Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-20 / 208. szám
2 HÍDLAP • 2006. október 20., péntek www.esztergom.hu ■JKJ V I D E N A kormány óv az általánosítástól (H) Megrendítette a kormány tagjait az olaszliszkai tragédia. A kabinet álláspontja szerint a hétvégén történt lincselésre nincs mentség, a bűnösöket szigorúan meg kell büntetni. A közlemény szerint ugyanakkor el kell ítélni, minden általánosítást, és cigányellenes hangulatot uszító hangot. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg többé az államnak határozottan kell fellépnie az öncélú erőszak ellen - hangsúlyozza a kormány közleménye. Újabb Gripen érkezik (H) A jövő hónap elejéig megérkezik a hatodik Gripen a magyar légierőhöz, év végéig pedig egy következő - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Bocskai István elmondta: a jövő év végéig az összes repülőgép megérkezik, így teljessé válik a 14 gépből álló flotta. Az első öt repülőgépet márciusban hozták haza Svédországból az ott kiképzett magyar pilóták, akik azóta itthon gyakorlatoznak a Gripenekkel. Elutasított privatizáció (SK) A szlovák kormány szerdai ülésén megszüntette a pozsonyi repülőtér privatizációjára kiírt pályázat határozatát. Döntöttek arról is, hogy az Irakban szolgáló 99 katonát 2007 februárjában kivonják az országból. Csökkenő a munkanélküliség (SK) Kilenc éve nem volt olyan kedvező a munkanélküliségi ráta Szlovákiában, mint ez év augusztusában. A tavalyi év azonos időszakához képest negyvenezerrel kevesebb az állás nélküliek száma idén. Elemzők szerint a kedvező statisztikához a gyors gazdasági fejlődés, illetve az e mögött húzódó autóipari beruházások állnak. Új határátkelő Horgoson Ünnepélyesen átadták csütörtökön a röszke-horgosi határállomás szerb oldalán az új közúti átkelőt, amely az Európai Unió több mint 9,5 millió euros támogatásával épült meg. A magyar külügyminiszter az átadáson elmondta: az új határátkelő megnyitása nemcsak szimbolikus lépés Szerbia uniós integrációjának folyamatában, hanem össze is köti a két országot, új lehetőségeket teremtve a kereskedelem, a befektetések és a munkahelyteremtés területén. Ilyen még nem volt az országban Százezrek veszíthetnek túl sokat a nyugdíjreformmal A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint több százezer embert érintenek hátrányosan a kormány nyugdíjrendszert érintő, tervezett intézkedései. Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő elmondta: az általuk megismert szakmai anyag szerint a nők esetében 2009- től 57-ről 59-re, 2012-től pedig 60 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, és csökken az előrehozott nyugdíj összege is. Az ellenzéki politikus öt területet sorolt fel, ahol módosítások várhatóak, ilyen az előrehozott öregségi nyugdíj, az öregségi nyugdíj, a korkedvezményes, a rokkantsági, valamint a rendvédelmi és fegyveres testületek tagjait érintő nyugellátás. „Ilyen még nem volt az országban” - kommentálta Soltész Miklós azt az elképzelését, hogy szüneteltetnék a nyugdíj folyósítását, azoknak, akik - egészségügyi állapotuk és szakmájukban elfoglalt szerepük alapján - még képesek dolgozni a nyugdíj mellett. Az öregségi nyugdíjakról szólva az ellenzéki képviselő egyértelműen hátrányosnak nevezte, hogy a nyugdíj mellett munkát vállalók jövedelmét közös adóalapba vonják össze, és 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot is fizettetnek velük. Hozzátette: egyetértenek a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálatának szigorításával, de csak abban az esetben, ha szociális támogatásokat is adnak az igazán rászorultaknak. A rendvédelmi hivatásos dolgozók nyugellátása kapcsán a fideszes Demeter Ervin fejtette ki azt, hogy a Fidesz meg fogja védeni a polgári kormány által kialakított és a parlament által 2000-ben elfogadott közszolgálati életpálya programot. Demeter Ervin arra kéri a kormányt, hogy ha „nem tudnak javítani, akkor legalább ne rontsanak a rendvédelmi hivatásos dolgozók helyzetén” . A politikus szerint „egy másik kormány kell” ahhoz, hogy ne fogadja el az Országgyűlés ezeket a javaslatokat, illetve hogy azok ne érintsék majdan a mai fiatalokat is. • Koncz Endre Már idén felpörög az infláció A magyar jegybanki alapkamat emelésére számítanak külföldi elemzők. Indoklásuk szerint a kormány megszorító intézkedéseinek hatása nagy részben már idén megmutatkozik az inflációban, jövőre viszont a vártnál kisebb mértékben. Az elemzők 6,2 százalékos pénzromlást várnak októberre. A Reuters brit hírügynökség által megkérdezett szakértők többsége negyedszázalékos kamatemelést valószínűsít és nagy részük 8 és fél százalékos kamatcsúcsra számít még ebben az évben. A Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jövő kedden ül össze. A bankárok ragaszkodnak a konvergenciatervhez. Következetesen meg kell valósítani a konvergenciaprogramban foglaltakat, a kijelölt pályáról való letérés ugyanis jelentős károkat okozna az országnak - jelentette ki a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás közölte: egyelőre kivárnak a külföldi befektetők. Hozzátette: nem tart attól, hogy a közeljövőben drámaian változna a forint árfolyama, számításaik szerint 265- 280 forint-euro sávban mozog majd a nemzeti valuta a következő hónapokban. • -z-e Ismét a Történelem Fő utcáján Rogán: a hazugságok nem maradnak következmény nélkül Harmadszor jár a Történelem Fő utcáján Magyarország, mondta Rogán Antal szerdán, a tüntetéssorozat tizenharmadik napján a Kossuth téren, utalva arra, hogy a téren tüntetők a történelem résztvevőinek érezhetik magukat. Magyarország először 1956-ban lépett a Történelem Fő utcájában, mikor szembeszállt a szovjet diktatúrával, ezt követően 1989-ben ismét erre az útra lépett, amikor kiharcolta a rendszerváltást. Most immár harmadszor jár a Történelem Fő utcáján Magyarország, mondta Rogán Antal a kerület fideszes polgármestere. Utal ezzel arra, hogy a Kossuth téren tüntetők immár két hete az események szereplői, akik megmutatják, hogy különbséget tudnak tenni igazság és hazugság között. Elmondta azt is, hogy a Történelem Fő utcája mindig vezetett valahova, mindig kiderült, hogy a hazugságok nem maradnak megtorlás nélkül. A 2006-os Történelem Fő utcájával kapcsolatban azt mondta, hogy jó volna tudni hova vezet. Minden esetre október 1-jén a választók már kinyilvánították, hogy nem kérnek a hazug politikusokból. A Liga Szakszervezet, illetve a Munkás- tanácsok Országos Szövetsége nem a Kossuth téren tartja október 28-i demonstrációját az 1956-os megemlékezések miatt. A munkavállalói terhek ellen a Lánchídnál tiltakoznak majd. Rogán Antal szólt Demszky Gábor támadásáról is. A főpolgármester ugyanis azt kérte levélben a Fidesztől, hogy ne az Astoriánál tartsa október 23-án a megemlékezést, mert az ezzel járó lezárások még ünnepnapokon is fennakadásokat okozhatnak. Rogán Antal kifejtette, hogy 16 éve, mióta Demszky a főpolgármester minden év március 15-én lezárják az Astoriát, mert beszédet mond. A fideszes képviselő azt mondta, hogy a fővárosiak vele szemben türelmesek voltak, ezt kérik most ők Demszky Gábortól. A Fidesz egyébként még nem döntött arról, hogy mikor fejezik be végleg a Gyurcsány távozását követelő demonstrációsorozatot. Navracsics Tibor a párt frakcióvezetője azonban egy rádió-interjúban utalt arra, hogy az időjárástól függően felfüggeszthetik a Kossuth téri gyűléseket. • -I -a Agyhalott fiatalok Nyílt levélben reagált Ekler Gergely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a Fiatal Baloldal elnökének, Varga Lászlónak, azon megnyilvánulására, amelyben gyáva dolognak minősíti a tandíjellenes tüntetést. Varga László többek között azzal is megvádolta a HÖOK elnökét, hogy rendre Fidesz-kottából játszik. Sőt elindított a FIB egy külön honlapot is, amelyben a tandíj mellett kampányol. Az agyhalal.fiatalbaloldal.hu oldalon többek között ez olvasható: Van olyan, hogy ingyen, jó minőségű szolgáltatás? Nincs. A tanulás befektetés. Befektetés egy jó állásba, egy jó fizetésbe. Egy olyan állásba, amire szükség van. Fejleszteni kell az oktatást, az oktatási rendszert, az infrastruktúrát! Neked is részt kell vállalnod. Ekler Gergely nyílt levelében azt úja Varga Lászlónak, hogy amikor legközelebb eszébe jut, hogy politikai motiváltsággal bélyegezz meg másokat nézz a megszokottnál kicsit hosszabban a tükörbe. „Ott egy fiatalembert látsz majd, aki már fiatalon a politikának adta az agyát. Az egyik parlamenti párt képviselője néz majd szembe Veled, valaki, aki nemet mondott a párbeszédre és a konstruktív szakmai vitára, azonban igent mondott a tandíjra. Egy fiatal politikus, aki a pártpolitika szemüvegén keresztül minősít engem, és egy olyan szervezetet, amely politikai meggyőződéstől, világnézettől, vallástól függetlenül képvisel minden magyar hallgatót. Sértő kifejezéseddel nem csak a magyar hallgatói önkormányzatokról mondasz véleményt. Agyhalottnak bélyegzed a teljes európai hallgatói mozgalmat, az összes olyan hallgatói érdekképviseleti csoportot - ezek közül sokan bevallottan és büszkén baloldaliak -, amelyik bárhol és bármikor felszólalt az esélyegyenlőséget csökkentő tandíj bevezetése ellen. A dolog pikantériáját az adja, hogy az általad vezetett szervezet sem jelent kivételt. 2006. június 1-jén még a Fiatal Baloldal is a tandíjat elutasítók közé tartozotttA Fiatal Baloldal nem támogatja a tandíj Európa számos országában alkalmazott rendszerét, amely a képzési idő alatt ró anyagi terheket a hallgatókra, illetve családjaikra. Nem tartunk elfogadatónak olyan finanszírozási formát, ami a diákok továbbtanulási lehetőségeit a szülők teherbíró képességétől teszi függővé, (forrás: www.fiatalbalodal.hu)” A hallgatók tegnap délután tüntettek a tandíj bevezetése ellen a budai Várban. Marad a hibás gazdaságpolitika Gyurcsány: sztráda helyett gyorsforgalmi utakat kell építeni Gyurcsány Ferenc kedvezményes forrásokkal váltaná fel a kis- és közép- vállalkozásoknak juttatandó vissza nem térítendő támogatásokat. A Fidesz szerint önálló operatív program kell a kisvállalkozók támogatására. A miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén azt kérte a testülettől, hogy határozott véleményt alakítson ki a kérdésben. Gyurcsány Ferenc emellett azt is közölte, hogy a kabinet álláspontja szerint sok helyütt a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésével kell, pótolni a sztrádaépítéseket. Rámutatott: „jelentős feszültség van az infrastruktúra-fejlesztésben”. Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnö- ke közleményében úgy reagált: ez a kormányzati hozzáállás azt üzeni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy a kormánynak esze ágában sincs enyhíteni a hibás gazdaságpolitika, a megszorító intézkedések és a körbetartozás miatt ellehetetlenülő helyzeten. A foglalkoztatás bővítésének egyedüli útja a legnagyobb munkaadói szektor uniós forrásokból való feltőkésítése - úja. A Fidesz javaslata szerint a kisvállalkozói szektor fejlesztésére olyan önálló operatív programot kell kidolgozni, amely legalább az uniós források 15 százalékával rendelkezik. A Fidesz képviselője közleményében hangsúlyozza: a párt 1 500 milliárd forintot javasol fordítani a második Nemzeti Fejlesztési Terven belül a hazai mkkv-k fejlesztésére hét év alatt., JK fenti összeg kétharmad részéből egy pénzügyi alap felállítását javasoljuk a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére, versenyképességük javítására, míg a maradék egyhar- madot új, adózó munkahelyek teremtésének közvetlen segítésére” - úja. • (palotás) Elferdített valóság? Dzurinda: Fico külföldön befeketíti Szlovákiát Mikulás Dzurinda korábbi miniszterelnök, az SDKÚ elnöke azzal vádolta meg a szlovák kormányfőt, hogy a valósághoz képest külföldön rosszabb színben tünteti fel Szlovákiát. Példaként Romano Prodi olasz miniszterelnök és Róbert Fico között zajlott párbeszédet említette. Mikulás Dzurinda a sajtó képviselői előtt azt állította, hogy az egykori külföldi kollégáitól már régóta olyan értesülései vannak, Robert Fico úr rossz színben tünteti fel Szlovákiát. Idézte az olasz miniszterelnök kijelentését, amelyet a szlovák külügyi tárca hivatalos jelentésében is megemlít. „Romano Prodi reményének adott hangok hogy az együttműködéshez Szlovákia is hozzájárul, amelyet olyan sikeres országnak minősített, amely saját hasznára kamatoztatni tudta az EU-csatlakozást. Robert Fico pontosított, ez az országról alkotott kép teljesen nem fedi a valóságot. Szlovákia számos problémával szembesül: csorbát szenvedett az energiaellátás biztonsága, a lakosság 21 százaléka szegénységben él, 14—15 százalékos a munkanélküliségi ráta, az átlagos havi nyugdíj 160-170 euronak felel meg. Robert Fico úgy vélekedett, hogy Szlovákiának 35-40 évre van szüksége ahhoz, hogy elélje a régi uniós tagországok életszínvonalát.” Mikulás Dzurinda szerint a szlovák kormányfő által említett adatok nem felelnek meg a valóságnak. Például az átlagos havi nyugdíj szerinte 220 euro. Az ex-miniszterelnök úgy véli, hogy Robert Fico ilyen megnyilvánulásaival durván befeketíti azt az országot, amelynek kormányfője, azokat az embereket, akiknek a miniszterelnöki bársonyszékét köszönheti. Mikulás Dzurinda vádjait mind Silvia Glendová kormányszóvivő, mind Dusán Caplovic (Smer-SD) visszautasította. „Dzurinda úrral ellentétben a miniszterelnök igazat mondott” - állította Dusán Caplovic, aki szerint az ex-kormányfő külföldön kedvező makrogazdasági mutatókról beszélt, közben elhallgatta a régiók közötti nagy különbségeket. • 0. F.