Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-06 / 240. szám
www.esztergom.hu 2006. december 6., szerda • HÍDLAP 3 Két irányban egyirányú a Kis-Duna sétány A Széchenyi tér elkészültével ismét változik a forgalmi rend Esztergomban Folytatás az 1. oldalról A Széchenyi térről a mentők és a tűzoltóság kivételével teljes egészében kitiltják majd a gépjárműforgalmat. Az ott lakók és a téren működő üzletek szállítási igényeinek kielégítésére felmerült egy kissúlyú, környezetbarát autó beszerzésének lehetősége, melynek részleteit azonban még nem tisztázták - tudta meg a Hídlap városházi forrásból. A főteret övező utcákban a következőképpen változik meg a forgalmi rend: az Arany János utcában megfordul a közlekedés iránya, a Kossuth Lajos utca felől a főtér felé lehet majd behajtani, ahonnan a Főapát közig szintén egyirányú Bottyán utcán át lehet továbbhaladni. A még építés alatt álló Főapát köz a főutca irányába válik egyirányúvá. Innen tilos lesz behajtani a Bottyán utca további szakaszára, A Főapát közben zajló munkálatok idejéig a Bottyán János utcába kizárólag a polgármesteri hivatal dolgozói és az útépítésben résztvevő járművek hajthatnak be. Az Arany János utcában a vízmű végez olyan néhány napig tartó munkálatokat, ami szintén útlezárással jár, ezért a napokban érdemes inkább gyalogosan megközelíteni a posta és a városháza környékét. amely a párhuzamos közlekedésű IV. Béla király utca felől a Főapát közig lesz egyirányú. A Széchenyi tér Kis-Duna felőli oldalát a tér felé egyirányú Deák Ferenc utcán át lehet megközelíteni, ahonnan a Városháza közön keresztül vezet a forgalom a Kis-Duna sétány irányába. A Kis-Duna sétány jobbra a Lőrinc utca felé, valamint balra az Árok utca felé már egyirányú. A táblákat múlt hét végén helyezték ki, ám olvasóink tapasztalata azt mutatja, hogy a helyi autósok a megszokottak szerint vezetnek, és nem mindig veszik figyelembe a tiltó jelzéseket. • G. É. A vetítőgép csak forog tovább Az esztergomi filmszínház decemberi ajánlata Az elmúlt időszakban főként a magyar filmgyártás legújabb gyöngyszemeiből válogatott a Kultúrmozgó. A decemberi kínálat is érdekes, a hónap filmjeiről most számot adó ajánlónkban szabadságról és szerelemről szóló történelmi hátterű alkotás, amerikai dráma, vígjáték, egy ízig-vérig olasz komédia és egy kemény politikai véleménynek hangot adó angol dokumentumfilm, romantikus távol-keleti alkotás, új magyar dráma és japán animációs próbálkozás is szerepel. Az év utolsó hónapja az esztergomi filmszínházban egy talán még a mai napig kellően el nem ismert amerikai szürke eminenciás, Steve Buscemi rendező új munkájával indul. A Facér Jimmy rendezője ugyan már több moziban is remekelt, így láthattuk már például a Nagy Lebowski, a Bárbajnokok, vagy Mistery Train című opuszokban. Steve Buscemi új, december 6-áig megtekinthető filmjében egy mostanában egyre gyakrabban taglalt hollywood-i témát, a depressziót járhatjuk körül. A szereplők között számos feltörekvő tehetséggel találkozhatunk, így a meglehetősen jól csengő nevű Cassey Afifleck-kel vagy a Gyűrűk urából megismert Liv Tyler-rel. Az elmúlt hónapokban a legtöbbször az Andy Vájná producer által megálmodott Szabadság, szerelem című filmről beszélt a hazai média. A rendezőnek köszönhetően azóta nemcsak Európa, de az új világ filmberkeinek szakemberei is találkozhattak a magyar produkcióval, ami valljuk be jó reklám volt nemcsak e filmnek, hanem az egész magyar filmgyártásnak is. Rég láthattuk már az Oscar-díjas színésznőt, Meryl Streep-et a vásznon. Nos, most itt az alkalom, hogy ismét megcsodáljuk, hiszen egy vígjátékban ismét színre lép. Az ördög Pradát visel című’ komédia a divatvilág bugyraiba kíséri el a nézőt. David Frankel vígjátékát december 7-étől 13-áig játssza a Kultúrmozgó. Meryl Streep új filmjével párhuzamosan egy különös korszakváltásról szóló produkció lesz látható a Kultúrmozgóban. A Thank You For Smoking! egy érdekes paródia, melyben a mára már klasszikussá vált filmgyári séma, a korábbi mozik ismertebb részleteiből készített összeállítást nézhetnek meg a vidám filmek rajongói. Roberto Benigni, az olasz humor filmvászonra álmodott összegzőinek jól ismert atyja most új produkcióval jelentkezett. December 14-től 20-áig lesz látható friss alkotása, a Tigris a hóban, mely egyszerre gegekkel teli és megin- dítóan tragikus történet. Guantanamo címmel lesz látható az esztergomi moziban az a film, mely már címében is hordozza azt a nemzetközi politikai és háborús feszültséget, mely napjainkban is él. A történet szerint 2001 szeptemberében négy muszlim fiatal útnak indul otthonából, az angliai Tipton városából Pakisztánba, hogy részt vegyenek barátjuk esküvőjén. A film érdekessége, hogy nem fiktív történetet mesél el, a valósághű ábrázolás része a dokumentumfilmrészletek bemutatása és az archív felvételek alkalmazása. December 21-étől két napon át kerül vetítésre Az íj című romantikus japán film, mely egy öregember és egy fiatal lány látszólagos szerelmi kapcsolatának szövevényes történetét meséli el. Ezzel a filmmel párhuzamosan láthatjuk Pálfi György Taxidermia című alkotását. A kronologikus szerkezetű filmben Parti Nagy Lajos novelláit láthatjuk képekben. A történet szereplői egy család három egymást követő generációja. Az év utolsó filmje egy különlegesség, egy japán animációs produkció lesz, A vándorló palota címmel, melyben egy kislány unalmas életének gyökeres megváltozását kísérhetjük végig. • -I -n Amatőr fotósok figyelem! A Női Vállalkozók Egyesülete fotópályázatot hirdet az alábbi kategóriákban: • család • Esztergom város • legviccesebb képem A fotókat kiállításra kész állapotban (keretezve, A/4-es méretben paszpartuzva) kérjük leadni személyesen a Simor János u. 17-be (Ipartestület székháza) 2006. december 11 -ig. A kiállítás megnyitója december 15-én lesz 17 órai kezdettel a Megújult Shock kávézóban (Bajcsy-Zs. U. 35.). A képek 2007. január 15-ig tekinthetők meg és természetesen a nyerteseket a látogatók szavazatai alapján választjuk ki. Hókirálynő a Gerenday Házban Lábatlan. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi szervezete előadásában kerül sor Andersen Hókirálynő című meséjének előadására december tizedikén, vasárnap délután négy órakor a Gerenday Házban. A nagycsaládos gyerekek által színre vitt mesejáték után a Mikulás is ellátogat az intézménybe, mely 'alkalomra a szülők a könyvtárakban, vagy a helyszínen 15 óráig adhatják le a névvel ellátott felcímkézett csomagokat. Krízisbe kerülhet a hajléktalan szálló Esztergomban is érezhető lesz az új normatíva rendszer hátránya Az esztergomi hajléktalanszálló a tél közeledtével kétféle funkciót is betölt, az egyik az alapellátást jelentő nappali melegedő, a másik pedig a krízis szálló működtetése. Az idei tél ugyan enyhén indult a saját fedél nélkül élők számára, ugyanakkor a hajléktalanokat ellátó intézmények munkáját az új normatíva rendszer nem könnyíti meg. November 1-jétől ismét megnyitotta kapuit a téli krízisszálló Esztergomban. Czifráné Hidas Ágnes intézményvezető a Hídlapnak elmondta, a működéssel kapcsolatos fontos változás, hogy idén a támogatói rendszert felváltotta az úgynevezett költségvetési normatíva rendszer. Ennek megfelelően megváltozik a működtetéssel kapcsolatos források elérése, valamint jelentősen növekszik az adminisztráció. Ez utóbbi abból adódik, hogy a pályázati pénzek elnyeréséhez képest a normatíva rendszer által nyújtott anyagi források megszerzésé szigorodott. Az intézményvezető úgy látja, hogy idén is szükség lesz a Máltai Szeretetszolgálat és az esztergomi önkormányzat segítségére, bár ezek a kapcsolatok már évek óta jól működnek. A nappali melegedő és a krízisszálló üzemeléséhez szükséges ösz- szeget az éves intézményi költségvetésből előlegezi meg magának az intézmény, és ezt a pénzt főként-bérek- re és fűtésre fordították. Amikor az intézmény számára kiderül, hogy mikortól folyósítják számukra a normatívát, akkor meg fogják igényelni az önkormányzattól a kipótló támoKozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke a napokban tett közzé egy felhívást, melyben a téli időszakra takarógyűjtő akcióról tudósít. Az Életmentő takarók elnevezésű mozgalom elindítói a hajléktalanoknak szánt eszközöket, főként takarókat és téli ruhaneműt szeretnének a rászorulóknak összegyűjteni a Máltai Szeretetszolgálat házainál. Az akció egész télen tart, Esztergomban a „máltaiak” Kossuth Lajos utcában lévő házához lehet vinni az adományokat. gatást is. A normatíva feltétele a működési engedély, melyet a megyei szociális- és gyámügyi hivatal ad ki az ilyen intézmények részére. A fenntartás megfelelő színvonalának biztosítása érdekében most főként az alapvető szükségletekről, a fűtésről, a világításról, a vízellátásról gondoskodnak. Ezek mellett napi étkezést, a hideg időben teát, tisztálkodó és tisztítószereket, mosási, fürdési lehetőséget, az alváshoz pedig matracot és takarót adnak a rászorulóknak. Ez utóbbi eszközöket azok is megkapják, akik nem a szállón, hanem mindenféle - lakhatásra egyébként már semmiképpen sem alkalmas - vackokban, romos házakban húzzák meg magukat. A csökkenő források azonban azt jeJzik, a hajléktalanszállók az említett alapellátásnál többet nem tudnak nyújtani, tehát sok más egészségügyi és szociális ágazathoz hasonlóan valószínűleg itt is romló tendencia lesz megfigyelhető. • P. z. Megérkezett a Mikulás! Egyre népszerűbb a házhoz rendelt Télapó A mai nap a gyerekek egyik kedvenc napja: jön a Mikulás! A lázasan készülődő apróságok a művelődési házakban, a céges rendezvényeken, az óvodákban, vagy otthonukban találkozhatnak a piroskabátos, szakállas öregúrral. A hagyományok szerint december ötödikén este, illetve éjszaka járja az utcákat a nagyszakállú, piros köpenyes alak, aki fénylő piros zacskóba csomagolt édességet tesz az ablakba kitett, megtisztított cipőkbe, amit Szent Miklós napján, december hatodikán reggel találnak meg a gyerekek. Ha a szülő úgy dönt, hogy a csemete inkább személyesen fogadja otthonában a Mikulást, akkor ehhez számos vállalkozás szolgáltatásait veheti igénybe. A több mint másfél évtizedes tapasztalattal rendelkező Magyar Mikulás Alapítvány eleinte jótékonysági rendezvények szervezésével foglalkozott, melynek során nehéz helyzetben lévő családokhoz, nevelőotthonokba és kórházakba vitték el a Télapót. Az alapítvány később beindította a Fővárosi Mikulás Szolgálatot, amely immár nemcsak karitatív céllal, hanem megrendelésre, bizonyos díjak megfizetése ellenében is vállal jelmezes látogatást bárhová, ahová meghívják őket. A régiónkban közismert Dudó bohóc, vagyis a sárisápi Borbély György Mikulás-napi programja is bohócműsorral kezdődik, majd a történet szerint telefonon jelentkezik be a Télapó, aki elzavarja a rakoncátlan bohócot, és a gyermekek nagy örömére átveszi szerepét a színpadon. A vállalkozását immár tíz éve űző Borbély György lapunknak elmondta, hogy cégekhez, intézményekhez és családokhoz egyFélezer gyereknek adott ajándékcsomagot tegnap a Mikulás a régi vármegyeháza dísztermében aránt hívják a mintegy egyórás produkcióval, a kereslet pedig évről évre növekszik. Az előadóművész rendszeresen felkeresi a környék sérült gyermekeket nevelő intézményeit is, ahol díjmentesen ad műsort, de saját bevallása szerint az esetek többségében a megrendelő anyagi helyzetének figyelembevételével szabja meg árait. Esztergomban az Aquasziget élményfürdőben kedden az esztergomi óvodásokat, szerdán délelőtt pedig az általános iskolásokat látják vendégül, ahol a fürdőzés mellett zenés gyermekműsorral kedveskednek a legkisebbeknek Szent Miklós napja alkalmából. Ma délután a középiskolásokat várja nyitott ajtókkal az intézmény a helyi önkormányzat támogatásával. Az Eurohíd Alapítvány és a Vállalkozók Pártja Esztergomi Szervezete közös Mikulás-napi ünnepséget rendez ma fél öttől a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban. A szervezők a rendezvényen hátrányos helyzetű gyermekeket szeretnének ajándékokkal és Mikulás-napi gyermekműsorral megörvendeztetni. A rendezvényen a GHYMES együttes ünnepi gyermek-koncertje is hallható lesz, ezután, hat órakor érkezik meg a Mikulás, és kezdetét veszi az ajándékozás. Süttőn a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szervez különböző programokat december 6-án, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt. A Rákóczi-nap keretében délelőtt kézműves foglalkozásokat és sportvetélkedőket tartanak, majd délután három órakor kezdődik a Mikulásváró zenés ünnepség, ahol a karaoke műfajában is kipróbálhatják magukat a résztvevők. Az intézményt természetesen a Mikulás is meglátogatja. • Gábor Éva