Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-28 / 234. szám
2 HÍDLAP • 2006. november 28., kedd www.esztergom.hu V I D E N Ivóvízjavítás 200 milliárdból (H) Az ország több térségében javítani kell az ivóvíz egyes jellemzőin, ezért nemzeti ivóvízminőség-javító program indul, amelyre mintegy 200 milliárd forintot szánnak - közölte a környezetvédelmi miniszter. Persányi Miklós elmondta: a Dél Alföld, az Észak-Alföld és Dél-Du- nántúl egyes térségein gyengébb minőségű az ivóvíz, ám az egészségre nem ártalmas. Ez összesen 2,5 millió embert érint. Elsősorban az arzén, a flór, a nitrát és a nitrit szennyeződések eltávolítása a feladat - mondta a tárcavezető, hozzátéve: az uniós előírások értelmében minden 15 ezer lakosnál nagyobb agglomerációban az évtized végére biztosítani kell a teljes körű csatornázottságot és a szennyvíztisztítást. Lassabban fogy a magyar (H) Jelentősen mérséklődött a népességfogyás üteme az év első 9 hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A népesség becsült lélekszáma szeptember végén 10 millió 68 ezer volt. Az előzetes adatok szerint 2006 első kilenc hónapjában csaknem 75 ezer gyermek született, több mint 97 ezren hunytak el, valamivel több mint 37 ezer házasságkötés történt. Akcióban az élelmiszerkommandő (H) Újra akcióba lendült az élelmiszerkommandó, vagyis összehangolt munkába kezdett a tisztiorvosi szolgálat, az állategészségügyi, a növényvédelmi és a fogyasztóvédelmi hatóság. Január 5-ig piacokon, bevásárlóközpontban, vendéglátóhelyeken bukkanhatnak fel az ellenőrök, és előfordulhat az is, hogy munkaidőn túl látogatnak el a boltokba. Öngyilkos lett a polgármester (SK) A dunaszerdahelyi járásba tartozó Csallóközcsütörtök polgármesterét, egy 52 éves nőt holtan találtak tegnap reggel a községi ház egyik raktárhelyiségében. A nő felakasztotta magát és a rendőrség szerint is öngyilkosság történt. A polgár- mester hagyott hátra búcsúlevelet, ám abban nem ír tettének indítékáról. Az eset azért furcsa, mert a hét végén lesz Szlovákiában az önkormányzati választás, amelyen újra indulni kívánt a polgármester. Párbeszéd helyett ultimátum Hét szövetség az egyeztető fórumban A hét országos érdekképviseleti szövetség képviseli az önkormányzati oldalt a leendő Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumában, erről azután határoztak a felek, amikor konzultáltak a szaktárca vezetőjével. A javaslat szerint a Kisvárosi Ön- kormányzatok Országos Érdekszövetsége, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége vezetői vehetnek majd részt a fórum munkájában. Utóbbi a kormány mellett működő döntéselőkészítő, véleményező, tanácsadó, javaslattevő valamint meghatározott körben koor0ÉT: felemás megítélés A munkaadói oldal támogatta, a munkavállalói oldal nem az aktualizált konvergenciaprogram tervezetét az Országos Érdekegyeztető Tanács délelőtti ülésén. A munkáltatók szerint minden erővel támogatni kell a hiánycsökkentő lépéseket a gazdaság stabil fejlődési pályára állítása érdekében. A munkavállalók szerint miközben a tervezet pénzügyileg közelít az európai szinthez, társadalmilag az attól való eltávolodást eredményezi. A szakszervezetek szerint a programban nincsenek olyan elemek, amelyek azt mutatnák: 2008-ra meghozzák a várt eredményeket a munkavállalókat sújtó megszorítások. A kormányzati oldal szerint a munkavállalói oldalnak meg kellene határoznia pontosan, hogy mivel nem ért egyet. dináló testület lesz, amely legalább negyedévente ülésezik. A testület elnöke az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, társelnöke az ön- kormányzati oldal soros ügyvivője lesz. Lamperth Mónika közölte: kedden reggel a minisztériumba várja a hét önkormányzati érdekszövetség vezetőjét, akikkel a jövő évi költség- vetéssel kapcsolatban felmerült kérdésekben egyeztet. A mai ülésen Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének fideszes társelnöke többször kérte, hogy vegyék napirendre a - mint mondta - „költségvetésről szóló érdemi vitát”. Úgy fogalmazott: párbeszéd helyett eddig csak ultimátumot kaptak a jövő évi büdzsével kapcsolatos kérdéseikre. • Koncz Endre Kétsebességes Magyarország Emberközeli reformokat sürgetett Orbán Igazságos, emberközeli, építő, a helyi önkormányzatok által megszervezett reformokat szorgalmazott Orbán Viktor a Fidesz XXI., rendkívüli kongresszusán szombaton, Győrött. A pártelnök szerint a fő kérdés, hogy Magyarország a kirekesztő vagy a szolidáris fejlődés útjára lép a következő években. A szocialisták a szolidáris fejlődési iránnyal ellentétben olyan „kétsebességes” Magyarországot akarnak kialakítani, ahol csak a kiváltságos jómódú kisebbség számára elérhető a valóban európai színvonalú egészségügy és oktatás, az egyre szegényebb többség számára azonban nem. Orbán Viktor szerint az embereknek meg kell védeniük magukat a „ronda új világgal” szemben, és a Fidesznek nem lehet más feladata, mint az, hogy az emberek mellé áll. Három fontos feladatot nevezett meg pártja számára: az országos politikában a Fidesznek le kell lepleznie a kormány és a szocialisták újabb és újabb hazugságait, a fideszes önkormányzati vezetőknek minden helyi erő bevonásával meg kell szervezniük a reformokat, valamint a Fidesznek gondosan elő kell készítenie a népszavazást is. Szerinte az őszi választás sikere igazolja a Fidesz szövetségi politikáját is, amelynek utolsó pillére a kongresszuson létrehozott Ön- kormányzati Képviselők Fóruma. • -z-e Nem nyilvános Gergényi válasza Nem hozzák nyilvánosságra, mit válaszolt a BRFK a tévé-székházost- romról készített jelentésre; erről az országos rendőrfőkapitány döntött - közölte az ORFK szóvivője. Garam- völgyi László elmondta: a dokumentum annyira szakmai jellegű, hogy az nem tartozik a közvéleményre. Előzőleg a rendészeti minisztériumban egyeztetett a szaktárca államtitkára, az országos, a budapesti és a Pest megyei rendőrfőkapitány, itt elhangzott, erősíteni kell a rendőrség jogállami értékrendjét. A felek a szeptember 18-án történtekről készült jelentés áttekintése után leszögezték: a hatóság alkotmányos keretek között működik, de a jövőben alaposabb elemzések után kell döntéseket hozni. A résztvevők egyebek mellett megállapították: el kell fogadni a rendőri hivatás etikai kódexét. HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Bukhat a török csatlakozás Nem sikerült áttörést elérnie a soros uniós elnök Finnországnak a Ciprus elismeréséről szóló vitában, ami veszélybe sodorja Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatását. A finn külügyi vezető külön is tárgyalt török és ciprusi kollégájával a földközi-tengeri országok külügyminisztereinek csúcstalálkozóján. A finn politikus közölte: nem tudják folytatni az egyeztetéseket, nem is tűznek ki új időpontot. Törökország csak akkor nyitná meg kikötőit és repülőtereit a ciprusi hajók és repülőgépek előtt, ha megszűnne a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elleni nemzetközi embargó. Finnország december 6-ig adott időt Törökországnak arra, hogy eleget tegyen kötelezettségeinek. Ennek hiányában a huszonötök vélhetően fontolóra veszik a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését. Világbanki segély a romániai útépítésekhez A Világbank 180 millió dolláros kölcsönnel segíti Romániában az út- és vasútfejlesztést. Az alap az infrastruktúra-fejlesztés gyorsításának sürgős szükségét támogatja a termelékenység és gazdasági növekedés érdekében. A terv célja a szállítási költségek csökkentése a román nemzeti út- és vasúthálózatban az EU-csatlakozás első évében, mivel a román szállítási hálózat igen elmaradott az uniós országokéhoz képest. A jövő január 1- jén az EU-hoz csatlakozó Romániában a tervek szerint hat éven belül mintegy 1200 kilométer autópálya áll majd rendelkezésre - jelentette ki korábban a román közlekedési, építésügyi és turisztikai miniszter. Hadüzenet a spameknek Fokozottban szigort vár el a tagállamoktól a kéretlen levelek, vagyis a spamek küldőivel szemben az Európai Bizottság. Egy felmérés szerint az unióban megforduló levelek fele spam. A tagállamoknak már most is lehetőségük van arra, hogy akár bíróság elé is állítsák az ilyen elektronikus levelek küldőit. Leépítés a meteorológusoknál is Az Országos Meteorológiai Szolgálat kékestetői állomásáról elbocsátják az ötfős személyzetet december 22-i hatállyal. Nappali ügyeleti formában egy embert még tovább foglalkoztatnának. Az indoklás szerint azért kell bezárni az állomást, mert az OMSZ-t felügyelő környezetvédelmi tárca 23 százalékos leépítést rendelt el a meteorológiai szolgálatnál. Gyurcsány most már egyeztetne Újabb egyeztetéseket kezdeményezett a fejlesztéspolitikáról december 19-re és 20-ra a miniszterelnök az Országgyűlésben. A kormányfő az unió balkáni bővítése mellett érvelt. Gyurcsány Ferenc napirend előtt elmondta: december 19-én a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásáról szóló programokról kezdeményez megbeszélést, ahova a kistérségek vezetőit, az azokat képviselő önkormányzati szövetségeket várja, míg december 20-ra a fejlesztési programokban jelentős szerepet játszó úgynevezett pólusvárosok vezetőit hívta. Gyurcsány Ferenc hétvégi bejelentését megismételve elmondta: a magyar európai parlamenti képviselőket december 10-én várja megbeszélésre. A miniszterelnök emellett - múlt heti, nyugat-balkáni körútja kapcsán - az unió bővítése mellett érvelt, hangsúlyozva: szövetségeseket kell találni ehhez Európában. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt válaszában hangsúlyozta: a horvát uniós csatlakozás és az uniónak a balkáni államokkal történő bővítése kapcsán konszenzus van az ellenzék és a kormány között. Az MDF elnöke, Dávid Ibolya szerint a kormányfő úgy szorgalmaz egyeztetést, hogy közben az például nem történt meg az egészségügy átalakítását célzó törvényjavaslatok kapcsán. • K. E. Sztrájkolnak az adatfeldolgozóban Az okmányirodák munkájában fennakadások várhatók Eredetileg múlt héten csütörtökre hirdette meg a sztrájkot a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal, ám a munkáltató bírósághoz fordult és a válasz csak tegnap érkezett meg. E szerint jogszerűen kezdődött el a sztrájk tegnap este hét órakor. Az adatfeldolgozó munkatársai azért hirdettek sztrájkot, mert a folyamatos leépítések miatt lehetetlen elvégezni a munkát. Eredetileg már múlt héten csütörtökön elkezdték volna a tiltakozást, ám a munkáltató bírósághoz fordult. A döntés tegnap érkezett meg és este héttől már el is kezdődött a sztrájk. E miatt biztosan fennakadások várhatók az okmányirodák munkájában és a hivatalos iratok kiadásában is, mert például erkölcsi bizonyítványokat nem nyomtatnak. A sztrájkot hirdető Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete közölte, hogy a munkatársak csak felügyeletet látnak el. Tiltakozásukat pedig addig folytatják, - amíg nem születik elfogadható megállapodás a hivatallal. Elfogadhatónak tartanák például azt, ha egy műszakban két dolgozó helyett hárman lennének. • -I -a Fico elszenvedte első vereségét A politológusok szerint Robert Fico szlovák kormányfő hivatalba lépése óta a múlt héten elszenvedte első vereségét, amely a koalíciós válság kezdetét jelentheti. A Transpetrol vezetésében lezajlott személycserékkel kapcsolatban ugyanis nem sikerült érvényt szereznie akaratának. Vladimír Meciar (HZDS) ez esetben erősebbnek bizonyult. Végül is elérte, hogy a holdudvarához tartózó, de Fico által bírált Július Rezesnek nem kell távoznia a Transpetroltól. „Ezzel kapcsolatban érdemes lesz figyelni a gazdasági tárca vezetőjének Lubomír Jahnátek további politikai pályafutását. Tudniillik a Transpetrol közgyűlésén kormány részről ő teijesztette be a személycseréket. Nyilván alábecsülte támogatóinak erejét. Még egy ilyen presztízsvesztéssel járó vereséget Robert Fico nem engedhet meg magának” - véli Peter Horváth politológus, aki a nagyszombati Cyril és Metód Egyetemen oktat. Horváth szerint ez a kudarc gyengítheti Robert Fico kormányfői, de pártján belüli pozícióját is. Hasonló véleményen van Miroslav Kusy, a pozsonyi Komensky Egyetem ismert politológusa. „Meciar nem az a politikus, aki huzamosabb ideig alárendelt szerepet játszott volna. Ilyen helyzetben megalázva érezte magát, és csak addig volt képes elviselni, míg egzisztenciális okok erre kényszerítették. Számára csupán a vezető szerep elfogadható és csak idő kérdése volt, hogy mikor fog többet kérni” - fogalmaz Kusy professzor, aki úgy véli, hogy a koalíción belüli feszültség eddig is tetten érhető volt, de a múlt heti ütközés utáni viszony még inkább kiéleződött. • 0. F.