Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-24 / 232. szám
www.istergranum.hu 2006. november 24., péntek • HÍDLAP 5 Életveszélyes játékok a boltok polcain Nincs kötelező ellenőrzés a gyermekjátékokra, tucatnyi termék okozhat sérüléseket Folytatás az 1. oldalról A Mattel Toys Hungary Kft. azt kéri a szülőktől, hogy aki ilyen babát vett a gyermekének, az hívja fel a céget a 06-1-270-0223-as telefonszámon. A vállalat magyarországi képviselete a napilapokban hirdetést tesz közzé, feltüntetve a veszélyes babák szériaszámát. Azok, akik megvásárolták a játékot, személyesen, vagy postán juttathatják azt vissza a magyarországi forgalmazóhoz, kártérítésként pedig a baba árának megfelelő vásárlási utalványt kapnak. Kiima Katinka, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sajtóreferense lapunknak elmondta: egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a veszélyes játékról. Ilyen esetben a forgalmazó cégnek kell megkeresni a hatóságot, és a bejelentésben feltüntetni, hogy milyen veszélyt okozhat a termék, illetve hogyan lehet ezt elhárítani. „Magyarországon nincsen kötelező termékbevizsgálás, a felelősséget a gyártónak kell vállalnia. A címkén azonban magyar nyelven fel kell tüntetni a gyártó, a forgalmazó nevét, a termék megnevezését, és azt is, hogy hány éves kortól ajánlott. Vásárláskor érdemes ezt a címkét keresni” - mondta a hídlapnak a referens. A felügyelőség igyekszik megelőzni az ilyenfajta termékek forgalomba kerülését, az ellenőrzési programjukban szerepelnek a könnyűipari termékek, köztük a gyermekjátékok is. A hatóság honlapján a letiltott termékek között pontosan megnevezve, fényképpel együtt szerepelnek azok a játékok, amelyek már fennakadtak ezeken a vizsgálatokon. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ajánlása szerint vásárláskor mindig ellenőrizni kell, hogy az adott terméken szerepel-e az engedélyezési szám, ha ez nincs meg, akkor érdemes bejelentést tenni a felügyelőségnél. A fogyasztóvédők a legtöbb esetben olyan játékokat minősítenek veszélyesnek, amelyek leváló apró darabkáit a kicsik belélegezhetik, vagy lenyelhetik. A 2006-os ellenőrzésen fennakadt gyermekjátékok listája: Régió Kft. játék vasaló állvány, Hunor Kft. Gold Time Super Foam Dart mechanikus fegyver, Gyufa 2000 Kft. Yi Feng Toyd Police Force lövő játék, Gyufa 2000 Kft. Blithe Duck telepes játék, Gyufa 2000 Kft. Happy Toys csipogó játék, Glória WZ Kft. Sport Tong Xin digitális gyermek karóra, Capital Trade Kft. Shooting fúvócsöves lövőjáték, Z-SPEED Kft. High Good New To Super Gun Set tapadókorongos pisztoly, B.C.I.C. Air Power Gun céllövő játék készlet. „Hiába olcsóbb, nem ajánljuk a szülőknek, hogy a piacokon, vásárokban vegyenek játékokat, az üzlet ugyanis az adventi időszak után is biztosan a helyén lesz, és érvényesíteni tudják a jótállást, illetve a garanciát, ha bármi probléma adódik a termékkel kapcsolatban” - mondta lapunknak az egyesület szakembere. • Pálovics Klára Célkeresztben a petárdacsempészek Szigorú büntetésre számíthatnak a pirotechnikával üzérkedők Vadlúd sokadalom Tata. Hatodik alkalommal szervezi meg a Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület Komárom-Eszter- gom Megyei Csoportja az országos madármegfigyelési versenyt és természetvédelmi programokat az Öreg-tó mellett. Idén november 24-től 26-ig várják azokat, akik szeretnék megmérettetni magukat, bemutatókon részt venni az Építők parkjában lévő madármegfigyelő toronynál és a madarak életével, környezetvédelemmel kapcsolatos érdekes előadásokat hallgatni. A rendezvény péntek délután négy órakor veszi kezdetét az Öreg-tó Klub Hotelben és vasárnap zárni egy egész napos, a Bősi víztározóhoz szervezett kirándulással. A résztvevőket tea, forralt bor, finom ételek és madarakkal, természetvédelemmel kapcsolatos alkotások, könyvek vására is váija. Autórongálás Esztergom. Szerda reggel vette észre a tulajdonos, hogy Esztergomban a Schweidel utcai lakótelepen parkoló személygépkocsiját valamely maró hatású folyadékkal öntötték le ismeretlen tettesek. A rongálással mintegy 800 ezer forintos kárt okoztak. Az ünnepek közeledtével sokak számára egyre nagyobb a csábítás, hogy pirotechnikailag is felkészüljenek a szilveszterre, ám fontos tudni: éppen egy évvel ezelőtt lépett életbe a petárda birtoklására, árusítására, használatára vonatkozó rendkívül szigorú rendeletmódosítás. Ennek fényében a magánszemélyek és szabálytalankodó árusok 50-100 ezer forintos bírsággal számolhatnak, ha figyelmen kívül hagyják a jogszabályokat. Tavaly év elején a szokatlanul megszaporodott balesetek késztették a törvényhozókat a „petárdarendelet”, azaz a polgári célú pirotechnikai tevékenységeket szabályozó kormányrendelet módosítására, amely novemberben lépett hatályba és kimondja: egész évben tilos a petárda árusítása, birtoklása és használata, a szabálysértés pedig 50-100 ezer forintos bírsággal, elkobzással és megsemmisítéssel jár. Komárom-Esztergom megyében tavaly szilveszter táján hét személy - hat esztergomi és egy komáromi illetékességű - ellen indult szabálysértési eljárás, míg országosan körülbelül ezer esetben állapítottak meg vétkességet a rendőrök. Mivel azonban a szomszédos Szlovákiában nem ilyen szigorúak a szabályok, sokan próbálnak szilveszter táján átcsempészni kisebb- nagyobb mennyiséget a határon. Bár a határőrség valószínűleg nem fordít kiemelt figyelmet az ilyen típusú ellenőrzésre - inkább személyeket és nem árut vizsgálnak - amennyiben mégis gyanús szállítmányra bukkannak, értesítik a vámosokat, akik várhatóan idén is főként mobilcsoportos akciókkal, fokozott ellenőrzéssel készülnek az ünnepekre. Az esztergomi rendőröknek egyébként tavaly több ezer petárda árusítását sikerült megakadályozniuk, amikor egy fiatalembernél jelentős raktárra bukkantak. A rakéták, kisebb tűzijátékok, úgynevezett játékos pirotechnikai eszközök árusítása továbbra sem tiltott, de kizárólag engedéllyel rendelkező személyek árusíthatják megfelelő feltételek mellett. Az elsősorban tortadísz funkciójú fényjátékok birtoklását még a cukrászdáknak is be kell jelenteniük a rendőrségnek. Mozgó, konténeres árusoknak 30 nappal az árusítás megkezdése előtt kérvényezni kell az engedélyezést az illetékes rendőrségnél, bár eddig Esztergomban még nem érkezett ilyen igény, valószínű, hogy például a Tesco parkolójában ismét kaphatóak lesznek a rakéták, tűzijátékok. A megmaradt pirotechnikai eszközöket az árusoknak kötelező lesz visszavenniük. • Szabó Hajnal Ml A VÉLEMÉNYE? Az egyházak által fenntartott oktatási intézmények szinte már hagyományosan kevesebb állami támogatásban részesülnek, mint az önkormányzatiak. Arról kérdeztük az embereket, hogy mennyire tartják elfogadhatónak, hogy a törvény diszkriminálja az egyházi iskolákat. Németh Mária (tanár) A Hídlapból értesültem a hátrányos megkülönböztetésről, ami többszörösen is érint érzelmileg, hiszen katolikus városban élek, jómagam is egyházi iskolába jártam, a Szakmári Irgalmas Nővérekhez, ráadásul ötven évig tanítottam. Nagyon fájó, hogy az egyházi iskolákat mellőzik, hiszen ugyanazt a dolgot végzik, mint az államiak, sőt lelki pluszt is adnak a tudás mellé. Szállási Árpád (orvostörténész) Mindenféle hátrá- l nyos megkülönböz- I tetésnek eleve ellen- I sége vagyok, az oktatásban mindenkit egyformán megillet a támogatás, nem is értem, hogy ez miért nem kézenfekvő az illetékesek számára. A piaristákhoz jártam iskolába, és noha én református vagyok, ott nem volt diszkrimináció. Mezei Attila (könyvkötő) j Közvetlenül nem vagyok érintett a témában, mert jelenleg 1 egyetlen rokonom sem jár egyházi iskolába, de önmagában felháborítónak tartom azt, hogy az állami intézményeket teljes mértékben az adófizetők pénzéből tartják fenn, függetlenül attól, hogy ők vallásosak-e vagy sem, ugyanakkor ha egy hívő ember a gyermekét egyházi iskolába akaija járatni, akkor eleve hátrányból indul. Tomorszky Mária (könyvkereskedő) [ Jogos az egyház elégedetlensége, hiszen ugyanúgy adózó szü- I lök gyermekei járnak az általuk fenntartott iskolákba is. Az egyház azzal, hogy iskolákat működtet, terheket vesz le az állam válláról, nem kérdéses, hogy azonos támogatás illeti meg, mint az önkormányzati intézményeket. Egyre több vasúti baleset a régióban Az elmúlt hetekben szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk vasúti balesetről szóló híreket. Tágabb régiónk egy heti mérlege igen szomorú: múlt pénteken egy öngyilkosság, kedden egy égő vonat, csütörtökön pedig egy halálos gázolás. Múlt pénteken egy Budapest felé induló vonat gázolt halálra egy 53 éves siófoki férfi a váci vasútállomáson. A vizsgálatok során kiderült, hogy az áldozat öngyilkossági szándékkal lépett a sínekre. A tragédia miatt rövid időre megbénult a közlekedés a forgalmas vasútvonalon, de néhány nappal később újabb, szerencsére ezúttal sérülés nélkül végződő eset okozott fennakadást. Kedden a reggeli órákban egy Vácról Budapestre indulni készülő vasúti szerelvény egyik kocsijában tűz ütött ki, miután valaki szándékosan felgyújtotta az egyik ülést, és a függöny is lángra kapott. A tüzet a vonat személyzetének sikerült megfékezni, azonban a MÁV az eset miatt kénytelen volt törölni a járatot. A váci vasúti közlekedés azóta sem nyugodt: csütörtökön reggel hat óra körül a város belterületén a Szobról Budapestre haladó vonat gázolt halálra egy nőt, akinek személyazonosságát a baleset után még nem ismerték. Az elsődleges vizsgálatok alapján az derült ki, hogy az asszony Verőce felől Vác felé gyalogolt a zárt vasúti pályán, ám későn vette észre a mögötte közeledő személyvonatot. Megpróbált ugyan kilépni a sínek közül, de a mozdony jobb eleje elütötte és a bokros részre lökte, melynek következtében a helyszínen életét vesztette. A vonalon csak nyolc óra körül állt helyre a közlekedés. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője lapunkat anrol tájékoztatta, hogy az év első tíz hónapjában Komárom-Esztergom és Pest megyében együttvéve huszonhatan sérültek meg kisebb-na- gyobb mértékben a vonatra felszállás, illetve arról leszállás közben, egy valaki életét is vesztette. Tiltott helyen való közlekedés következtében a két megyében összesen húszán sérültek meg október végéig, közülük négyen meghaltak, kilencen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Vasúti átjáróban ebben az időszakban tizenegy szerencsés kimenetelű baleset történt, melyek során négyen sérültek meg súlyosan. • G. É. Kézműves és virágkötő vásár Táton A fenti címmel rendezik meg a táti kultúrházban kézművesek és virágkötők kiállítását és vásárát. A december 2-án és 3-án, mindkét napon délután 2- től este 7-ig tartó rendezvényen Czibuláné Csicsmann Erzsébet új porcelán babáiból nyílt kiállítás is megtekinthető. Az ádventi programon a közönség tippeket és ötleteket kap az ádventi, karácsonyi díszek elkészítésére, az egyes hangulatelemek kreatív fortélyainak elsajátítására. A vásár során ügyes kezű mesterek mutatják meg a fenyőfa alá kerülő ajándékok ízléses és különleges csomagolásának mikéntjét. • P. Z. Benépesülhet a süttői idősotthon Várhatóan december közepétől költözhetnek be a lakók a süttői új, Szép- korúak Idősek Otthonába, ugyanis az otthon nemrégiben megkapta az ÁNTSZ-től az előzetes működési engedélyt. A 46 férőhely nagy része még szabad, eddig nagyjából 10 idős jelezte beköltözési szándékát, további jelentkezéseket várnak a környékről és az országból egyaránt. A vadonatúj, korszerű, akadálymentes intézményt az önkormányzat finanszírozásában alakították át egy diákszállóból. Az egyszeri belépési díj 1,9 és 2,3 millió forint között változik, a szolgáltatásokért havonta 55 ezer forintos térítési díjat kémek, de ezért teljes körű ellátást, orvosi felügyeletet kapnak az idősek. • Sz. H.