Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-04 / 218. szám
4 HÍDLAP • 2006. november 4., szombat www.istergranum.hu Kocsis L Mihály A nagymamák forradalma Ma minden politika. De a nagymamák nem politika. Mintha egyedül ők tudnának még valamit abból, amiért élni lehetne. Sütnek, főznek, szeretik a gyerekeiket és az unokáikat, olykor a menyeiket és a vejeiket is szeretik, s ez nem kis szó. A nagymamák különös anyagból vannak gyúrva. Képlékenyek, és kicsit nudli anyagúak. Meg szilvás gombóc és krumplistészta, kapros juhtúrós galuska és palacsinta. Főként palacsinta. A nagymamák valahogy nagyon értenek olyan dolgokhoz, amihez senki más nem ért, vagy ha igen, hát nem úgy. A nagymamák régi asszonyok. Néha nagyon régiek, néha kevésbé azok, de mindig kimondottan nagymama-szerűek. A nagymamák tartják a lelket, ami nem könnyű dolog, mivelhogy a lélek bonyolult, és nincs is mindig. A lélek néha csak látszat, s csak nagymamák gondolják makacsul, hogy van, de ha tévednek, azt soha nem ismernék be; szerencsére. Amikor még kislányok voltak (az idők kezdete előtt), édes és gyanús álmaik voltak a boldogságról, szeretetről, jóságról, sőt néha Istenről is. Utóbbinak különféle nevet adtak magukban. Azt mondták rá, hogy félj, család, gyerekek, olykor azt, hogy takarítás, mosás, vasalás. Isten mosolygott rájuk és álmukban megsimogatta az arcukat. Mert Isten jól tudja, hogy minden kislány valójában nagymama szeretne lenni. A tudomány mai állása szerint nagymamának lenni, ez a legmagasabb státus, feltehető, ha ezt politikusok és királyok, bankárok és brókerek, valamint tudós akadémikusok és elnökök is tudnák, mindenki nagymama szeretne lenni, így azonban nem. Ezért van az, hogy csak a nagymamák tudnak nagymamák lenni. Viszont a nagymamák mindenkit megértenek, mert ez a hivatásukkal jár együtt. Arcuk, kezük kicsit ráncos, néha már szemüveggel sem látnak igazán jól, szívgyógyszert és vérnyomás-szabályozót szednek, de számítani lehet rájuk. El szoktak fáradni, miközben mégis: mindig nagyon is frissek. Hétvégeken, amikor családok úgy szoktak csinálni, mintha még igazi családok volnának, a nagymamák estidőben - miután letették a varázspálcát - elüldögélnek a tévé előtt. Vagy olvasnának, de az újság az ölükbe esik. Picit (s ezt csak a pontosság kedvéért említjük) horkolni is szoktak. Előfordul, hogy az unokák ilyenkor megsejtenek valamit abból, hogy az élet szép és fontos dolog, és még azt is elhiszik, hogy a nagymamák örökké élnek. Isten pedig - noha nem akarná becsapni őket, s mintha éppen csak kiment volna a fejéből a dolog - hallgat erről; nincs szíve szólni nekik. Megszorítások: feléljük a megtakarításainkat? Nem okoznak nagy kiesést az államnak a kamatadót elkerülő akciók Folytatás az 1. oldalról Amennyiben a befektetési alapok miatti árfolyamnyereség-adót is figyelembe vesszük, akkor sem lehet túl jelentős az összeg, amitől elesik a költségvetés. Kálazy András független pénzügyi tanácsadó szerint az emberek kapkodtak augusztusban, sokan az utolsó pillanatban reagáltak valamelyik kamatadót elkerülő ajánlatra. „Az tény, hogy nagyon sok pénz vándorolt más helyre, de jól azok a pénzintézetek jártak, akik intenzív reklám- kampányt folytattak. Tapasztalataim szerint viszont nagyon sokan a határidő végén kaptak észbe, és kötöttek egy két-három éves lekötést. Ezzel azonban a probléma nem oldódott meg, csak elodázták” - mondta lapunknak a szakember. A Bankszövetség állásfoglalása szerint azt egyelőre lehetetlen megítélni, hogy a megszorítások hatására miként alakul majd a lakossági hitelkereslet. Az azonban már látszik, hogy a lakáshiteleknél a növekedési ütem jelentősen csökkent, a korábbinál magasabb lett viszont a fogyasztási hitelek iránti igény. Az általános hi- telkereslet-csökkenés ugyan még nem érzékelhető, de az biztos, hogy a bankoknak vissza kell fogniuk profitvárakozásaikat az egyre kockázatosabbá váló hitelezés miatt. Kálazy szerint a valódi problémát az jelenti, hogy az emberek nem lehetőségeik, hanem igényeik szerint veszik fel a hiteleket. „A logika szerint hitelfelvétel előtt ki kellene várni, hogy milyen változásokat okoznak a családi kasszában a megszorítások, ennek ellenére a hitelpiac virágzik. Aki húsz évre vesz fel kölcsönt, annak nagyjából előre látnia kéne, hogy miből fedezi azt egy esetleges betegség, vagy mondjuk a nyugdíjazása esetén. Ezzel szemben sokan csak egy-két évre, vagy hónapra terveznek előre” - mondta a Hídlapnak a független tanácsadó. Véleménye szerint a megszorítások hatására minden területen és mindenki életében billenni fog a bevétel-kiadás mérleg. Ha a csökkenő reálbéreket ugyanis sikerül esetleg pluszmunkával egyensúlyban tartani, a kiadások akkor is jelentősen emelkedni fognak, ezért • Dallos Jenő rajza A 2006. év harmadik negyedévében a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt alapok vagyona összesen négy- százhuszonhatmilliárd forinttal bővült a tőkebeáramlás révén - ebből mintegy négyszázmilliárd a kamatadó előtti roham eredménye - , így összva- gyonuk szeptember végén mintegy kettőezer-ötszáznegyvenkilencmilliárd forintot tett ki. várhatóan az életszínvonal fenntartása érdekében sokaknak a tartalékaikhoz kell nyúlniuk. • Pálovics KlAra STRABAG Zrt. TATAI FŐÉPÍTÉSVEZETŐSÉG 2890 Tata, Szomódi út 2. + 36 (06) 34/487-285, és tax + 36 (06) 34/487-325 email: melyepites.tata@strabag.hu Útépítés, sportpályák, parkolók, valamint tér- és díszburkolatok készítése, szennyvízcsatornázás, ivóvíz- és csapadékvíz-hálózatok építése, felújítása. Referenciák: • Tatabánya Ságvári úti lakópark út-és közműépítés • Esztergom Mária Valéria híd forgalmának Árok utcai levezetése • Esztergom önkormányzati tulajdonú utak építése • Esztergom Suzuki autógyár parkolók építése • Esztergom tehermentesítő út építés (Bánomi áttörés) • Tatabánya Erdész út Lapatári úti csomópont körforgalmú csomóponttá alakítása • Dorog Ady Endre úti partfalveszély elhárítás • Tokod útépítés • Tokod-Tát elkerülő út építése • Komárom Szőny és Monostor útépítések Folyamatban lévő munkáink: • Esztergom Széchenyi tér revitalizáció • 10. sz. főút Dorog átkelés korszerűsítés • Esztergom-Kertváros szennyvízcsatornázás