Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-25 / 17. szám

www.istergranum.hu 2007. január 25., csütörtök • HÍDLAP Hétfőn reggel hiába várunk majd a buszokra? Még folynak az egyeztetések, de egyre kevesebb az esély a megegyezésre A Vértes Volán Zrt. tájékoztatása szerint térségünkben a munkabeszüntetés végét követően a menetrendtől eltérően 5-20 percen belül szinte az összes kistelepülésről elindulnak a buszok Esztergom felé. A forgalom várhatóan 9 órára teljesen helyreáll. Folytatás az 1. oldalról Hitch György sajtószóvivő lapunk­nak elmondta: a dolgozók csatlakoztak a szakszervezet felhívásához, ezért, ha addig nem születik megállapodás, jövő hétfőn reggel négy és nyolc óra között csak a szerződéses járatok indulnak el, a menetrend szerinti távolsági- és helyi járatok nem közlekednek. Miután a Sztrájkra készül február hatodikától három villamosenergia-ipari szakszer­vezet húszezer dolgozója is a szektor­ból nyugdíjba vonultak energiaár-ked­vezményének megtartásáért, és foly­tatódnak a tárgyalások a budai MÁV Kórház megmentéséért alakult sztrájk- bizottságban, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél is. keddi bértárgyalások sikertelenül zá­rultak, a szakszervezet és a Volán tár­saságok pénteken még megpróbálnak egyezséget kötni, ám a tárgyalások ki­menetele az előzményeket figyelembe véve meglehetősen kétséges. A számos érdekképviseletet tömö­rítő Liga Szakszervezetek elnöke, Gaskó István a Hídlapnak úgy nyilat­kozott, hogy ha a pénteki OÉT-ülésen nem sikerül a közszféra béremelésé­vel kapcsolatban megegyezni, akkor nem írják alá a versenyszférára vonat­kozó bérajánlást sem, sőt ez esetben a február 21-éré esedékes országos, egységes közszolgálati sztrájk napján a versenyszférában dolgozó tagjait is munkabeszüntetésre bíztatja. • (gábor) Már a határon toporog az influenza Szlovákiában nő, Magyarországon egyelőre csökken a betegek száma Korszerűsítik a strandot Révkomárom. Tovább bővül a ko­máromi fürdő szolgáltatásainak a kö­re: a tervek szerint februárban adják át a jelenleginél korszerűbb, fedett, nyitható-zárható tetőrendszerrel ren­delkező, hatvan személy befogadásá­ra képes ülőmedencét, amelyet külön­böző attrakciókkal (ülő- és fekvő­masszázzsal, pezsgőfürdővel) is fel­szerelnek. A mintegy 7,7 millió koro­nás beruházást Komárom városa fe­dezte, a tavalyi munkálatokkal együtt több mint 14 millió koronát fordítot­tak a strand korszerűsítésére, és to­vábbi felújításokat is terveznek. Próbafúrások az Ipoly mentén Helemba. Mint ismeretes, készülő­iéiben vannak az Ipolypásztót és Vámosmikolát, illetve Ipolydamásdot és Helembát összekötő hidak tervdo­kumentációi. Az iratok elkészítéséhez a magyar, és a szlovák oldalon is geo- technikai próbafúrásokat végez a bu­dapesti Utiber Kft. A február 15-ig tartó munkálatok többek között a földtani szerkezetet és az egyes réte­gek stabilitását vizsgálják meg az Ipoly mellett. Folytatás az 1. oldalról Kedden az Ister-Granum Eurorégió több intézményét is bezárták: Duna- mocson 119 tanuló közül 46 hiányzott, a gyerekek nagy örömére hétfőig „kényszerpihenőre” küldték őket. A dunaradványi óvoda is zárva tart: itt nemcsak a kicsik, hanem azok tanárai is lebetegedtek. A párkányi Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Fodor Zsuzsanna lapunknak elmondta, hogy naponta ellenőrzik a ta­nulók létszámát, de egyelőre nem gon­doltak arra, hogy szünetet rendeljenek el. „Általában 3-4 diák hiányzik osztá­lyonként, a másodikosnál néhány he­lyen magasabb ez a szám, ott 6-7 tanu­ló nem jár jelenleg iskolába. Ha a távol­maradók aránya eléri a 30 százalékot, vagy sok tanár betegedik meg, akkor le­het csak szünetet elrendelni, erre a ma­gyar ÁNTSZ szlovákiai megfelelője ad engedélyt” - fogalmazott az igazgató. Komárom-Esztergom megyében az influenzafigyelő-szolgálatban résztve­vő háziorvosokhoz (a megyében prak­tizáló háziorvosok, illetve házi gyer­mekorvosok 20 százaléka vesz részt benne) influenzás panaszokkal fordu­ló betegek száma az összforgalom 1,1 százalékát tette ki a múlt héten. A morbiditás százezer lakosra számítva 178.8 volt, az év harmadik hetében a betegforgalom kismértékben csök­kent, a legtöbb influenzás továbbra, is a felnőttek körében fordul elő. • Szép Éva Ml A VÉLEMÉNYE? Több hónapos késés után a héten megér­kezik a tél, bár ettől sokunknak nem lesz jó kedve, hiszen a mínuszok nélkül is ma­gas 1ütésszámla így még feljebb kúszhat. Utóbbinak valószínűleg nem sokan örül­nek, a havazás azonban sokak számára elengedhetetlen „kelléke" az évszaknak. ürbanics Lászlóné (gombatermesztő) Örülök neki, várom a havat és a hideget is, mert nem egész­séges dolog, hogy januárban tavasz van. Sok a beteg ember, mert a baktériumok nem pusztultak el. Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Müllner Vilmosné (óvodavezető) Szükség van az iga­zi télre, mert úgy normális, hogy hi­deg van és hó. A gyermekek számára is fontos, mert sok a vírusos megbetegedés köztük. A téli játékok is hiányoz­nak a kicsik számára, a családom pedig azért hiányolja a havat, mert nagyon szeretünk síelni. Pappné Erzsébet (nyugdíjas) A véleményem attól függ, hogy a fagy és a hó milyen sorrend­ben érkezik. Ha a hó érkezik előbb, az kiváló hőszigete­lő, megvédi a növényeket a fagytól, amire szintén szükség van, hogy el­pusztítsa a kártevőket. Sasvári Sára (óvodás) Várom a telet, most kellett volna meg­jönnie, de az idő nem akarja. Nem jó, hogy nincs hó, mert nem tudunk hóembert építeni és hócsatázni. Sí­elni még nem tudok, de ha ötéves leszek, akkor megtanulok. Lakossági fórum Tatabánya. Lakossági fórumon tá­jékoztatja az érdeklődőket az autó­busz-forgalom Béke útról való kitiltá­sáról és a Ságvári úti beruházásokról Schmidt Csaba alpolgármester és Szuromi Zsolt képviselő január 23-án, kedden este hat órától a József Attila Általános Iskolában. Újra megjelent a sertéspestis Ki törődik a pszichiátriai betegekkel? Sokan kezelés nélkül maradhatnak az egészségügyi reform miatt Folytatás az 1. oldalról Guzsik Alfréd, helyi vadászati fő­felügyelő tájékoztatása szerint az ál­lategészségügy és a vadászhatóság döntést fog hozni, hogy a vadászok­nak milyen járványügyi szabályokat kell betartaniuk a közeljövőben. Ko­rábban fokozták a kilövések számát, hogy a beteg állatokat minél előbb el­pusztítsák, most azonban valószínű­leg tilalmat rendelnek el. A hajtóvadá­szattal ugyanis csak más területekre űzhetik a fertőző vaddisznókat, míg az egyéni vadászat során nem tudják kellően ellenőrizni a kilőtt állatot. „Korábban is végeztünk monitoring vizsgálatokat, az elhullott állattól vért kell venni, majd a tetem megsemmisí­téséről gondoskodni, vagy a tesztte­lepre szállítani. A sertéspestis az em­berre nem veszélyes, a házisertéseket viszont megfertőzheti, ezért ha egy Újra felütötte a fejét hazánkban a madár­influenza is, a hatóságok szerint valószí­nűleg a H5N1 vírus fertőzött egy Szentes melletti libatelepen, ahol összesen 3300 állatot pusztítottak el és védő, illetve megfigyelőkörzeteket jelöltek ki. A hír ha­tására Horvátország tegnap bejelentette, hogy átmenetileg behozatali tilalmat ve­zet be a magyar baromfitermékekre. házisertéstelepen felbukkan a beteg­ség, akkor az állományt el kell pusztí­tani.” - mondta lapunknak a vadász. A sertéspestis ellen létezik vakcina, ezt azonban azért nem alkalmazzák, mert a vaddisznók esetében utólag nem le­het megállapítani, hogy a gyógyszer miatt található meg a szervezetükben az ellenanyag, vagy azért mert vírus- hordozók. • Pálovics Klára Molnár Lajos elképzelései szerint jelentős leépítések várhatóak a pszi­chiátriákon is, így azonban sok állan­dó beteg akár az utcára kerülhet, hi­szen munkaképtelenek, nyugdíjukból pedig lehetetlen megélni. Szakembe­rek szerint már az ágydíj és a dobozdíj is komoly gondokat okozhat, hiszen a betegek ezt sem tudják majd kifizetni. A Magyar Pszichiátriai Társaság el­nöke szerint hajléktalansors vár sok betegre, ha több száz ágyat szüntetnek meg anélkül, hogy az azokon jelenleg fekvő betegek elhelyezéséről gondos­kodnának. Németh Attila elmondta: a bizonytalanság mindenkit zavar, és hátráltatja a gyógyítást, ha az orvosi megbeszélések jelentős részében a rendeletek értelmezéséről és saját sor­sukról kell értekezniük. Véleménye szerint a betegek még eléggé higgad­tan tűrik a bizonytalanságot, de termé­szetesen őket is zavarja ez az állapot. Esztergomban, ha Molnár Lajos szak- miniszter marad eredeti elképzeléseinél, akkor harmincötre csökken a pszichiát­riai ágyak száma., Jelenleg az ötven ágy is teljesen telítve van, a fél megyét mi látjuk el, Ácstól, Komáromon keresztül Esztergomig és a kisebb településekről is ide érkeznek a betegek. Nem tudjuk, mi lesz, ha csökkentik az ágyszámot” - mondta lapunknak Arató Géza, az esz­tergomi Vaszary Kolos Kórház pszichiá­ter főorvosa. Véleménye szerint komoly gondot okoz majd, hogy sok beteg a húsz-harmincezer forintos nyugdíjából nem tud beutazni a rendelésre, és már előre jelezték, hogy a dobozdíjat sem fogják megfizetni, inkább nem váltják ki gyógyszereiket. „A döntéshozók figyel­men kívül hagyják, hogy sok betegnek nincs betegségbelátása, rossz a szociális helyzete. Elveszíthetünk rengeteg olyan beteget, akiknél már sikerült beállítani a gyógyszereket, és bejártak kezelésre. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy az osztályon fekvőktől hogyan lehetne a napidíjat behajtani, hiszen sokszor kényszerből kerülnek ide. A reform egy­szerűen úgy kezeli ezeket az embereket, mintha szomatikus esetekről lenne szó” - mondta a főorvos. Arató Géza szerint a jövő nem kecsegtet sok jóval, a bete­gek száma növekszik, az ellátást csök­kentik, sok orvos pedig inkább a külföl­di munkát választja a jobb körülmények és a jóval magasabb fizetések miatt. • P. K.

Next

/
Thumbnails
Contents