Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-20 / 14. szám

hídlapmagazin

2007 január 20., szombat • HÍDLAP

Röghöz kötött, magyar, zenei jobbágy vagyok

Pöltl ”0xi” Zoltán

Mostani portrénk főszereplője idén október 23-án diplomakoncertjének 40 éves évfordulója alkalmából koncertezik majd az esztergomi főszékesegyházban. A Bazilika karnagya hosszú évtizedek óta összeforrt a hangszerek királynőjével, az orgonával. A hangszerrel, az egyházi zenével való kapcsolatáról és pályájáról kérdeztem Baróti Istvánt.- Az esztergomiak nagy része szerintem meg van róla győződve, hogy Önnek, mint a főszékesegyház karnagyának előjoga van a Bazilika orgonájának használatához. Ennek a hangszernek Ón a párja. Mi a kapcsolat története?- Az esztergomi Bazilika orgonája még mindig építés alatt van. Én harminckettedik éve vagyok ott. Már az első találkozásom is titokzatos és misztikus volt, ez pedig még a hatvanas években volt. Ekkor tekinthettem meg először a háborús roncsaiban álló, úgynevezett Mooser orgonarészt. Természetesen ledöbbentem az állapotától, attól, hogy ez tulajdonképpen egy műemlék, amely torzóként maradt fenn. Aztán elindult a restaurálási folyamat, melynek végén egy egységet kaptunk, annak ellenére, hogy mai szemmel nézve, látható, hogy nem minden porcikájában olyan tartalmú, mint amit ma egy nagy és modern orgonában szeretnénk megvalósítani, látni, tapasztalni és hallani, valamint megszólaltatni. Az esztergomi Bazilika orgonája egy sajátosságokat magán viselő hangi anyagokkal bíró hangszer. Én ezt úgy láttam jónak, hogy abban az egységben, ahogy a történet elején megtaláltam ezt az orgonát, hogy az egy lelet. Ezt az egészet felfrissítve, szinte, mint egy új orgonába való belekerülésként értelmezem ezt a hosszú évek óta tartó felújítási, életre keltési folyamatot. A hangszerrel akként is foglalkoztam a rekonstrukció során, hogy mitől lesz ez egy igazán jó orgona. Ebben a másik fázisban régit és újat kellett összeegyeztetni, egy történelmi egységet egy modernebb elképzeléssel. Ez egy igazi vajúdó időszak volt, melyben a munkával kapcsolatos kritikákat is ki

kellett állni. Az esztergomi orgona nem mechanikus, ennek feltétele lenne, hogy meglegyen hozzá az a vállalkozó, aki ekkora méretben tudjon gondolkodni egy ilyen munkán, illetve, természetesen anyagi, pénzügyi gátja van annak, hogy folyamatos legyen az orgona építése. Jelenleg a készültségi fok hetven százaléknál tart.- Látható tehát, hogy ez az esztergomi orgona az Ön életében fajsúlyosán szerepel. Milyen más, hasonló erejű pályaszakaszokról beszélhetünk az Ón esetében?- Más helyeken is készültek orgonák, melyekhez közöm volt, mint diszponatőr, tervező. Azok tulajdonképpen más profilú hangszerek voltak. Minden ilyen hangszernél az időtállóság, a minél nagyobb számú használható hangszínek, és még sok minden más volt a cél. Az általánosságban elmondható róluk, hogy sokkal kevésbé voltak problematikusak, mint az esztergomi Bazilika orgonája. A pályám kezdete ötven évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor először találkoztam az orgonával, magával, mint hangszerrel, amikor először billentyűt nyomtam, illetve pedálbillentyűt használtam. Érdekes indíttatás volt, mert nem voltam benne biztos, hogy orgonista leszek, de később úgy hozta a sors, hogy orgonatanszakos lettem. Elkezdett nagyon vonzani ez a hangszer és az orgonában találtam meg magam.

A pesti ferences templom orgonáján és más orgonákon játszottam az első időkben. Emellett elkezdett érdekelni a hangszer belseje, a síp és más szerkezeti részei is. Igaz, hogy nem vagyok egy műszaki ember, de az összefüggéseket ismerem. Találkoztam lemezfelvételek során a mechanikus orgonákkal, ezekből ma már hangszerként kevés van Magyarországon. Itt is megtapasztaltam, hogy a szerkezet és a hangképzés milyen fantasztikus összefüggéseket mutat egy orgonistának.- Mi a különbség egy szentmisén való orgonálás és egy koncerten történő játék között?- A misén való orgonálást is természetesen nagyon komolyan kell venni, mert végső soron ez is egy isten- tisztelet, egy szolgálat, egy kultikus esemény. Ennek a feladatnak a forgatókönyvét is minden alkalommal tisztességgel végig kell vinni, ott nem lehet egyéniséget belevinni, ott csak tudást, lelkiismeretes megvalósítást és a liturgia szerinti szakmaiságot kell szem előtt tartani. Az egyházi zenélésről az az általános megállapítás, hogy a liturgia szolgálatában, a musica sacra, a szent zene szolgálatában áll az orgonista, akinek egy hasonló habitussal kell ott ténykednie. Az istentisztelet végén azért van egy lehetőség a brillírozásra, hogy az orgonista „megmutassa karmait, körmeit, lábait”, hogy mire képesek, hogy egy grandiózus muzsikát odategyen. A koncert sem más végül is, ott is ugyanilyen módon kell hozzáállni, bár itt már az említettek mellett az adott orgonista elő kell jöjjön a muzikalitásával, a minden egyéb technikai felvértezettségével, technikai bravúrjaival, állóképességével és minden olyan stílusismerettel, ami egy koncertre kell.- Az orgonáláson és hangszerrel kapcsolatos tevékenységén kívül milyen kapcsolata van még az egyházzal itt Esztergomban?- A nagy alkalmakkor összeülünk az istentisztelet vezetőivel, és megbeszéljük a szertartás menetrendjét. Ebben az én feladatom az énekrend elkészítése. Javaslatot teszek, hogy melyik a jó, az igazán odavágó ének, illetve, hogy hány ének is legyen pontosan, valamint, hogy mikor szóljon orgona és mikor szóljon kórus vagy népének. Ezekre a megbeszélésekre volt jó példa a pápalátogatás, a Mindszenty bíborosra való évenkénti megemlékezés, és legutóbb a Bazilika felszentelésének 150. évfordulójának ünnepe. Ez utóbbi egy csodálatos élmény volt számomra, tizenhat éves voltam, amikor először hallottam Liszt Ferenc Esztergomi miséjét az esztergomi Bazilikában. 130 éves volt a főszékesegyház, amikor én vezényeltem ezt a művet itt, és most a 150 éves évfordulón szintén én dirigálhattam ezt a zenét.- Pár évvel ezelőtt még itt lakott a Bazilika szomszédságában lévő, a várhoz tartozó kis lakásrészben. Volt ennek az ihletett élethelyzetnek valamiféle láthatatlan rendhez, joghoz való illeszkedése, a Bazilika karnagya, miután egy-egy nap letelt, este, éjjel egymaga marad a hatalmas építménnyel, a benne lévő orgonával.- A templom bezárását követően gyakoroltam, gyakorolok többnyire. Ekkor engem sem zavarnak, s én sem zavarok senkit, csak az orgona van ott és én, ez egy fantasztikus magány. Az említett, Bazilika melletti házban huszonkét évig laktam. Csodálatos élmény volt ott élni a több ezer éves kövekből rakott építményben, s kinézni az ablakon. Az első alkalomra emlékszem, amikor kitekintettem a Dunára, ezüstösen csillogott egy téli délutánon, egy naplemente fázisában. Erre a lenyűgöző képre ébredtem egy délutáni álmomból. Ennek az egész ott lakásnak egy egészen profán ok vetett véget, valakik úgy döntöttek, hogy jobb, ha ott egy presszó működik, nem pedig egy kántorlakás. Jelenleg Budán élek, nyugdíjas vagyok, egy zeneiskolában tanítok még. Vannak tanítványaim, akik szintén ezen a pályán indultak el, és jóleső érzés, hogy komoly tehetségeknek számítanak. Amúgy nem járok, nem jártam sokat külföldre, nem tartozom az utazó művészek közé. Én egy röghöz kötött, magyar, zenei jobbágy vagyok.

Zen-e a zene? 1. rész

Kertész Viktor .

____________

A

frikai törzsek beavatási zenéje, apacs indián sámándob ütemes moraja, a templomban visszhangzó gregorián, a barokk polifónia, a meditációs zene, tibeti kolostorokban duruzsolt mantrák, javas szertartászenék. Mind az emberiség tradicionális, a lelket gyönyörködtető, megtisztító, egységbe rendező művészeti megnyilvánulásai. A címben feltett kérdésre ad választ kétrészes interjúnk, amelyben Forgó Róbert, a Szántál együttes vezetője, javas muzsikus mesél a zene lélekemelő erejéről, a zene és a spiritualitás kapcsolatáról és együttesének terveiről.- Mi a te zenei eszményed?- A Szántál zenéjének, vagy a javas zenének nem azok a szempontjai, mint más zenéknek, nem feltétlenül a nagy hangszeres tudásról szól, nem a virtuóz hangszerelés kerül előtérbe, nem a szórakoztatás a legfőbb cél, hanem hogy a tudat egyensúlyba kerüljön. Én a letisztultság nyugalmát kedvelem.- A jó zene tehát hasonló a zen tanításához, amelynek célja a lélek tengercsendjének, önmagunknak megtalálása, ami egyfajta meditáció. De mikor van egyensúlyban a tudat. Honnan tudod, hogy a zenével elérted a célodat?- Ha egy jó szám, egy jó koncert után valami nagyon furcsa, meghitt érzéssel átitatott csönd áll be. Amikor előadunk egy dalt, az egyik értékmérő számomra mindig az, hogy amikor lecseng az utolsó hang, utána mi van... Az nagyon sokat jelez. Ha utána a szent csönd következik, akkor mindig nagyon jól sikerült a produkció.- Ezek egyben spirituális élményeket is jelentenek?- Egy megtisztult tudatállapothoz segít hozzá a zene. Sőt, megesett, hogy fájt a lábam, ami a zenélés közben egy pillanat alatt elmúlt. A rossz közérzet, rossz gondolatok is azonnal szertefoszlanák. A szakrális zene hallgatása után egészen másképp látja az ember a világot, a saját helyzetét, önmagát. Volt nem egy olyan próbánk, ami ha nehezen is kezdődött, mert fáradtak voltunk, a végén erővel feltöltődve, frissen, jókedvűen búcsúztunk el egymástól. Mintha még borús időben átderengett volna a felhőkön a nap.- A zene közvetlenül hat a lélekre. Személyes utad is a lélek és a zene kapcsolatáról szól.- Gyerekkoromtól kezdve zenét tanultam, zongoratanár lettem. Később megérintett az életemben egy szellemiség, és elmentem tanulni a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, ahol rengeteg lelki erőforrást kaptam. Mire elvégeztem ezt az iskolát, még nagyobb erővel tört bennem fel a zene. A Buddhista Főiskola mellett a javasság is szépen beépült az életembe, a személyiségembe, és minden spirituális-ezoterikus hatás hozzáadott valamit a zenémhez, mintha addig lezárt kapuk nyíltak volna ki bennem.- Zongorázni tanítod a gyerekeket, mégis gitáron játszol.- Igen, mert ezt a hangszert bárhová magammal vihetem. Kedvenc komponáló helyem egy kerti diófa. Autodidakta módon sajátítottam el a gitártudást, aminek előnye, hogy sosem tudatosan, előre megfontolt szándékból játszom, így nem kötődik a tudatom semmilyen korláthoz. Szerencsére az ég is adott egy olyan képességet, hogy szabadon tudok lavírozni a zenében, a kreativitás utat tud törni magának.- 2002-ben alakult a Szántál. Egy jól megválasztott együttesnév sokat elárul viselőiről és arról a zenéről, amit képvisel. Mit jelképez a ti zenekarotok neve?- Nevünk magában foglalja az együttes mottóját is: ahogyan a szántál füstölő finom illata áthatja a teret, úgy hatol át a Szántál zenéje egészen a lélekig.- Első egész estés produkciótok címe pedig Lélektől lélekig volt, amiről eszembe jut, hogy a Zen tételek és tanítás nélkül, „lélektől lélekig” is átadható.- Magyar és külföldi íróktól, költőktől származó tizennégy szerelmes vershez írtunk zenét. De ezzel párhuzamosan már sorra születtek a szakrális szerzeményeim. Nekem a legnagyobb örömet egy ilyen zenének és szövegnek a megírása okoz.- A jelek szerint nem csak Neked. Engem és az ismerőseimet is lenyűgözte a zenétekből áradó erő. Miben áll a zene ereje?- Ami nekem fontos a szellemi irányultságú zenében, ami a javas zenének is lényege, hogy a legfőbb szempont: az egyensúly. Az egész javas szemlélet az egyensúly újra-megtalálására, fenntartására hegyeződik ki. Az egyensúly létrehozásában a zenének nagy szerepe van. A modern fizika keresi a legvégsőt. Gyerekkoromban azt tanultuk, hogy az atom, későbbi felfedezés szerint a kvark a legkisebb egység. Újabban már ott tart a tudomány, hogy az egyik irányból nézve részecske természetű a világ, a másik oldalról figyelve pedig hullámtermészetű. És itt jön az analógia: a zene hanghullámokkal dolgozik, ami azt jelenti, hogy borzalmasan mélyen járja át az embert a zene, egészen a kvartokon túl. Mindig azt szoktam mondani, hogy ha a médiából egyik napról a másikra eltűnne a zene, az egy rettenetesen sivár világ lenne. Más kérdés, hogy ezek a zenék milyen minőségűek, de érdekes módon szinte minden embernek nagy szüksége van a zenére, Kodály szavaival: „lehet élni zene nélkül, de nem érdemes”.- Tehát a „nem-zene” szenvedést nemzene. Úgy hírlik, hogy nagy szeretettel dolgozol át magyar népdalokat is a Szantállal.- A népzene egy olyan kincsestár, ami azért áll a nép rendelkezésére, hogy azt birtokba vegye. Minden hanggal azt csinál az ember, amit akar. A zene mindenkié, hogy ismét Kodályt idézzem, azt a lángelmét, aki a szol- mizálást kitalálta a világ számára.- Ha lehet hinni a népzenekutatóknak, nincs még egy európai nép, amelynek ilyen bőséges és gyönyörű népdalkincse lenne, mint nekünk.- Ráadásul az, amit most mi erdélyi népzeneként ismerünk, ősi udvari szakrális zenére vezethető vissza. Elgondolkodtató dolog, hogy Bartók Béla a magyar népzenéhez nyúlva is hová lőtte ki magát, és úgy tűnik, hogy őt is - Bachhoz hasonlóan - halála után hosszú évtizedekkel kezdik újra felfedezni, és elismerni értékeit. Amerikában, Nyugat- Európában, Japánban óriási nimbusza van az ő zenéjének, amit mostanra kezdenek csak érteni világszerte. És az ő életműve is a magyar népzenéből táplálkozik.- A magyar népzenének van valamilyen különleges ereje, amit más népek is éreznek.- A magyar könnyűzene azért nem tud betörni a világ élvonalába, mert ez a zene nem a miénk. A Beatles által kimunkált popkultúra az angolszász népzenéből táplálkozik. Amit mi ma hazai rockzeneként ismerünk, az nem a mi zenénk, azt mi sosem fogjuk igazán profin csinálni, mert nincs a génjeinkben.

Viszont abban a pillanatban, ha a magyar népzenéhez nyúl egy zenekar, jó példa erre a Ghymes együttes, annak csodájára jár a világ. Amikor a világhírű Deep Forest együttes dolgozott fel egy magyar népdalt, a Sony Musicnál megtapogatták Sebestyén Mártát, hogy élő ember-e, döbbenten néztek, hogy van ilyen nyelv, hang, .zeneiség?

Van kikre büszkének lennünk. A szakrális zenéről és a Szántál együttesről, Forgó Róberttel készült interjú befejező részét következő számunkban olvashatják.