Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-30 / 236. szám
www.istergranum.hu 2006. november 30., csütörtök • HÍDLAP Az orvosok szerint rémálom lesz az átalakítás Hargitai Zoltán: ez nem reform, hanem a Taigetosz Folytatás az 1. oldalról „Ha ez a kórház megszűnik, akkor a Bakonyból a legelső kórház nyolcvan-ki- lencven kilométerre lesz a betegnek. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen a területen milyen télen a közlekedés, akkor nem lehet sürgősségi ellátásról beszélni, mivel a betegek nem jutnak majd el a súlyponti kórházba. Ezenkívül meg lehet-e tenni Komárom és környéke polgáraival, hogy a gyereket Tatabányára kelljen éjjel vinni, ha baj van? Én úgy gondolom, hogy nem.” - mondta lapunknak a szakember. Major Ferenc, a Komáromi Orvosi Kamara elnöke szerint mára kialakult egy olyan ideális állapot Komárom és környéke egészségügyi ellátásában, amivel mindannyian elégedettek lehetnek, és példaképül is szolgálhat az egész országban. Véleménye szerint nem lehetséges bármilyen csökkentés vagy változtatás a színvonal csökkenése nélkül. Hargitai Zoltán, a Komárom-Eszter- gom Megyei Orvosi Kamara elnöke lapunknak elmondta: a legutóbb napvilágra került minisztériumi elképzelések szerint a tatabányai kórház kiemelt, az esztergomi pedig területi intézmény lesz. A nemrég felújított kisbéri és komáromi kórház viszont valószínűleg csupán ápolási szerepet tölt majd be. Elviekben elegendő lenne az első két kórház a megye akkut ellátására, a gyakorlatban a kamara elnöke viszont lehetetlennek tartja, hogy mindenhova tizenöt perc alatt odaéljen a nemrégiben leépített mentőszolgálat. A jelenlegi létszámmal és eszközökkel kizárt dolog, hogy az európai normák szerint el lehessen látni a betegeEgységesen 300 forintot kellene fizetni vizitdíjként 2007. február 15-től, a rászorulók pedig kiegészítést kapnának - legalábbis ez a javaslat hangzott el a miniszterelnök és a szaktárcák, koalíciós frakciók tegnapi egyeztetésén. Ezzel a megoldással az önkormányzatokat teljesen kihagynák a rendszerből, tizennyolc éves korra emelnék a mentesség határát, és a nyugdíjminimum, illetve annak a kétszerese lenne a rászorultság mértékének mérőszáma. két. ,A kormány betegellenes elképzeléseit diktatórikus módon próbálják végrehajtani. Nem tudom, az MSZP meddig tűri, a pár százalékos liberális párt garázdálkodásait. Kisbéren is a szocialista képviselő közbenjárására sikerült teljesen felújítani a kórházat, most pedig az SzDSZ-es miniszter meg akaija szűntetni - ez már lelkiismereti kérdés kellene, hogy legyen. Az egész átalakítás életellenes, ez nem reform, hanem Taigetosz” - mondta lapunknak az elnök. • Pálovics Klára s Újra reneszánszát éli a műíenyő Egyre tökéletesebb utánzatok csábítják a vevőket Belpolitikai lélektükör: merre tovább? Folytatás az 1. oldalról „Új helyzet lesz ugyanis a hétköznapokban megtapasztalni a gazdasági válságot, és a szakmai szervezetek is fellázadhatnak. Az az érzés pedig, hogy nem lehet semmit tenni a kormány ellen ugyancsak feszültségnövelő tényező lehet” - mondta a Hídlap- nak a politológus. Véleménye szerint az MSZP-hez közeli érdekvédelmi szervezeteket is a kormány ellen fordíthatja a tagság, hiába kötődnek érzelmileg erősen a Kádár-korszakhoz. A koalíciós feszültségekkel kapcsolatban az elemző elmondta: az SZDSZ zsarolni próbálja partnerét, ennek egyik erődemonstrációja lehet, hogy az előrehozott nyugdíj ügyében a liberálisok az ellenzékkel szavaztak. „Ugyanakkor a SZDSZ vezetése helyre fogja rakni azokat, akik kibeszélnek, így Fodor Gábort is, aki elítélte az október 23-i rendőri fellépést. Neki egyébként nem is volt más választása, hiszen többször hangsúlyozta az emberi jogokhoz való hozzáállását, de nem is fogalmazott túlságosan keményen. Ez is az előttünk zajló játék része.” - tette hozzá Tóth Gy. László. • P. K. Folytatás az 1. oldalról Ezen érvek ellen persze a kereskedőknek, vásárlóknak is megvan a maguk józan válasza: a fenyőket direkt karácsonyfának termesztik, ami amellett, hogy számtalan család megélhetését biztosítja, tulajdonképpen környezetkárosításnak sem nevezhető. Ezen túl a műfenyők elleni legfőbb érv, hogy formáján túl semmiben sem hasonlítható az igazi fenyőkhöz, nagy nehezen ugyan varázsolhatunk rá illatot különböző illóolajokkal, de akkor sem pótolhatja az eredetit. Akik viszont a műanyag mellett teszik le a voksukat - főként az idősebb korosztály -, azok tartósságát, praktikusságát hangsúlyozzák: nincs lehullott tűlevél, könnyen díszíthető és hordozható, és ha jól választunk, csak egyszer kell befektetni néhány ezer forintot, azaz megéri az árát. Azonban mint mindenütt, a műfenyőpiacon is hemzsegnek a rossz minőségű termékek, amelyek ágai könnyen törnek, kopaszodnak, görbülnek, vagy hullanak, akár csak az igazi fenyőké. Ezekből a csalódásokból pedig ugyanúgy hulladék keletkezik, mint a megmaradt illatozó, gyantás társakból, ráadásul sohasem bomlik le, így sokkal környezetszennyezőbbek. Érdemes azon is elgondolkodni, vajon mennyi káros anyagot bocsátanak ki az üzemek gyártás közben, míg a fenyőtelepek rövid életük során is oxigénnel dúsítják a levegőt. Akik viszont már eldöntötték, hogy műanyaggal ünnepelnek, hatalmas kínálattal szembesülnek: a hipermarketek, egyes virágboltok, barkácsáruházak és újabban már webáruházak is komoly választékot biztosítanak számtalan fajtában, méretben és árkategóriában. Kapható zöld és színes, ritka és sűrű ágú, üvegszálas és PVC, lucra, normannra vagy ezüstfenyőre hajazó, feldíszített vagy csupasz, natúr vagy havas hatású, 30- tól 210 centiméter magasságig, pár száz forinttól 60 ezerig. • Szabó Hajnal Kicsi, inkább dekorációs célú műfenyőket már 2-800 forintért is találunk, 90 centi- méterest 500,120 centi magasat 1000, másfél méteres műfát 1400 forintért is kaphatunk, de a kétméteres fáért, illetve az exkluzív minőségért már a Tesco is 3000, illetve 10 000 forintot kér. Sokkal nagyobb a választék az interneten hirdető dekorációs üzletekben, webáruházakban, ahol nagyjából 1700 és 45 ezer forint között kínálják a minőséginek mondott fenyőket, a kereslet nagyságára jellemző, hogy néhány árucikk fotója mellett már most, november végén az szerepel: elfogyott. Ml A VÉLEMÉNYE? Mint mostanában semmire, biciklis- utak építésére sincs támogatás, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan korábban ígéret is elhangzott a kormány részéről. Arról kérdeztük a kerékpárosokat, hogy mennyire tartják fontosnak a számukra épített utak létesítését. l Vencz Józsefné (nyugdíjas) Gyerekkorom óta bi- : ciklizem, munkába is j azzal jártam, a mai napig a kétkerekűre szállók, ha bevásárolni megyek. Jó lenne egy várost behálózó biciklis- út, azt rengetegen használnák, de ha ezt nem lehet megoldani, mert szűkek az utak, vagy kevés a pénz, elég lenne az is, ha az autósok jobban odafigyelnének ránk. Kertész Béla (őstermelő) Sajnos az évek során megnövekedett az autósforgalom, ami rontotta a kerékpárosok helyzetét. Nyugat-Eu- rópában sok helyen láttam jó példát arra, hogyan vigyáznak a biciklistákra utak építésével. Számomra is fontos a biztonság, hiszen hét unokám és nyolc dédunokám van, szeretnék nyugodt lenni, ha ők felpattannak a biciklire. Reischmann Gábor (szobafestő) : Mi azért nem vesz- [ szűk igénybe a meg- j lévő biciklisutakat, mert azok a város másik végében vannak, ha el akarunk jutni az Erzsébet parkba, ahhoz végig kell mennünk a városon, ami nem veszélytelen. így a kisfiámmal csak az utcánkban szoktunk kerekezni. Budi Hunor Kálmán (tanuló) I Hároméves korom óta biciklizem, de a szüleim nem enge- j dik, hogy a városban is tekerjek, csak a parkban, a biciklisúton szabad száguldoznom. Szeretnék másfelé is járni, de nem szabad. Ha épülnének új utak, mindet kipróbálnám. Országos sztrájkhullám fenyeget januárban Az év elején összehangolt tiltakozásra készülnek a szakszerveznek Amint júliusban, a Gyurcsány-csomag zárószavazását megelőzően, úgy most, a közszolgálati jogviszonyban lévő alkalmazottak jövőjét érintő kérdések tárgyalása során is egységes álláspontra helyezkedtek a hazai szakszervezetek. Amennyiben a december ötödikén kezdődő tárgyalások nem vezetnek eredményre, januárban közlekedési sztrájkok sora béníthatja meg az országot. A közalkalmazottak és köztisztviselők munkaviszonyát érintő tervezett törvénymódosítások, valamint a bérek befagyasztására irányuló törekvések ismét Egyes becslések szerint a kormány terveinek végrehajtása esetén a közalkalmazottak és köztisztviselők bérének reálértéke az elkövetkező három évben akár negyven százalékkal is csökkenhet. összezárták a hat magyar szakszervezeti szövetség közül a SZÉF, az ÉSZT, a Liga és az MSZOSZ tagszervezeteinek sorait. Az érdekvédelmi szövetségek megalakították az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságot, és elhatározták, hogy ném ágazatonként és szakmánként, hanem erejüket összefogva, országos szinten szerveznek munkabeszüntetéseket, amennyiben a kormánnyal december ötödikén kezdődő egyeztetések során nem érik el céljaikat. Az eddig példátlan összefogás másik érdekessége, hogy az érintett szövetségek által tömörített, ám a versenyszférába tartozó szakszervezetek is a tiltakozók mellé állnának, nagyobb hangsúlyt adva a követeléseknek és szolidaritást vállalva ez által a közszférában dolgozókkal. Gaskó István, a többek között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és az Liga Egészségügyi Szövetségét is magában foglaló Liga Szakszervezetek elnöke lapunknak elmondta: a kilátásba helyezett tömeges létszámleépítés és az alacsonyan tartott bérek miatt jelentős szakadék alakult ki a versenyszféra dolgozói, illetve a mintegy nyolcszázezer közszolgálati alkalmazott között. Az utóbbiak sorsa bizonytalan, nem tudják mi vár rájuk a jövőben, jelentős reálbér- csökkenésre is számíthatnak, és az elszenvedett stressz az egészségi állapotukra is kihathat - vélekedett Gaskó. A tárgyalásokon mindenek előtt azt szorgalmazzák majd, hogy az elbocsátások racionális tervek alapján és ne a fűnyíró- elvet követve történjenek. A sztrájkbizottság emellett a közigazgatási reform átgondolt és kiszámítható tervét is látni kívánja, amely mind az alkalmazottak, mind pedig a kiszolgálandó állampolgárok számára átláthatóvá teszi a jövőt - mondta a Liga elnöke. A versenyszféra Az érdekvédelmi szervezetek a tárgyalások során visszautasították, hogy a kormány a 2002-ben Medgyessy Péter kampányígéretéhez híven végrehajtott ötvenszázalékos béremelést állítsa be a mostani megszorítások előzményeként és okaként, valamint felemelték szavukat az ellen a téves képet festő propaganda ellen is, amely a közszféra dolgozóit unatkozó, henyélő hivatalnokként igyekszik beállítani. szakszervezetei a sztrájkjoggal nem rendelkező fegyveres és rendvédelmi dolgozók helyett is készek országos munkabeszüntetést hirdetni, amellyel a karácsonyi ünnepeket nem kívánják megzavarni, így időpontja jövő év januárjára várható és minden bizonnyal a közlekedési vállalatok dolgozói kezdik az akciót. • Gábor Éva Az új főtér ünnepe Vác. December elsején kerül sor a megújult főtér átadásának záró ünnepségére Vácott, amely 13 óra 45 perckor az új Bécsi kapu felavatásával veszi kezdetét. Négy'órakor a Curia épületében Bakai Zita selyemfestő kiállítása nyílik meg, fél öttől a főtéri színpadon a Vác Városi Fúvószenekar játszik karácsonyi dallamokat, fél hattól pedig a Crystal együttes ad koncertet. Ezen a napon nyílik a karácsonyi vásár is a főtéren. Az időseket köszöntik Bajót. December másodikán, szombaton délután 15 órai kezdettel kerül sor az immár hagyományos idősek napjára Bajóton a kultúrotthonban. A rendezvényen a település hetvenévesnél idősebb lakóit köszöntik. A bajóti gyermekek műsorral, az önkormányzat pedig süteménnyel, teával és ajándékcsomaggal kedveskedik a szépko- rúaknak.