Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-20 / 14. szám

www.istergranum.hu 2007. január 20., szombat • HÍDLAP Még nem múlt el a veszély: Kirill újra támadhat / _ É jfélig piros szintű riasztás van életben az Európán végigsöprő' orkán miatt Folytatás az 1. oldalról A fővárosban a vihart kísérő esőzés miatt állították le ideiglenesen az 1-es villamos járatait, de az ország több megyéjéből - Pest, Somogy, és Tolna megyéből - is számos fakidőlést, ve­zetékszakadást jeleztek a katasztrófa- védelem munkatársainak. A meteoro­lógiai szolgálat jelentése szerint a Ba­latonnál mértékék a legerősebb széllö­kést 108-110 kilométeres óránkénti sebességet, de a Bakony térségében is hasonló mértékű volt a szél. Magyar- országon kisebb erővel pusztított az orkán, hiszen Nyugat-Európa több or­szágában óránként 150-160 kilométe­res szélsebességet mértek. Ennek oka, hogy a ciklon centruma eltolódott északra és Lengyelország térségében vonult el. A MÁV vonalain tegnap reggel öt órakor feloldották az éjszaka folyamán bevezetett biztonsági sebes­ségkorlátozást. Hajnali öt óráig a du­nántúli villanymozdonnyal közlekedő vonatok csak 60 kilométer per órás se­bességgel közlekedhettek, ami késése­ket okozott. Kunszentmiklós-Tass és Szabadszállás között vonatpótló bu­szok szállították az utasokat a felső­vezeték helyreállításáig. A MÁV szó­vivője közölte, hogy továbbra is ké­szenlétben állnak azok a munkatársak, akik a helyreállításban dolgoznak, to­vábbá a dízelmozdonyok is rendelke­Az orkán miatt már 44-en meghaltak Európában péntek délig. Londonban állványok dőltek össze, üvegtáblák zuhantak irodaházakról a járdákra. Leállt a forgalom a brit főváros körüli autópályák több szakaszán is, mert a szél sok kamiont felborított. A tengeri hajóforgalmat is leállították. Számos repülőtéren törölték a járatokat. Német­országban teljesen leállították a vasútforgalmat. Lengyelországban két halálos áldo­zata van az Európán végigsöprő orkánnak, és Csehországban is két autós és egy tűzoltó halálát okozták a kidőlt fák. Szlovákiában mindössze tíz fát döntött ki a szél a Tátrában, valamint megtépázta az egyik hegyi vasút vezetékét. A fakidőléseken kívül nagyobb gond, személyi sérülés nem volt. zésre állnak arra az esetre, ha üzemza­var esetén a villanymozdonyok nem tudnák továbbítani a vonatokat. A fel- sővezeték-rendszert felügyelő munka­társak folyamatos szolgálatban ügye­lik az elektromos rendszereket, akár egy kisebb üzemzavar esetén is meg­teszik a megfelelő intézkedéseket. Komárom-Esztergom megyében péntek hajnali három órától délelőtt tí­zig négy esetben riasztották a tűzoltó­kat, tudtuk meg a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság ügyeletesétől. A nyergesűj falui tűzoltó egységnek két­szer is vonulnia kellett. Éjjel Süttő és Neszmély között dőlt az útra egy kar­vastagságú fa, délelőtt fél tízkor pe­Pénteken Ukrajna elzárta a Barátság olajvezetéket, amelyen Oroszországból érkezik a kőolaj az Európai Unióba. A szállítást azért állították le, mert áramki­maradásokat okozott a szél Ukrajnában. A tegnapi szélvihar utáni csendben nem kellett jelentős esethez kivonulni az esz­tergomi tűzoltóknak. Kövecs István tűz­oltó parancsnok, alezredes a Hídlapnak elmondta, a megyében is csak egyetlen komoly esethez hívták ki a szolgálatot. Esztergomban egy bejelentés érkezett, de az is arról szólt, hogy a Kis-Duna sétányon lévő egyik platánfán egy ko­moly méretű ág „leesni készül”. Az esz­tergomi tűzoltók rövid idő alatt eltávolí­tották az elszáradt és a szélben himbá- lódzó magasan lévő farészt. dig, Bajóton dőlt ki egy 12 méter ma­gas fa. Az esztergomi egység mellett az oroszlányiaknak is akadt dolguk tegnap délelőtt, amikor meglazultak az oroszlányi szakiskola tetőszerkeze­tén a bádoglemezek. Személyi sérülés péntek délelőttig nem okozott a vihar. A szél ereje pénteken folyamán sem mérséklődött, az Országos Mete­orológiai Szolgálat ma, vagyis szom­bat éjfélig hosszabbította meg a fi­gyelmeztető előrejelzést, ma délután azonban már mérsékeltebb légmoz­gás, sőt egy kis napsütés is várható. A piros szintű riasztás is ma éjfélig lesz érvényben. • Gál-Pöltl A Magyar Kultúra Napja régiónkban Számos rendezvénnyel emlékezünk a Himnusz születésének évfordulójára Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be Himnusz című költeményét, ezért lett a magyar nemzet himnuszának születésnapja a Magyar Kultúra Napja. A jeles nap alkalmából országszerte, így régiónkban is kulturális események so­rát rendezik meg az elkövetkező napokban. Esztergom városa immár hagyomá­nyosan a Babits Bál megrendezésével és ennek keretében a Babits Mihály-díj Esztergom kultúrájáért elismerés át­adásával emlékezik meg a Magyar Kultúra Napjáról. A báli szezont is megnyitó rangos eseményt a Szent Adalbert konferenciaközpont díszter­mében rendezik meg szombaton este az esztergomi kulturális élet szereplőinek részvételével. A bálon a Madarak együttes, a Magyar Állami Népi Együt­tes szólistái és zenészei, valamint a Szabadidő Tánc Club közreműködik. Tatabányán a Közművelődés Házá­ban kerül sor Komárom-Esztergom megye és a megyeszékhely közös rendezvényére, mely január 22-én, hétfőn délután 14 órakor köszöntők­kel veszi kezdetét, majd negyed négykor Huszti János 2006. évi Pro Arte Művészeti Ösztöndíjas festőmű­vész kiállításának megnyitója kezdő­dik. Ezt követi az Ösztöndíj és a Ta­tabánya Kultúrájáért Díj ünnepélyes átadása. Négy órakor ünnepi hang­versenyre kerül sor, idén Arany János születésének 190., és Kodály Zoltán halálának 40. évfordulója alkalmából a költő versei és a zeneszerző művei csendülnek fel a kultúra napján. Nagymaroson is megünneplik a Magyar Kultúra Napját január 20-án, szombaton a városi művelődési ház­ban. A délután 17 órakor kezdődő ün­nepségen fellép a nagymarosi férfi­kar, a Kittenberger Kálmán Általános Iskola, Művészeti és Szakiskola tánc­csoportja, illetve a Nagymarosi Ama­tőr Színkör társulata. Nyergesújfalun a Tömegszervezeti Székház Bartók Béla utcai épületében kerül sor a többéves hagyományra visszatekintő vers- és prózamondó dél­utánra szombaton délután három órai kezdettel. Az évek óta nyolcvan-kilenc- ven résztvevővel zajló, s így estébe nyúló rendezvényen bárki részt vehet az óvodásoktól a nagyszülőkig egy­aránt, akinek van kedve előadni saját- és a közönség örömére valamely ma­gyar író, vagy költő szabadon válasz­tott művét. A rendezvény két díszven­dége idén Takácsié Csente Julianna, próza- és versíró, valamint Gaál Áron gyulai Szent György- és Poesis-díjas kortársköltő lesz, akik a helyszínen árusítják és dedikálják is köteteiket. Kesztölcön vasárnap délután 15 órai kezdettel a művelődési házban tarta­nak családias hangulatú mesedél­utánt. A teázással egybekötött, értékes könyvjutalmakat ígérő rendezvényen részt vevő gyermekek meséket és ver­seket adhatnak elő, illusztrációkat ké­szíthetnek az irodalmi alkotásokhoz és magyar gyermektáncokat tanulhat­nak. Öt órakor Lélekvirágok címmel nyitják meg a helyi alkotók elmúlt évi műveit bemutató tárlatot, amelyen ké­zimunkákat, fafaragásokat, festmé­nyeket és csuhéalkotásokat egyaránt megtekinthet a közönség. A Magyar Kultúra Napja jegyében zajlik majd jövő héten szerdán a „Páratlan páros” című műveltségi vetélkedő is a kul- túrházban, amelyen egy felnőtt és gyermek alkotta csapatok versenghet­nek szintén értékes könyvjutalmakért. Csolnokon is vetélkedővel emlékez­nek meg a Magyar Kultúra Napjáról, amelyen az általános iskolások há­rom-négy fős csapatai mérik össze tu­dásukat az irodalom, a zene és a kép­zőművészet területén. • Gábor Éva Újabb vonatbaleset Nagymaros. A Budapest-Szob vas­útvonalon, a nagymarosi állomáson egy tehervonat ütött el egy ismeretlen személyt tegnap reggel fél hétkor. Az áldozat életben maradt, de kiszabadí­tása hosszabb időt vett igénybe, majd a mentők kórházba szállították. A helyszínelés befejeztéig - negyed nyolcig - a vonatok tizenöt-húsz per­cet késtek, mert Nagymaros és Verőce között csak az egyik vágányt használ­hatták. A baleset körülményeit a rend­őrség a MÁV szakembereinek bevo­násával vizsgálja. Ml A VÉLEMÉNYE? Az elmúlt napokban Európa-szerte óri- i ási károkat okozott, és több emberéle­tet is követelt a Kirill nevű orkán. Arról kérdeztük az embereket, hogy mennyi­re tartanak a Magyarországot és régi­ónkat szerencsére csak érintő vihartól, és jogosnak tartják-e a riadóztatást. Gál Viera (könyvelő, Párkány) I A híradások után egy­folytában hívogattam a fiamat, aki Budapes- ! ten jár iskolába, hogy jói van-e. Mi nem is mertünk kimoz­dulni este, átaludtuk a vihart. Nem volt akkora veszély, mint amire szá­mítottunk, de megnyugtató, ha a leg­rosszabbra is felkészülhet az ember. Kántomé Kremmer Éva (irodavezető) I Éjjel felébredtem a szélzúgásra és le­húztam a redőnyt, hogy ne zavarjon a félelmetes zaj. Lehet, hogy most eltúlozták a riasztást, de jobb fél­ni, mint megijedni. A természeti csapásokat saját magának köszön­heti az emberiség. Kovácsics Jenőné (nyugdíjas) Úgy készültem fel a viharra, hogy min­den nyílászárót be­zártam. Három óra­kor felébredtem, egy darabig nem is tudtam visszaaludni. Vigyázni kell a széllel, muszáj figyelmeztetni rá az embereket, nehogy úgy jár­junk, mint tavaly augusztus 20-án. Majer Gergely (orvosi műszerész) Ahogy nemzeti ün­nepünkön, most is napokkal előre jelez­ték a meteorológu­sok, hogy mi várható. Okulva a tra­gikus eseményekből most komo­lyabban vették a figyelmeztetést. Esztergom és környéke pedig még védettebb helyzetben van, mert sa­játos mikroklímával rendelkezik. LENDÜLET HITELPROGRAM AKCIÓS DEVIZAHITEL ÉS ÉLETBIZTOSÍTÁSI VÉDELEM EGYBEN! A CIB Bank és az ING Bt; tr terméke! A hitel igényelhető: • Uj és használt lakás Lakáshitelek esetén vásárlására • Felújításra, bővítésre, most akciós. korszerűsítésre ! kamat • Építésre a hitel első évében, • Meglévő hitelek THM*: 5,60%! kiváltására • Szabad felhasználásra Továbbá nem számolunk fel: • hitelbírálati díjat, • folyósítási jutalékot, • rendelkezésre tartási jutalékot. Bővebb információkért, valamint személyes tanácsadásért, kérem,forduljon bizalommal pénzügyi szaktanácsadójához: Sándor Lajos Telefon: 20/388-3684 e-mail: sandor.lajos@ing.hu *A THM értéke a hatályos jogszabályok alapján került meghatározásra. A THM értéke nem tartalmazza a kamatváltozás és a devizaárfolyam-változás kockázatát. ING Já)

Next

/
Thumbnails
Contents