Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)

2006-10-24 / 210. szám

www.istergranum.hu 2006. október 24., kedd • HÍDLAP 5 Gőzerővel tárgyal a parlament az egészségügyi reformokról Januártól életbe léphetnek az egészségügyi reformcsomag újabb részének intézkedései Pénteken került a parlament elé az egészségügyi reformjavaslat-csomag második része, amely a vizitdíjjal, a betegeknek járó tájékoztató számlával, nyilvános várólistákkal, illetve a külön­böző típusú biztosítási csomagokkal foglalkozik. A Fidesz rombolásról be­szél, az MDF is kifogásolja a javaslato­kat, míg a gyógyszerész kamara elfo­gadás esetén azonnali előzetes norma­kontrollt kér a köztársasági elnöktől és nem zárja ki, hogy Alkotmánybíróság­hoz fordul jogorvoslatért. A patikusok és az orvosok szakmai képviselete ugyanakkor már nemcsak Molnár La­jos, hanem Horváth Ágnes államtitkár távozását is szeretnék elérni. Az intenzív szakmai tiltakozás elle­nére a kormány továbbra is hajthatat­lan az egészségügyi reform végrehaj­tása terén. A szakma azt hajlandó be­látni, hogy az egészségügyben válto­zásra van szükség, de közel sem érte­nek egyet a változtatások módszerei­vel. Szakértők is azt hangsúlyozzák: a radikális lépésekre előbb-utóbb szük­ség volt, hiszen húsz éve nem történt érdemi változás az egészségügyben, de a reformok bevezetése előtt elmaradt az orvosok és más szereplők meggyő­zése, pedig ha látnák az értelmét és ké­sőbbi hasznát, hajlandóak lennének ál­dozatot vállalni érte. A kötelező tagság eltörlésével a jövőben lényegében „megszüntetésre” ítélt kamaráknak ma még véleményezési joguk lenne egy- egy jogszabály tervezet esetében, ez azonban ugyanúgy elmaradt, ahogy a legalapvetőbb egyeztetés sem történt meg. A parlament elé pénteken került javaslatcsomagokban szerepel, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj összege ja­nuártól egyaránt 300 forint lesz - a rá­szorulóknak ebből csak 100-at kell fi­zetni - és évente ellátási szintenként maximum 6000 forint kérhető el így. Az egészségpénztárak egyébként kibo­csáthatnak majd 2-6000 forintos kár­tyákat is. A törvény lényegében meg­szűntetné a szabad orvosválasztást, hi­szen aki nem a kijelölt orvost, intéz­ményt választja, vagy beutaló nélkül keresi fel a szakrendelőt, annak emelt összegű, 600 forintos vizitdíjat kell fi­zetnie és 1000 forintba kerül, ha indo­kolatlanul, azaz nem sürgős esetben veszünk igénybe ügyeleti ellátást. A már most is tetemes hosszúságú váró­listákat nyilvánossá teszik, mindenki ellenőrizheti, hol tart éppen saját kód­ja alapján. Ettől a sorrendtől csak igen indokolt esetben lehet majd eltérni. Eddig is kérhettek, a jövőben azonban távozáskor már automatikusan kapnak a betegek egy tájékoztató elszámolást a kezeléseikről, amit alá kell írniuk. Ha a kórház nem íratja alá, akkor a tb tá­A törvényjavaslatban „egészségügyi önrészének nevezett vizitdíjból mintegy 30 milliárd éves bevétel keletkezhet, a kórházaknak ennek egyhatoda jutna az egészségügyi miniszter szerint, aki a hálapénz visszaszorulása mellett az or­vos-beteg találkozásoknak mintegy 4-6 százalékos csökkenésére számít. mogatás 10 százalékát meg kell téríte­nie. Ezzel próbálják meg megszüntetni a valótlan kezelések kiszámlázására épülő visszaéléseket. A biztosítás há­rom típusra bomlik a jövőben: az alap­csomaghoz, ami alanyi jogon jár csak az életmentés, járványügyi ellátás, kö­telező védőoltás, csecsemőgondozás tartozik, míg a járulékfizetők „kapják” a biztosítási alapcsomagot, ami a je­lenlegi biztosítással járó ellátást, keze­léseket teszi lehetővé. Akik viszont szeretnének bizonyos kényelmi szem­pontokat is érvényesíteni, kérhetik az ilyen többletszolgáltatásokat tartalma­zó kiegészítő csomagot is. Az egész­ségügyi reformcsomag első, gyógy­szerellátási változásokat tartalmazó ré­széről kedden és szerdán tárgyal az Or­szággyűlés, a szerdai ülésen mintegy 10-12 érintett szakmai képviselet veze­tője is részt vehet. Eger István, az orvo­si kamara elnöke bejelentette, hogy a véleményezési jogukat figyelmen kívül hagyó eljárás miatti kifogásaikat levél­ben is eljuttatják a parlament egészség- ügyi és alkotmányügyi bizottságához. • Szabó Hajnal Őszi vihar a párkányi fürdő körül Ma döntenek a Vadas új igazgatójának személyéről Folytatás az 1. oldalról Kikötés volt többek között a felső- oktatásban szerzett végzettség, gazda­sági, vagy idegenforgalmi szakirány­nyal, és az idegen nyelv ismerete előnyt jelentett. „A jelentkezők írás­ban jutatták el a szükséges dokumen­tumokat az üggyel foglalkozó bizott­sághoz, amelynek tagjai péntek dél­után ellenőrizték, hogy a pályázók tel- jesítik-e az adott feltételeket, elolvas­ták azok projektjeit, kiegészítő kérdé­seket tettek fel, majd pontozták őket” - magyarázta az alpolgármester. Ezt követően az arra hivatottak összegez­ték a pontokat, és javaslatot tettek a polgármesternek, hogy ki legyen a Va­das fürdő új igazgatója. A pályáztató bizottság tagjai saját kollégájuknak, Hogenbuch Endre projektmenedzser­nek szavaztak bizalmat, így most már Ján Oravec polgármesternek kell el­döntenie, hogy előterjeszti-e a jelöltet szavazásra a képviselő-testület elé, vagy sem. Magyar Bertalantól meg­tudtuk, hogy végleges határozat ma várható, ha minden jól alakul este sza­vaz a testület az ügyben. Ha a polgár- mester megvétózná a bizottság dönté­sét, újabb jelöltet kell előterjeszteni. Gyetven Miklós lapunknak koráb­ban elpanaszolta, hogy a helyi képvi­selő testület augusztusban másodszor sem szavazta meg a tavalyi évre vo­natkozó pénzjutalmát, pedig 2005- ben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, és a rossz időjárás dacára is je­lentős nyereséggel zárták az évet, így véleménye szerint egyértelmű, hogy nem a teljesítmény, hanem egyéb szempontok alapján értékelték a munkáját. Gyetven Miklóst az elmúlt időben többször is támadták, többek között azt rótták fel neki, hogy egy olyan magánvállalkozást alapított, amelynek cégjegyzékében hasonló tevékenységi kört tüntetett fel, mint amilyennel a Vadas és a Vadas Reality ingatlanközvetítő vállalat is rendelkezik. Később azt is a szemére vetették, hogy bizonyos bérleti szer­ződések zavarosak, és könyvelési hi­ányosságok is felfedezhetők a Vadas körül (az igazgató becsületsértés mi­att fel is jelentette Jozef Slabák kép­viselőt a fenti állítás miatt). Gyetven lapunknak leszögezte: az ellene fel­hozott vádaknak nincs igazságalapja: „Semmi törvényelleneset, és a Vadas­nak ártó dolgot nem tettem. Ha vala­ki máshogy gondolja, akkor fordul­jon a hatóságokhoz, az illetékes szer­vezetek majd eldöntik az ügyet”. Az igazgató az ellene kirobbantott kam­pány hátterében a közelgő választá­sokat látja, véleménye szerint ily mó­don szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni a helyi MKP-t, amelynek egyébként már egy ideje nem tagja. • -p -a Magyar-roma incidens Kassán Életveszélyesen megfenyegették a magyar versenyzőket Folytatás az 1. oldalról Ezek után a szlovákul beszélő tá­madók a határátkelőig követték a ma­gyar járművet, amelynek utasait ta­núk füle hallatára életveszélyesen megfenyegették, mondván, minden magyarnak elvágják a torkát. A hatá­ron a szlovák rendőrség és a magyar határőrség segítségével akadályozták meg a további incidenst, a támadókat a helyszíni kihallgatás után azonban nem vették őrizetbe, de tegnap a rész­letek tisztázása érdekében beidézték őket a rendőrségre. Ján Slota, az SNS elnöke mind­eközben arra szólította fel a szlováki­ai pártokat, hogy mindaddig ne mű­ködjenek együtt a Magyar Koalíció Pártjával, amíg az nyilatkozatban nem ismeri el a trianoni szerződés érvé­nyességét és a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. Slota szerint az a személy, aki a fentiekben kételkedik, az a szlovák államiságot is megkérdő­jelezi. Bugár Béla nyilatkozatában el­mondta, hogy ha Robert Fico kor­mányfő eleget tesz a zsolnai polgár- mester kérésének, akkor az annyit je­lent, hogy az ő nyomdokaiban lépked. A kereszténydemokraták (KDH) kép­Vladimír Meciar szerint Ján Slota le­mondásával lehetne megoldani az eu­rópai szocialisták bizalmatlanságát a Smer iránt. A HZDS elnöke elmondta, hogy a Smer tagságát felfüggesztő eu­rópai szocialistáknak csak Ján Slota személyével vannak problémáik, így meglehet, hogy megoldaná a viszályt, ha Slota távozna a pártelnöki posztról. Meciar kérdését Slota hallgatása követ­te. „Ezt én úgy vettem, hogy elgondol­kodott” - mondta a Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalom elnöke. viselője, Mária Sabolová szerint a nemzetiek egyetlen témája a magyar párt működésének megkérdőjelezése. „Nemzetiségi konfliktusról beszél­nek, pedig az MKP nyolc évig a kor­mány tagja volt és semmilyen nemze­tiségi probléma sem volt” - hangsú­lyozta a KDH-s politikus, akinek kép­viselőtársa, Ján Camogursky szerint „minden országban élnek más nemze­tiségek, vagy vallási csoportosulások, és annak meg kell próbálnia olyan helyzetet teremteni, hogy abban min­denki otthon érezze magát”. • (szép) Változó menetrendek Változásokra kell számítanunk a kö­zeljövőben a felvidéki vasút - illetve buszközlekedésben. A Szlovák Vasút­társaság december 10-től több Pár­kányban is megálló járatot szüntet meg, néhány szerelvény pedig az eddi­gi időpontnál később, vagy hamarább fog indulni - ilyen például a Budapest irányából érkező Hungária nemzetközi gyorsvonat, vagy a Hamburg felől ér­kező EC 175-ös. A szerelvények érke­zését a buszok indulásával össze kell hangolni, ez az, amin jelenleg dolgo­zik a Párkányi Autóbuszközlekedési Vállalat. A kirendeltség igazgatója, Csepregi Zoltán lapunknak leszögezte, hogy egyetlen járatot sem szüntetnek meg, a buszok a jelenlegihez képest 5-15 perces előre - hátra csúszással fognak indulni, pontos tájékoztatást november közepére ígért. • SE

Next

/
Thumbnails
Contents