Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-03 / 217. szám
2 HÍDLAP • 2006. november 3., péntek www.esztergom.hu RÖVIDEN Egymillió látogató a fővárosi temetőkben (H) Mintegy egymillióan keresték fel a budapesti temetőket Mindenszentek napján, a tavalyinál azonban kevesebben látogatták meg a sírkerteket- mondta el a Budapesti Temetkezési Intézet illetékese. A hétvégihez hasonlóan szerdán is nagy volt a forgalom a főváros tizennégy temetőjéhez vezető utakon, az autók csak lépésben tudtak haladni. A sírkertek környékén rendőrök segítették a közlekedést, valamint megerősítették a rendészeti szolgálatot is. Sztrájkra készülnek a BKV-nál? (H) Sztrájkra is készek a BKV-dolgo- zók, amennyiben a munkavállalókat hátrányosan érintik a cégnél várható tevékenység-kiszervezések- közölték szakszervezeti vezetők. A távirati irodának azt is elmondták: megrendült bizalmuk Demszky Gáborban, akivel ezután nem tudnak konstruktívan együttműködni. A buszágazati munkavállalókat képviselő Nemes Gábor azt mondta: az elmúlt hónapokban többször kezdeményezték a főpolgármesternél a társaság finanszírozásának rendezését, de érdemben semmi nem történt. Hozzátette: az erőteljes érdekérvényesítés érdekében novemberben beolvadnak a több mint ötezer dolgozót tömörítő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségébe. Nem készül leminősítésre a Fitch (H) Közzétette Magyarországról szóló kockázati elemzését a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő jelentése szerint hazánknak várhatóan többségében sikerül teljesítenie a költségvetési célokat a következő két évben, de ennek az előrejelzésnek a kockázatai is nagyok. A jelentés arra is utal, hogy a Fitch egyelőre nem készül tovább rontani a magyar devizaadósi kockázati besorolást. Érdeklődő egyetemisták (SK) Az Oktatási Minisztérium által készített jelentés szerint a szlovákiai egyetem iránt leginkább a Vajdaságban, Romániában, Ukrajnában és Horvátországban élő szlovák származású diákok érdeklődnek. A jelentésről hamarosan a kormány is tárgyal. December 21-én szavazhat a ház a büdzséről Egyetértés alakult ki a frakciók között a házszabálytól való eltérés ügyében Az Országgyűlés várhatóan december 21-én szavaz a jövő évi költségvetésről - közölte Szili Katalin. A parlament elnöke a házbizottság ülése után elmondta: a frakciók között egyetértés van abban, hogy a 2007-es költségvetés tárgyalása során térjenek el a házszabálytól, így december 21-én az Országgyűlés befejezheti az őszi ülésszakot. Hozzátette: abban is egyetértés van a képviselőcsoportok között, hogy ne a költségvetési törvényjavaslattal együtt tárgyalják a jövő évi büdzséhez kapcsolódó, ezért módosítani szükséges előterjesztéseket. Emlékeztetett rá, hogy az Alkotmánybíróság határozata szerint nem lehet a költségvetési törvényben más jogszabályokat módosítani, ezért a kormány külön teijeszti be azokat. A 2007-es költségvetéshez kapcsolódó, 15-20 törvényjavaslatot november 10- ig nyújtja be a kabinet. Az Országgyűlés elnöke szólt arról is, hogy a november 13-mal kezdődő héten várhatóan - vasárnap kivételével - minden nap plenáris ülés lesz: a parlament november 16-án, 17-én és 18-án, azaz csütörtökön, pénteken és szombaton kezdi meg a költségvetés általános vitáját. Milliárdokat várnak az uniótól Hétszáz intézmény felújítását ígérte Hiller Az oktatási tárca 2007 vége és 2013 között mintegy hétszáz oktatási intézmény korszerűsítését, felújítását és mintegy 250-300 teljes átalakítását tervezi uniós források bevonásával - mondta a szakminiszter egy fővárosi konferencián. Hiller István azzal számolt, hogy az említett időszakban oktatási infrastrukturális fejlesztésekre 130-150 milliárd forintot lehet majd fordítani. A fogyatékkal élő gyermekek oktatásával foglalkozó pedagógusoknak együttműködést ajánlott és együttműködést kért tőlük. Elfogadta javaslatukat, hogy dolgozzanak ki egy hosszú távú stratégiát, amely tartalmazná a szükséges forrásokat, feladatokat és hatásköröket egyaránt. Feltételül azt szabta, hogy ez 2007 márciusáig készüljön el, mert mint HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Földrajzi alapon már nem bővül az EU Elutasítja az Európai Bizottság a földrajzi határokon alapuló bővítést, ehelyett a további bővítést illetően az értékekre helyezi a hangsúlyt. Lapértesülés szerint egyebek között ezt tartalmazza az az állás- foglalás, amelyet a testület a jövő héten tesz közzé azokkal a jelentésekkel együtt, amelyek a Törökországgal és Horvátországgal folyó, a csatlakozást előirányzó tárgyalások helyzetét, továbbá néhány balkáni állam még távolabbi belépési kilátásait elemzik. A kiszivárgott állás- foglalás figyelmeztet arra, hogy a további bővítés rendkívüli körültekintést, illetve óvatosságot követel, külön figyelemmel a közösség esetleges túlterhelésére. Brüsszel üdvözli, hogy Phenjan újra tárgyalna Üdvözölte az Európai Unió Észak- Korea döntését, miszerint felújítja a tárgyalásokat atomprogramjáról a nemzetközi közösséggel. Az EU soros finn elnökségének közleménye szerint „az EU továbbra is tevékenyen támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a Koreai-félsziget biztonsági kérdéseinek békés úton való megoldására irányulnak”. A két Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország részvételével 2003-ban Pekingben kezdett tárgyalásokon arra próbálják rábírni mondta, csak ez esetben kérhetik számon rajta a szükséges intézkedéseket. A felsőoktatásban - fogalmazott a tárcavezető - közszolgáltatásról van szó, az adófizetők pénzén olyan szolgáltatásokat kell megrendelni, amire a köznek szüksége van, és olyan diplomásokat kell képezni, akik kikerülve a munkaerőpiacra el tudnak helyezkedni. Kijelentette: nem fogja engedni azoknak a szakoknak az elsorvasztását, amelyekre hosszú távon szükség van, ugyanakkor finanszírozhatatlan, szakmailag nem indokolt az a párhuzamosság, ami ma sok esetben jellemző a felsőoktatásra. Példaként említette, hogy jelenleg 32 helyen van gazdasági képzés, tucatnyinál is több helyen képeznek jogászokat és 16 helyen oktatnak felnőttképzést. • (palotás) Phenjant, hogy véglegesen mondjon le nukleáris programjairól. Elmarasztaló lesz a jelentés? Várhatóan elmarasztalja majd Törökországot az Európai Bizottság abban a jelentésben, amelyet a jövő héten hoznak nyilvánosságra. Törökország és Ciprus kapcsolatainak rendezése mindig is a csatlakozási tárgyalások érzékeny pontja volt, amelynek tárgyalásos rendezése máig nem történt meg. A probléma megoldását az unió soros finn elnöksége is megpróbálta rendezni, de úgy látják, hogy túl nagy a távolság a két fél között. A jelentés várhatóan más, az igazságügy területét érintő hiányosságokat is felró majd Törökországnak. A Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazási kérelemről várhatóan a jövő héten dönt az Országos Választási Bizottság. A hét népszavazásra bocsátandó kérdés között találhatók olyanok is, amelyek a kormányprogrammal ellentétesek, állítják szakemberek. Amennyiben ezt az 0VB is így látja, nem fogják jóváhagyni a kezdeményezést. A házelnök azt mondta: hétfőn rendkívüli házbizottsági ülésen döntenek arról, hogy a költségvetéshez kapcsolódó törvényjavaslatok általános vitáját november 18-án vagy november 20-án kezdje el az Országgyűlés. Beszámolt arról is, hogy a jövő heti ülés napirendjét elnöki jogkörben teijeszti a ház elé, mert a Fidesz-frakció öt napirend-kiegészítést kért, amihez a kormánypárti frakciók nem járultak hozzá. * Koncz Endre Brüsszel semmit sem old meg helyettünk Konkrét együttműködési programok adnak értelmet az európai politikának - mondta a kormányfő csütörtökön Budapesten, az Európa jövője és a parlamentek szerepe című nemzetközi fórumon. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a sikeres európai uniós együttműködés érdekében különösen támogatni kell a bélés külpolitikai, a biztonságpolitikai, az innovációs, a tudományos és a fejlesztéspolitikai közös projekteket. A kormányfő a tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte, hogy minden országnak saját magának kell megoldania problémás kérdéseit, mert „Brüsszel egymaga semmit sem old meg helyettünk”. Az unió bővítésével összefüggésben a miniszterelnök többször is utalt a nyugat-balkáni országokra. Mint mondta, Magyarország akkor jár el helyesen, ha minden eszközt megragad a térség államai csatlakozásának elősegítése érdekében. * (koncz) Nyolc hónap kődobálásért Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy gimnazista Az október 23-i zavargásokkal kapcsolatosan egy kővel dobálózó gimnazista ügyében hozott a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletet tegnap. Nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a 18 éves fiatalembert, aki október 23-ról 24-re virradó éjszaka a zavargások során kővel dobálta meg a rendőröket. A gimnazistát felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében ítélték el első fokon. A fiatalember a nyomozás során azt vallotta, hogy nem akarta megdobálni a rendőröket, csak megijedt és ezért eldobta a köveket. A rendőrségi beszámolók viszont ennek ez ellenkezőjéről szólnak. Ez volt ez első gyorsított eljárás, amelyet a zavargásokkal kapcsolatban lefolytattak A nemzeti ünnepen sérült meg Révész Máriusz, fideszes politikus is, aki ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértés miatt tett feljelentést. De a politikus Bene László országos rendőrfőkapitányt és Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitányt is feljelentette, mert szerinte őket terheli a felelősség azért, hogy a rendőri intézkedés brutálissá fajult. • -I -a Megoldást keres az Audi és a magyar állam Egy EU-konfrom beruházást ösztönző támogatás nyújtása megoldást jelenthetne a magyar állam és az Audi AG közötti vitára, véli a cég igazgatótanácsának tagja. Az Audi korábban bejelentette, hogy kivonul Magyarországról. A döntés hátterében a bevezetendő szolidaritási adó áll, amelynek létjogosultságát ugyan nem kérdőjelezi meg az Audi, de a tervezhetőség szempontjából hátrányosan érintené a céget. Megoldásként felmerült már a szolidaritási adó alapjának a csökkentése is. Az Audi igazgató- tanácsának elnöke november 10-én látogat Magyarországra, amikor Gyurcsány Ferenccel is találkozik majd. Ekkorra remélik, hogy kompromisszumos megoldást találnak a problémára. Nyelvvizsga az állampolgárságért maradhatna, és kitől vonnák meg az állampolgárságot, nyelvvizsgán derülne ki. Az ötletgazda Konzervatív Párt elnöke azzal érvel, hogy az Európai Unió valamennyi tagországában az állampolgárság feltétele az adott ország anyanyelvének ismerete. Az intézkedés az erdélyi magyarság felét kitevő székelyföldi magyarokat érintheti, ők ugyanis tömbben élnek és nem tudnak románul. • K. E. Állampolgárság nélkül maradhatnak az erdélyi magyarok. A román kormánykoalíció egyik tagja ugyanis azt kezdeményezte, hogy vonják meg az állampolgárságot mindazoktól, akik nem beszélnek jól románul. Ha a Konzervatív Párt elképzelése megvalósul, akkor a mintegy 1,5 milliós erdélyi magyarság fele állampolgárság nélkül maradhat. Azt, hogy ki Kik szítják a feszültséget? Bugár Béla, az MKP elnöke szerint a Smeren belül tetten érhető egy erős nacionalista csoport, amely gerjeszti a feszültséget. A parlamenti választásokat követően a kormánykoalíció megszületése után az MKP vezetése abban az illúzióban ringatta magát, hogy a Smer pozitív hatással lesz a Szlovák Nemzeti Párt vezetésének tevékenységére és képviselőinek kijelentéseire. Sajnos ennek éppen az ellenkezője történt - mondta Bugár Béla a SITA hírügynökségnek, aki szerint úgy fest a dolog, mintha a Smer egyes tagjai az SNS tevékenységéhez igazodnának. Az MKP elnöke úgy véü, hogy a Smeren belül fellelhető egy erősen nacionalista tömörülés, amely ellenségképet keres magának, és ezzel feszültséget gerjeszt. Ez oda vezethet, hogy a hangulatkeltés eredményeként az emberek talán az MKP kapcsán úgy fognak tekinteni a magyarokra, mint akik szemben állnak a szlovák nemzettel, ami természetesen nem felel meg a valóságnak - hangsúlyozta Bugár Béla. Ilyen közegben az MKP politikusa szerint nem az a lényeg, hogy a nacionalisták egy-egy állítása igaznak bizonyul-e. • 0. F.