Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-07 / 241. szám
www.esztergom.hu 2006. december 7., csütörtök • HÍDLAP 3 Hétvégén idegenforgalmi szakemberek csoportja látogat a városba Az idegenvezetők számára már több alkalommal szervezett tanulmányutak mintájára ezúttal utazásszervezők és szakújságírók érkeznek Esztergomba a hét végén az önkormányzat támogatásával. Pócsik György, a szervező Gran elmondta: mintegy húszfős csoport ér- Tours utazási iroda vezetője lapunknak kezik pénteken délelőtt Esztergomba a város meghívására, melynek soraiban a legnagyobb belföldi- és beutaztató utazásszervező vállalatok döntéshozói és az idegenforgalmi szaksajtó képviselői is ott lesznek. A szervezők azt remélik, hogy a város nagy ívű fejlődését látva és a vonzerőt testközelből megismerve hangsúlyosabb szerepet kaphat Esztergom a hazai és a külföldi utazási irodák kínálatában. A szakemberek egy hosszú hétvégét töltenek városunkban és környékén, melynek során Koditek Pál idegenforgalmi tanácsnok kíséri majd őket. Pénteken az Oszemináriumban ebédelnek és természetesen az épületegyüttest is megtekintik. Szombaton délelőtt városnézés a program, délután pedig a Felvidék településein tesznek egy körutazást. Vasárnap az Aquasziget élményfürdőben tett látogatással zárul a tanulmányút, melynek sikerét remélhetőleg sok ezer városunkba látogató turista bizonyítja majd. * (gábor) Mikulásváró az Aquaszigeten Tegnap, a Mikulás neve napján számos helyen tartottak ajándékozási ünnepséget a városban. A rendezvénysorozat részeként tartották meg az Aquaszigeten a Szent Miklós-napi Vízi Akadályversenyt, melyen hét esztergomi középiskola diákjai küzdöttek meg egymással. Az ügyességi verseny során több mókás számban, csúszdázás, búvárkodás, sor- és váltószámokban kellett jeleskedni a 10-10 fős csapatoknak. A Télapó puttonyát segített elhozni a hátrányos helyzetű gyerekeknek tegnap a Vállalkozók Pártja Esztergomban. Az Eurohíd Alapítvánnyal közös rendezvényt a városi sportcsarnokban tartották, ahol a Mikulás mellett a felvidéki Ghymes együttes várta a kicsiket. December 7-én, a Pézsa Tibor Sportcsarnokba várják a város óvodásait, kisiskolásait, ekkor ugyanis az Eötvös Cirkusz Mikulás-naphoz kapcsolódó ünnepi előadását tartják itt. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Jövőre költözhet a városi piac Rendeződni látszik az évek óta tartó jogi huzavona Folytatás az 1. oldalról „A nem önkormányzati hatáskörben való működtetés a bérleti díjak növekedésével járna, miközben az árusok nem lehetnek biztosak benne, hogy milyen szolgáltatásokat kapnak a pénzükért cserébe. Ez a helyzet mindenképpen jogos elégedetlenséget szülne. A piac alapító okiratában is az szerepel, hogy azt az őstermelők miatt hozták létre, tehát az ő érdekeiket kell előtérbe helyezni. Ezért azt javasoltuk, hogy a piac maradjon továbbra is önkormányzati kézben, csupán az ellenőrzési feladatokat kellene hatékonyabban megoldani.” - mondta a Hídlapnak a képviselő. • Pálovics Klára Elővételi jogot kapnak a bérlők Az esztergomi önkormányzat elővételi jogot biztosít a lakások és üzlethelyiségek bérlői számára. Ennek érdekében a legutóbbi képviselő-testületi ülésén módosították az erről szóló helyi rendeletet. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakások célját szolgáló helyiségek bérlőinek ezentúl elővásárlási jogot biztosít a város. Amennyiben a jogosult az értékesítésre szánt bérlemény megvételére nem tart igényt, úgy azt az önkormányzat a legelőnyösebb árat kínáló vevőnek adja el. Az elővételi joggal élő vevő abban az esetben tarthat igényt az általa elvégzett értéknövelő beruházások forgalmi értékből történő levonására, ha annak elvégzéséhez az önkormányzat hozzájárult és a bérleti díjba nem került beszámításra. Az eladásra kijelölt ingatlanra beérkezett vételi ajánlatokról egymillió forint értékhatárig a polgármester dönt, egy és húszmillió forint közötti ingatlan értékesítéséről pedig a polgármester, valamint a pénzügyi ellenőrzési és a tulajdonosi bizottság egyetértésével születhet döntés. Húszmillió feletti forgalmi értékű önkormányzati bérlemény értékesítéséről a képviselő-testület határoz. • M. Á. Felhívás Esztergom Város Önkormányzata nyomravezetői jutalmat ajánl tel annak, akinek információja alapján a rendőrség munkatársai egyértelműen azonosítani tudják azt az elkövetőt (elkövetőket), aki (akik) november folyamán megrongálta (megrongálták) a Szent Tamás-hegyre vezető sétány díszvilágítás-elemeit. A nyomravezetőnek százötvenezer forint jutalmat fizet önkormányzatunk, és átvállalja a jutalmat terhelő közterhek megfizetését. Arra kérjük a rongálás (rongálások) tanúit, hogy telefonon jelentkezzenek a 107-es vagy a 112-es segélyhívó-telefonszámon, vagy az Esztergomi Rendőrkapitányság 33/510-240-es központi telefonszámán, személyesen vagy postán pedig a Kiss János vezérezredes út 27. szám alatt. Esztergom, 2006. november 27. Meggyes Tamás polgármester r Központi Press-o Az ünnepi előkészületek, az Advent és a Karácsony hangulata lengi be ezen a héten az egyelőre még hó nélküli vidéket, és a Központi Kávéház portája előtti részt is. A falakon belül azonban a december kávéházi filozófiába, finom ételek és italok illatába fogalmazódott lényegével találkozhat a közönség. E találkozások között és mellett érdemes figyelni, hogy mi mindennel várják a publikumot itt. December 7-én, csütörtökön 18 órai kezdettel Bittner Abigél és Gál Kálmán muzsikusok Közronn kávüiáz tartanak zenés estet. 8-án, pénteken Kurina József zongorista koncertjét hallgathatja a ház közönsége 8 órától. A hétvége „nagy” koncertje a Központi Kávéházban a Pressburger Trió fellépése lesz, szombaton, 20 órától Kotiersz András, tenor szaxofonon és klarinéton, Kanik Tibor jazz gitáron, valamint Pereszlényi Csaba zongorán játszik kellemes dallamokat. A vasárnap, lassan már elmondhatjuk, hogy a KK-ban hagyományosan a legkisebbeké, december 10-én délelőtt 10 órakor a Kuckó Bábcsoport előadásában Karácsonyi mese, amit a Mikulás hozott című darabot láthatják a gyerekek. Érdemes még tudni, hogy a kávéház kulturális programjaira a belépés ingyenes. M