Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-28 / 234. szám
www.istergranum.hu 2006. november 28., kedd • HÍDLAP 5 A hét végéig dúl a harc a biztosítási piacon Több százezer átigazoló: péntekig lehet felmondani a jelenlegi szerződést A Friesland elhagyja Szlovákiát? Szigorodó GMO-szabályozás Magyarországra telepítené nyitrai üzemét a holland tejipari vállalat Mind az öt parlamenti párt támogatja a tervezetet Folytatás az 1. oldalról A kötelező biztosítási tarifák jövő évre érvényes díjainak október végi nyilvánosságra hozatala előtt a szakemberek úgy becsülték: ebben az évben 300-500 ezren váltanak biztosítót. Bár a pontos számok majd csak január vége felé válnak ismertté, Hoványi Sándor, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) gépjármű tagozatának vezetője a Hídlapnak azt mondta: a biztosítótársaságok ajánlatai iránt kétségtelenül minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozott, ám ez nem jelenti azt, hogy rekordot dönt a biztosítót váltók száma is. A szakember szerint a jövő évi díjak kiegyensúlyozottabbak, mint a korábbi években, ugyanakkor sokkal összetettebb és bonyolultabb a tarifa kiszámítása: a biztosítók több mint százféle kedvezményt kínálnak. Az internet terjedésével párhuzamosan egyre nő a világhálón információt szerző ügyfelek száma, de a „személytelen” szerződéskötéssel szemben még a jelentős on-line kedvezmények ellenére is bizalmatlanok vagyunk, hiszen jellemzően a bizFelmondani és újat kötni - ugyanott? A biztosításnál figyelembe vehető kedvezmények körének kiszélesedésével és az új ügyfeleknek járó kedvezőbb díjtétel figyelembevételével egy meglehetősen abszurd helyzet is előállhat: előfordul, hogy jobban jár az autós, ha felmondja évek óta meglévő biztosítását, majd új ügyfélként ugyanott újat köt, mert így kevesebbet kell fizetnie. Szabó Gábor, az esztergomi Trigranum Kft. biztosítási központjának vezetője úgy tapasztalta: régiónkban a tavalyinál jóval többen váltanak biztosítót, amely szerinte a jól előkészített médiakampánynak és az ügyfelek tájékozottságának köszönhető. Az egyik legkedvezőbb tarifákat kínáló biztosító környékünkön az új Signal, de mindenképpen a kisebb, piaci részesedést szerezni kívánó társaságok könyvelhetnek el nagyobb sikereket idén, míg a nagyok egyre inkább háttérbe szorulnak a kötelező gépjármű- felelősség-biztosítás szegmensében. • Gábor Éva Igencsak ritkaságszámba megy ma, ha valamilyen témában ötpárti megegyezés alakul ki, de a génmódosított és ettől mentes kukorica egyiitt-termeszté- sének szabályozásával ez a helyzet. A képviselők tegnap szavaztak az úgynevezett koegzisztencia-törvényről. Ha már mindenképpen muszáj engedélyezni a génmódosított kukorica hazai termesztését, megpróbáljuk azt lehető szigorúbb feltételekhez szabni. Gráf József agrárminiszter a témában múlt szerdán tartott parlamenti nyílt napon úgy fogalmazott: a magyar kormány Európa legszigorúbb törvényjavaslatát fogadta el, de ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bár komoly versenyelőnyt jelent a GMO mentesség, nem tartható fenn örökké a moratórium. Az unióban már 20 génmódosított fajta termesztését engedélyezték és mintegy 500 gabona, illetve zöldségféle esetében tart az engedélyezési eléjárás. A hazai moratórium ügyét már tárgyalták Brüsszelben és várhatóan rövidesen feloldatják a tilalmat, ezért is rendkívül fontos, hogy addigra - a következő ülés decemberben lesz - életbe lépjen az együtt-termesztési szabályozás. A törA témában tartott nyílt vitanapon a kérdés egyik szakértője, Heszky László, a gödöllői egyetem professzora kifejtette: szerinte a koegzisztencia-törvény nem akadályozza meg hatásosan a keveredést, hatalmas adminisztrációs terhekkel jár és 4- 8 évig lenne csak fenntartható. Azt azonban a professzor is elismerte, hogy a termesztési tilalom feloldása szükségessé teszi a szabályozást, ám úgy véli, az uniónak is felül kellene vizsgálnia a GMO növényekkel kapcsolatos álláspontját. vény nem titkoltan olyannyira igyekszik megnehezíteni az erre aspiráló gazdák számára az engedélyezést, hogy lehetőleg senki ne adja a fejét GMO- kukorica termesztésre. A génmódosított és mentes kukorica közt legalább 400 méter távolságnak kell lennie, a földtulajdonosnak vagy bérlőnek pedig az összes környező telek gazdájától írásos beleegyező nyilatkozatot kell beszereznie. A törvény mellé egy ötpárti határozati javaslatot is benyújtottak, amely felhatalmazza a kormányt hogy a mentesség megőrzése érdekében kezdjen tárgyalásokat az unióval. • Sz. H. tosítók saját ügyfélszolgálatán intézik ügyeiket az autósok. Hoványi Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy az internetes alkuszcégek által megadott díjak és a biztosító valódi tarifái között eltérések lehetnek, ezért ajánlatos minden esetben leellenőrizni az árakat. A kötelező biztosítás az egyre élesebb verseny és a nyomott árak miatt önmagában nem nagy üzlet a biztosítótársaságoknak, viszont minden autótulajdonos potenciális ügyfél, aki jó tapasztalatok esetén más jellegű biztosításait is a társaságnál köti - ezért ilyen agresszív a harc. Folytatás az 1. oldalról A jelenleg 200 személynek megélhetést nyújtó tejipari üzem 2001 márciusa óta tevékenykedik Szlovákiában, zsolnai telephelyét két éve helyezte át Nyitrára. A tejgyár már második éve veszteséges: a költségvetési hiány 2005-ben 248,6 millió koronát tett ki, 2004-ben pedig 108 millió koronát. A Szlovák Tejipari Szövetség az elmúlt napokban már figyelmeztette tagjait, hogy legyenek óvatosak a tejüzemmel való szerződéskötéskor. Az együttműködésről szóló iratok a jövő évre nézve még nem születtek meg, így meglehet, ez váltotta ki azokat a híreszteléseket is, amelyek a cég szlovákiai piacról való kivonulásáról szólnak. • -p -a Az emberi élet mindennél fontosabb Gyakorlaton mutatták be tudásukat a mentőkutyák Ml A VÉLEMÉNYE? Napról napra szépül Esztergom főtere, a tavaszias időjárásban sokan kilátogattak már a hét végén is megnézni, hol tart az építkezés. Arról kérdeztük a járókelőket, hogy mennyire elégedettek a megújult Széchényi-térrel. 1 Fekete Iván , (könyvelő) jj ; A tér felszabadítása kitűnő lehetőség arra, hogy jobban érvényesüljenek és láthatóvá váljanak a környező barokk és romantikus építészeti remekek. Kiemelkedik a csodálatos szobor az önkormányzati komplexum előtt, és örömteli, hogy a tér többi épületét is folyamatosan újítják fel. Szimpatikus, hogy a régmúlt emlékeit is ápolják a tervezők, az oroszlános szimbolikával és Géza fejedelem szobrával. Fodor András (nyugdíjas) Egy nadrág és egy térdzúzódás bánja az építkezést, mert egyik este nem vettem észre egy kiálló követ és hatalmasat estem. Biztosan szép lesz, ha kész lesz. Igazán ezt akkor tudom megítélni, ha a tér megtelik élettel, ha kivilágítják, ha kinyitnak a boltok, kizöldülnek a fák és elősétálnak az emberek. Kádár Mónika (kozmetikus) Budapesti vagyok, de viszonylag sűrűn járok Esztergomba, így láthattam, ahogyan újjászületik a tér. A város múltjához méltó módon alakították át, sokat fogunk arra sétálni a párommal, ha a jövőben itt kirándulunk. Remélem, mikor legközelebb jövök, már láthatom a szobrokat is. Ambrus Árpád (ács) Elsősorban az tetszik az átépítésben, I hogy már nem zsú- I folt a tér. Jó ötlet, hogy kitiltották innen végre az autókat. Nagyszerű hely lesz ez a tér, a gyerekek számára biciklizési lehetőséget, az időseknek kellemes sétahelyszínt ad, és a családok is nézelődhetnek, kikapcsolódhatnak, beülhetnek egy kávéházba majd. Tízmilliót követel az SNS Duraytól Dél-szlovákiai kampányra fordítaná a pénzt Slota Folytatás az 1. oldalról A speciálisan kiképzett eb szinte egy perc alatt megtalálta a tipikus szaggal „átitatott” labdát, a szakértők szerint ehhez a szél segítette hozzá a kutyát. Az emberkereséskor, mentőakciókor, drogkereséskor egyébként az állat nem magát az eltűnt személyt vagy a kábítószert keresi, hanem saját játékát. A kutyásoknak egyelőre nem volt éles akciójuk, bár vezetőjük több rendőrség által szervezett kutatásban, is részt vesz. A speciális mentőszolgálat nyáron alakult, eddig Zselízen, Nagykürtösön, Pozsonyban, Léván, Ságon, és Privigyén van csoportjuk, azonban országos hálózatot szeretnének kialakítani, a végső cél pedig egy európai uniós centrális központ létrehozása. Ennek elérésében jó úton haladnak: Lengyelországból, Csehországból és Magyarországról is érkeztek kedvező visszajelzések. A közeljövő tervei között egy könyv kiadása is szerepel, az olvasmány a kereső munkába és az ahhoz kapcsolódó dolgok rejtelmeibe avatná be az érdeklődőket, emellett például egy gyakorlóközpont létrehozását is szorgalmazzák. A szervezet tagjai nem kapnak jutalmat fáradozásukért, Berek szavai szerint nekik „a jó szó is elég”, azonban működésükhöz szponzorokat keresnek. A szolgálat a nap bármely órájában az emberek rendelkezésére áll, további információkat a +421918066911-es számon kaphatnak az érdeklődők. • (szép) Folytatás az 1. oldalról Anna Belousovová, az SNS alelnöke szerint Duray Miklós a pártjukat rágalmazta és ártott annak jó hírének, amikor július 28-án az InfoRádióban fasisztának minősítette politikai tömörülésüket. „A szlovák kormányt ugyanis harmadrészben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt” - hangzott a pert érő mondat. „Már most készítheti a tízmillió koronát. Néhány hete mondtam, hogy ha valaki még egyszer hazugságot mond az SNS-ről, az bíróságon fog kikötni - Duray az első. Senki ne gondolja, hogy Szlovákiában mindenki azt mond, amit akar, amit a kis eszecskéjé- vel kigondol” - nyilatkozta az SNS alelnöke, aki szerint a tetemes összeget a párt költségeire költik majd. „Elsősorban arra, hogy a dél-szlovákiai régiókba is gyakrabban elmehessünk, hogy végre ráébredjenek az ott élő polgárok az MKP valódi politikájára. Szlovákiáért dolgozunk, a maga módján ez is jótékonyság” - állítja Anna Belousovová. Vladimí Pirosík, a Fair Play Szövetség ügyvédje szerint a nemzeti párt hiába vár a pénzre. „Nézetem szerint ugyan ellentmondásos állításról van szó, ám az alkotmány által garantált szólásszabadság-keretei között” - nyilatkozta az egyik napilapnak az ügyvéd. Duray Miklós még szeptemberben, levél formájában válaszolt az SNS-nek: ebben többek között kitért arra is, hogy Szlovákiában fokozódik a kisebbségellenes hangulat, amelyet Slota nem éppen szerencsés kijelentései is előidézhettek, A Szlovák Nemzeti Párt tornaijai szervezete az MKP polgármesterjelöltje, Lax László mögé sorakozott fel. „Valószínűleg az ördöggel is összefognának a pártok a hatalom megkaparintásáért” - kommentálta a történteket Dubovszky „Dubcsek” László, Lax legnagyobb ellenfele. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője szerint hasonló együttműködés a nagy- politikában nem fog megismétlődni. ezért azt javasolta, hogy a jelen ügy lezárása érdekében a Szlovák Nemzeti Párt vonja vissza számtalan magyar- és MKP-ellenes kijelentését, amelyek alkalmasak voltak a magyarok és szlovákok közötti gyűlölet gerjesztésére. • Szép Éva