Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-05 / 197. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. október 5., csütörtök • HÍDLAP 7 Futóverseny a vértanúk emlékére 1 Futás ___________________ A XIX. kegyeleti staféta futóversenyt rendezi meg közösen az Esztergom Barátainak Egyesülete, a város kulturális, idegenforgalmi és sportbizottsága, valamint a Pézsa Tibor Sportcsarnok pénteken. A rendezvény célja, hogy a résztvevők a hagyományos megemlékezésen kívül, kegyeleti staféta futóversennyel is tisztelegjenek a tizenhárom aradi vértanú és Batthyány Lajos első miniszterelnökünk előtt. A verseny résztvevői középiskolás tanulók, akik külön lány és fiú kategóriában, tízfős csapatokkal indulnak el. A versenyzők az Aradi téren délben gyülekeznek, és a Hősök terétől a Kossuth utcán, a Lőrinc úton át egészen a Bottyán hídig futnak. A győztes csapat díja pedig természetesen a vándorkupa. A szervezők felhívják a részvevők figyelmét, hogy egy koszorúról vagy virágcsokorról gondoskodjanak a megemlékezéshez, illetve a váltóbotját mindenki vonja be nem- zetiszínű szalaggal. • L. P. Nagy Tímea a világ tetején Torinóban Két olimpiai elsőség után megszületett az első világbajnoki arany i Vívás A torinói világbajnokság keddi versenynapján befejeződtek az egyéni versenyszámok küzdelmei, mely magyar szempontból rendkívül jól végződött, ugyanis a párbajtőröző Nagy Tímea két olimpiai aranyérme után begyűjtötte első világbajnoki címét. Utoljára magyar versenyzőt egyéni számban 1992-ben avattak győztessé, akkor az ugyancsak párbajtőröző Horváth Mariann nyert. A harminchat éves Nagy Tímea két lánya születése után két olimpiai aranyat gyűjtött be, a 2004-es címvédése után pedig ismét gyermeket vállalt. A pástra való visszatérése maximálisan sikerült, hiszen az olaszországi világbajnokságon nem talált legyőzőre. A döntőben az észt Irina Embrich ellen lépett pástra, aki korábban Nagy Tímea klubtársát, Szász Emesét győzte le. A finálé elején Embrich ugyan elhúzott, azonban Tímea összekapta magát és gyönyörű tusokkal fordított. Az első szakaszban 4-4-re álltak a vívók, és egészen 7-7-ig fej-fej mellett haladt a két versenyző. Azonban kétszeres olimpiai bajnokunk ekkor két szép találattal megnyugtató előnyre tett szert, rendkívül előkészítetten támaábtt és remekül védekezett. Az összecsapás végén már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, így 15-11-re nyert. A dobogóra azonban két magyar is felállhatott, a legfelső fokára Nagy Tímea, a bronzérmet érő harmadik helyre pedig klubtársa, Szász Emese, aki remek teljesítménnyel ugyan, de kikapott a döntős észt párbajtőrözőtől, így harmadik lett a szintén az elődöntőben kikapó francia Laura Ressel Colvic-csal. • -r -r Eredmények: 1. Nagy Tímea; 2. Irina Embrich; 3. Szász Emese; 3. Laura Flessel Colovic... 10. Hormay Adrien; 14. Tóth Hajnalka. Küzdeni tudásból bizonyítottak a magyarok Zadarban Az éremtáblázaton csak Oroszország és Horvátország előzött meg minket a világbajnokságon 1 Kick-faox ___________ H orvátországban rendezték meg az idei junior és kadett kick-box világbajnokságot, melyen hazánk válogatottja mindenidők legjobb eredményét tudhatja magáénak, ugyanis sportolóink az éremtáblázat harmadik helyén zártak Oroszország és a házigazda Horvátország mögött. A vb-n minden súlycsoportban két versenyző indulhatott, így hatalmas mezőny gyűlt össze. Míg a két évvel ezelőtti carrarai vb-n közel 700, addig most 45 ország 1416 sportolója vett részt. A magyarok 86 fős csapattal utaztak Zadarba, közöttük tizenkét Komárom-Esztergom megyei versenyző is. Kick-boxosaink csütörtökön felemásan kezdtek, ugyanis a kadettoknál semi-contactban a nyer- gesújfalúi Hartmann Balázs egészen a döntőig jutott, míg Scheirich Nikolettnek, Kozma Tamásnak, a dorogi Quintz Norbertnek és Müller Ferencnek a legjobb nyolc között kellett búcsúznia. A péntek még jobban sikerült, mivel erősebb számunk a light- contact következett. Az esztergomi Molnár Mónika és a Dorogi ESE versenyzője, Buják Tamás keményen, határozott versennyel jutottak a döntőbe, míg a szintén dorogi Quintz Norbert erősen vitatható bírói ítéletnek köszönhetően vereséget szenvedett a hazai Wiliam Vicevic-től. Kozma Tamás miután sorra legyőzte a legnagyobb ellenfeleket, ír vetélytár- sa és edzője legnagyobb meglepetésére, szintén bírói tévedésből kapott ki a döntőben. Hartmann Balázs remek teljesítménnyel ugyancsak fi- nalista lett. Sajnos nem sikerült az éremszerzés Scheirich Nikolettnek és Müller Ferencnek, pedig mindent megtettek a sikerért. A szombat, a döntők első napja kedvező előjelekkel indult, bár a legkeményebb női összecsapás következett, melyben Molnár Mónika kemény küzdelemmel felülmúlta francia ellenfelét, így aranyérmes lett. Sajnos Hartmann Balázsnak semi-contactban nem sikerül a győzelem, viszont Kondár Anna a nap utolsó mérkőzésén szoros csatában legyőzte ellenfelét, így ő is aranyérmes lett. Vasárnap már egy aranyéremben biztos volt a csapat, ugyanis az 50 kg-os semi- contact döntőt az esztergomi Molnár Mónika és nyergesújfalui Német Janka vívta egymás ellen. A nagyszerű küzdelemben végül a király városi versenyző bizonyult jobbnak. Hartmann Balázs ezen a napon azonban fényesített eredményén, mivel a kadett döntőben aranyérmes lett. A dorogi Buják Tamásnak viszont fejet kellett hajtani a nagyobb tudás és tapasztalat előtt, így az ezüstérmet gyűjtötte be. „Ennél erősebb színvonalú és nagyobb létszámú utánpótlásversenyt még sosem rendeztek ebben a sportágban, így különösen elégedett vagyok az eredményekkel” - értékelte a magyar válogatott teljesítményét Zrínyi Miklós mesteredző, a megyei szövetség elnöke, a válogatott szakmai vezetője. A világbajnokság legeredményesebb versenyzője a juniorok 50 kg-os súlycsoportjában induló esztergomi Molnár Mónika lett (képen), aki a vb mezőnyében egyedüliként volt képes arra, hogy a light-contact szabályrendszerben aratott győzelme után semi-contactban is a legjobb legyen. • (lenger) Eredmények Világbajnokok: semi-contact: Molnár Mónika (Esztergomi KBSE); Kondár Anna (Bajnai KBSZSE); light-contact: Hartmann Balázs (Zoltek SE) Molnár Mónika (EKBSE) Ezüstérmesek: semi-contact: Német Janka (Zoltek SE); Hartmann Balázs (Zoltek SE); light-contact: Buják Tamás (Dorogi SE) Bronzérmesek: light-contact: Miskolczi Anett (Esztergomi KBSE); Kozma Tamás (Zoltek SE); Quintz Norbert (Dorogi SE); full-kontack: Sulyok Szilvia (Esztergomi KBSE). SP0RTSZILÁNK0K Világcsúcs a súlyemelő-vb-n A 48 után az 53 kg-os női kategóriában is világcsúccsal diadalmaskodó kínai győztest avattak a súlyemelők Santo Domingó-i világbajnokságán Csiu Hung-hszia (Qiu Hongxia) személyében, aki lökésben és összetettben múlta felül az eddigi legjobb eredményt. Csiu »fölényére jellemző, hogy az ezüstérmes is 16 kilóval maradt el mögötte. Begőzöltek a Renaultosok A Formula 1-es Renault istálló szóvivője cáfolta Fernando Alonso vádjait, melyek szerint a Renault-t nem érdekli a spanyol vb-címe, s csak a konstruktőri világbajnoki győzelmet tartja szem előtt. Alonso a héten kemény szavakkal illette a francia istállót, amit a Renault vezetői azzal magyaráznak, hogy a spanyolt megviselték az utóbbi futamok rossz eredményei. Kramnyiknál az előny Játék nélküli vesztés, játszmahalasztás, sakkdiplomáciai csatározások után Elisztában a hatodik játszmával folytatódott a címegyesítő világbajnoki döntő. Az összecsapásra rányomta bélyegét a háromnapos vita, a küzdő felek a 31. lépésben egyeztek meg döntetlenben, Kramnyik 3,5-2,5-re vezet a párharc első félideje után. Az állás: Kram- nyik-Topalov 3,5-2,5. LESVONAL Híradós lett a doppingoló sílövő Tévés műsorvezető lett hazájában Olga Piljeva, a februári, torinói téli olimpián doppingoláson ért orosz sílövő. A 31 éves sportoló kedd óta a szibériai Krasznojarszk hírműsorát vezeti, miután fél évig retorikát, nyelvészetet és színészetet tanult, hogy otthonosabban érezze magát a kamerák előtt. Dupla siker Olaszországban A női és a férfi kupát is a leány vári judósok hozták el ÍMl ____________________ A hétvégén Olaszországban a 26. Memorial Adriana Női Kupa versenyen és a Tropheo Citta Del Mozaiko 1964 férfi Kupán szerepeltek a leányvári judósok. A két együttes kiváló teljesítménnyel megnyerte mindkét kategóriában a csapatversenyt. A nemzetközi versenyen szerb, hor- vát, román, szlovén, osztrák, német és olasz csapatok küzdöttek, melyek közül több ország is válogatottal vett Női csapatverseny: 1. Leányvár; 2. Szlovénia; 3. Horvátország. Férfi csapatverseny: 1. Leányvár; 2. Udine; 3. Románia. részt a tornán. A leányváriak a két verseny során összesen 7 aranyérmet, 3 ezüstöt és 10 bronzot gyűjtöttek be, és ezzel a kitűnő teljesítménnyel megnyerték mindkét kupát. Egyéniben Zsíros Noémi, Szabó Eszter, Halász Tímea, Sass Imre, Csüllök Sándor, Németh Bálint, Kiss Gergő, és Péntek Zoltán lettek az elsők. A leányvári sportolókat Pfluger Antalné, Kunyik József, Deák Attila és Pfluger Antal készítette fel. • L. P. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. Állás Gyermekeim mellé gyermekfelügyelőt keresek Olaszországba. Tel.: (+36) 30/306-0972 37 éves fiatalember B kategóriás jogosítvánnyal, PÁV3al, kereskedelmi, áruterítői, raktárosi tapasztalattal munkát keres. Tel.: (+36) 20/248-4572 Szaktudást nem igénylő, otthon végezhető munkát ajánlok. Tel.: (30) 247-5311 Fő- és mellékállásban végezhető munkát ajánlok, komoly jövedelem, anyagi biztonság. Tel.: (70) 323-0970 40 év gyakorlattal rendelkező, szlovák állampolgárságú gépkocsivezető munkát keres Esztergom körzetében bármilyen gépkocsira (C + E kategória) Pékségek, cukrászdák jelentkezését várom, kocsikísérővel. Tel.: +421 (907) 528-532. Ingatlan mmmmmmmmmmmmmmmmm Irodának, üzletnek, műhelynek is alkalmas kis alapterületű, kétszintes helyiség kiadó Esztergomban, a piac utcájában a Carino mellett. Tel.: (30) 388 7152 Eladó Szlovákiában, Párkánytól 7 km-re Kőhídgyar- maton, családi ház építésére alkalmas beltelek, a telek közepén ásott kúttal. A telek előtt közművesítés. Tel.: +421 (915) 176-775 Betegség miatt sürgősen eladó vagy kiadó Bajóton 2000 nm telken 400 nm-es épület vállalkozás vagy egyéb célra. Tel.: (33) 449-313 Esztergom villanegyedében 78 négyzetméteres, gázfűtéses, bútorozott lakás kiadó mérnököknek, diákoknak, megbeszélés szerinti áron. Tel.: 06-70/221-9614 Jármű MHMHBIMNB 1987-es Opel Kadett 1,3-as, benzines, vonóhoroggal eladó. Ar: 180 eFt. Tel.: (20) 466-0531 vagy (33) 449-313. FIAT Cinquecento piros színű, 13 éves, extrákkal felszerelve 450 ezer forintért, valamint Wolksvagen Cady, 6 éves 950 ezer forintért eladó. Tel: (30) 347-9909 Egyéb Bontásból maradt, üvegezett ablakszárnyak eladók. Érdeklődni lehet a (20) 828 0382-es telefonszámon. Esztergomban, nagyrészt családi házas, 1950 fős felnőtt háziorvosi praxis, rendelővel, vagy anélkül ELADÓ. Központi ügyelet van. Érdeklődni: (33) 313 977-es telefonszámon lehet. Régi, öntöttvas, zománcozott, lábon álló fürdőkád eladó! Tel.: 06/30-224-3541 Betegápoláshoz szükséges kellékek: kerekesszék (új), szoba WC, járókeret, kádlétra, pelenkák eladók. Tel.: (70) 294 5554 Az Életút Egyesület köszöni minden kedves támogatójának 2004 évi adójuk 1%-át, 163.454,- Ft-ot, melyet teljes egészében fogyatékos személyek nyaral- tatására fordított. Málnatöveket szeretnék kapni, kb. kb. 50 db-ot. Súlyos mozgáskorlátozott vagyok, de elmennék érte. Aki tud segítsen. Tel.: (20) 969-7167 Társkereső *&****» Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek és kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel.: (+36) 30/261-1244 Rockzenét szerető lány ismeretségét keresem. E-mail: hummer68@freemail.hu