Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-03 / 195. szám
2 HÍDLAP • 2006. október 3., kedd www.esztergom.hu RÖVIDEN Munkaadók is voksolnának (H) Az OKISZ Magyar Iparszövetség azt javasolja, hogy a regionális érdekképviselettel rendelkező munkaadói oldal képviselője kapjon szavazati jogot a regionális fejlesztési tanácsokban - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. Vadász György elmondta, hogy az OKISZ azt kéri a kormánytól, hogy a kis- és közép- vállalkozások esetében a támogatásra szánt forrásból jelentős arányt képezzen a vissza nem térítendő rész, amelyet technológia-korszerűsítésre és bővítésre lehetne fordítani. Megdobálták a tűzoltókat (H) Kővel dobáltak meg tűzoltókat Salgótarjánban, személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett, a rendőrség egyelőre nem indított eljárást az ügyben. Riasztásra vonultak vasárnap éjjel a salgótarjáni tűzoltók egy konténerhez, ahol egy ágybetét égett. A munkájukat végző tűzoltókat elmondásuk szerint négy-öt ember dobálta kővel. A helyszínre hívott rendőrök kimentek, de akkorra a dobálok eltűntek. Gázpalackok robbantak (H) Gázpalackokat szállító teherautó és kisbusz ütközött össze az M7-es autópályán, Siófok közelében a Budapest felé vezető oldalon, hétfőn reggel. A pótkocsis teherautó elhagyta az autópályát és oldalára borult, majd kigyulladt, és mintegy 100 palack felrobbant - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A kisbusz utasai közül hárman sérültek meg. A gázszállító kamion sofőrje bennégett a járműben, és meghalt. Dobson Tibor elmondta, hogy a környéken kb. ezer gázpalack szóródott szét, ezeket összeszedték a tűzoltók. Lezárult a turisták ügye (SK) Jogi következmények nélkül zárult le annak a három magyar állampolgárnak az ügye, akiket májusban a szlovák hatóságok jogtalan idegen- vezetés gyanúja miatt állítottak elő, és órákon át rendőrségi fogdában tartottak Pozsonyban. A városnéző csoportok vezetőit egy idegenforgalmi ellenőr hurcoltatta el, mindezt azért, mert a Szent Márton-szé- kesegyház magyar vonatkozásairól beszéltek. Júliusban két személy esetében megszüntették a vizsgálatot, a harmadik ellen szabálysértési eljárást indítottak. A lökdösődés tényét egyetlen kihallgatott tanú sem tudta bizonyítani, így a napokban teljes mértékben lezárták az ügyet. Hamarosan EU-ítélet a regadó ügyében Várhatóan nem tartja majd össze- egyeztethetőnek a magyarországi regisztrációs adót az európai uniós jogszabályokkal az Európai Bíróság a csütörtökön kihirdetendő ítéletében. Az Európai Bizottság érvelése szerint összeegyeztethetetlen az uniós szerződés diszkriminatív adózást tilalmazó cikkével egy olyan regisztrációs rendszer alkalmazása, amely a más tagállamból származó használt gépkocsikra olyan mértékű adót vet ki, amely módszeresen meghaladja a nemzeti területen már regisztrált, hasonló használt gépjárművek értékébe épülő adó maradványértéket. Megsemmisítő vereséget szenvedett a kormánykoalíció Gyurcsány bizalmi szavazást kért, a Fidesz a kormányfő távozását sürgeti Elvesztette a 2006-os önkormányzati választásokat a kormánykoalíció, országos és megyei szinten is - kevés kivétellel - az ellenzéki pártok és szövetségeseik jutottak többséghez. Egyedül a Fővárosi Közgyűlés, illetve a főpolgármesteri poszt marad a koalició kezében. Az ellenzék tegnap távozásra szólította fel a miniszterelnököt, és több elemző szerint Sólyom László köztársasági elnök beszédéből is ez szűrhető le. Az MSZP bizalma azonban töretlen, továbbra is kiállnak a megszorító csomag és Gyurcsány Ferenc mellett. A kormányfő október 6- ra bizalmi szavazást kért a kormány programjáról és személyéről, a Fidesz szerint azonban mindez trükk és felszólította az MSZP-t, hogy csütörtökön egy óráig kezdeményezze Gyurcsány Ferenc menesztését. Kifejeződött a kormány iránti ellenszenv Tóth Gy. László politológus az eredményeket értékelve lapunknak elmondta: politikailag a Fidesz győzött, de ennél fontosabb, hogy kiderült; mégis van az országban nagyon sok ember, aki nem tűri a hétköznapi normák áthágását Véleménye szerint a választás nem egy pártpolitikai megnyilvánulás volt a szavazók részéről, hanem a kormány iránti ellenszenv kifejeződése, egyfajta politikai-erkölcsi demonstráció. Mint mondta, a kisebbik kormányzó pártot pedig gyakorlatilag megsemmisítették a választók az erkölcsi tiltakozás keretében. „Úgy tűnt, hogy az emberek belefáradtak a politikába, most azonban kiderült, hogy nem tűrik, hogy a szemükbe hazudjanak. Várhatóan a megszorításoknak köszönhetően pedig november után éhséglázadások fognak kitörni, újabb demonstrációkra lehet számítani. A megyékben szinte mindenhol az ellenzék győzött, ilyen feltételek mellett még nem próbált senki kormányozni, bár nem lehetetlen. Az viszont lehetetlenné vált, hogy az eddigi stílusban vezesse a kormány tovább az országot” - mondta a Hídlapnak a szakember. Minden eddiginél többen mentek el szavazni vasárnap - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Rytkó Emília elmondta: a választásra jogosultak 53 százaléka járult az urnákhoz, amely több, mint ez eddigi legmagasabb 2002-es 51,1 százalékos eredmény. Közel százszázalékos feldolgozottság mellett az OVI adatai alapján az ellenzéki pártok és szövetségeseik kapták országos szinten a fővárosi és a megyei közgyűlési választásokon leadott szavazatok 52, 62 százalékát, szemben a kormánypárti 37,73 százalékkal. Mandátum egyenlőség alakult ki a fővárosi közgyűlésben is, de Demszky Gábor lemondott helyéről, így egyszavazatnyi előnynyel rendelkezik a koalíció, bár kérdéses hogy az MDF-esek hova állnak. A főpolgármesteri székért kiélezett harcot vívott a koalíció közös jelöltje, az SZDSZ-es színekben induló Demszky Gábor és a függetlenként, de az ellenzék támogatását bíró Tarlós István. Közöttük alig több mint 1,5 százaléknyi szavazatkülönbség volt. A megyei közgyűléseket is az ellenzék nyerte, Heves és Somogy megye kivételével, ezeknél mandátumegyenlőség alakult ki. A megyei jogú városok nagy részét is elveszítette a kormánykoalíció, 23-ból 15-ben nyert az ellenzék. Ezzel együtt eddig hivatalban lévő kormánypárti polgármesterek veszítették el széküket, olyan városokban, mint Győr, Veszprém, Szekszárd, Salgótarján, Nagykanizsa, vagy Kecskemét. Megőrizték viszont Szegedet, Miskolcot, Székesfehérvárt és Szombathelyt. A szocialista párt mellett az önkormányzati választások legnagyobb vesztese az SZDSZ, a liberálisok néhány fővárosi kerületben tudtak csak pozíciót szerezni, illetve megtartani. Sólyom: az Országgyűlés cselekedhet Több külföldi sajtóorgánum is kiemelte beszámolójában a köztársasági elnök szokatlanul őszinte beszédét, amelyben erős kritikát fogalmazott meg a miniszterelnökkel kapcsolatban. Sólyom László az urnák vasárnap esti lezárását követően azt mondta, hogy Gyurcsány elvesztette a választók bizalmát és ennek helyre- állítására az elmúlt két hét alatt sem törekedett. Azt mondta: a miniszter- elnök a „hazugság fogalmát jelentéséből kiforgatta és kiterjesztette az elmúlt tizenhat év politikájára.” Tettére pedig, a sokat hangsúlyozott bátorság, a reformok szükségszerűsége sem ad felmentést. Összefogásra szólította fel a pártokat, és utalt arra is, hogy a cselekvési lehetőség az Országgyűlés kezében van, a kormányról és főként Gyurcsányról csak ők dönthetnek. A Fidesz a beszédre reagálva megköszönte a világos útmutatást, míg Szili Katalin házelnök úgy vélte, az ilyen beszéd méltatlan egy államfőhöz. Fidesz: Gyurcsánynak távoznia kell A választási eredményeket értékelve Orbán Viktor a Fidesz véleményét tolmácsolva azt mondta: a választók kinyilvánították akaratukat, vagyis elutasították a koalíciót és a kormányfőt. Felszólította Gyurcsányt és pártját, hogy ne szálljon szembe az emberek akaratával. Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője szerint a válságot úgy lehet megoldani, ha lemond Gyurcsány, ezt követően lehetne tárgyalni a parlamentben egy életképeHSi Kormánypártok és szöv. Ellenzéki pártok és szöv. 1 i Többi párt és társ. szerv. sebb jelöltről. Varga Mihály alelnök szerint a szakértői kormány is egy lehetséges megoldás. MSZP: töretlen a bizalom Az MSZP bizalma töretlen és kitartanak Gyurcsány, valamint a reformok mellett. Ezt maga a kormányfő is leszögezte, mikor értékelte az eredményeket. Mint mondta, az eredmény a népszerűtlen intézkedésekkel maParlamenti mandátumot nyert a Fidesz Veszprémben időközi képviselőválasztást is rendeztek az önkormányzatival egy időben. Ezen Horváth Zsolt a Fi- desz-KDNP jelöltje megszerezve a vok- sok 61,8 százalékát győzött, szemben az MSZP-s jelölttel. gyarázható, hallja és érti is a kritikát, de nem változtatnak a megkezdett reformokon. Kuncze Gábor, az SZDSZ vezetője is úgy vélte, hogy a veresége a reformoknak köszönhető. A választáson a pártpreferenciák bizonyultak erősebbnek, nem pedig ajelöltek személyes kvalitásai. Ettől függetlenül ő is a megszorító intézkedések folytatása mellett állt ki. Bizalmi szavazás Gyurcsány ellen A kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy október 6- ra összehívta az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen bizalmi szavazást kér magáról és a kormány programjáról. Egyben elismerte, hogy a választást az ellenzék nyerte, és gratulált is az eredményhez. A bejelentésre reagálva Orbán Viktor, a Fidesz elnöksége nevében azt mondta: a bizalmi szavazás hazugság és ócska trükk. Bejelentette: felszólítják az MSZP-t, hogy csütörtökön egy óráig kezdeményezze a miniszterelnök leváltását, ellenkező esetben péntek délutánra a Kossuth térre hívják az embereket. • Összeállította: Gál-Pálovics Demszky utoljára indult Nem gondolta volna Demszky Gábor, hogy csak 1,6 százalékkal tud majd nyerni a főpolgármesteri székért folyó küzdelemben - mondta a főpolgármester egy televíziós beszélgetés során. Elmondta azt is, hogy nem lesz könnyű dolga, de a megígért fejlesztéseket véghez viszik. Ezt a Gyurcsány Ferenccel kötött megállapodásra alapozva jelentette ki. megerősítette, hogy négy év múlva átadja a stafétabotot is, sőt több lehetséges utódját is megnevezte. Tarlós István szívesen lenne a fővárosi Fi- desz-KDNP szövetség frakcióvezetője, kijelentette, hogy a munkában konstruktívan fog részt venni. Elmondta azt is, hogy a választási eredményt nem vitatja, és nem fogja fel kudarcként azt, hogy nem ő lett a főpolgármester. Nincs több álrab a börtönökben Felfüggesztik a tagságot? Nemzetközi elszigetelődés előtt a Smer-SD Lezárult a büntetés-végrehajtási intézetekben az a vizsgálat, amelyben esetleges álrabokat keresett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, ám nem találtak újabb, az augusztusihoz hasonló esetet - mondta el a BVOP szóvivője. A szervezet augusztus 16-án egy bejelentés alapján tudta meg, hogy egy jogerősen elítélt személy helyett más ülte le a kiszabott büntetést. Az egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélt férfi helyett ülő fogvatartott, 11 hónap letöltését követően szabadult a Bács-Kis- kun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből. A jó magaviseleté miatt korábban elengedett férfi távozása után telefonon értesítették az intézet parancsnokát arról, hogy aki szabadult, nem volt azonos azzal a személlyel, akinek a szabadságvesztést le kellett volna töltenie. A rendőrségnek sikerült megállapítani a személyazonosságát annak az embernek, aki egy Kecskemétre bejelentkezett férfi helyett vonult börtönbe, s mindkét személy ellen elfogatóparancsot adtak ki. Két hete önként jelentkezett a rendőrségen a rabdublőr. A körözött férfival szemben mintegy 2,5 millió forintos kárigénye van a büntetés-végrehajtásnak. Ennyibe került ugyanis az államnak az álrab: ez napi mintegy 7400 forintot jelent „teljes ellátással”, őrzéssel együtt. • Koncz Endre Robert Fico kormányfő tegnap Pozsonyan fogadta Hannes Swobodát, az európai szocialisták klubjának alel- nökét. A két politikus tárgyalásának középpontjában a Smer tagságának várható felfüggesztése volt. Az európai szocialisták Robert Ficonak nem tudják megemészteni a Smer-SNS frigyet, és ezért október 12- én tervezett ülésükön minden bizonynyal felfüggesztik a szlovák szociáldemokrata párt tagságát. Hannes Swoboda az európai szocialisták második embere nem árulta el, hogy Fico és pártja miképpen kerülhetné el a nemzetközi porondon várható büntetést. Viszont utalt rá, hogy az egyik lehetséges megoldás az lenne, ha Ficoék szakítanának Slota szélsőséges pártjával. Erre azonban a hazai politológusok kevés esélyt látnak. Grigorij Meseznikov ismert politológus sem lát más kiutat a nemzetközi elszigetelődésből, mint a koalíciós partner lecserélését. Nyugaton szerinte az SNS-t szélsőséges rasszista pártként tartják számon. Felvetődött Anna Belousová (SNS) házalelnöki funkciójának feladása is. Peter Horváth politológus azonban úgy véü, hogy ez nem felelne meg az európai szocialisták elvárásainak. • -z -c