Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)

2006-11-15 / 225. szám

4 HÍDLAP • 2006. november 15., szerda www.istergranum.hu l A P ( S Z ) É L Kocsis L Mihály Robbanás Visegrádon - hét sérült Az egyik alkalmazott hibájából gyulladt ki a fatelep Farkasok közt, védtelen Valójában azon mindig meghökken az ember, hogy „szakmai” fel­adathoz mindig találnak kiváló szakembereket, mióta világ a világ - még nem volt olyan rémes diktatúrája a világnak, amely szakember- hiányra panaszkodott volna. Jut eszünkben ez most Markus Wolf (Wolf - annyi mint: farkas) egykori Stasi-fó'nökról, aki a múlt héten szenderült jobblétre békés, boldog öregség után, nyolcvanhárom éves korában, szerető családja körében. A pátriárka alkonyáról nem sokat tudunk. Igaz, az előtte lévő időkről sem. Legfeljebb annyit, amennyit ő maga hajlandó volt elárulni magáról és tevékenységéről 1997-ben megjelentetett sikerkönyvében (Kémfőnök a titkos háborúban). Korábban - egészen 1978-ig - ő volt az arcnélküli ember, akinek még a vonásait sem ismerhette az „ellenség”, de talán még a barát sem. Vajon ismerte-e valaki egyáltalán? Ő maga, például. A „szakmában” elismeréssel emlékeznek meg róla világszerte, hiszen si­került kiépítenie a világ egyik leghatékonyabb besúgórendszerét és kém­hálózatát, ahol „mindenki szem a láncban”. A kommunizmus egyik leg­félelmetesebb mintaállamában - hiszen a németek mindig példás előme­netelükről voltak ismertek - az ő tevékenysége nélkül semmi sem lett volna olyan elviselhetetlen, mint amilyen volt. Elviselhetetlen és halálos. Páratlan intellektusnak és zseniális szervezőnek jellemzik ismerői, sőt a magánéletében egyenesen igazi charmeur-nek. Vajon mi volt az a pilla­nat az egykori újságíró életében, amikor eldöntötte, hogy gazember lesz? És vajon tudta-e, hogy amit csinál, az nyilvánvaló gazemberség? Pokolba vezető útját holttestek százainak, megnyomorított életű embe­rek tízezreinek árnyai szegélyezik, s ezt nem képletesen kell érteni. Azt hitte, időben lép le a süllyedő hajóról: 1986-ban visszavonult, sőt 1989-ben még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy a „változások” élé­re áll. Kísérlete szerencsére dugába dőlt. De az igazságszolgáltatás pró­bálkozása is, hogy bűneiért elnyerje méltó büntetését. Két év felfüg­gesztett börtönbüntetés - magában bizonyára mosolygott ezen az ítéle­ten, amit meg is értünk. Valóban megmosolyogtató a demokrácia jog­rendszere, amikor nem ítéletet, hanem igazságot kellene szolgáltatnia. Gyanítható, hogy amúgy meg könnyen talált mentségeket magának. Hiszen csak szakember volt, aki szakmunkát végez. És amúgy is pa­rancsra tett mindent. Ilyen egyszerű ez. A legsúlyosabb bűnökkel ter­helt emberek örök menedéke; nincs új a nap alatt. Mindehhez csak azoknak az embereknek nincs hozzászólási lehető­sége, akik elszenvedik ezeket a bűnöket. Benn a farkas, künn a bárány. Folytatás az 1. oldalról Rövidesen a helyszínen voltak a pomázi és az esztergomi tűzoltók is, valamint a fővárosból is érkezett erő­sítés, de még így is egy órába tellett, amíg a lánglovagok eloltották a tüzet. A balesetben a vállalat hét dolgozója sérült meg, egyikük súlyos, a többiek könnyebb égési sérüléseket, illetve füstmérgezést szenvedtek. Az elsődle­ges vizsgálatok során kiderült, hogy az épület raktárában történt a detoná­ció, ahol festékeket, hígítókat és egyéb vegyi anyagokat tároltak. A robbanástól az épület egyik fala el­mozdult, tűz ütött ki, s a lángok átter­jedtek a tetőszerkezetre is. A balesetet nagy valószínűséggel az egyik női al­kalmazott figyelmetlensége okozta: a hölgy pácszeszt vitt a raktárba, azon­ban menet közben a gyúlékony anyag csöpögött a kannából és a kazán köze­lébe érve belobbant, majd a földön „visszaégetf’ és az épületben lévő egyéb gyúlékony vegyszerekkel érint­kezve robbanást okozott. A katasztrófa veszélyességét fokoz­ta, hogy az oltáshoz használt, vegyi anyagokkal keveredett hab a mind­össze száz méterre lévő Duna felé kezdett folyni, ám a Budapestről kiér­kező vegyi mentesítő csoportnak még idejében sikerült megakadályozni a folyó szennyezését azáltal, hogy a ve­szélyes anyagot speciális konténerek­ben elszállították. A katasztrófavéde­lem tájékoztatása szerint a károk fel­mérése még folyamatban van. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) regionális munkabiztonsági felügye­lőségei január elsején jöttek létre. A kifejezetten a munkahelyi biztonsági előírások betartására ettől kezdve na­gyobb létszámú ellenőr ügyel. Úgy tűnik, a hivatali háttér nem minden esetben elegendő a balesetek megelő­zésére. Magyarországon a korábbi évekhez, hasonlóan 2006. első félé­vében 10 ezer 379 munkahelyi baleset történt, melynek során ötvenötén vesztették életüket. A legtöbb üzemi baleset a fővárosban történik: az 1905 szerencsétlenség hat munkás életét követelte. Komárom-Esztergom me­gyében - vélhetőleg a nagy számú ipari üzem miatt - is sokan sérülnek meg munkavégzés közben: június vé­géig 483 balesetet és egy halálesetet regisztráltak. • Gábor Éva Múlt hétvégén Gyöngyösön négyen meghaltak, egy munkás súlyos, egy pedig könynyebb sérüléseket szenvedett egy tragikus munkabalesetben, amikor rájuk szakadt a beton födémszerkezet. A vizsgálatok során kiderült, hogy a kivitelező fővállalkozó nem jelentette be a munkálatok megkezdését az OMMF felé, és az építésügyi hatóság sem értesítette a felügyelőséget. A munkaterületen nyolc munkáltató alkalmazásában tizenöten dolgoztak a bezsaluzott födém betonozá­sán. A munkálatokat nem az előírásoknak megfelelően végezték, a zsaluszerke­zet hiányosságai vezettek a katasztrófához. A baleset műszaki okát építési mű­szaki szakértők, a rendőrség és a hatóság szakemberei vizsgálják. Az építkezést azonnali hatállyal leállították. mmmm NlREMENY'AKGiO! Alulírott ■ riiiwiwi ; *W* ' Az előfizetési d/t fn 3 9 Je,enikme9- d"ért- 9°00 Ft-« Ha 2006. december 17-ig, legalább egy évre előfizet a Hídlapra/ vadonatúj ; ssze9ben(9000Ft)cs^en/átutaiásSaiea Skoda Fabia személygépkocsit nyerhet! a kövfiti<P7ríL'án~~­Ha Ön új előfizetőnk: az előfizetési csekk befizetésével automatikusan bekerül nyereményjátékunkba. Ha Ön régi előfizetőnk: az újság előfizetői a nyereményjáték alatt négy képrészletet találnak majd fődíjunkrél az újságban, k négy képrészletet vágja ki/ és küldje be szerkesztőségünkbe nevével/ címével/ telefonszámával! Születésnapi előfizetési akciónk 2006. december 17-ig tart! Sorsolás: 2006. december 19. MíOHOSSIABBÍTVÁ ÍQCMKM17­Az előfizetési dijat három ' i ^ e^e i isstssn , 3 részlet, 3000Ft 200, ' A nyereményakción valn • . 'a ™9»B fea, kérem, öá ^sssSSSSSíSl »nyitószám: ÚT "........................ ft •** ***£ ...........................:::::::::::::::.......... ...................................................................,...........::::::::- ............... eme,f* aitr 1 41 tí * a kép illusztráció Nyereményeink: Skoda Fabia/ Kétszemélyes erdélyi utazás/ Neuzer kerékpár Styevota és Fia Kft. 2500 Esztergom/ Táti út 27-28. ^ . 47 ív Jielyéne k címe:............................................. B rvezet postacíme' anyitószám: ........................... ................ ' W«. «* köz, sétány, kőnílsti) ySég:.................~ZIZ.................... i Telefonszám: . ............lépcsőhöz: ........' * ;............ * Kelt:........ ...................faxszám; ...... emelet:........ ' ssässta"*» ..................... S imply Clever _a. A játékban korlátozás nélkül részt vehet, aki 2006. szeptember 21. és 2006. december 17. napja közötti időben megrendeli a Hidiap elnevezésű napilapot és az előfizetési díj egyösszegű vagy részletben történő befizetései legkésőbb a nyeremény Idsorsolásig igazolja. f * AZ EV A nyeremény kisorsolására 2006. december 19. napján 12.00 órakor kerül sor a Hídlap szerkesztőségében. A sorsolás nyilvános. M ÁRKZK7PRUI7F A nyertes kisorsolására a sorsolási bizottság előtt, közjegyző jelenlétében kerül sor. A nyereményátvétel elmaradásának elkerülésére tartaléknyertes kisorsolására is sor kerül. A tartaléknyertes akkor válik jogosulttá a kisorsolt nyereményre, ha a nyertes az értesítés i nwnwwtcnszabályszerű kézbesítése ellenére, az értesítőben megjelölt határidőig a nyereményt nem veszi át. »' A nyertest a nyeremény átvételéről postai úton kell értesíteni. Amennyiben a nyertes a nyereményt az értesítés szabályszerű kézbesítése ellenére a megadott batáridőben nem vesd át, úgy a nyeremény a tartaiéknyertest illeti meg. A nyeremény határidőben történő átvételének elmaradása a nyereményhez való jog elvesztését eredményezi. Abban az esetben, ha a nyereményt a tartaléknyertes sem venné át, úgy a nyeremény kiadására nem kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents