Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-27 / 19. szám

www.istergranum.hu SPORT 2007. január 27., szombat • HÍDLAP V A kenyéri templomtól a világhírnévig Császár Gábor és a magyar kézilabda-válogatott erőt gyűjthet a spanyol meccs előtt-Részben. Egy Kenyéri nevű vasi kis faluból származom, az ottani kato­likus templomban a bátyám a kántor, sokáig nem is tudtam elszakadni az otthontól, végül aztán Dunaújváros­ban kötöttem ki.- Hisz Istenben ?- Hiszek. És ennek a hitnek nem­csak a kézilabdapályán, hanem a civil életben is óriási a jelentősége.- Fiatal kora ellenére már ott volt az athéni olimpián is, tehát tapasztalt klasszisnak tekinthető. Mi a titka a jó szereplésnek egy kéthetes, maratoni tornán ?- Az, hogy ne ijedjünk meg egy rosszabb meccstől. Ilyen hosszú ide­ig senki sem játszhat folyamatosan magas szinten. Nekünk csütörtökön jött el az a pillanat, amikor semmi sem sikerült. A Mester nagyon is jól tette, hogy leültetett engem - nem ment a játék.- Érzékelik azt a túláradó szeretetet, ami itthonról sugárzik a csapat felé?- Persze, hogy érezzük, beszélünk az otthoniakkal, s akik kijöttek szur­kolni, azokkal is gyakran eszmét cse­rélünk. A pénteki pihenőnapon újra felszívjuk magunkat, meglátják! És aztán reszkessenek a spanyolok, majd az oroszok!- A dánok sikere a spanyolok ellen alaposan felértékelte első napi diadalunkat...- Mi már akkor, a pályán is tudtuk, hogy nagyon erős csapatot vertünk meg, és azt is sejtettük, hogy a dánok még okoznak fejfájást a „nagyok­nak”. Hát, okoztak is...- Mint ahogy mi, magyarok is... • Ch. Gall András Bár csütörtökön 25-18-ra kikapott a magyar válogatott, az olimpiai bajnok Horvátországtól elszenvedett vereség csöppet sem festette feketére a mieink önmagukról kialakított képét a XX. férfikézilabda-világbajnokságon. Négy soro­zatgyőzelem után következett az első vereség, amely után még bőven lesz lehe­tőség a javításra: a pénteki pihenőnapot követően szombaton az aktuális világ­bajnok spanyolok, majd vasárnap az oroszok ellen. A legjobb nyolc közé jutás pedig már legfeljebb papíron forog veszélyben, a valóságban aligha. Sorrendben Dánia, Norvégia, Angola és Csehország bukott meg a magyar­vizsgán, az 1996-os atlantai és a 2004-es athéni olimpia horvát bajnokai, a 2003- as világbajnokok azonban megoldották a feladatot, méghozzá fölényes bizton­sággal: 25-18-ra verték a mieinket. Pedig 17-15-nél, a második félidő derekán emberelőnyben háromszor is a felzárkózásért támadhattak Gál Gyuláék, de hol a szlovén bírópáros, hol egy-egy rossz passz hiúsította meg a gólszerzést. A vége már sima horvát henger, de ha ott, és akkor ki­csit jobban összpontosítunk, akkor ta­lán világszenzáció születhetett volna. Skaliczki László szövetségi kapi­tány meglepően sztoikusán fogadta a Mannheimben elszenvedett vereséget: „Fáradtak voltunk, főleg szellemi­leg, de talán fizikailag is. Ennek tulaj­donítható a rengeteg elrontott átadás, az elpuskázott helyzetek, a megannyi kapufa. Öt nap alatt négy meccs - ez bizony minden csapatot jócskán pró­bára tett, így természetesen minket is. Pénteken rendezzük a sorokat, s aztán jöhetnek a spanyolok!” Azok a spanyolok, akik csütörtökön - óriási meglepetésre - 27-23-ra tulaj­donképpen simán kikaptak az álta­lunk legyőzött dánoktól. Ez az ered­mény értékelte fel igazán a nyitányon Dánia felett aratott sikert - más kér­dés, hogy ezzel beindult a körbeveré­sek őrült kavalkádja amellyel rögvest meg is kérdőjeleződött az eddig biz­tosnak tűnő nyolc közé jutásunk. „Bármi is lesz, mi már büszkén megyünk haza ” Császár Gábor a maga huszonkét évével, kedves kölyökképével a ma­gyar szurkolók egyik kedvence lett az első négy nap teljesítménye alapján. Persze itt a hangsúly nem a kinézeten, hanem a mutatott játékon van...- Mi a titka az eddigi remek játék­nak? - kérdeztük a csütörtöki rangadó után.- Hát ma nemigen remekeltem, egyetlen gólt sem szereztem, s Skaliczki mester teljes joggal ültetett a kispadon a játékidő jó részében. Jól látta meg, hogy ezen a pénteken nem vagyok a csúcson.- De mi szívesebben emlékezünk a dánok, norvégok, angolaiak és a cse­hek ellen nyújtott kiváló produkcióra. A cseheknek például dobott egy olyan elhajlásos gólt, amihez foghatót én még nem láttam.- Ezt spéciéi Józsa Máté barátomtól tanultam, akivel ifjúsági korom óta mindig együtt vagyunk a különféle vá­logatottakban. Rengeteget kellett gya­korolni, de szerintem megérte, mert nemigen tudják hárítani a kapusok.- Mondja meg őszintén: egy kicsit lelazsálták a pénteki meccset, vagy mindenképpen győzni akartak.-Nem lazsáltunk le semmit! Nem igaz a televízióban .is hangot kapott feltételezés, miszerint mi azt mondtuk volna, hogy egy-két vereség belefér, de majd a sorsdöntő meccset meg­nyerjük. Ha így gondolkoznánk, nem is jutottunk volna tovább a csoportból.- Látom, keresztet vet, amikor be­lép a pályára, vagy lejön onnan. Ez családi örökség? Kettős francia győzelem a Monte-Carlo Ralin Sebastian Loeb negyedszer diadalmaskodott a versenyen Az év idei első futamán meglehető­sen jól sikerült Loeb és a Citroen új autójának, a C4 WRC-nek a bemutat­kozása: a duó magabiztosan nyerte a hercegségbeli viadalt. Ezzel a negyedik monacói győze­lemmel Sébastien Loeb csatlakozott Sandro Munari, Walter Röhlh és Tomi Mákinen elit-klubjához, eddig csak ők tudták ezt végrehajtani. „Ez nagy­szerű jutalom a Citroen Sport csapa­tának munkájáért, fantasztikus ez a kezdés. Főleg, ha figyelembe vesz- szük, mennyi ismeretlen tényezővel néztünk szembe: a karom, az ellenfe­lek, a pálya...” - nyilatkozta boldog­ságtól sugárzó arccal Sébastien Loeb. „Tudtam, hogy nehéz lesz Dani Sordo ellen versenyezni, aki végig nagyon jól jött velem. A kettős győzelemnél szebb belépőt álmodni sem tudtunk volna. Igazán tökéletesre sikerült a szezonkezdés.” „Ha bárki azt mondja a verseny előtt, hogy mindjárt az első versenyen a C4 WRC-vel dobogóra állhatok, nem hittem volna el” - mondta Dani Sordo a verseny után. „Olyan ez, mint egy álom: másodiknak lenni Monacó­ban ! Igyekszem a következő, svédor­szági futamnak is úgy nekiindulni, A FIA „Konstruktőrök” versenyének állása: 1. Citroen 18 pont; 2. Ford, 10 pont; 3. Subaru, 8 pont; 4. Kronos Citroen, 2 pont; 5. Stobart-Ford, 1 pont A FIA „Pilóták” versenyének állása: 1. S. Loeb (F), 10 pont; 2. D. Sordo (E), 8 pont;3. M. Grönholm (FIN), 6 pont; 4. C. Atkinson (AUS), 5 pont; 5. M. Hirvonen (FIN), 4 pont; 6. R Solberg (N0R), 3 pont; 7. T. Gardemeister (FIN), 2 pont mintha az első lenne. Sébastien a vi­lágbajnok, nem azért indulok, hogy legyőzzem, hanem, hogy tanuljak és fejlődjek” - tette hozzá Sórdo. Hogy mindez mennyire fontos győzelem a francia márkának, mi sem jelez jobban, hogy Loeb tiszte­letére hamarosan idehaza is forga­lomba kerül a C2 by Loeb illetve a C4 by Loeb limitált és számozott széria - természetesen a névhez il­leszkedő teljesítménnyel és sportos kiegészítőkkel. SP0RTSZILANK0K Benedek újra a válogatottban Benedek Tibor { , .«>?. visszatér a ma­gyar férfi vízi- gg labda-válogatott­ba: a Domino- s | BHSE klasszisa, aki 2005 tava­szán vonult vis­sza a nemzeti csapattól, meghívót kapott a márciusi, melbourne-i vi­lágbajnokságra készülő együttes keretébe. Kemény Dénes szövet­ségi kapitány szerint a rutinos já­tékos visszatérése lökést adhat a gárdának, ezért számít ismét rá. A szakember egyébként a vártnál több, 19 pólóst hívott meg, miután a három olaszországi légiós. Ká­sás, Madaras és Szécsi a felkészü­lés több állomásán hiányozni fog. Talmácsi remekel a teszteken A jerez-i pályán remekel Talmácsi Gábor és Aprilája: Talma több új al­katrészt is kipró­bált, és nem utol- •"* sósorban mcgfu- r tóttá a nap leggyorsabb körét, ma­ga mögé utasítva valamennyi rivá­lisát. Talmácsi szerint még tovább javulhat az ideje, ezt a következő napokban Valenciában bizonyít­hatja, ahol további új alkatrésze­ket építenek be a tavaly világbaj­nokságot nyert Apriliába. UEFA: játék nélkül a 16 közé Az Európai Labda­rúgó Szövetség (UEFA) dönté­se értelmében a Tottenham mérkőzés nélkül jutott be a legjobb 16 közé az UEFA Kupában. Az angol csapat ellenfelét kizárták a sorozatból. A Tottenhamnak a sor­solás szerint a Feyenoord ellen kellett volna pályára lépnie, a hol­land csapatot azonban az UEFA kizárta a sorozatból, amiért a rot­terdami drukkerek a csoportkör­ben a francia Nancy elleni idegen­beli találkozón összecsaptak a rendőrökkel. Topalov biztosan vezet A bolgár exvi-1 lágbajnok Vésze­im Topalov a Corns 2007 szu­perverseny tize­dik fordulójában pN újabb győzelmet aratott, és elő­nyét egy pontra növelte. Topalov ezúttal a me­zőny legfiatalabb résztvevőjét; a 16 éves Magnus Carlsent lepte meg, aki gyorsan kapitulációra kényszerült. LESVONAL Börtönben az angol csatár Három év börtönt kapott Hamilton Ricardo, a 'Boro egykori játékosa, mivel négy évvel ezelőtt halálos gázolást követett el. A hároméves börtön mellé még ráadásul 68 000 fontos büntetést is kapott. A 33 éves játékos - aki jelenleg az urugayi Danubio-t erősíti - 1998 és 2002 között több mint 100 alka­lommal lépett a Middlesborough mezében a pályára.-cs -n

Next

/
Thumbnails
Contents