Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-02 / 238. szám
hídlapmagazin 2006. december 2:, szombat • HÍDLAP V A bennünk élő Érosz és Aphrodité szelleme Szexualitásunk fantasztikus testi és lelki gyönyörök forrása, amely iránti vágy a legősibb, tiszta és természetes ösztöneinkből fakad. Természetes, hogy rengeteget gondolunk és vágyunk rá, élénken foglalkoztat férfiakat és nőket egyaránt. Nem szégyenletes bűn ez. A civilizáció és a kultúra volt mindig is az, amely bizonyos esetekben „szégyenletes”, bűnös dolognak minősítette a szexuális vágyat, tiltásokkal és elfojtásával pedig perverziók egész sorát hívta életre. Olyan fogalom eredetét kell megértenünk mint a szexualitás évmilliárdos evolúciója. Nem Ádámig és Éváig kell visszamennünk, hanem még annál is sokkal régebbre. A görög mitológiában bőségesen találunk gyönyörű történeteket az ősi, mitikus szerelem csodáiról. Az isteneknek a világa tükörképe a földi világnak. Úgy élnek, ahogy az emberek, születnek, esznek, isznak, harcolnak, gyermekeik születnek, viszont sosem halnak meg. A görög mitologikus elképzelések megegyeznek abban, hogy a világ az istenek nászából jött létre. További fejlődése és tökéletesedése az istenek egymással folytatott harca árán valósult meg. Mindannyian istenek vagyunk! Az istenek bennünk élnek. G. G. Jung volt, aki bevezette a pszichológiába az archetípusok fogalmát. Az archetípusok, vagy őstípusok szerinte a kollektív tudattalannak az a rétege, amely nem individuális, hanem általános természetű, azaz olyan viselkedésmódokat hoz létre, és olyan tartalmai vannak, melyek azonosak az egész világon és minden kultúrában többé- kevésbé egyformák. Ezeket, az archetípusokat már születésünkkor hordozzuk, és erősen befolyásolják magatartásunkat és azt is, hogy miképpen reagálunk mások viselkedésére. Csakúgy, mint az állatok ösztöneiket, mi emberek pedig archetipikus vonásokat hozunk magunkkal, úgynevezett kollektív tudatként, amelyek az ösztönkésztetés erejével hatnak és tartalmazzák az egész emberiség évezredes tapasztalatait. A görög mitológia istenei és istennői, illetve jellegzetességeik tökéletesen tükrözik a nagyon is földi emberek között előforduló különbségeket és azonosságokat, vagyis az istenek bennünk élnek. Mindennek gyökere Erosz, a szerelem istene! Kezdetben csak a végtelen tátongó űr, a Khaosz létezett. A mindenséget betöltötte a Nüksz, a roppant, fekete szárnyú éj. A távolban légáram keletkezett, és megtermékenyítette az éj madarát. Nüksz a homály közepébe helyezte ezüsttojását, amiből idők múltán kikelt a szél fia, Érosz. O volt a szerelem istene, a vonzás lelke, az ő akarata költözött a dolgokba, hogy egymáshoz közelítsenek és termékennyé váljanak. Érosz volt a legszebb a halhatatlan istenek között. Ó szelídíti a szíveket, ő teremti a bölcs akaratot. Érosz körültekintett, de pillantása csak a féktelen és gomolygó Khaoszt járhatta be. A szerelem ősszelleme borzadott a magánytól, visszatért az ezüsttojásba és előhozta Gaiát, a dús keblű, szilárd és örök Földet, majd Uranoszt, a csillag koronázta eget. Érosz életre keltette e párt, hogy létrehozzák a világot és lakhelyül szolgájának halandóknak és halhatatlanoknak. Erósz a szerelem és a szexuális vágy istene a görög mitológiában. Rómában Cupidóként vagy Ámorként tisztelték. Igen elterjedt az a verzió is, hogy Erósz Aphrodité és Arész gyermeke. Érásznak tulajdonítják az emberek megjelenését is a földön. Érászt, bár az egyik legidősebb isten, mindig ifjúnak ábrázolták, akinek aranyszámyai voltak. Pajkos kisfiúként, hátán tegez feszül, amelyben azok a nyilak vannak, amelyekkel bárki szívét eltalálva kiolthatatlan szerelmet ébresztett az illetőben. Akár isten, akár ember legyen is az, nem tud a vágy ellen tenni. Tegezében kétfajta nyíl volt. Olyanok, amelyek aranyból voltak és galambtollakkal ékesítettek, és ólomból készültek, bagolytollakkal ellátottak. Az előbbiekkel örök szerelemre geijesztett bárkit, míg az utóbbival minden érzelmet kioltott a szívből. A valaha élt legszebb és legvonzóbb férfiú volt, akit azonban gyakran illettek a keserűen édes jelzővel, hiszen Erósz tudta a legnagyobb fájdalmat okozni nyilaival. Gyakran élvezte is a szívek megsebzé- sét. Ő maga csak egyszer esett szerelembe, de az örökkévalónak bizonyult. Beleszeretett a szépséges Pszükhébe. Egy éjszaka beosont a leány szobájába, és a sötétben szerelmet vallott neki, de kilétét pem akarta felfedni, így megtiltotta neki, hogy lámpát gyújtson. Teltek múltak az együtt töltött éjszakák, és Pszükhé is egyre szerelmesebb lett a férfiba, akit még nem is látott. A kíváncsiság egy este mégis legyőzte, és amikor Erósz elaludt, Pszükhé lámpát gyújtott, ám egy olajcsepp lecseppent, és az isten felébredt rá. A haragos Erósz nem tudta volna megbüntetni Pszükhét, így feldúltan elviharzott. Pszükhé beleőrült abba, hogy szerelme elhagyta, és a földön bolyongott keresve Érászt. A kedvetlen szerelemistenség bánatában nem végezte dolgát, így nem lobbant fel sehol a szerelem lángja ezalatt sem égen, sem földön. Zeusz megelégelte ezt, és Pszükhét halhatatlanná tette, így újra egymásnak élhettek. Egyes források szerint meg is házasodtak. A szépséges ifjú a görög mitológiában a halál utáni élet szimbóluma is volt, így sok szarkofág oldalán megtalálható képe. Mivel a legszebb férfi volt, ezért szobrai gyakran díszítették az atléták edzőtermeit és a versenyek helyszíneit. Aphrodité istennő születése Egyes történetek szerint Uranosz nemzőszerve a.tengerbe hullott, majd a hullámok tovaringatták a halhatatlan férfierőt, és lassanként hófehér tajték keletkezett körülötte. A habokból egyszerre egy varázslatos szépségű szűz bukkant elő, Aphrodité (latin neve: Venus), a szépség és a szerelem csodálatos istennője. A bámulatos jelenség hata- lamas, gyöngyházfényű kagylóhéjon ringatózott a hullámok tetején egészen Küprosz szigetéig, ami Aphrodité mellékneve is volt egyben. A másik történet szerint Zeusz villámától megérintett tenger habjaiban született meg a Szépség és a Szerelem istennője. Gyönyörű történet mindkettő. Férfi által született a NO. Aphrodité egyaránt uralkodik isteneken és embereken, övében van összegyűjtve mindaz a csábos erő, bűbájos varázs, melynek senki sem állhat ellen. O a legszebb az istennők között, a szépségversenyben Páris neki ítéli oda az aranyalmát. Az Odysseiában Hephaistosnak felesége, de azért Arest szereti. Ő adja a halandó nőknek a szépséget, mely szerelemre, családalapításra indítja a férfiakat s így megteremtője és oltal- mazója lesz a családnak. „Isteni” szexualitásunk Ha igaz Jung állítása az archetípusokról, akkor mindannyiunkban ott lapul Érosz és Aphrodité szelleme. Az istenek ember formájúak voltak, akik nagyon is „földi” érzelmeket tápláltak, még egymás iránt is. A szerepek is ősidők óta leosztottak különböző nemek képviseletében. így például az utódok világra hozatalában és nevelésében, gondozásában elsősorban a női nem képviselői jeleskednek, miközben a hím- neműek szabadon élik az életüket, keresik az újabb és újabb lehetőségeket a hódításra, a felfedezésre, a látóhatár kiszélesítésére. A nőneműek a szexualitás párválasztási játékában is inkább védett, passzív szerepet töltenek be, vagyis „kiteszik magukat a kirakatba", és várják, hogy a hímek felfedezzék, meghódítsák őket, és ha kell, a nyakukat is kitörjék értük. A hímek pedig törték is, mióta világ a világ, hiszen a bájos és vonzó női nem képviselői ellenállhatatlan vágyat ébresztve csalogatták őket. A nők ilyen értelemben persze időtlen idők óta hatalmas versengésre is késztetik a hímeket, akik mindmind a saját génjeiket, akarják továbbadni a jövő nemzedékének. A férfiaknak így vagy úgy, de meg kell nyerni a NŐ kegyeit, és harcolni kell a többi hímmel, akik ugyanezt akarják. A harc veszélyes és kockázatos lehet, ám a női nem csábításának szinte lehetetlen ellenállni. A nőket is éppen annyira érdekli és foglalkoztatja a szex, mint a férfiakat. A különbség az, hogy a gyengébbik nem képviselői teljesen másképp, elsősorban érzelmi síkon közelítik meg azt, vágyaik és fantáziáik elvontabbak, szeretnek álmodozni és hosszú távra előre tervezni, mindezt pedig kivetíteni az aktuális partnerre. Míg a nők szexualitása nagy általánosságban erősebben kötődik ehhez, a férfiak sokkal vizuálisabbak, szexuális vágyaikat sokkal könnyebben felkelthetik testi, és nem annyira lelki tényezők. Természetesen a férfiaknak is lehetnek érzéseik, csak ez náluk, a szexben nem annyira alapfeltétel. Platón szerint a test, az érzékiség, a lélek börtöne és sírja. Ebből kimenekülni és az érzék fölötti világban állni, az ember igazi rendeltetése. Az erény a lélek szépsége és egészsége, az erény az igazi boldogság, magában hordja jutalmát, ő tesz gazdaggá, szabaddá, elégedetté, nyugodttá. Szerinte tehát az élet akkor teljes, ha abban egyaránt helyet kap az alkotás és a gyilkolás, a szokásos szerelem és a perverzió is. Egyenlőséget tesz maga a cselekedet, és annak végrehajtása során megélt élmény között, mintha a cselekedet legfőbb célja az általa szerezhető élmény lenne. Ez a mélységes, isteni béke a modern szeretők életében önmagából adódóan ismeretlen. Ha nincs nőies nő, ha nincs férfias férfi, szükségképpen ismeretlen marad a szenvedély, ami rejtélyes és mágikus módon keletkezik túlnőve a testi szenvedélyen, „örök” szenvedéllyé válik. A mitologikus történetekben való elmélyedés annyira felemelő és mélyreható élményt és tudást nyújt az ösztönök és a bennünk rejtőzködő'istenségek felkutatásában, hogy már csak önismeretünk fejlesztésére is kiválóan alkalmasak lehetnek. Őszinte hálával tartozom annak az embernek, aki számomra is „kinyitotta” ezt a kaput, s így általa megismerhetem a lelkemben motoszkáló NÓISÉG mélységeit. • MlHALOVICS BARBARa
