Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-02 / 238. szám

www.esztergom.hu 2006. december 2., szombat • HÍDLAP 3 Önkormányprogram a király városban Megmenekülhet a Szent István fürdő a bezárástól Több ország is a magyar példát követi Energiahatékonysági találkozó Esztergomban Folytatás az 1. oldalról A polgármester elmondta azt is, hogy a döntést követően még idén de­cemberben javaslatot tesz a felhalmo­zási programra is, és ezt követi majd, a döntéssorozat harmadik elemeként a 2007-es költségvetés koncepciójáról szóló döntés. Az önkormányzat kényszerhelyzetbe került a kormány által bevezetett ár­emelések miatt, a konvergenciaprog- ram miatt mindenhol az országban ér­zékelhető jelentős árnövekedéseket és következményeiket muszáj volt keresz­tülvezetni a rendeletén. A javasolt díj­tételekkel a szolgáltató olyan áremelést vezet be, amit nem tud másra hárítani, és amit az önkormányzat sem tud átvál­lalni. A csütörtöki testületi ülésen így arról határoztak a képviselők, hogy az augusztusi kormánydöntés alapján 13 százalékkal emelkedik a távhő díja Esztergomban. E szerint a december 3-tól elszámolási egységenként érvé­nyes hatósági árak : fűtés díj 342,12 fo­rint, a melegvíz ára: 73,68 forint, a ház­tartási célú hődíj pedig 1358,20 forint lesz. A Promtávhő Kft. képviseletében az ülésen jelen lévő Huszár László el­mondta, hogy ezek mellett további ár­emelkedésre is kell számítania a távfű­téses lakásban élőknek, mivel a gázár­támogatás módosítása miatt a szintén gázzal fűtő távhő szolgáltatónak mu­száj lesz a piaci árakat érvényesítenie áraiban. December tizedikéig kapják meg a távfűtéses lakásban lakók a gáz­ár támogatáshoz szükséges adatlapot, ennek alapján azoknak, akik jogosultak a támogatásra a szolgáltató a támoga­tással csökkentett számlát küldi majd ki. A testület december 14-én tárgyalja majd a Promtávhő Kft. által benyújtott újabb távhődíj módosítást. Kiegészítették a képviselők a Szent István Strandfürdő alapító okiratát is az ülésen, eddig ugyanis nem szere­pelt benne a víz alatti gyógytorna és a gyógyúszás, ezért bővítették a fürdő egészségügyi szolgáltatásait. A bővü­lő szolgáltatások pedig a strandfürdő további üzemeltetését is biztosítják. Ehhez a hírhez tartozó információ, amit Knapp János Pál alpolgármester a múlt héten tartott közmeghallgatá­son ismertetett. A vizsgálatokat köve­tően gyógyvízként minősítették a strandot és fürdőt tápláló forrás vizét, ennek kihasználása pedig szintén új lehetőséget nyit majd Magyarország egyik legpatinásabb fürdője és Eszter­gom előtt. • (muzslai) E hét csütörtökén tartották Eszter­gomban azt a konferenciát, melyet a helyi környezetkultúra egyesület szer­vezett. A találkozóra horvát, ukrán és macedón szakemberek is érkeztek, hogy megtudják, milyen területeken tanulhatnának tőlünk magyaroktól, akár itt Esztergomban is. A Nemzetközi Energiahatékonysági Találkozón a tapasztalatcsere során de­rült ki a külföldi vendégek számára, hogy az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület a rengeteg feladat mellett egy olyan tanácsadó irodát működtet, mely különböző projektekben vesz részt. Az egyesület ennek keretében in­gyenes energiahatékonysági tanács­adással, nyílászáró szigetelési prog­rammal, napkollektor építési tevé­kenységgel és iskoláknak, tanároknak tartott energiatakarékossági előadá­sokkal szolgálja ki a témában érdeklő­dőket. A vendégek részéről elhangzott, hogy míg Horvátországban aránylag hatékonyan, addig Ukrajnában és Ma­cedóniában még elég kezdetlegesen működik a miénkhez hasonló tanács­adói hálózat. Ezért is volt hasznos az említett három ország szakdelegáció­jának, hogy megismerhették a magyar, illetve az esztergomi példát. A külföldi szakemberek a helyi pozitív példák láttán úgy gondolták, hogy náluk is ér­demes lesz az ittenihez hasonló rend­szerben működtetni az energiahaté­konysági munkát. Követendőnek talál­ták ilyen szempontból az Esztergom­ban már megvalósult energiahatékony­sági mérőeszköz kölcsönzést, vagy a nyílászáró szigetelési program ötletét. • P. Z. A határon túli felsőfokú oktatás támogatása Egymillió forintot szavaztak meg a képviselők a tegnapelőtti testületi ülé­sen a szabadkai Magyar Tannyelvű Ta­nítóképző Főiskolai Kar számára. A hasonló intézmények támogatását Esztergom vezetése .már évekkel ez­előtt elhatározta, ennek első lépcsőjé­ben először az akkor induló beregszá­szi felsőoktatást támogatták a helyi képviselők. Meggyes Tamás polgármester az ülé­sen elmondta, hogy Esztergom célja a magyarság megmaradásának zálogát jelentő magyar nyelven oktató tanárok képzésének támogatása, ezért javasolja a szabadkai főiskola támogatását. A kar létrehozását 2004-ben kezde­ményezte a Szabadkai Önkormányzat, és támogatta a Tartományi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Tartomá­nyi Oktatásügyi és Kulturális Titkár­ság is. A kezdeményezést 2006-ban si­ker koronázta, és október 16-án hiva­talosan is megnyitotta kapuit az Újvi­déki Egyetem Szabadkai Magyar Tan­nyelvű Tanítóképző Főiskolai Kara. Az épületet az önkormányzat biztosí­totta, és az elindításhoz szükséges fel­újítások már megtörténtek. Szabadka a továbbiak renoválásához, működte­téséhez, a berendezések megvásárlá­sához azonban már nem rendelkezik elegendő forrással. A főiskolai kar elindulása, működé­se, funkciójának fenntartása az anya­nyelvi oktatás biztosítása érdekében nemzetpolitikai szempontból is fon­tos. A határon túli magyarság megtar­tásának egyik fontos eleme a magyar nyelvű felsőfokú képzés jelenléte. Ennek elősegítése, és a működés biz­tosításához történő hozzájárulás a magyar összefogás jelképévé válhat, és demonstrálhatja a határok feletti összmagyar érdekek meglétét a Kár­pát-medencében, amelyben Eszter­gomnak mindig kiemelkedő szerepe volt - emelte ki Meggyes Tamás. • SE Magyar Állatorvosi Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezete 2801 Tatabánya, Győri u. 29. Tel.:34/302-958, 34/513-914, Fax: 34/302-958 tatabanya@allatorvosikamara.t-online.hu http://allatorvosikamara.t-online.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2006. december 2-3. MEGYEI KISÁLLATOKAT ELLÁTÓ ÜGYELET ÉSZAK: Dr.Muravölgyi László Komárom Sport u. 14. 30/946-88-62 DÉL: Dr. Győrffy András Tatabánya Ságvári u 11. 34/511-148 MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET Tata, Tatabánya, és környéke: Dr.Galántai Pál Tata Gesztenyefasor. 6. 382-377 Dorog, Esztergom, és környéke: Dr.Fekete Attila Nyergesújfalu Felszabadulás tér. 10. 30/282-52-03 Kisbér és környéke: Dr. Bagócs Andrea Oroszlány Illyés Gyula u.17. 20/938-41-11 Komárom és környéke: Dr. Szentirmai Csaba Ács Gyóni. u. 2.70/318-96-32 Oroszlány és környéke: Dr.Sári András Bököd Sport u. 23 20/3667-284 vagy 490-148 HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI ÜGYELET Tata, Tatabánya, Oroszlány, és környéke: Dr.Karácsonyi Ottó. 478-223,20/9885-155 Kisbér, Komárom, és környéke: Dr.lhász János 34/354-405, 30/939-12-76 Dorog, Esztergom, és környéke: Dr.Fazekas István 30/949-05-18, 33/311-289 Az ügyeleti ellátás részletes rendje, az egyes területekhez tartozó települések részletes felsorolása, valamint egyéb információk találhatóak a htto://allatorvosikamara.t-online.hu weboldalon. Adventi lelki készülődés Esztergomban A négyhetes várakozás nemcsak a külsőségekről, hanem lelkünk feldíszítéséről is szól Folytatás az 1. oldalról A belvárosi templomban az első va­sárnap után minden reggel hat órakor lesz Roráte, azaz hajnali mise, a gyer­tyagyújtást pedig szombat esténként az este hatórai szentmisén tartják. De­cember 5-én, kedden délután négy óra­kor rendezik meg a hagyományos Mi­kulás-keresést a hittanosoknak, a fel­nőttek pedig 9-én este hét órakor De­meter László fuvolaestjét hallgathatják meg. 10-én a délelőtti féltízes szentmi­se után jótékonysági vásár lesz a plé­bánia tanácstermében, ahova mindenki elviheti a feleslegessé vált könyveket, CD-ket és egyéb holmikat, hogy a rá­szorulókat segítse. 10-től 12-ig az este hatórai szentmiséken Varga László ka­posvári atya tart lelkigyakorlatot. 16- án hozzák el Bécsből a betlehemi lán­got, másnap a féltízes szentmisén lesz a lángbehozatal. 17-én délután négy órakor a Mindszenty Csarnokban lesz az ökumenikus Karácsony, 21-én a gyakorló, 22-én a Kolping iskolában lesz lelkigyakorlatos nap. 23-án este hét órakor a templomban Ave Maria címmel tartanak koncertet Rozsár Bri­gitta és vendégei. 24-én délután négy órakor lesz a pásztorjáték, a Karácsony érkezését pedig az éjféli szentmisével ünnepük. Nem jelentkeznek a milliókért Komárom. Jövő évtől kezdődően a szlovákiai bankok nem fizetik ki, vagy írják át más számlára azokat a pénzeket, amelyeket anno név nélkül, jelszóval titkosított takarékkönyvön helyeztek el. Ha az érintettek az év végéig nem élnek a jogukkal, pénzük az állami kincstárba kerül, innen a tu­laj 2011-ig egy bonyolult eljárás se­gítségével visszaszerezheti a bankó­kat. A Dunaszerdahelyi járás pénzin­tézeteiben még 22, a Galántaiban 31, a Komáromiban pedig 23 millió koro­na körüli összeg gazdája nem jelent­kezett a pénzéért. Két évet kaphat a tehéntolvaj Tardoskedd. Négy nagytestű szar­vasmarhát tulajdonítottak el a tardoskeddi mezőgazdasági szövetke­zetből, 60 ezer koronás kárt okozva a téesznek. Az érsekújvári rendőrök ku­tatnak az eltűnt állatok után, és várják az esetleges szemtanúk vagy olyan személyek jelentkezését, akik tudnak valamit a lopásról. Az elkövető akár két év börtönbüntetést is kaphat. Tisztelt Szentpáliak! Tisztelt Hölgyeim! Kedves Uraim! Nemrég indította el a Vértes Volán azt a helyijáratot, ami betér vá­rosrészünkbe. A busszal végre elérhetővé váltak számunkra is Esz­tergom más területei, köztük a szentgyörgymezői temető és TESCO- áruház is. A vállalat most, egyes buszok kihasználatlanságára hivatkozva, meg akar szüntetni néhány járatot. Arra kérem, hogy a buszjáratokkal kapcsolatos észrevételeit és a já­ratmegszüntetésről szóló véleményét ossza meg velem, hogy képvi­selhessem érdekeinket a cég vezetőivel folytatott tárgyalásokon. Kérem, véleményét juttassa el a Kiss Tamás képviselő Esztergom Város Önkormányzata Esztergom Széchenyi tér 1. 2500 postacímre, vagy a kisstamas@vipmail.hu e-mail-címre, vagy mondja el az 542-086-os telefonszámon. Üdvözlettel Kiss Tamás képviselő Az evangélikus egyházközség al­kalmai a lelki ünnepre készülés je­gyében december 13-15-ig este fél hatkor lesznek. 13-án Meghozom ne­ked, 14-én Az Úrnak szüksége van rá, 15-én pedig Üdvözlégy címmel. 20-án délután fél négytől közös kará­csonyi készülődést tartanak, mely­nek keretében lesz betlehem felállí­tása az udvarban, mézeskalács díszí­tés és népi szokások felelevenítése B.-Szendrő Csilla népi iparművész segítségével. • Pálovics Klára

Next

/
Thumbnails
Contents