Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)
2006-09-13 / 181. szám
2 HÍDLAP • 2006. szeptember 13., szerda www.esztergom.hu V I D E N Egy nap két vitanap (H) Két vitanap lesz a parlamentben szeptember 19-én, erről állapodtak meg a parlamenti pártok - jelentette be a Házelnök. A munkanap első felében a kormány javaslatára az Új Magyarország Fejlesztési Tervről, majd a Fidesz kezdeményezésére a Gyurcsány-csomagról vitázhatnak a képviselők 5-5 órában. Szili Katalin a házbizottság ülése után azt is elmondta, hogy várhatóan december 22-ig tart a parlament őszi ülésszaka a rendkívüli ülésekkel együtt. Veszélyes reformok? (H) Saját reformjainak hatékonyságát veszélyezteti az egészségügyi kormányzat, amikor minden kórházat egyformán sújt a források megvonásával - véli a Budai Gyermekkórház igazgatója, a Liberális Egészségügyi Tanács tagja. Badacsonyi Szabolcs egy rádióinterjúban kifejtette: ezek után sokkal többe fog kerülni a megmaradó intézmények fejlesztése. Az egészségpolitikus rámutatott: a minisztérium célja, hogy egyszerre töltse fel a kasszát, és készítse elő a reformot, ám jelentős források kivonása a rendszerből éppen a reformok sikerét veszélyezteti. Ez azonban oda vezethet, hogy az átalakítás sokkal többe fog kerülni, hiszen azokat az intézményeket, amelyeket az állam meg akar tartani konszolidálni kell, majd fejleszteni annak érdekében, hogy a megszaporodott feladatokat el tudják látni - tette hozzá. Már 3,5 százalékon az infláció (H) A fogyasztói árak augusztusban stagnáltak júliushoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők 3,3 százalékos 12 havi inflációt vártak. Tavaly augusztusban a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek júliushoz képest, éves összevetésben 3,6 százalékkal nőttek. Kismértékű romlás (SK) Az augusztusi inflációs adat az elmúlt húsz hónapban a legrosz- szabb. Mindez annyit jelent, hogy az előző havi 5,0 százalékhoz képest az augusztusi adat 5,1 százalékos. Elemzők szerint ennek oka az emelkedő egészségügyi szolgáltatások, valamint energiaárakban keresendők. A felelősség Gyurcsányt terheli Varga szerint a kormányfő provokálja a tüntetőket „A Fidesz nem szervez semmilyen provokációt, nincsen bizonyos központ, ahol Orbán Viktor és Kövér László gombnyomásokkal irányít - ilyet paranoiás, üldözési mániában szenvedő emberek szoktak gondolni” - mondta a Fidesz önkormányzati választásokért felelős alelnöke, reagálva a szocialista vádakra, Gyurcsány Ferenc vidéki rendezvényeinek megzavarásával kapcsolatban. Előzőleg Hiller István MSZP-elnök közölte, hogy Orbán Viktor hívja vissza az utcáról az embereket, akik rendszeresen megzavaiják a miniszter- elnök vidéki kampánykörútját. Varga Mihály, aki rossznak és sajnálatosnak tartja, hogy Nagykőrös ftdeszes polgárVarga Mihály mestere belefolyt az eseményekbe - úgy értékelte, hogy a kormányfő „szinte provokálja” jelenlétével a vizitdíj, Hétfői kampánykörútja során ismét kifütyülték Gyurcsány Ferencet. A kormányfő Kazincbarcikára, Mikolcra és Gyöngyösre látogatott, ahol transzparensekkel felszerelkezett tüntetők fogadták. tandíj, adó-, gáz- és energia-áremelés miatt elkeseredett embereket, és a kormányoldal érdeke, hogy a választási kampány ne ezekről a fontos ügyekről, hanem magáról a kampányra vonatkozó tartalmatlan, értelmetlen vitáról folyjon. Az ellenzéki politikus szerint pártja lezárta ezt a vitát, többet semmit nem mond róla, innentől kezdve minden felelősség a kormányzatot, illetve Gyurcsány Ferencet terheli. • Koncz Endre Kevesebb a jelölő szervezet idén A legutóbbihoz képest kevesebb jelölő szervezet kérte nyilvántartásba vételét idén az önkormányzati választásokra - jelentette be tegnap az Országos Választási Iroda vezetője. Rytkó Emília elmondta, hogy 637 jelölő szervezet 88 555 jelöltjét vették nyilvántartásba határidőig. Ez kevesebb mint a legutóbbi négy évvel ezelőtti önkormányzati képviselő- és polgármester-választásokon volt. Kilenc településen nincs elég jelölt a kislistás választásokhoz, így ezeken a helyeken időközi választást tartanak majd az év utolsó hónapjaiban. Egy településen, Peresznyén nem lesz polgármester-választás, mert senki sem indul a posztért. Budapesten öt főpolgármester jelölt van. • -I -a A rendvédelmisek is demonstrálnak? A Parlament elé vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók október 14-én, ha a kormány nem teljesíti szakszervezeteik követeléseit - jelentette be a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke kedden, Budapesten. Kónya Péter hangsúlyozta: az érdekvédelmi szövetség tagjai egységes állásfoglalást fogadtak el arról, hogy utcára vonulnak, ha szeptember 28-i rendkívüli küldöttgyűlésükig nem születik megállapodás a kormány és a szakszervezetek között. Az elnök elmondta, követeléseik között szerepel, hogy az államreform bizottság az Országgyűlésen keresztül határozza meg milyen feladatokat vár el a fegyveres testületektől, majd biztosítsa az ezekhez szükséges létszámot és pénzt. Az egyenruhások szakszerMintegy ezer magyar katona marad tartósan külföldön - jelentette be a honvédelmi miniszter Szolnokon. Szekeres Imre a honvédség ottani bázisán elmondta: jelenleg mintegy ezer katona teljesít szolgálatot a különböző nemzetközi missziókban, ennyi katona bevetését a jövőben is a vállalja az ország. vezetei azt is szeretnék elérni, kapjanak garanciákat arra, hogy ne csökkenjen bérük reálértéke, az ország költségvetési egyensúlyának helyre- állítását követően fizetésük zárkózzon fel az uniós átlaghoz. Kónya jelezte: ha az október 14-i figyelmeztető demonstrációjuk nem jár eredménnyel, október 28-án csatlakoznak a Liga Szakszervezetek által meghirdetett tömegtüntetéshez. • K. E. Merénylet a leendő nyugdíjasok ellen Szlovák kormány a leendő nyugdíjak előteremtését szolgáló második pillér megnyirbálását tervezi. A jelenlegi kilenc százalék helyett befizetett pénz csupán hat százaléka csordogálna erre a célra a második pillérbe. Bár a közgazdászok nem tapsolnak a szlovák kormány elképzelésének nyilvánvalóan mind Ján Pociatek pénzügyminiszter, mind Viera Toma- nová, a munkaügyi tárca vezetője számol a bevezetéséből fakadó mintegy hétmilliárd korona bevétellel. Mindkét minisztérium tanulmányt készített a második pillér megnyirbálásának következményeiről. Az elemzés végeredménye: a szerzők szerint nem ajánlatos kilencről hat százalékra redukálni a második pillérbe átutalt pénzeket, ami egyrészt a nyugdíjpénztárak bevételeit csökkentené, másrészt a Szociális Biztosítóét növelné. Szakemberek szerint a kormány elképzelésének megvalósítása valójában annyit jelentene, mintha a jövedéki adót három százalékkal megemelnék. Végső soron azt eredményezné, hogy meggyengülne a második pillér - az emberek kevesebb pénzt takarítanának meg a nyugdíjaikra. Fico - kabinetnek a leendő nyugdíjasok ellen tervezett merénylete összességében hozzávetőleg másfélmillió embert érintene hátrányosan. • -z -c HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Egyre tolódó schengeni csatlakozás Tovább tolódhat Magyarország csatlakozása is a schengeni övezethez. Az EU októberben új időrendet dolgoz ki az övezet kibővítésére- erősítette meg az Európai Bizottság szóvivője. Azt tagadta, hogy a csúszás politikai természetű lenne. Franco Frattini igazságügyi biztos korábban a bővítéshez szükséges új, központi adatbázis kiépítésével és biztonságos kipróbálásával indokolta a csúszást. Ismét vizsgálják a titkos CIA-börtönök ügyét Uniós országokban vizsgálódnak ősszel az Európai Parlament CIA- bizottságának tagjai a titkos börtönök ügyében - szivárgott ki Brüsszelben. Az amerikai elnök a múlt héten ismerte be, hogy léteznek a Központi Hírszerző Ügynökség által működtetett, rejtett külföldi fogdák. A bejelentés nyomán az Európai Bizottság ismét felszólította a tagországokat, hogy működjenek együtt a témában folyó vizsgálatokban az Európai Parlamenttel és az Európa Tanáccsal. Magyar lobbit kért Vietnám Vietnam arra kérte Magyarországot, hogy lépjen föl az unióban a vietnami bőrcipőkre kivetendő büntetővámok ellen - ezt az ázsiai ország külügyminisztere kérte magyar kollégájától Helsinkiben, az ott megnyílt 6. Ázsia- Európa Találkozón. Göncz Kinga elmondta: a vietnami fél azzal érvelt, hogy elsősorban a bőripar teremt munkalehetőséget az indokínai országban, főként a nők számára. A magyar diplomácia vezetője ugyanakkor jelezte: Magyarországnak a vietnami érdekek mellett figyelembe kell vennie a közös uniós álláspontot, de közben figyelemmel kell lennie a magyar- országi munkahelyek megőrzésére is. Milliók vidékfejlesztésre Az Európai Bizottság tegnap döntött a 2007-13 között az unió által a tagországok vidékfejlesztésének támogatására szánt pénzekről. Ezek szerint Magyarország jövőre több mint 570 millió euro támogatást kap, amely a későbbi években is hasonló mértékű lesz. Nem repül a pénzügyminiszter Az MTA-val egyeztetett a fejlesztési tervről Gyurcsány A legizgalmasabb és a legbátorítóbb konzultációnak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémiával az Új Magyarország Fejlesztési Tervről folytatott egyeztetését. A kormányfő az MTA épületében Vizi E. Szilveszterrel, az Akadémia elnökével, és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „szokatlanul lelkesítő volt ez a konzultáció, amit folytattunk, és a konzultációt megelőző szakmai egyeztetés az Akadémiával”. A miniszterelnök kiemelte: a fejlesztési tervről szóló viták eddigi tapasztalatai alapján a kormány a szeptember 30-ig elkészítendő végleges tervezetben „érdemben fogja figyelembe venni a vitákban elhangzottakat”. A kormányfő Veres János pénzügy- miniszterrel kapcsolatos sajtóhírekre válaszolva újságíróknak azt mondta: nincsen napirenden a kormány átalakítása. Előzőleg a Magyar Hírlap írta, hogy a büdzsé elfogadása után leválthatják a tavaly áprilisban kinevezett pénzügyminisztert, akinek munkájával állítólag a szabad demokratáknál és a kormányfő környezetében is elégedetlenek. Piaci vélemények szerint ugyanakkor Veres elmozdítására a második Gyurcsány-kormány megalakulása lett volna az alkalmas időpont, most, hogy a nyári kiigazítások után a hitelesség lassanként talán kezd visszaállni, távozása már káros lehet, hacsak nem sikerül a helyére egy széles körben elismert szaktekintélyt találni. • (koncz) Gyanús személyek megfigyelés alatt A terroristák hídfőállása lett Szlovákia? Iszlám csoportokkal kapcsolatban lévő négy gyanús személy került a szlovák rendőrség látókörébe. „A nyugati országokban tevékenykedő terrorista csoportok Szlovákiát hátországként használhatják” - figyelmeztet Martin Korch, a szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője. A szlovák rendőrség négy olyan gyanús személyt tart megfigyelés alatt, akiknek kapcsolataik vannak szélsőséges iszlám csoportokkal. A szóvivő szerint Szlovákia hídfőállásként, vagy hátországként funkcionálhat a külföldi országokban tevékenykedő iszlám bűnözők számára. A rendőrség tavalyi jelentése alapján az ország sohasem szerepelt elsődleges célpontként a terroristák terveiben. A szakértők úgy vélik, hogy Szlovákia elsősorban a drogügyietekből és egyéb illegális tevékenységből szerzett pénzmosására szolgálhat. A szervezett bűnözés és terrorizmus között szoros az összefüggés. A titkos- szolgálat (SIS) elemzésében többek között az áll, hogy az érintettek az így átmosott pénzt terrorista célokra használhatják fel. A piszkos pénzek mosása különféle módon történik Autóba rejtett pokolgépet robbantottak fel ismeretlenek tegnap reggel Damasz- kuszban az amerikai nagykövetség előtt. Ezt követően tűzharcba keveredtek az épület előtt álló szír őrséggel. Három támadót megöltek, egyet őrizetbe vettek. Egy szír őr is életét vesztette az incidens során. például, a „transzakciót” lebonyolító személyek ingatlanokat vehetnek, privatizációs tervezetek keretén belül befektethetnek, vagy speciális műszaki berendezéseket vásárolhatnak. Megerősítést nyert, hogy egy idő óta kimutatható a Hizballáh, Hamas és Kurdisztán önállóságáért harcoló szervezetek aktivistáinak szlovákiai tevékenysége. Tavaly az országban több csecsen nemzetiségű egyén is felbukkant, akik közül néhány esetben feltételezhető, hogy részt vettek terrorista bevetésben. A kémelhárításnak az is feltűnt, hogy egyesek feltűnően gyanús körülmények között érdeklődtek stratégiai fontosságú épületek, köztük atomerőmű iránt. Emellett iszlám csoportok Szlovákiát megfenyegették, amiért egy utászalakulatot Irakban állomásoztat. • 0. F.