Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-19 / 13. szám

www.istergranum.hu SPORT 2007. január 19., péntek • HÍDLAP 7 Megkezdődött a felkészülés a tavaszi szezonra Az esztergomi és a dorogi focisták már keményen edzenek ki Esztergomi SC és a Dorogi FC február 4-én edzőmérkőzésen méri össze tudását Dorogon 1 Labdarúgás _____________ A héten megkezdte a tavaszi sze­zonra való felkészülést az Esztergomi SC és a Dorogi FC is. A keret egyik csapatban sem változott jelentősen, ám mindkét együttes keményen edz, hogy a lehető legjobban szerepeljen a bajnokság folytatásában. A megyei első osztályban szereplő esztergomi fiúk nem tartottak pihenőt a téli átmeneti időszakban, ugyanis a játékosok hetente egyszer edzettek, rá­adásul minden labdarúgó részt vett va­lamelyik teremlabdarúgó tornán. „Hét­főn vágtunk bele a kilenchetes kemény felkészülésbe, aminek során hetente négyszer edzünk, plusz hétvégente összesen kilenc edzőmérkőzést ját­szunk” - számolt be a Hídlapnak Osvald Zsolt az Esztergomi SC veze­tőedzője. Emellett az ifi és a serdülő csapat megállás nélkül folyamatosan hetente négyszer edzett. A király váro­si felnőtt csapat kerete némileg válto­zott, ugyanis visszatér az együttesbe Bulfán Miklós és Patkó Péter, plusz a tréner leigazolt egy párkányi futballis­tát is. „így 25 fős a keret, mert még beletartozik a két ifis játékos, Berkes Péter és Ilosvai Márk, mivel már ők is a felnőtt gárdával edzenek” - folytatta a vezetőedző, aki egy nagyon kemény kilenchetes felkészülést tervezett a fi­úknak, mely során az igen fiatal csapat a megyei első osztály színvonalához képest jóval erősebben készül. Az együttes átlagéletkora 21, 6 év, ez Osvald Zsolt szerint nagyon kedvező, ugyanis elmondása alapján ebben van a fejlődés útja. „A jövőre építünk, a fi­úk még fiatalok, de ha rutinosodnak, fejlődnek egyénileg és csapatként is, akkor egy remek ütőképes gárdává válhatunk, jelenleg nem is a bajnokság végén kialakult helyezés a lényeg szá­munkra, hanem hogy ez megvalósul­jon” - folytatta terveivel Osvald Zsolt. A tréner azért hozzátette, hogy az együttest a szezon végén a 6. a 7. vagy a 8. hely valamelyikére várja. A játé­kosok most a tabella 11. helyén várják a folytatást, vagyis a vezetőedző célja reálisnak mondható, főleg ha azt néz­zük, hogy az esztergomiak az őszi for­dulók során ötször játszottak 1-1 -es döntetlent, melyből a legtöbb győze­lem a balszerencsén csúszott el. A ki­rályvárosi labdarúgók első bajnoki ta­lálkozója majd március 18-án Bábolna ellen lesz. A téli pihenő után hétfőn megkezd­te felkészülését a Dorogi FC csapata is. Farkas László az együttes vezető­edzője a Hídlapnak elmondta, hogy jelenleg úgy tűnik, nagyjából együtt marad a keret, azonban még egy-két játékos gondolkozik, hogy Dorogon folytassa-e pályafutását, vagy átiga­zoljon-e más csapatba. Egy biztos a gárda tartalék hálóőre, Tóth Gábor elhagyja dorogi játékostársait. „Feb­ruárban lesz végleges az összeállítás, az már tény, hogy a tartalék kapusun­kat vagy az ifiből, vagy más csapat­ból kell pótolnunk, de ezt még részle­tesen át kell gondolnunk” - folytatta a játékos-edző. A focisták erőnlétén a pihenő után még javítani kell, így er­re a heti négy edzésen nagy hangsúlyt fektet Farkas László. A tréner hozzá­tette jövő hét végén már valószínű játszik egy felkészülési meccset a csapat, de februártól minden hétvé­gén egy vagy két edzőmérkőzésen biztosan pályára lép a dorogi gárda. „A felkészülési meccsek jelentős ré­szét már lefixáltuk, melyeket helyi és budapesti csapatok ellen fogunk majd játszani” - fűzte hozzá Farkas Lász­ló. A bajnokság március elején foly­tatódik, melyben a dorogi játékosok elsődleges célja az NB IlI-ban való bennmaradás. „Túl nagy álmokat nem szőhetünk, mert ősszel elég rosszul kezdtünk, viszont a szezon végén jól belendültünk, és ezt szeret­nénk folytatni. Ha az első tízben ben­ne lennénk a bajnokság végén, akkor azzal meg lennék elégedve” - zárta a célokkal a vezetőedző. • (lenger) A jövő hét végén kezdenek a dorogi fiúk A csapat célja az első kettő közé jutás az NB II-ben 1 Röplabda_____________ Az NB ll-ben szereplő dorogi röplab- dás fiúk változatlan kerettel vágnak neki a bajnokság tavaszi folytatásnak, melyre a játékosok már január harma- dika óta készülnek. „Az új évben egyből elkezdtük az edzéseket, ugyanis elég fanatikusak vagyunk, és ha labdát látunk, akkor játszanunk kell” - számolt be a Híd­lapnak Baranyai Ákos. A dorogi szakosztály vezetője, aki egyben az együttes játékosa is, viccesen hozzá­tette, hogy a fiúk a karácsonyi ünne­pek alatt felszedett kilókat is le sze­retnék dolgozni. A keret nem válto­zott, a szakvezető szerint a gárda ke­ményen edz, ugyanis a játékosok erőnlétét még kell fejleszteni. „Lé­lekben ugyanúgy készülünk, mint fi­zikailag, azonban sajnos kevesebbet edzünk, mint korábban az NB I-ben, éppen ezért ha fejlődni szeretnénk, akkor be kell osztani az edzésidőt, hogy az erősítésre is, és a komplex feladatok, a szituációk gyakorlására is legyen időnk” - folytatta Baranyai Ákos. Tavaly év végén sajnos beteg­ségek miatt, nem mindig úgy tudott pályára lépni a gárda, ahogy szere­tett volna, de most úgy tűnik, hogy mindenki egészségesen a keret ren­delkezésére áll. Jelenleg a játékosok a tabella harmadik helyét foglalják el, követve a 17 pontos éllovas Pé­cset, és a 16 pontos kaposvári együt­test. „Meglehetősen szoros a me­zőny, ugyanis Dág ugyanannyi pont­tal áll a táblázat negyedik helyén, mint mi a harmadikon, de a jobb pontkülönbség miatt mi előkelőbb helyet foglalunk el” - tette hozzá a szakosztályvezető, akinek célja, hogy a csapat a szezon végén leg­alább a második helyen zárjon. „Ha ez sikerül, akkor elégedettek le­szünk, ráadásul egy ilyen jó ered­ménnyel az egyesület megítélése és talán az anyagi helyzete is javulhat” - bizakodik Baranyai Ákos. A'doro­gi szakosztályvezető zárásképpen hozzáfűzte, sajnálja, hogy ennyire visszaesett hazánkban a röplabda iránti érdeklődés, de reméli, hogy a jövőben egyre többen lesznek kíván­csiak erre a sportágra. A rajongók pedig legközelebb január 28-án dél­után kettő órakor láthatják a dorogi fiúkat játszani, akkor a csapat hazai pályán Sümeg együttesét fogadja. • L. P. SPORTSZILÁNKOK Euroliga: a címvédővel játszik a Pécs Az MKB-Euroleasing Sopron az orosz Jekatyerinburggal, míg a MiZo Pécs a címvédő cseh Gambrinus Brnóval találkozik a női kosárlabda-Euroliga nyol- caddöntőjében. A két magyar együttes közül egyértelműen a pé­csiek kerültek nehezebb helyzet­be., hiszen idegenben kezdik a két győzelemig tartó párharcot, s az esetleges mindent eldöntő harma­dik meccsre is Csehországba ke­rülne sor, míg a Sopron hazai kör­nyezetben játssza a nyitómeccset. Szópárbaj Montoya és Schumacher között A hétszeres világbajnok kritizálta a kolumbiai pilóta tavalyi dönté­sét, és azt, hogy Montoya a NASCAR-ban folytatta pályafu­tását. A kolumbiai nem hagyta szó nélkül a német kritikáját. „Schumacher az Egyesült Álla­mokban egy senki. Állítom, hogy a NASCAR-ban arra is képtelen lenne, hogy fél másodpercen be­lül maradjon a legjobbakhoz ké­pest” - füstölgőn Montoya. Doppingbotrány a horvát kézilabdában Óriási botrány tört ki a horvát vá­logatott háza táján, mikor Davor Dominikovic, a Portland San Antonio védője fennakadt a dop­pingvizsgálaton. A játékos való­színűleg lemarad a vb-ről is e miatt, mivel addig nem léphet a pályára, amíg a második teszt eredménye meg nem érkezik, és az negatív nem lesz. LESVONAL Alkoholista lett az argentin sztárfocista Alkoholproblémákkal Buenos Ai­resben kezelik Ariel Ortegát, az argentin labdarúgó-válogatott ko­rábbi játékosát. „Nagyon rosszul érzem magam, pillanatnyilag kép­telen vagyok a focira koncentrál­ni. Egyelőre szeretnék egy kis nyu­galmat, megpróbálom összeszedni és egy kicsit jól érezni magam” - nyilatkozott állapotával kapcso­latban a támadó. MAGYARORSZÁGI ÁLLÁSAJÁNLATOK A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munkás • betanított összeszerelő (Komáromban) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban felszolgáló forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) fuvarszervező (angol nyelvtudás) gépészmérnök gyártósori összeszerelő (Suzuki) hegesztő hidegburkoló konyhai kisegítő kőműves könyvelő (költségvetési gyakorlat) lakatos mérlegképes könyvelő minőségbiztosítási mérnök (angol) műszaki ügyintéző operátor papíripari gépkezelő pultos • szakács • számítástechnikai programozó • szerszámkészítő • szobafestő-mázoló Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 • ápoló • asszisztens • autóbusz-vezető • autószerelő • beszerzési vezető • betanított gyártósori összeszerelő • betanított kábelszerelő • betegszállító • betanított munka • bútorasztalos • cnc gépkezelő egyéb művészeti foglalkozások főkönyvelő gyártósori motorszerelő kereskedő-gyártáselőkészítő klimatizálási hűtőgépszerelő konyhai kisegítő minőségellenőr mozgó könyvárus műszaki eladó nyomdász pásztor pultos raktáros rendszergazda sorvezető szakács szállítási ügyintéző szerszámkészítő szerződéses katona • szociális asszisztens • tehergépkocsi-vezető • vagyonőr Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143 • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos Hasznos munkaerő-piaci informáci­ók és további állásajánlatok ismer­hetők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!

Next

/
Thumbnails
Contents