Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-04 / 2. szám

www.istergranum.hu SPORT 2007. január 4., csütörtök • HÍDLAP 7 Világraszóló egyéni és csapatsikerek 2006-ban is Magyar sportolók a világ elitjében versenyzőt. És ahogy megszokhattuk idén is el­sősorban ezekben a számokban remekeltek ki­válóságaink. Kajak-kenu 2006 minden idők legeredményesebb évének számít a sportág történetében, ugyanis verseny­zőink a csehországi, racicei Európa-bajnoksá- gon 10 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet, míg a Szegeden megrendezett világbajnokságon 12 arany-, 3 ezüst-, és 3 bronzérmet gyűjtöttek be. Az idei évet tekintve mindenképpen ki kell emelnünk az Év csapatát, vagyis a Kovács Kata­lin és Janics Natasa kettőst, mivel ahol ők vízre szálltak, ott győztek. Mind a vb-n, mind az Eb-n verhetetlennek bizonyultak és együtt hat aranyat nyertek. De négyesben is a legjobbak, így Paksy Tímeával és Fazekas Krisztinával kiegészülve is világ- és Európa-bajnokok lettek. A férfiaknál Krammerer Zoltán és Kucsera Gábor kajakos duó villantott az idén, ők 1000 méteren vb- és Eb-aranyat szereztek, valamint 500 méteren a vb-bronzot és Eb-ezüstöt gyűjtötték be. Mellet­tük Kolonics György és Kozmann György kenus kettős szerepelt kiválóan, 1000 méteren világ­bajnokok lettek, míg 500 méteren vb-bronzra futotta erejükből. Rajtuk kívül világbajnok a Vereckei Ákos, Kökény Roland, Gyökös Lajos, Horváth Gábor négyes is. Úszás Közel fél évszázad után rendezhettünk újra világversenyt, méghozzá Európa-bajnokságot a Margitszigeten, ahol szép magyar sikerek szü­lettek. Cseh László 200 és 400 méter vegyesen győzött, 200 háton ezüstérmes lett. Kerékjártó Tamás 200 vegyesen a bronzérmet gyűjtötte be, míg a lányoknál Kovács Ágnes három bronzot szerzett, 50, 100 és 200 mellen. A műugrók ver­senyén Barta Nóra 3 méteren lett harmadik. A decemberi Helsinkiben rendezett rövid pályás Eb-n is remekeltek sportolóink, hat érmet sze­reztek. Cseh László itt is megnyerte a 200 ve­gyest, 400-on azonban a második helyre futotta téli ötkarikás játékokon, elismerésre méltó. To­rinóban ketten is bejutottak az első hatba, a rö­vid pályás gyorskorcsolyázók versenyein Hu­szár Erika egy negyedik, Knoch Viktor pedig egy ötödik hellyel büszkélkedhet. így már az év elején örülhettünk magyar sikernek. A 18. foci-vb-n nem szakadt meg az a sorozat, mely szerint valamelyik igen jelentős futball- múltű nemzet együttese nyerje meg a tornát. Rá­adásul a dobogóra is csak olyan válogatottak állhatták fel, amelyek korábban már voltak vi­lágbajnokok. A 2006-os vb-n részt vevő nemze­ti csapatokra a minimális kockázatvállalás volt jellemző, a gárdák többsége a védekezésre fek­tette a hangsúlyt. Az idei világbajnokság győz­tese az olasz válogatott lett, a második helyet a francia, a harmadikat pedig a német nemzeti ti­zenegy foglalta el. 2006-os világraszóló magyar sikerek Az idei év már sok magyar versenyző számá­ra a pekingi olimpiára való készülés jegyében telt. De ennek ellenére vagy pont ezért hazánk klasszisai több sportágban is a világ legjobbjai között végeztek, sőt több esetben a legjobbjai is lettek. Kajak-kenu, öttusa, úszás, vívás, ha ezeket a sportágakat halljuk, akkor évek óta szinte mindenki ki tud emelni egy-két magyar erejéből, emellett pedig 200 pillangón is ezüst­érmes lett. Az olimpiai második, Gyúrta Dániel 200 mellen győzött, Kerékjártó Tamás pedig 200 vegyesen bronzérmes lett. A lányoknál Boulsevicz Beatrix 200 pillangón a második he­lyen végzett. Vívás 1992 után újra magyar egyéni vb-arany szü­letett a sportágban, ugyanis a női párbajtőrö­zők között a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea Torinóban világbajnok lett. Rajta kívül még Nemesik Zsolt ezüstérmet, Szász Emese és Mohamed Aida bronzérmet szerzett a vb-n. Az izmiri Eb-n férfi párbajtőrözőink arattak szép sikert. Egyéniben Kovács Iván, míg csa­patban Kovács Iván, Boczkó Gábor, Imre Gé­za, és Fekete Attila kvartett állhatott a dobogó legfelső fokára. Kardban a férficsapat: Nemesik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Lengyel Balázs négyes ezüstérmes lett, míg a női csapat: Nagy Tímea, Szász Emese, Hormay Adrien, és Tóth Hajnalka párbajtőrben szintén a második helyen végzett. Öttusa Remekül teljesítettek öttusázóink is, ugyanis a budakalászi Európa-bajnokságon férfi egyéni­ben Balogh Gábor, női egyéniben Vörös Zsu­zsanna győzött. Ráadásul megszereztük az első helyet a csapatversenyben is, melynek tagja Ba­logh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor, és váltóban Fülep Sándor, Horváth Viktor, Kállai Ákos is. Emellett pedig Fülep egyéniben még a harmadik helyet is megszerezte. A guatemalai világbajnokságon a váltó ismét nyert, egyéniben mindössze 18 éves Lőrincz Tamás lett a konti­nens legjobbja. Szabadfogásban a 74 kg-ok kö­zött Hatos Gábor, a nőknél pedig 59 kilóban Sastin Mariann a harmadik helyen végzett. Vízilabda A magyar vízilabda a világ elitjébe tartozik, ez már nem újdonság, azonban a csúcson to­vábbra is a szerbek állnak, mivel a 2004-es olimpia óta az összes világverseny döntőjében tőlük kapunk ki. Sajnos így volt ez most is a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, ahol férfi válogatottunk a második lett. A Ke­mény-legényeknek azonban az ezüstnek is örül­hetünk, plusz annak is, hogy az Eb legjobb játé­kosa Kásás Tamás lett. Kézilabda Férfi válogatottunknak nem sikerült úgy az éve, ahogy szerették volna, ugyanis az év elején pedig Horváth Viktor, csapatban (Horváth, Fülep, Kállai) másodikként zárt. A nők csapat­ban (Vörös, Füri Csilla, Máthé Vivien) a dobo­gó harmadik fokára állhatták. Birkózás 2006-ban Moszkvában rendezték az Európa- bajnokságot, ahol 66 kg-os súlycsoportban a a svájci Európa-bajnokságon már a csoport­meccseket követően kiestek, így a tizenharma­dik helyen zártak, ami azt jelentette, hogy világ- bajnoki selejtezőre kényszerült az együttes. De ezt a fiúk Szlovákia ellen sikeresen teljesítették, így a válogatott immáron a január 19-én rajtoló németországi világbajnokságra készül. A konti­nensviadalt követően áprilisban a csapat a Pan­non-kupán a második helyen zárt. Azonban az év végén Szlovákia, Csehország és Lengyelor­szág legyőzésével sikerült diadalmaskodnia a csapatnak a hagyományos Karácsony-kupán. A lányoknak sem úgy alakult az év, ahogy a szak­vezetés várta, ugyanis nem sikerült a tervezett éremszerzés az Európa-bajnokságon. A váloga­tott november elején kezdte meg a közvetlen fel­készülést, Szlovákiát kétszer verte, majd a no­vember 23-25-i Pannon-kupán a szintén Eb-n részt vevő spanyol és horvát válogatottat is le­győzte. Azonban a gárda az Eb-n csak az ötödik helyen végzett, de ezzel a csapat kvalifikálta magát a 2007-es franciaországi világbajnokság­ra, illetve a 2008-ban, Macedóniában sorra ke­rülő kontinensviadalra. Sportolóink 2006-ban is kitettek magukért, és remek eredményeket értek el az egyes világver­senyeken, így bebizonyították hogy Magyaror­szág méltán tartozik a sportvilág elitjébe. • (lenger) Téli olimpia, labdarúgó-világbajnokság, ren­geteg szép magyar siker, kitűnő kajak-kenusok, úszók, vívók, férfi vízilabda-Eb ezüst, női kézilab­da Eb ötödik hely, röviden így lehetne összefog­lalni a 2006-os évet sportszempontból, mely a hazánk számára szép sikereket hozott. Téli olimpia és a foci-vb Idén minden bizonnyal az év fő sportese­ményének a Németországban megrendezett fo­ci-vb, illetve a torinói téli olimpia számított. Az, hogy labdarúgóink ismét nem jutottak ki nem­zetközi bajnokságra, és csak sereghajtóként sze­repeltek a selejtezőkön, cseppet sem meglepő, ám az, hogy 1980 után újra pontot szereztünk a

Next

/
Thumbnails
Contents