- megbízottnak kevéssel a január 21-re kitűzött szerbiai választások után kellene előterjesztenie a koszovói státustárgyalásokról készítendő jelentését, amelyben javaslatot tesz a világszerállamtitkárát, akik között található Magyar Bálint, az első Gyurcsány- kormány szabad demokrata oktatásügyi minisztere. Rajta kívül Baja Ferenc, Burány Sándor, Kolber István és Németh Imre kap államtitkári posztot a MeH-ben. • -z -e vezetnek Koszovó jövendő státusára. Boris Tadic szerb elnök kérte a múlt héten, hogy halasszák el a döntést legalább addig, amíg megalakul az új, szerb kormány. A koszovói albán többség viszont, türelmetlenül sürgeti a döntés meghozatalát. Orvoshiány Csehországban Legalább kétezer orvosra lenne szükség Csehországban, hogy betöltsék a megüresedett helyeket a kórházakban. Sok cseh orvos távozott ugyanis Németországba és Nagy-Britanniába. Az ország kampányt indított, amelynek célja, hogy csehországi munkára csábítsa a bolgár és román orvosokat. A legfőbb érv a háromszor nagyobb fizetés. Megoldódott a kőolajválság miután az orosz és fehérorosz vezetők telefonon megegyeztek. Tegnap már csúcskapacitással működött a Barátság vezeték és Magyarország is megkapta a szükséges mennyiséget. A készletek visszapótlása csak később történik meg. Óránként ezerszáz tonna olaj érkezik tegnap óta a Barátság vezetéken keresztül Oroszországból Magyarországra, vagyis csúcskapacitáson működik. A MÓL az elmúlt két napban, amióta a gazdasági miniszter elrendelte a stratégiai készletek felszabadítását 34 ezer tonna olajat használt fel. Ennek a mennyiségnek a visszapótlása csak a Fordulat várható Evek óta húzódik a bős-nagymarosi ügy, Szlovákia eddig ragaszkodott a második vízlépcső megépítéséhez, Magyarország viszont ettől elzárkózott. A Hágában tíz évvel ezelőtt hozott ítélet nem vezetett eredményre, miután kétértelmű volt, és egyik felet sem kötelezte lépésekre. A mostani helyzet Szlovákiának hoz hasznot, így az ő érdekük az, hogy minél később kerüljön pont az ügy végére. későbbiekben valósul meg, a cég először a szállítás folyamatosságáról szeretne megbizonyosodni. Amennyiben normálisan üzemel a Barátság még ebben a hónapban pótolják a készletből elhasznált mennyiséget. A törvény szerint a MOL-nak egyébként erre hat hónap áll rendelkezésére. A MÓL szerint a történtek azt bizonyítják, hogy szükség van a cég saját tartalékaira is, hiszen az elmúlt napok olajvitája során nem lépett fel zavar a hazai igények ellátásában. Magyarországon egyébként, naponta 17 ezer tonna kőolaj kell a szükségletek kielégítésére. • -I -a vízlépcsőügyben? Legutóbb a szlovák illetékesek bejelentették, hogy hajlandók lemondani a második vízlépcső megépítéséről. A két fél ismét tárgyalóasztalhoz ülne, hogy közös javaslatot dolgozzanak ki, ám más vélemények szerint - többek között Sólyom László magyar államfő is ezt szorgalmazza - vonjanak be egy harmadik felet a tárgyalásokba. Nem kizárt, hogy ismét Hága elé kerül a vízlépcső ügye.