Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-22 / 252. szám

www.esztergom.hu 2006. december 22., péntek • HÍDLAP 3 December, a szalagavatók hónapja A legtöbb középiskolában már lezajlott az ünnepség Bírságolhat az APEH, ha elmulasztjuk a regisztrálást Folytatás az 1. oldalról A szalag színe ma már nem feltétle­nül zöld, de sok helyen őrzik az erede­ti hagyományt, és egyre elterjedtebb az iskolajelvénnyel való feltűzés gya­korlata is. Az eseményre minden osz­tály saját produkcióval készül, amely legtöbb esetben egy hosszú hónapok alatt betanult, estélyi ruhás vagy jel­mezes táncprodukció, de gyakoriak a diákévek humoros pillanatait feleleve­nítő jelenetek és a tanárparódiák is. Városunk középiskoláiban is zajlanak már a szalagavató ünnepségek. A sort az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola nyitotta, ahol már november 24-én megtörtént a jeles esemény. Chalupa Zoltán igazgató azt mondta: úgy tapasztalják, hogy a diákok addig nem veszik komolyan a közelgő érettségit, amíg nincs meg a szalagjuk, de a korai időpont melletti döntésben a névadó ünnepe, az Erzsébet-nap is szere­pet játszott. Idén három osztály 87 diák­ja vehette át a zöld szalagot az Árpád-há­zi címer rózsa szimbólumával díszített iskolajelvénnyel. A műsorban a tánc mellett a versek, a próza és a dalok is szerepet kaptak. A legnagyobb létszámú szalagavató­val a Balassa Bálint Gazdasági Szakkö­zépiskola és Szakiskola büszkélkedhet: december 9-én négy szakközépiskolai és két szakiskolai osztály 160 tanulója kapott szalagot. Az osztályok saját mű­sorral is készültek, majd színvonalas táncbemutatót tekinthetett meg a hét- nyolcszáz fős vendégsereg. A Dobó Katalin Gimnáziumban múlt pénteken délután öt órakor kez­dődött a ceremónia. Az iskola szalagja hagyományosan bordó színű bársony, amelyet az iskola kitűzőjével együtt viselnek a diákok. Idén négy osztály 127 tanulója készül az érettségire. A Szent István Gimnáziumban meg­várják az év végi ünnepeket a szalagava­tóval: január ötödikén kerül sor a két osz­tály 66 tanulójának ünnepségére, ahol a két különböző színű szalagot az iskola cí­merét ábrázoló kitűzővel adják át. A szlovákiai magyar területeken igazi társadalmi eseménynek számít a szalagavató, ennek megfelelően több hagyomány is kötődik hozzá. A Párkányi Gimnáziumban minden osztály külön rendezi meg a ceremó­niát, amelyre a szülők mellett a roko­nok és a barátok is hivatalosak, hogy lássák, ahogyan a végzősök egyen­ként meghajolva veszik át a zöld sza­lagot. A diákok előadásai, valamint a tanárokkal és a szülőkkel való tánc után kerülhet sor a kancsótörésre: miután az osztály minden tagja ivott a kancsóból, földhöz vágják, és min­denki eltehet belőle egy cserépdara­bot emlékbe. • Gábor Éva Még néhány napig bírságmentesen regisztráltathatják magukat az ok­mányirodákban a váltakozások, hogy az e-ügyintézéshez szükséges ügyfél­kapun beléphessenek. Jövőre az egyéni vállalkozóknak és munkáltatóknak, kifizetőhelyeknek kö­telezően az interneten keresztül elekt­ronikus úton kell benyújtaniuk adó és járulék bevallásaikat. Ennek első lép­csője az okmányirodán történő ügyfél­kapus regisztráció. Akik az adóható­ságtól kapott felszólító levél ellenére az év végéig nem regisztráltatják magukat bírságra is számíthatnak. Az esztergo­mi okmányirodában a két ünnep között is regisztráltathatják magukat az elekt­ronikus adatszolgáltatásra kötelezettek. Az okmányiroda szerdán reggel nyolc órától délután fél ötig , csütörtökön és pénteken reggel nyolc órától fél tizen­kettőig fogadja jövő héten az ügyfele­ket. Ügyelni kell arra, hogy az ok­mányirodán történt regisztrációt köve­tően öt napig lehet a regisztrációt akti­válni. Ennek hiányában öt nap után au­tomatikusan törlődik a regisztráció. Az okmányirodái regisztrációhoz szüksé­ges az adóhatóságtól kapott tájékozta­tó, illetve felszólító levél, annak a sze­mélynek az azonosító okmányai, aki megbízást kapott az adatszolgáltatás teljesítésére, valamint hivatalos célra használható e-mail cím. • (muzslai) Sikeres volt a máltaiak segélyakciója Sokan támogatták a rászorulókat Esztergomban is Fokozott ellenőrzés a vendéglátóknál, kereskedőknél December elején tartott értekezle­tet a vendéglátó és kereskedelmi egységek ellenőrzéseiben érintett valamennyi hatóság. Az egyezteté­sek során az APEH, a Vám- és Pénz­ügyőrség mobil ellenőrzési csoport­ja és helyi kirendeltsége, a fogyasz­tóvédelmi felügyelőség, a rendőr­ség, a határőrség, a munkavédelmi felügyelőség és a polgármesteri hi­vatal hatósági osztálya intézkedési tervet készített. A terv célja az esztergomi vendég­látó és kereskedelmi egységek foko­zott és hatékonyabb ellenőrzés alá vonása volt. Bár a hatóságok egy ré­szének erejét lekötik az élelmiszer­botrány miatti fokozott ellenőrzések, 19-én, kedden a rendőrség, az APEH és a hatósági osztály munkatársai minden szakmai tevékenységre ki­terjedő ellenőrzést kezdtek az esz­tergomi üzletekben. Kedden este négy helyen végeztek ellenőrzést, melynek eredményeképpen egy étte­remben, egy presszóban és egy sörö­zőben további vizsgálat lefolytatását tartották szükségesnek a feltárt sú­lyos hiányosságok miatt. A hatósá­gok folytatják ellenőrzéseiket a töb­bi helyiségben is, sőt újabb terüle­tekre is kiterjednek a vizsgálatok. Esztergom önkormányzata január­ban egy nyálminta-vizsgáló beren­dezéssel látja el a rendőrséget. A vá­ros által elfogadott bűnmegelőzési program részeként üzembe állított mintegy félmillió forintos berende­zés alkalmas arra, hogy néhány má­sodperc alatt analizálja az ellenőr­zött személyek nyálmintáit, és abból megbízhatóan kimutassa a különbö­ző kábítószereket. • SE Segélyhívóval az idősek ellátásáért Már működnek az esztergomi bűn- megelőzési program alapján elindított ifjúsági klubok Szent István városában. A program részeként a kiskereskedelmi egységek és az üdülő- és nyaralóingat­lanok tulajdonosainak figyelmét is fel­hívták a rájuk leselkedő különböző ve­szélyekre, nyáron pedig sikeresen zá­rult a helyi középiskolások bevonásá­val útjára indított InfoPolice Program első évada is. Tegnapelőtt az idei évre tervezett utolsó programpont is megva­lósult Esztergomban, átadták a foko­zottan veszélyeztetett, magatehetetlen, rászoruló idősek védelmét szolgáló se­gélyhívó (úgynevezett „szomszédhí­vó”) berendezéseket a városban. A be­rendezések mellé januárban beszerzés­re kerül egy automata diszpécserköz­pont is. Meggyes Tamás polgármester javaslatára az idén a bűnmegelőzésre költött 7,7 millió forintból 570 ezret fordítanak a berendezés megvásárlásá­ra, amely vészhívások esetén önműkö­dően, gyorsan és hatékonyan tudja ér­tesíteni az időseket ellátó ápolókat vagy a polgárőrség ügyeletét. • -s -e Sikeres iskolai pályázat Piliscsaba. Közel 18 millió forintot sikerült elnyernie a piliscsabai Jókai Mór Általános Iskolának a Humán­erőforrás-fejlesztési Operatív Prog­ram (HEFOP) keretében, melynek kö­szönhetően két évig hét pedagógus vehet részt a kompetencia alapú okta­táshoz kapcsolódó továbbképzéseken, 6 millió forintból pedig korszerű ok­tatási segédeszközöket vásárolhatnak. A Máltai Szeretetszolgálat munka­társai évekóta gyűjtenek a tél első he­teiben több nagyobb áruházlánc szu­permarketjeiben. Az idei akcióban is csak tartós élelmiszerekről volt szó, a karácsonyi vásárlás dömpingjében so­kan döntöttek úgy, hogy a felhívásnak eleget téve egy-egy árucikkel segítik a szeretetszolgálatot, illetve azon ke­resztül a hajléktalanokat, rászorulókat. Czifráné Hidas Ágnes az esztergo­mi hajléktalan melegedő vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy a mostani segélyakció alapja az az együttműkö­dési megállapodás, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat kötött a Spar, Interspar és Kaisers áruházakkal. Ezeken a helyeken e szerződésnek megfelelően megszólítják a szolgálat munkatársai a vásárlókat, hogy egy- egy tartós élelmiszerből vásároljanak egy picivel többet, hogy azt a máltai­aknak adják. A felhívás, úgy tűnik si­keres volt, májkrémet, lisztet, cukrot, száraztésztát és ehhez hasonló termé­keket adtak az emberek. Mivel Esz­tergomban nincs az említett áruházból egy se, így itt, a királyvárosban a Máltai Szeretetszolgálat Kossuth La­jos utcai épületébe lehetett vinni az élelmiszercsomagokat. Az összegyűj­tött adományokból csak Esztergom­ban több mint kétszáz ötven csomag­ra tellett, ezeket már ki is osztották a rászorulók között. Esztergomban a Bartók Béla utcá­ban lévő nappali melegedőben a hi­deg megérkeztével közel 40 fő veszi igénybe az intézmény szolgáltatásait. A Máltai Szeretetszolgálat Kossuth Lajos utcai krízis szállóján pedig har­minc hajléktalan kap ágyat éjszakára. • -I -n Jutalmaznak, jótékonykodnak és partiznak a cégek Már nem divat értékes ajándékokat küldeni az üzletfeleknek Nemcsak a családokban, hanem a munkahelyeken is zajlik a karácsonyi készülődés: egymást követik a céges rendezvények, a multinacionális válla­latok némelyike az ünnep varázsát a kollégák közelebb hozására, csapatépí­tésre, jótékonykodásra is felhasználja, és még mindig, bár egyre kevésbé jel­lemző, hogy a komolyabb ügyfeleknek értékes ajándékokkal kedveskednek. A rendszerváltás óta lassan jól menő üzletággá nőtte ki magát a reprezentációs ajándék készítés és küldés, illetve felis­merve az igényt egymás után jelentek meg a speciális szolgáltatást nyújtó ren­dezvényszervező cégek, partiszervizek. A jelentős bevétellel dolgozó multik megengedhetik maguknak, hogy neves előadókat hívjanak meg egy-egy céges rendezvényre és nagy értékű ajándékok­kal kedveskednek ügyfeleiknek, nemrit­kán dolgozóiknak is: sok helyütt pénzju­talmakat, utalványokat osztanak ünnepek előtt. A japán tulajdonú Magyar Suzuki ZRt.-nél nem jellemző, hogy hatalmas karácsonyi partira költenének, ahogy azt Ruska Viktóriától, a vállalat PR-me- nedzserétől megtudtuk: az egyes osztá­lyok saját döntésére bízzák, rendeznek-e ünnepek előtt valamiféle összejövetelt, de általában megelégszenek egy-egy va­csorával. Arról is maguk döntenek, hogy saját reprezentációs büdzséjükből meny­nyit áldoznak különféle ajándékokra. Idén sem marad el ugyanakkor a karácso­nyi bonok, azaz a szabadon felhasználha­tó 5000 forintos vásárlási utalványok ki­osztása, míg az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók pénzjutal­mat is kapnak. A Tyconál év közben tar­tanak az összes dolgozónak és családjai­nak egy nagyobb volumenű rendezvényt, Karácsonykor nem szerveznek központi­lag fogadást, programokat. Az egyes részlegek, mivel 1300-an Esztergomban nemigen fémének be sehová, különböző időpontban költenek el egy-egy ünnepi vacsorát, amelyet fejenként egy bizonyos értékhatárig a cég áll. Csipke Zsuzsanna, a cég személyzeti vezetője kérdésünkre elmondta még, hogy a dolgozók egy kis süteményen kívül külön karácsonyi jutal­mat nem kapnak, de a 13. havi fizetést előrehozzák, a jó teljesítményt nyújtókat januárban jutalmazzák. A Tyco nem küld partnereinek értékes ajándékokat, csupán egy-egy üdvözlőlapot, hozzájuk azonban még mindig számtalan apróság, főként irodaszer, ital érkezik. Általában el­mondható, hogy a cégek közti ajándéko­zás divatja manapság lassan leáldozó­ban van, egyre több nagyvállalat ismeri fel, hogy sokkal hasznosabb, ha az erre szánt összeget jótékonykodásra fordít­ják. Egészségügyi intézmények, alapít­ványok, óvodák juthatnak ilyen módon jelentős támogatáshoz. A karácsonyi fo­gadások, partik terén jellemzően a csa­patépítés lebeg a szervezők szeme előtt, a közös játékon, kreatív együttléten túl népszerűek a kulturális programok is, sok cég fizet dolgozóinak színházi estet, borvacsorát vagy koncertbelépőt. Azt azonban a rendezvényszervező cégek is megérzik, hogy a vállalatok alaposan át­gondolják a partik költségvonzatát, hi­szen egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a reprezentációs juttatá­sokat terhelő adó 10 ezer forintos költ­ség felett immár 55 százalékra nőtt, 44 százalékos személyi jövedelemadót és 11 százalékos egészségügyi hozzájáru­lást kell utána fizetni. • Sz. H.

Next

/
Thumbnails
Contents