Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)

2006-10-07 / 199. szám

VIII HÍDLAP • 2006. október 7., szombat hídlcipmagazin Kocsis L. Mihály Kátyúföld megnyugszik (egy újabb őszödi beszéd) M ielőtt összesúgnának a londoni kertvárosok háziasszonyai (house­wives) és a James Bond Streeten a szelvényvagdosásban megfáradt, (amúgy) megállapodott úriemberek (gentlemen), sietek leszögezni, hogy sohasem tartottam illő­nek: külföldiként - hogy úgy ne mondjam, ide­genként, noha ennyi idő után, amennyit ebben a kis országban eltöltöttem, belső Kátyúföldön, ta­lán joggal mondhatnám személyemet akár a he­lyi iszonyok, vagyis viszonyok jó ismerőjének is - beleártani magamat a belpolitika zavaros vize­ibe. (Felismervén, hogy bizonyos vizekben még az úszni tudó is elmerülhet, kapaszkodó híján.) Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy jelen tudó­sításommal sem kívánok beleesni a pártosság (elkötelezettség - kötél pláne nem!) hibájába, ami egy, a demokrácia ősi hazájából érkező em­ber számára amúgy is hangsúlyozottan elkerü­lendő. Tehát, tisztelt otthoni olvasóim (agy Bri­tannia, vö. mind, kiejtve: májnd, annyi mint: ész, értelem - mindez azok számára, akik káty fordításban olvassák majd - netán - soraimat), tehát: távolságtartásom fenntartásával közelítek mostani témámhoz is. Amely (elkerülhetetlenül) ezúttal a káty belpolitika legújabb fejleményei­vel foglalkozik. Vezet pedig mindebben nem utolsósorban a Királyi Földrajzi Társaság felkérése is, hogy se­gítsem a szigetországi olvasókat a tájékozódás­ban, mivel a The Times és a The Independent (amennyiben a káty média szakemberei-később esetleg kérnék tőlem, megpróbálhatom számuk­ra ezt a, káty viszonyok között értelmezhetetlen fogalmat - független - körüljárni; habár nem va­gyok benne biztos, hogy erre itt tartózkodásom­nak hátralevő esztendei elegendő időt biztosíta­nak) egymásnak ellentmondó értékeléseket kö­zölt az utóbbi napok fejleményeiről. Volt elem­ző, aki a káty demokrácia kiteljesedéséről, de volt olyan is, aki a csődjéről (csöndjéről) érteke­zett. Innen, belülről, persze minden egészen más. Habár. Jómagam is azt hittem eleinte, hogy Bubóspestis (mint köztudott, ez a káty főváros, amelynek élére éppen most választották meg százötödször a fogyhatatlan népszerűségű Lord Májért, a Duma jegén - igaz, a nyárias ősz miatt utóbbihoz Szibériából kellett fa­gyasztó gépeket kölcsönkérni; de lehet, hogy Antarkt is) népe csak a fejét akarja kiszellőz­tetni, mivel - tudományosan megalapozott vé­lemények szerint - az utóbbi néhány évszázad­ban kissé befülledt. Valóban, félre lehetett érte­ni a tömegből felcsapó lelkesedést, és a zászló­erdőből kiemelkedő táblák szövegét, hiszen Fletó császár, vagyis alkirály (Bruxelles nagy­herceg régensi jóváhagyásával, ezt azért min­dig hozzá kell tenni, a közjogi helyzet áttekint­hetősége végett!) mindig is szerette, ha kedves népe így, ebben a formában is (mintegy családi pikniken) követeli az újabb megszorítások be­vezetését (ami egyben a lelki béke és egyen­súly garanciája is Kátyúföldön). Ezért hallgat­tam én is néhány napig. Abban a hiszemben, hogy csak államháztartási reform vagy konver­gencia van, ami ezen a vidéken mindennapos­nak számít. És csak napok múlva döbbentem rá, hogy ez­úttal nem egészen erről van szó. De így jár az, aki csak a kormányszóvivői tájékoztatásokra ha­gyatkozik. Míg el nem felejtem: a nemek közöt­ti egészséges egyensúly fenntartása miatt újab­ban hölgy viszi a szót - noha azért persze Bat is, csak kicsit hátrább (az agarakkal) -, és mint hal­lottam, már nagy lendülettel folyik a delfinek kiképzése (lehet azonban, hogy oroszlánfóka). Bevallom, az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a külföldi sajtónak szóló meghívásokat, noha mindig kellemesen lepett meg annak nyíltsága (és elvtársias légköre), kollégáimmal mindig összesúgunk meglepetésünkben, amikor azt halljuk, hogy Kátyúföld fővárosa továbbra is Bubópestis. Hiába, a következetesség valóban káty erény! Talán nem számít kifejezett dicséretnek, még­is elmondom, hogy ebből a (hamis) biztonságér­zetből végül is a külföldi sajtójelentések billen­tettek ki, s kezdtem magam is jobban odafigyel­ni: mi történik Bubópestis közterein. Érthető ta­lán, hogy a köztévé elleni ostromot először egy­szerű lámpás szavazásnak néztem. Szinte biztos voltam benne, hogy a gépkocsik felgyújtására csak az átmeneti áramkorlátozás miatt van szük­ség, de aztán egy taxisofőr azt mondta (csak ké­sőbb tudtam meg, hogy ő volt a Taxis Gyuszi, és éppen gyorsfutári szolgálatot teljesített Gábor herceg [prinz], illetve Attila kulcsár és a függet­len bíróság között, állítólag valami vallomás­egyeztetésről volt szó, vagy ilyesmi), tehát azt mondta a sofőr, hogy csak A szállás szabadsága című műsorhoz válogatják a statisztákat (vagy statisztikákat?). Kiderült azonban, hogy az esti mese áthelye­zése miatt lázongó kisgyermekes szülőknél sza­kadt el a madzag, és a kedélyeket még a kiren­delt locsolókocsik sem tudták lecsillapítani, pe­dig - mint hallottam - jó minőségű állami mé­zesmadzagot és szociális hálót is osztogattak az összegyülevész népség között. Csak jóval később tudtam meg, hogy egy ki­szivárogtatott (titkos) beszéd rázta meg a kedé­lyeket; megjegyzem, erre számítani is lehetett a paksi kazettacsere miatt (pláne, hogy az oroszok a spájzban vannak). Őfelsége I. (Durcás) Fletó (vala­mint vezér és kancel­lár) egy zártkörű koro­natanácson beszélt az uralkodás (átmeneti) nehézségeiről, váloga­tott szavakkal, amelye­ket ezúttal - szokásá­val ellentétben - nem válogatott meg a szo­kott gondossággal, sőt teleszórta versidéze­tekkel (Falu végén elkúrta a kocsmáros... stb.) és a kurta neme­sek elleni kirohaná­sokkal (Ej, rákefélünk arra még...), amit a ta­nács tagjai ugyan meg­éljeneztek (szokás sze­rint), de kiszivárogva már nem volt teljesen intim (betét). Ez vitte az utcára a népet, s a hírek szerint a karhatalmi egységek azért is nem voltak (nyomban) a helyzet magaslatán, mert elein­te azt hitték, hogy a szokásos hálaadási felvonu­lás zajlik, s az esetleges hamis hangok a rossz kihangosítással magyarázhatók. Mire rádöbben­tek, már késő volt. Kátyúföldön azonban (szerencsére) gyorsan változnak az események, így történt ez most is. Mire - kellő tájékozódás után - hozzákezd­hettem volna az utóbbi napok ismertetéséhez, újabb fordulat következett be. Kikerült egy újabb, szigorúan kiszivárogta­tott, titkos beszéd, amely aztán .merőben más fordulatot adott az eseményeknek. Most, amikor tudósításomat írom (a Káty Tájékoztatási Iroda szíves jóváhagyásával és az iroda Ajtószabadság és Nyílászáró Főosztályával történt előzetes egyeztetéssel), már ismét Fletó alkirály (ál?) tartja kezében a dolgok irányítását (amelyet egyébként egy percig sem engedett ki a kezéből, és az ellenkezője is csak azért látszott, átmene­tileg, mert abból etette a demokratikus média - mindenre - felkészült munkatársait, s köztudott, hogy még egy uralkodónak is csak két keze van; legfeljebb három, ha Szilvásy őexcelenciáját is hozzászámoljuk). Szerencsére a beszéd szövegét széthordták (széthordásban a káty kormány már eddig is igen szép eredményeket tudott felmutatni, igaz, elsősorban a vagyon vonatkozásában), így hoz­zám is eljutott egy példánya, amit a következők­ben - változtatás nélkül - tárok olvasóim elé. Elhagyom a beszéd elején hallható szokásos megszólítást (Barátaim, ti cent - annyi, mint filléres - ebek stb. stb.), illetve az irodalmi színvonalú invokációt, amelyről hosszú érteke­zéseket írtak már a legkiválóbb magyar páterek. (Ez a Kossuth-díjas írók gyűjtőneve, kiknek pá­lyája bére égetőbb, mint Parnesszusz vére - ki­nek nem inge...) Úgy is, mint kiváló pályatár­sukról, hiszen Fletó kan (cellár) maga többször kijelentette, hogy „kibaszott jó” (ez kátyúi kö­rülbelül azt jelenti: „szerénységem tiltja, hogy kiemeljem amúgy feltűnő írói tehetségemet”) könyveket fog írni a káty baloldalról (a jobbol­dal legnagyobb megkönnyebbülésére). És csak a beszéd érdemi részét emelném ki ezúttal (ilyenkor örülök annak igazán, hogy ehhez megfelelő kiemelő cenzúrát kaptam a hivatalos káty tájékoztatástól). Nos, akkor vágjunk bele! (De annyit azért hozzátennék, hogy az erőteljesebb káty kifeje­zéseknek nem mindig találom a hazai megfele­lőjét, ezért a szöveg lényegesen halványabb eb­ben az elnagyolt fordításban, mint az eredeti. Már csak ezért érdemes megismerkedni ezzel a szép, de nem éppen könnyű nyelvvel; Kín-Ugor nyelvcsalád). A szöveg (mint emlí­tettem, kissé nyers ordí­tásban): „Barmok! Kapjátok be a kisujjamat (onnan szoptam én is), most el­mondom nektek az őszintét, habár tisztában vagyok vele, hogy akkor sem értenétek belőle egy kukk szót se, ha az életetek vagy a jövő évi megvesztegetési pénze­tek múlna rajta, habár tudom, hogy az utóbbi még az-etikailag legké­nyesebb ízlésű képvise­lőket is érzékenyen érinti. Nem akarok mel­lébeszélni, mert az nem szokásom. Ismertek, mint a jó pénzt. De most nem a káty forintról akarok beszélni, és az euróról is csak annyi­ban, amennyiben az megfelelően konvergál az állampénztárral, ez utóbbi egyébként jelen­leg a Szemlőhegyi Fittelina bankszámláján fial, remélem, Veres Ja­ni időben elrendezte ezt a részét, mert nem aján­lanám neki, hogy összeakassza a bajuszt Pirinenével. (Mert igaz, hogy beretválja, de ak­kor is apró. És szúr, illetve vág. Habár nem apád, csak anyósom.) Látnotok kell, hogy most végső soron az or­szág sorsáról van szó, ebben vagyok én a látno­kotok (sem lesütve, sőt inkább mindent jól ki­főzve). Nem kevés pénzről van szó, Brüsszelben megmutatták (közvetlenül mielőtt a kijárati aj­tót), mit mondjak, a szám is tátva maradt. (Sőt tétre és befutóra.) Nem akarom most kitátani, de el tudjátok képzelni; a kis gömböcnek is sok volna gombócból. Ezt a pénzt kell most megszerezni, ezért gon­doltam a Gordon-művelésre. A kis Bajnai tudja, hogy mitől döglik a liba, aztán ott van Surányi, ő egyszer már a Nemzeti Bankot is adta, habár csak a bécsi leánybankónak kelt lába, de leg­alább azt reméljük, hogy jó volt a kamatláb, mert az javítja'az államháztartási hiányt. (Ja, most súgják, hogy Surányi nem egyszer, hanem kétszer. Gyere, Gyuri, a győri gyufagyárba gyu­fát inni... Illetve Auditálni.) Viszont nem mindegy, hogy hova kerül a pénz. Ezt jól tudjuk. És a tanácsadóim is tudják (szerencsére), igaz, ebben sokat segítettem ne­kik. A legjobb hely - nem fogjátok kitalálni, elvtársaim! -, a legjobb hely nálam van. Én, mint az ország első embere, csá..., királya (Bruxelles nagyherceg őkegyelmessége legma­gasabb jóváhagyásával, mint nem győzöm hangsúlyozni, de jó, ha tudjátok, Putyin elnök is rábólintott legutóbb, amikor kátyúba jutot­tunk, vagyis aláírtuk a káty-orosz örökbarátsá­gi szerződést, illetve behívtam a szovjet emlék­műveket, internetről). És miért van nálam a legjobb helyen?! Kérdem én, és joggal (illetve körömmel). Azért, mert kiürült a kassza! Ez tudom, hogy hihetetlen, de még a legnagyobb uralkodókkal is előfordul, időnként. A káty gazdaság persze dü­börög, Kóka (vagy Kuka?) a jani ebben, sokszor átrepül az ország felett (neki térkép e táj), habár mindig magán helikofferrel, annyira nem telik most másra. Lehet persze, hogy csak a rotort hallja vagy a tüntetéseket (noha a bíróságok hal­kan dolgoznak; és szerencsére a legújabb rendőr­ségi fogdáink is hangszigeteltek)! Azt azonban ő sem tagadhatja (nem annyira kuka), hogy az egyensúllyal baj van. Többet viszünk ki annak révén, mint amennyit be tudunk hozni a vámon, pedig elhihetitek, hogy vannak kapcsolataim, nem akarok dicsekedni, de még az APEH-nél is (sokan tudják rólam, hogy még a számvevőszék portásával is szoktam snúrozni; az elnökével csak smúzolni). Baj van! Gordon, baj van! - szoktam mondani. Ha így haladunk, lassan nem lesz mit eltitkolni az adóhatóságok elől. Nem szeretném, ha sajnálkoznátok (itt, a hangszalag tanúsága szerint I. Fletó heves in­dulatszavakat hallatott, ismételten a káty nyelv legszínesebb és legeró'teljesebb kifejezéseivel mutatva rá a Koronatanácsban ülő - ekkor még kissé tanácstalannak látszó - képviselőkre és kártya-, illetve golfpartnerekre (utóbbit Konvergencia Tanácsnak hívják, hivatalosan), de azt a le- és kiba... aszalt szilvás életbe! Ott tartunk, hogy már a gyerek is arra kényszerül, hogy lop... Hogy ne kérjen, de vesz-ragadjon (a kezéhez), pedig tőlem aztán tudhatja, mi az, tenni a közért. És tudjátok, mit?! Tudjátok?! (Még a kazetta fordításánál is hallani, hogy alig bírt levegőt venni a szónok. Igaz, a pilla­natnyi árfolyamrátát nem ismerjük.) Azt hiszi­tek, hogy Patek Philippe aranyórát vagy a Lenin-összeset, esetleg Horn Gyugyu cölöpje­it?! Nem! Ropit... A nyomorult kőiké. Ropit. Egy kis Durcás, amint egy zacskó Ropit emel le a polcról, el tudjátok ezt képzelni? Hogy mit érez ilyenkor egy apa. Hát, ide jutottunk. (Ar­ról még majd külön beszélünk, hogy viszont kifizettették, amikor jött a rendész, és ha nincs ez a konvergencia, hát annyi egyensúly sincs nálam, hogy kiváltsam a gyereket. És csak mellékesen kérdezem, hogy hol van ilyenkor a szociális háló!) Itt tartunk. Mondom még egyszer. Vagy két­szer. (Hogy ne felejtsétek.) Immár többről van szó, mint magáról Kátyúföldről, és jó volna, ha ezt az egyszerű emberek és az ellenzék is meg­értené. Innen kurjantom, hogy hangom a Kossuth té­rig érjen. Ne húzzatok körém falat, hiszen nem jut már egy jó falat szegény királyotoknak...” A hírek szerint a. Koronatanács tagjai közül ekkor már többen sírtak (sőt volt, aki dalolni s táncolni se röstellt). A beszéd üzenete pedig (a Szabadság tériből visszamaradt) futótűzként kezdett terjedni a tüntető nép körében (lovasfutóárok és lovas rendőrök közreműködé­sével, az Agyar Televízió is félóránként leadta, a költségvetési igényeivel együtt). A Fradi és az Újpest ultrái pedig közös mosogatódélutánt ren­deztek, minek következtében a helyzet is gyor­san tisztázódott. Ekkor Fletó alkirály szakértői kormánnyá ala­kult, és kinevezte önmagát. Sőt egyben bizalmat is savazott, ami még a politológusokat és a logo­pédusokat is meglepte, mivel a lakmusz is kimu­tatta. A Ph-érték beállt, a mocsarakat lecsapol­ták, azóta a békák sem beszélnek vissza. Legfel­jebb a távolból hallatszik valami halk kuruttyolás... Ezt jelentem a világ népeinek és a szigetor­szág közvéleményének, maradva tisztelő hívük: Market Place.

Next

/
Thumbnails
Contents