Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-07 / 199. szám
VIII HÍDLAP • 2006. október 7., szombat hídlcipmagazin Kocsis L. Mihály Kátyúföld megnyugszik (egy újabb őszödi beszéd) M ielőtt összesúgnának a londoni kertvárosok háziasszonyai (housewives) és a James Bond Streeten a szelvényvagdosásban megfáradt, (amúgy) megállapodott úriemberek (gentlemen), sietek leszögezni, hogy sohasem tartottam illőnek: külföldiként - hogy úgy ne mondjam, idegenként, noha ennyi idő után, amennyit ebben a kis országban eltöltöttem, belső Kátyúföldön, talán joggal mondhatnám személyemet akár a helyi iszonyok, vagyis viszonyok jó ismerőjének is - beleártani magamat a belpolitika zavaros vizeibe. (Felismervén, hogy bizonyos vizekben még az úszni tudó is elmerülhet, kapaszkodó híján.) Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy jelen tudósításommal sem kívánok beleesni a pártosság (elkötelezettség - kötél pláne nem!) hibájába, ami egy, a demokrácia ősi hazájából érkező ember számára amúgy is hangsúlyozottan elkerülendő. Tehát, tisztelt otthoni olvasóim (agy Britannia, vö. mind, kiejtve: májnd, annyi mint: ész, értelem - mindez azok számára, akik káty fordításban olvassák majd - netán - soraimat), tehát: távolságtartásom fenntartásával közelítek mostani témámhoz is. Amely (elkerülhetetlenül) ezúttal a káty belpolitika legújabb fejleményeivel foglalkozik. Vezet pedig mindebben nem utolsósorban a Királyi Földrajzi Társaság felkérése is, hogy segítsem a szigetországi olvasókat a tájékozódásban, mivel a The Times és a The Independent (amennyiben a káty média szakemberei-később esetleg kérnék tőlem, megpróbálhatom számukra ezt a, káty viszonyok között értelmezhetetlen fogalmat - független - körüljárni; habár nem vagyok benne biztos, hogy erre itt tartózkodásomnak hátralevő esztendei elegendő időt biztosítanak) egymásnak ellentmondó értékeléseket közölt az utóbbi napok fejleményeiről. Volt elemző, aki a káty demokrácia kiteljesedéséről, de volt olyan is, aki a csődjéről (csöndjéről) értekezett. Innen, belülről, persze minden egészen más. Habár. Jómagam is azt hittem eleinte, hogy Bubóspestis (mint köztudott, ez a káty főváros, amelynek élére éppen most választották meg százötödször a fogyhatatlan népszerűségű Lord Májért, a Duma jegén - igaz, a nyárias ősz miatt utóbbihoz Szibériából kellett fagyasztó gépeket kölcsönkérni; de lehet, hogy Antarkt is) népe csak a fejét akarja kiszellőztetni, mivel - tudományosan megalapozott vélemények szerint - az utóbbi néhány évszázadban kissé befülledt. Valóban, félre lehetett érteni a tömegből felcsapó lelkesedést, és a zászlóerdőből kiemelkedő táblák szövegét, hiszen Fletó császár, vagyis alkirály (Bruxelles nagyherceg régensi jóváhagyásával, ezt azért mindig hozzá kell tenni, a közjogi helyzet áttekinthetősége végett!) mindig is szerette, ha kedves népe így, ebben a formában is (mintegy családi pikniken) követeli az újabb megszorítások bevezetését (ami egyben a lelki béke és egyensúly garanciája is Kátyúföldön). Ezért hallgattam én is néhány napig. Abban a hiszemben, hogy csak államháztartási reform vagy konvergencia van, ami ezen a vidéken mindennaposnak számít. És csak napok múlva döbbentem rá, hogy ezúttal nem egészen erről van szó. De így jár az, aki csak a kormányszóvivői tájékoztatásokra hagyatkozik. Míg el nem felejtem: a nemek közötti egészséges egyensúly fenntartása miatt újabban hölgy viszi a szót - noha azért persze Bat is, csak kicsit hátrább (az agarakkal) -, és mint hallottam, már nagy lendülettel folyik a delfinek kiképzése (lehet azonban, hogy oroszlánfóka). Bevallom, az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a külföldi sajtónak szóló meghívásokat, noha mindig kellemesen lepett meg annak nyíltsága (és elvtársias légköre), kollégáimmal mindig összesúgunk meglepetésünkben, amikor azt halljuk, hogy Kátyúföld fővárosa továbbra is Bubópestis. Hiába, a következetesség valóban káty erény! Talán nem számít kifejezett dicséretnek, mégis elmondom, hogy ebből a (hamis) biztonságérzetből végül is a külföldi sajtójelentések billentettek ki, s kezdtem magam is jobban odafigyelni: mi történik Bubópestis közterein. Érthető talán, hogy a köztévé elleni ostromot először egyszerű lámpás szavazásnak néztem. Szinte biztos voltam benne, hogy a gépkocsik felgyújtására csak az átmeneti áramkorlátozás miatt van szükség, de aztán egy taxisofőr azt mondta (csak később tudtam meg, hogy ő volt a Taxis Gyuszi, és éppen gyorsfutári szolgálatot teljesített Gábor herceg [prinz], illetve Attila kulcsár és a független bíróság között, állítólag valami vallomásegyeztetésről volt szó, vagy ilyesmi), tehát azt mondta a sofőr, hogy csak A szállás szabadsága című műsorhoz válogatják a statisztákat (vagy statisztikákat?). Kiderült azonban, hogy az esti mese áthelyezése miatt lázongó kisgyermekes szülőknél szakadt el a madzag, és a kedélyeket még a kirendelt locsolókocsik sem tudták lecsillapítani, pedig - mint hallottam - jó minőségű állami mézesmadzagot és szociális hálót is osztogattak az összegyülevész népség között. Csak jóval később tudtam meg, hogy egy kiszivárogtatott (titkos) beszéd rázta meg a kedélyeket; megjegyzem, erre számítani is lehetett a paksi kazettacsere miatt (pláne, hogy az oroszok a spájzban vannak). Őfelsége I. (Durcás) Fletó (valamint vezér és kancellár) egy zártkörű koronatanácson beszélt az uralkodás (átmeneti) nehézségeiről, válogatott szavakkal, amelyeket ezúttal - szokásával ellentétben - nem válogatott meg a szokott gondossággal, sőt teleszórta versidézetekkel (Falu végén elkúrta a kocsmáros... stb.) és a kurta nemesek elleni kirohanásokkal (Ej, rákefélünk arra még...), amit a tanács tagjai ugyan megéljeneztek (szokás szerint), de kiszivárogva már nem volt teljesen intim (betét). Ez vitte az utcára a népet, s a hírek szerint a karhatalmi egységek azért is nem voltak (nyomban) a helyzet magaslatán, mert eleinte azt hitték, hogy a szokásos hálaadási felvonulás zajlik, s az esetleges hamis hangok a rossz kihangosítással magyarázhatók. Mire rádöbbentek, már késő volt. Kátyúföldön azonban (szerencsére) gyorsan változnak az események, így történt ez most is. Mire - kellő tájékozódás után - hozzákezdhettem volna az utóbbi napok ismertetéséhez, újabb fordulat következett be. Kikerült egy újabb, szigorúan kiszivárogtatott, titkos beszéd, amely aztán .merőben más fordulatot adott az eseményeknek. Most, amikor tudósításomat írom (a Káty Tájékoztatási Iroda szíves jóváhagyásával és az iroda Ajtószabadság és Nyílászáró Főosztályával történt előzetes egyeztetéssel), már ismét Fletó alkirály (ál?) tartja kezében a dolgok irányítását (amelyet egyébként egy percig sem engedett ki a kezéből, és az ellenkezője is csak azért látszott, átmenetileg, mert abból etette a demokratikus média - mindenre - felkészült munkatársait, s köztudott, hogy még egy uralkodónak is csak két keze van; legfeljebb három, ha Szilvásy őexcelenciáját is hozzászámoljuk). Szerencsére a beszéd szövegét széthordták (széthordásban a káty kormány már eddig is igen szép eredményeket tudott felmutatni, igaz, elsősorban a vagyon vonatkozásában), így hozzám is eljutott egy példánya, amit a következőkben - változtatás nélkül - tárok olvasóim elé. Elhagyom a beszéd elején hallható szokásos megszólítást (Barátaim, ti cent - annyi, mint filléres - ebek stb. stb.), illetve az irodalmi színvonalú invokációt, amelyről hosszú értekezéseket írtak már a legkiválóbb magyar páterek. (Ez a Kossuth-díjas írók gyűjtőneve, kiknek pályája bére égetőbb, mint Parnesszusz vére - kinek nem inge...) Úgy is, mint kiváló pályatársukról, hiszen Fletó kan (cellár) maga többször kijelentette, hogy „kibaszott jó” (ez kátyúi körülbelül azt jelenti: „szerénységem tiltja, hogy kiemeljem amúgy feltűnő írói tehetségemet”) könyveket fog írni a káty baloldalról (a jobboldal legnagyobb megkönnyebbülésére). És csak a beszéd érdemi részét emelném ki ezúttal (ilyenkor örülök annak igazán, hogy ehhez megfelelő kiemelő cenzúrát kaptam a hivatalos káty tájékoztatástól). Nos, akkor vágjunk bele! (De annyit azért hozzátennék, hogy az erőteljesebb káty kifejezéseknek nem mindig találom a hazai megfelelőjét, ezért a szöveg lényegesen halványabb ebben az elnagyolt fordításban, mint az eredeti. Már csak ezért érdemes megismerkedni ezzel a szép, de nem éppen könnyű nyelvvel; Kín-Ugor nyelvcsalád). A szöveg (mint említettem, kissé nyers ordításban): „Barmok! Kapjátok be a kisujjamat (onnan szoptam én is), most elmondom nektek az őszintét, habár tisztában vagyok vele, hogy akkor sem értenétek belőle egy kukk szót se, ha az életetek vagy a jövő évi megvesztegetési pénzetek múlna rajta, habár tudom, hogy az utóbbi még az-etikailag legkényesebb ízlésű képviselőket is érzékenyen érinti. Nem akarok mellébeszélni, mert az nem szokásom. Ismertek, mint a jó pénzt. De most nem a káty forintról akarok beszélni, és az euróról is csak annyiban, amennyiben az megfelelően konvergál az állampénztárral, ez utóbbi egyébként jelenleg a Szemlőhegyi Fittelina bankszámláján fial, remélem, Veres Jani időben elrendezte ezt a részét, mert nem ajánlanám neki, hogy összeakassza a bajuszt Pirinenével. (Mert igaz, hogy beretválja, de akkor is apró. És szúr, illetve vág. Habár nem apád, csak anyósom.) Látnotok kell, hogy most végső soron az ország sorsáról van szó, ebben vagyok én a látnokotok (sem lesütve, sőt inkább mindent jól kifőzve). Nem kevés pénzről van szó, Brüsszelben megmutatták (közvetlenül mielőtt a kijárati ajtót), mit mondjak, a szám is tátva maradt. (Sőt tétre és befutóra.) Nem akarom most kitátani, de el tudjátok képzelni; a kis gömböcnek is sok volna gombócból. Ezt a pénzt kell most megszerezni, ezért gondoltam a Gordon-művelésre. A kis Bajnai tudja, hogy mitől döglik a liba, aztán ott van Surányi, ő egyszer már a Nemzeti Bankot is adta, habár csak a bécsi leánybankónak kelt lába, de legalább azt reméljük, hogy jó volt a kamatláb, mert az javítja'az államháztartási hiányt. (Ja, most súgják, hogy Surányi nem egyszer, hanem kétszer. Gyere, Gyuri, a győri gyufagyárba gyufát inni... Illetve Auditálni.) Viszont nem mindegy, hogy hova kerül a pénz. Ezt jól tudjuk. És a tanácsadóim is tudják (szerencsére), igaz, ebben sokat segítettem nekik. A legjobb hely - nem fogjátok kitalálni, elvtársaim! -, a legjobb hely nálam van. Én, mint az ország első embere, csá..., királya (Bruxelles nagyherceg őkegyelmessége legmagasabb jóváhagyásával, mint nem győzöm hangsúlyozni, de jó, ha tudjátok, Putyin elnök is rábólintott legutóbb, amikor kátyúba jutottunk, vagyis aláírtuk a káty-orosz örökbarátsági szerződést, illetve behívtam a szovjet emlékműveket, internetről). És miért van nálam a legjobb helyen?! Kérdem én, és joggal (illetve körömmel). Azért, mert kiürült a kassza! Ez tudom, hogy hihetetlen, de még a legnagyobb uralkodókkal is előfordul, időnként. A káty gazdaság persze dübörög, Kóka (vagy Kuka?) a jani ebben, sokszor átrepül az ország felett (neki térkép e táj), habár mindig magán helikofferrel, annyira nem telik most másra. Lehet persze, hogy csak a rotort hallja vagy a tüntetéseket (noha a bíróságok halkan dolgoznak; és szerencsére a legújabb rendőrségi fogdáink is hangszigeteltek)! Azt azonban ő sem tagadhatja (nem annyira kuka), hogy az egyensúllyal baj van. Többet viszünk ki annak révén, mint amennyit be tudunk hozni a vámon, pedig elhihetitek, hogy vannak kapcsolataim, nem akarok dicsekedni, de még az APEH-nél is (sokan tudják rólam, hogy még a számvevőszék portásával is szoktam snúrozni; az elnökével csak smúzolni). Baj van! Gordon, baj van! - szoktam mondani. Ha így haladunk, lassan nem lesz mit eltitkolni az adóhatóságok elől. Nem szeretném, ha sajnálkoznátok (itt, a hangszalag tanúsága szerint I. Fletó heves indulatszavakat hallatott, ismételten a káty nyelv legszínesebb és legeró'teljesebb kifejezéseivel mutatva rá a Koronatanácsban ülő - ekkor még kissé tanácstalannak látszó - képviselőkre és kártya-, illetve golfpartnerekre (utóbbit Konvergencia Tanácsnak hívják, hivatalosan), de azt a le- és kiba... aszalt szilvás életbe! Ott tartunk, hogy már a gyerek is arra kényszerül, hogy lop... Hogy ne kérjen, de vesz-ragadjon (a kezéhez), pedig tőlem aztán tudhatja, mi az, tenni a közért. És tudjátok, mit?! Tudjátok?! (Még a kazetta fordításánál is hallani, hogy alig bírt levegőt venni a szónok. Igaz, a pillanatnyi árfolyamrátát nem ismerjük.) Azt hiszitek, hogy Patek Philippe aranyórát vagy a Lenin-összeset, esetleg Horn Gyugyu cölöpjeit?! Nem! Ropit... A nyomorult kőiké. Ropit. Egy kis Durcás, amint egy zacskó Ropit emel le a polcról, el tudjátok ezt képzelni? Hogy mit érez ilyenkor egy apa. Hát, ide jutottunk. (Arról még majd külön beszélünk, hogy viszont kifizettették, amikor jött a rendész, és ha nincs ez a konvergencia, hát annyi egyensúly sincs nálam, hogy kiváltsam a gyereket. És csak mellékesen kérdezem, hogy hol van ilyenkor a szociális háló!) Itt tartunk. Mondom még egyszer. Vagy kétszer. (Hogy ne felejtsétek.) Immár többről van szó, mint magáról Kátyúföldről, és jó volna, ha ezt az egyszerű emberek és az ellenzék is megértené. Innen kurjantom, hogy hangom a Kossuth térig érjen. Ne húzzatok körém falat, hiszen nem jut már egy jó falat szegény királyotoknak...” A hírek szerint a. Koronatanács tagjai közül ekkor már többen sírtak (sőt volt, aki dalolni s táncolni se röstellt). A beszéd üzenete pedig (a Szabadság tériből visszamaradt) futótűzként kezdett terjedni a tüntető nép körében (lovasfutóárok és lovas rendőrök közreműködésével, az Agyar Televízió is félóránként leadta, a költségvetési igényeivel együtt). A Fradi és az Újpest ultrái pedig közös mosogatódélutánt rendeztek, minek következtében a helyzet is gyorsan tisztázódott. Ekkor Fletó alkirály szakértői kormánnyá alakult, és kinevezte önmagát. Sőt egyben bizalmat is savazott, ami még a politológusokat és a logopédusokat is meglepte, mivel a lakmusz is kimutatta. A Ph-érték beállt, a mocsarakat lecsapolták, azóta a békák sem beszélnek vissza. Legfeljebb a távolból hallatszik valami halk kuruttyolás... Ezt jelentem a világ népeinek és a szigetország közvéleményének, maradva tisztelő hívük: Market Place.
