Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-18 / 12. szám
2 HÍDLAP • 2007. január 18., csütörtök www.esztergom.hu V I D E N Csaknem 180 ezret vonnak el fejenként (H) A Fidesz szerint a kormány félretájékoztat, ezért készítettek kiadványt a megszorítások várható hatásáról - mondta Nyitrai Zsolt. A fideszes képviselő szerint az embereknek joga van megismerni az igazságot. Elmondása szerint az általuk közölt, fejenként 178 237 forintos költségnövekedést a KSH nyilvános adatbázisai, másrészt a költségvetési törvény adatai alapján számították ki. Nyitrai reálisnak tartja, hogy 1780 milliárd forint bevételhez jut az állam, és amellett is nagymértékű marad az államháztartás hiánya illetve az államadósság, mert szerinte a költségvetésben nem a megfelelő célokra fordítja bevételeit a kormányzat. Villanyáremelés ellen a Fidesz (H) A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne emelje a villamosenergia árát - jelentette be Szijjártó Péter. A párt szóvivője a Népszabadságban megjelentek kapcsán fejtette ki álláspontját. A lap még kedden azt írta: februárban ismét emelkedik az áram ára, és hozzáteszi: a minisztérium infláció alatti áremelést tervez, ami akár hat százalék körüli mértéket is jelenthet. Szijjártó hangsúlyozta: nem elég, hogy tavaly nyáron a kormány 15 százalékkal emelte az áram árát, most „alattomosan és sunyi módon” ismét erre készül. A gazdasági tárca nem reagált az áremelésről szóló lapinformációra. Feladta magát a politikus (SK) A korrupcióba keveredett egykori MKP-s politikus G. László kedden este feladta magát a Medve- Vámosszabadi határátkelőhelyen. Az egykori politikust, aki a nagy- szombati földhivatalban dolgozott, a szlovák bíróság még tavaly ítélte el, hétéves börtönbüntetését azonban azóta sem kezdte meg és Magyarországon tartózkodott. A napokban körözést adtak ki ellene, amelynek hűére jelentkezett a rendőrségen. Kivonulás Irakból (SK) Az Irakban állomásozó száztíz főnyi szlovák alakulat egy része már kivonult az országból és felszereléseikkel együtt Kuvaitban tartózkodnak. Február végéig az összes katona hazatér. Ezzel a szlovák kormány egyik választási ígéretét teljesítette. Gyurcsány áll az álhír mögött? Mégsem alapít másik jobboldali pártot Schmidt Mária Kosa Lajos szerint a baloldal, de leginkább Gyurcsány Ferenc érdekében áll olyan cikk megjelentetése, mint amit a Magyar Nemzet január 15- én közölt „Horváth Zsolt” tollából „Schmidt Mária ante portás” címmel. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a Terror Háza igazgatója, Orbán Viktor volt tanácsadója új jobboldali párt alapítására készül, amely szorosabb kapcsolatot ápolna a nagytőkével, és amelynek élén akár Áder János állna. Schmidt Mária közleményben utasította el a leírtakat, valótlannak nevezve az állításokat. Debrecen fideszes polgármestere az ügy kapcsán kedden közleményt adott ki, amelyben feltette a kérdést, „qui prodest? - kinek is az érdeke?” Kosa Schmidt Mária Lajos szerint nyilvánvaló, hogy Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében, amikor is a gazdasági csőd, illetve a választókat megnyomorító egyéb intézkedések híreivel van tele a sajtó, a kormány és a baloldal elemi érdeke, hogy a médiumok a politikai alternatívát jelentő jobboldal széthúzásáról, rivalizálásáról és veszekedéséről cikkezzenek és szóljanak. „Egészen addig, amíg hitelt érdemlően ki nem derül, vajon ki is „Horváth Zsolt”, illetve hogy ki is fogta a tollát, amikor cikkét megírta, azt kell feltételeznünk, hogy leginkább Gyurcsány Ferenc érdekében áll egy ilyen cikk megjelentetése” - zárul Kosa Lajos közleménye. Ugyanakkor egyes politikai elemzők úgy vélik: komolytalan a feltételezés, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása kiterjedhet a Magyar Nemzetre, és mintegy „ő fogná a cikkíró tollát”. * Koncz Endre Euro esetleg 2011-ben? Legkorábban 2011-ben képzelhető el Magyarország belépése az euroövezetbe - így fogalmazott a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára egy bécsi konferencián. Kovács Álmos azt is hozzátette, hogy jelenleg nincs konkrét céldátum. Elmondta: most az államháztartás szanálása és a fizetési mérleg javítása kap elsőbbséget, és csak ezután, valószínűleg 2009-ben lehet az eurocsatlakozás konkrét idejét meghatározni. A hitelminősítők és pénzpiaci szakértők jelentős része szerint 2014 előtt nem vezetik be, Magyarországon az eurot. Kovács Almos azt is elmondta: a magyar kormány az idei GDP-növekedési célt az első negyedév végén módosíthatja. „A hazai fogyasztás a GDP 70 százaléka, és jelenleg nem lehet biztonsággal megmondani, milyen lesz a fogyasztók reagálása az elkölthető jövedelmek várható csökkenésére” -jelentette ki. • K. E. Újabb forduló várható HÖOK: konstruktív volt az egyeztetés Közeledtek az álláspontok a szaktárca és a hallgatói érdekképviseletek között az utazási kedvezmények tekintetében - közölte az érintettek közötti egyeztetés után a gazdasági minisztérium államtitkára. Felsmann Balázs elmondta: az egyeztetés nyomán tovább vizsgálják a hallgatói bérlet és menetjegy-kedvezmények egymáshoz való viszonyát. Mint az államtitkár ismertette, felvetődött a lehetősége, hogy a szaktárca a hallgatói kedvezményt ne a képzés típusához, hanem az első diploma megszerzéséhez kösse. A szakállamtitkár harmadikként azt emelte ki, hogy tovább vizsgálják a felsőfokú oktatási intézmény és a lakóhely közötti útvonalra járó kedvezmény mellett a más utazási viszonyok, így például a hét végi utazások kedvezményét. A HÖOK szerint is közeledtek az álláspontok a konstruktív megbeszélésen, így a szervezet tovább folytatja a GKM-mel az egyeztetést. A HÖOK álOlcsóbb lehet a HÉV-bérlet a diákoknak A tanulói HÉV-bérletek árának csökkentésére tett javaslatot a főváros. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a gazdasági tárca szakállamtitkárával egyeztetett az ügyben. Mint mondta, olyan együttműködési megállapodást kötnének, amivel biztosítható, hogy az önkormányzat közigazgatási határain túl is érvényesüljenek a helyi vasúti közszolgáltatás feltételei. Ha a kormány ezt jóváhagyja, jelentősen csökkenteni lehet a diákbérletek január óta érvényes árát - tette hozzá a szocialista politikus. láspontja szerint a nappali tagozatos hallgatók esetében meg kell tartani az általános utazási kedvezményt, míg az esti és levelező tagozatosok esetében a lakóhely és a felsőoktatási intézmény közötti utazásoknak kell kedvezményesnek maradniuk. A HÖOK fontos elvárásnak tartja továbbá a kedvezményrendszer kiszámíthatóságát is. • (koncz) Nem szűnik meg a disznóvágás A házi disznóvágás több százéves hagyomány, turisztikai látványosság, hungarikum, az agrártárca egyáltalán nem tervezi ennek megszüntetését - közölte Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Korábban Süth Miklós országos főállatorvos mondta azt, hogy ahhoz, hogy hazánk teljes mértékben megfeleljen az uniós állategészségügyi elvárásoknak, a házi disznóvágásoknál érdemes lenne bevezetni a már Romániában is működő vágópont rendszert. Dékány András elmondta azt is: valóban van egy szigorú uniós előírás, hogy ha valaki közfogyasztásra vág disznót, akkor azt be kell jelenteni, és hatóságilag ellenőrzött körülmények között kell végezni, de megszüntetésről nincs szó. • -z -e Interneten egyszerűbb az adóbevallás Nem szűnik meg véglegesen a munkáltatói elszámolás lehetősége az idei adóbevallásnál sem - közölte Pap István, az APEH tájékoztatási főosztályvezetője. A korábbiakhoz képest változás, hogy a munkáltatónak már nem kötelező, hanem eldöntheti, hogy vállalja-e az elszámolást a munkavállalónak. Amennyiben a munkáltató ezt nem vállalja, akkor segíteni kell a munka- vállalónak az adóhatósági elszámolásban - mondta Pap István. Hozzátette: körülbelül 2,1 millió munkavállaló érintett az ügyben, az APEH ügyfélszolgálatainál fel vannak készülve arra, hogy mindenben segítséget nyújtsanak. Pap István kiemelte: az interneten fent van minden szükséges nyomtatvány az adóbevalláshoz, és javasolják is a világhálón történő adóbevallást. Mint mondta, a tavalyi adatok alapján az interneten keresztül történt adóbevallások az ellenőrző szoftver jóvoltából gyakorlatilag hibátlanok voltak. • (palotás) Vita az emissziós kvóták körül Konfliktus körvonalazódik az EU és Szlovákia között Szlovákia és az EU között vita tárgyát képezi az emisszió formájában kibocsátott szén-dioxid mennyisége. Robert Fico kormánya nem ért egyet az unió által megszabott kvótával, ezért könnyen lehet, hogy bírósági ügy lesz e nézeteltérésből. Az Európai Bizottság (EB) visszautasította a szén-dioxid csökkentésével kapcsolatos szlovák kérvényt. Ficoék 4,5 millió tonnával módosítani szerették volna a 39,9 millió tonna szén-di- oxidra vonatkozó éves határértéket. Szlovákia egy delegációt küld Brüsz- szelbe, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni az EB tagjait. A szlovák delegáció legfőbb érve, a kvótacsökkentésből fakadó nemzetgazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatás. Izsák szerint az EB hibát követett el, mert nem vette figyelembe a Jászapáti atomerőmű két blokkjának leállítását. E két blokk közül az egyik már január 1-től nem üzemel, a másikat pedig 2008 decemberében fogják kiiktatni. E két egység mellőzése 880 megawattórás villanyáramkiesést jelent az ország számára. E deficitet zömmel, hőerőművekkel tudják pótolni, és ezeket szén-dioxidkibocsá- tás nélkül értelemszerűen nem lehet üzemeltetni. Emellett Brüsszel nem vette figyelembe az ország gazdaságának szárnyalását, amely törvényszerűen energiaigény-növekedéssel jár. • 0. F. Holnap lesz a hejcei tragédia egyéves évfordulója hírek az európai unióból Infláció: Magyarország az éllovasok között Tavaly decemberben 1,9 százalékos volt a pénzromlás éves üteme az eurozónában, a közösség egészében hazánk a legmagasabb inflációjú tagok közé tartozik. Decemberben a 13 tagú eurozónában 0,4 százalékkal növekedtek az árak az előző hónaphoz képest: a mutatót éves szinten a magasabb gáz-és villanyáram, valamint az éttermi árak, a zöldség- és a dohányárak emelték meg. A románok nem nyitnak Románia nem nyitja meg munkaerőpiacát az unión kívüli állampolgárok előtt - erről egy spanyol lapnak nyilatkozott a napokban az ország államfője. A román elnök közölte: az első fázisban megkönnyítik a munkaerő piacra jutását azon országok polgárai számára, ahol jelentős létszámú román közösség él, így Moldovában, Ukrajnában és Szerbiában. Traian Basescu hozzátette: tudja, hogy a hazai munkaerő kivándorlását egyedül a fizetések növelésével lehet megakadályozni. Ami a spanyol munkaerőpiac bezárását illeti, a román elnök sajnálatosnak nevezte a döntést, mert szerinte az a félelem, amely ezt kiváltotta, nem megalapozott. Ismertették a programot Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén ismertette Angela Merkel német kancellár a soros EU-elnökség programját. Legfontosabbnak nevezte az európai alkotmány elfogadását. A kancellár szerint történelmi kudarc lenne, ha az unió 2009 elejéig nem tudna“ túljutni az alkotmánnyal kapcsolatos patthelyzeten. Bírálat a szélsőjobboldali frakció miatt Felháborítónak nevezte Mohácsi Viktória liberális EP-képviselő, hogy az Európai Parlamentben megalakulhatott egy idegengyűlölő, az unió további bővítését ellenző frakció. Ráadásul mindez olyan tagok belépésével jöhetett létre, akik hivatalosan nem választott képviselők. Ugyanis sem Romániában, sem Bulgáriában nem tartottak még európai parlamenti képviselő-választásokat. Egy évvel ezelőtt, január 19-én este zuhant le az a szlovák, AN-24-es katonai szállító repülőgép, amely Koszovó- ból Kassára tartott, de a szlovákiai várostól 25 kilométerre lévő zempléni Hejce közelében lezuhant. Az utasszállítón 43 személy utazott, ebből csupán egy katona - vélhetően az első pilóta - élte túl a balesetet. A baleset mintegy tíz kilométerre a szlovák-magyar határtól a zempléni Hejce közelében történt. A fedélzeten 43 személy, 28 katona, hét kísérő és nyolcfős személyzet utazott. A mentési munkálatokat a magyar és a szlovák szervek közösen végezték: a mentősök, a határőrök, és a katasztrófavédelem is kint volt a helyszínen. A repülőgép nem látott el katonai feladatot, és sem lőfegyver, sem pedig lőszer vagy robbanóanyag nem volt rajta. A baleset helyszíne nehezen megközelíthető hegyes-erdős terület, a gép roncsai 200 méteres körzetben szóródtak szét, ráadásul a mentési folyamatokat a rossz időjárási körülmények is nehezítették. A baleset egyetlen túlélője, feji-, mellkasi- és tüdősérüléseket szenvedett. A tragédia után Szlovákiában egy napra délig félárbocra eresztették a nemzeti zászlókat, ezzel is tiszteletüket fejezve ki a balesetben elhunytak emlékének. Azóta lezárult a baleset okát kutató vizsgálat is, amely végül is a pilóta hibáját állapította meg. később azonban újabb részletek láttak napvilágot, amelyek ismét felvetették a műszaki hiba lehetőségét is. Egy évvel a tragédia után, holnap leteszik az alapkövét Hejcén annak az emlékműnek, amely várhatóan tavasztól állít örök emléket a szerencsétlenségben életüket vesztett katonáknak. • -I -a