Hídlap, 2006. szeptember (4. évfolyam, 173–194. szám)

2006-09-08 / 178. szám

2006. szeptember HÍDL rvi Extra Hamarosan átadják az új mentőállomást Nyár közepén kezdődött az eszter­gomi Hősök terénél lévő új mentőállo­más épületének kialakítása. Az Esztergom-Nyergesújfalui Többcélú Térségi Társulás által finanszírozott beruházás 70 millió forintba kerül, az új épület felújítását várhatóan szep­tember 30-án fejezik be. A fejlesztés másik lényeges része, hogy a térségi mentőállomás kialakításával párhuza­mosan a Hősök terei körforgalomnál álló épületben alakítják ki a szintén térségi feladatot ellátó orvosi ügyele­tet és egy orvosi központ rendelőit is. A kistérségi társulás tavaszi tanácsko­zásán döntött a térség egészségügyi ellátó-hálózatának fejlesztéséről. A döntés értelmében Nyergesújfalun is mentőállomást alakítanak ki, melyhez egy korábbi pályázat tizennégymillió forintos támogatását igyekeznek fel­használni. A megye egyik legfiatalabb városát övező mikrotérséget ellátó egyautós állomást a nyergesi gyógy­szertár melletti szolgálati lakásokból alakítják majd ki. Jó helyre kerülő' támogatások Az Esztergom-Nyergesújfalui Több­célú Térségi Társulás idén 41 millió fo­rintos normatívához jut hozzá, ebből 19,8 millióval járul hozzá a Majer Ist­ván Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szakszolgálat működéséhez, a Vaszary Kolos Kórház feladatellátását 3,2 millióval, a nyergesújfalui háziorvosi szolgálatot pedig 2,3 millióval támogatja. A nyergesújfalui pedagógiai szakszolgá­lat tevékenységéhez 5,4, a lábatlani gyermekjóléti intézményéhez 4,45, a tátiéhoz pedig másfélmillió forinttal já­rul hozzá a kilenc település együttmű­ködési szervezete. Jó példa a Majer Ist­ván Nevelési Tanácsadó, mely a térségi társulás támogatásának hatására már idén tavasszal bővíthette lehetőségeit. Az intézet két új Opel Corsa típusú gépkocsit kapott, hogy a családokkal való kapcsolattartásban, a kezelésre, vizsgálatra szomló gyermekek és az egyes adományok szállításában hatéko­nyabban tudja ellátni feladatait. Az au­tók fenntartási költségeit a támogató kistérségi társulás vállalta magára. Van alternatíva a területfejlesztésben Egy esztergomi önkormányzat által készített felmérésből az derült ki, hogy a régió központjai Tatabánya, Székes- fehérvár, Veszprém és környékük aránytalanul magas támogatást kap­nak Esztergomhoz és térségéhez ké­pest. Az aránytalanul és igazságtalanul nagy eltérések a megyei közgyűlés, a Területfejlesztési Tanács és a kormány helytelen döntései nyomán születnek. A Területfejlesztési Tanács Esztergo­mot és vonzáskörzetét, több mint húsz települését sújtó intézkedése „hagyo­mányosan” a megye másik pólusa felé helyezi a pénzügyi támogatások hang­súlyát. Ezek az intézkedések Annavölgy, Bajna, Csolnok, Dág, Epöl, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nagysáp, Piliscsév, Sárisáp, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Dömös, Lábatlan, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Pilis­marót, Süttő, Tát települését, valamint Dorogot és Esztergomot is jelentősen hátra sororlják, amikor a fejlesztések­ről van szó. A Területfejlesztési Tanács főként Oroszlány és Kisbér térségének kedvez döntéseivel. Az ország egészé­vel való arányításban, illetve a dunán­túli megyékkel való összehasonlításban is a legutolsó helyre kerül térségünk a fejlesztési támogatások tekintetében. Jogos lehet a kérdés, hogy miért kell a legutolsó régió legutolsó megyéjének legutolsó térségének lennünk. A források ezen diszkriminatív el­osztását elsősorban a megyerendszer avítt, a 16 évvel ezelőtti időket idéző metodikájával magyarázhatjuk. Fontos lenne tehát, ha a jelenlegi megyerend­szer helyett egy, a valóságos területi igények szerinti elosztásra képes alter­natív területfejlesztési támogatási rendszert is működtetni képes szepará­ció jöhetne létre. Az EKE éppen azért jött létre, és állít jelölteket, hogy térsé­günk súlyának és igényeinek megfele­lő képviselethez jusson. Civil egyesület a civilekért A június 28-án alakult Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségért Egyesület elnöke még a nyáron sajtótájékoztatón jelentette be Esztergomban, hogy az egyesület jelölteket állít az októberi Ko- márom-Esztergom Megyei önkormány­zati választásra. Szenes Lajos, Tát, Nagy Endre, Süttő, Benkovics László, Pilismarót és Török János, Bajót pol­gármestere a civil szféra szerepvállalá­sának felerősítésében és a többcélú kis­térségi feladatok polgárok által való megoldásában jelölte meg az egyesület létrejöttének céljait. Nagy Endre, az egyesület nevében hangsúlyozta, hogy jelöltjeiket a megyei szintű fórumokra a térségi célok megvalósítása okán sze­retnék bejuttatni. Fontosnak tartják ezenkívül a Duna-mente, a megye tu­risztikailag legértékesebb övezetének elhanyagolt, leromlott közlekedési inf­rastruktúrájának fejlesztése. Születésnapi iöfizetési akció! Mfl W* Ai tWms m tmmm a kfoeöiertiéfjpan «mMm M* t íísM 3000 n 2006. sapambp 9-ig 3. rtsriet 3MB ft 2006. powsnöar 3-tg 3 észtet 30® ft 2007 Január 9M® * kérem, húzza alá. & nyureméítyakcián való részvétel és a kBCvsmtenytss etaftaíés ér a 2006. neptetn­I érvényes! UogmtíBjémntalymsim, amíg a i eijMtteteit írá»$ nyila»«®» is ne® mrnm újságot az alábbi címre kérőén kázbesüsnf: fittv:. í'.íiv.wj ásiréjjíS; Helység.. ............ U tca. Séf mi sétány, kina stb .......... ... H fizszáms, bfifysatE szánt...............Mpcsáház: f * “rv* rxsztt | er-"'* » ft 8RKÉC .. ipatwa»«. ajtó:__ Széiettfyérek c’ma: __________________ A servtset postacím*; ................................, W nyftósám: .. ....... Helység; ......... U tca, m m sétány tótul stb:...................... H áÉetarr. haldia szánt...............Mptsáfttz:. . ..... taxwrtnc... amset;.. ................ Vä »___ a lté... i *“?359“'S2S*í!SS9ir?<?S !>3. SéFtwtsteswMG mmtm tti, mm Ésasrgsn EMk ftraac u. A. 2560 * TWAwSta: p3) Sí 3-640. sWö»lw@htrw ’«! Hmo. ho$y 4 raeggvÄfct a Strtperki- RL mm $smm% om Fara® tföa *5., SSXft iduasa á. M itftcrtmfeiése meaSikszK aonnS m*gteapí m üm MiliMdírtL Tízezernél kisebb lélekszámú települési lista Esztergomi Kistérségért Egyesület A térség településeinek megtartásáért ..és felzárkóztatásáért Egyes ületünk Komárom-Esztergom megye valamennyi kistérsége kistelepülésének érdekeit kívánja képviselni a Megyei Közgyűlésben. Földrajzi helyzetünknél fogva legjobban az Ksztcrgomi, Dorogi és Tatai kistérséget ismerjük, de átérezzük valamennyi kistelepülés megannyi gondját és szenvedését. Nem hagyhatjuk, hogy megszüntessenek, és ellehetetlenítsenek minket, falvakon élőket. Össze kell fognunk, hiszen csak együtt sikerülheti Kiemelt célunk: valamennyi falu autonómiájának megtartása, falvaink felzárkóztatása! f Nagy Endre, Süttő Község ; Polgármestere: a község veze­tőjeként ismerem a kistelepü- | lések összes problémáját. A falvak helyzete évről-évre egyre I rosszabb, már-már kilátásta­lan, Meg kell állítanunk a I kistelepülések elsorvasztását. - ; Felelős megyei közgyűlési kép­viselőként azért fogok harcolni, hogy térségünk ismét visszanyerje régi rangját! Török dános, Bajót Község Polgá rmestere; tisztában va­gyok kistelepüléseink megany- nyi problémájával Személyes tapasztalataim alapján állítha­tom, hogy a helyzet már tarthatatlan! Meg kell állíta­nunk kistelepüléseink ellehe­tetlenítését. Azonban azt is tudom, hogy mindez csak együtt, összefogással sikerülhet. Fogjunk össze falvainkért, fogjunk össze a vidékért! ! Benkovics László, Pilisma­zÉEgBfh rőt Község Polgármestere, a fKff't! Falusi Turizmus Általános Wmi 'WfH Szövetség alelnöke, a Komá- |j*/ : rom-Esztergom Megyei Sz.it~ Jmé! vétség vezetője: Komárom­j Esztergom megye egészét jól ! ' 1 ismerve, munkám és évtizedes LftJa. JÁ tapasztalataim alapján biz­tosan állíthatom, hogy a vidékben óriási tartalék van. Ezeket az értékeinket azonban nem hagyhatjuk elveszni. Kiizdenünk kell, hogy falvaink megtarthassák önállóságukat, hogy a vidék megtarthassa saját identitását! Í Dinnyés István, lÁbatlan Város önkormányzati képvi­selője: az utóbbi években részese lehettem egy csodá­nak, településem, ahol élek, és amelyért dolgozom, város lett. Hiszem és tudora, hogy van j jövőnk, van jövője a kistelepé- s® léseknek. Nekünk városiaknak segítenünk kell a kisebbeket, az elesettebbe- két, hiszen felelősséggel tartozunk egymásért, felelősséggel a vidékért! Ha nem akarja azt, hogy a Megyei Közgyűlésben továbbra is csak a pártok döntsenek, kérem szavazzon a listánkra! Tízezernél nagyobb lélekszámú települési lista Esztergomi Kistérségért Egyesület Esztergom és térsége fejlesztéséért Egyesületünk Esztergom é» térsége településeinek érdekeit kívánja képviselni a Megyei Közgyűlésben, Az utóbbi években megtapasztalhattuk, hogy Esztergom és térsége messze a legalacsonyabb megyei támogatásokban részesült. A feltűnő aránytalanságokat nem lehet nem észre venni. A helyzeten változtatni kell, ez mindannyiunk érdeke! Állítsuk meg térségünk ellehetetlenítését. Kiemelt célunk: a megyei pályázati támogatások elosztási anomáliáinak azonnali megszüntetése, a hátrányt»« megkülönböztetések felszámolása! Hummel Rudolf, kistérségi menedzser: Esztergomban születtem, és Esztergomban dolgozom. Kötődöm a városhoz és a térséghez. Munkámból kifolyólag évről-évre tapasztalom, hogy Esztergom és kistérsége a megyei források leosztásánál rendre hátrányos megkülönböztetésben részesül, ezen is változ-tatni kell! L>r. Hadházy Sándor, jogász: munkám során megta­pasztaltam Esztergomnak és agglomerációjának egymásra utaltságét, a régió települé­seinek és lakosainak közös problémáit. Ezek orvoslása csak egy térségi szemléletű megyei vezetéstől lenne elvár­ható. Ezért szüksége* az összefogás a bennünket érintő elképzelések Megyei Közgyűlés általi felkarolása és fonások­kal való támogatása érdeké­ben, hogy Esztergom fejlődése egy nagyobb közösség támoga­tása által valósulhasson meg. Ardelán Kornél, vállalkozó, hivatásos tűzoltó, egykori vá­logatott rögbijátékos: születé­semtől fogva Esztergomban élek, ezer szállal kötődöm a városhoz és térségéhez. Az egyesület alapító tagjaként határozott célkitűzésem, hogy a vállalkozók érdekeit képvi­seljem a Megyei Közgyűlés­ben. Meggyőződésem, hogy nekünk vállalkozóknak is határozottan fel kell lépnünk az érdekeinkért, hiszen mindez csak együtt sikerülhet! Ha nem akarja azt, hogy a Megyei Közgyűlésben továbbra is csak a pártok döntsenek, kérem szavazzon a listánkra!

Next

/
Thumbnails
Contents